Lemezkritikák

A „Fairyport” ma is klasszikus a jazz rock fúzió és a szimfonikus prog párhuzamos terepén, és a Wigwam teljes diszkográfiájának legambiciózusabb darabja.

Az „Act One”, ez a lenyűgöző debütalbum a mai napig a skót progresszív rock egyik kulcsfontosságú alkotása, és a Martin Griffithsszel az élén készült három nagyon jó Beggars Opera-album közül az első.

"A Keeping Me Alive, She, One of a King, These Eyes dalok azok a díszlovak, amelyekkel a Tygers of Pan Tang szoros kapcsolatot ápol a nyolcvanas évek első felével, és ettől ez az album mindenképpen vonzó."

A „Walpurgis” értékes eredmény volt a svájci proto-prognak, még ha egészében véve teljesen átlagos album is, amely kalandvágyának hiánya miatt az idő próbáját is rosszul állta ki.

Természetesen a Keeping Me Alive, a She, a One of a King és a These Eyes az igazi díszlovak, amelyekkel a Tygers of Pan Tang szoros kapcsolatot tart a nyolcvanas évek első felével, és ettől az album mindenképpen vonzó.

A 2004-ben megjelent „Seven Weeks: Live in America” után ez a zenekar második hivatalosan kiadott koncertfelvétele, szerencsére a Frontiers Records gondozásában, így Európában is hozzá lehet jutni

A Family a „Music In A Doll's House” című albummal a korai progresszív rock egyik alapkövét rakta le, még mielőtt az új zenei irányzatnak egyáltalán nevet adtak volna.

A „Framework” albummal a Work Of Art odáig csiszolta az AOR-örökség megértését, lefordítását és átadását, hogy a revivalizmusban jelenleg szinte nincs párja a bolygón.

Beefheart első lemeze az egyes zenei ötletek újszerűsége tekintetében – ha már a provokativitásban és az eklektikusságban nem is – egy szinten áll Zappa és a The Mothers Of Invention korai albumaival.

A „Revolver”, a rockzene történetének egyik legjobb és legfontosabb albuma a Beatles számára új korszak kezdetét jelentette, amely művészi szempontból minden kétséget kizáróan felbecsülhetetlen értékű volt, és hatalmas hatással volt a…

A „The Magnificent Moodies” nem éppen a legpatinásabb teljesítmény volt, és a „Go Now” kislemez kivételével a várt kereskedelmi sikert sem hozta meg, így a The Moody Blues a következő két évben teljes stílusváltásra szánta el magát, és…

A „My Generation” az új zenei korszak egyik első hírnöke volt, amely a The Who-t egy időre a hatvanas évek fordulóján született, újdonsült lázadó nemzedék legnépszerűbb zenei szószólóinak élére repítette, a mod mozgalom csúcspontja és…

A „Thick As A Brick – Live In Iceland” szolid koncertdokumentum, de csakis a prog-rock leghíresebb „bohócának” legelszántabb rajongóinak szól.

A „Live In Rome” szórakoztató koncertmelegítő Rothery stúdiódebütje, a 2014. szeptember 22-én megjelenő „The Ghost of Pripyat” előtt, ráadásul sok kérdésre választ ad azzal kapcsolatban, hogyan fognak szólni az egyes dalok.

Az NWOBHM-korszak ősi metalvarázsa újra életre kelt – újabb legendák jóvoltából!

A „Tracks From The Alps” minden kompozíciója kiválóan megszólaltatott és megaranzsírozott darab, és talán a Genesis is valami hasonlót alkotna, ha újra negyven évvel fiatalabb volna, és ott folytatná, ahol 1974-ben abbahagyta – ami talán a…

Az „In the Red” megszilárdítja a zenekar helyét a világ egyik legvonzóbb, kizárólag nőkből álló rock 'n' roll formációjaként, hiszen a lányok pályafutásuk kompozíciós szempontból legérettebb lemezét hozták, egy csokornyi új, potenciális…

A „4 Destinies” rendkívül kellemes album, amely leginkább az ó-iskolás, szimfonikus prog rock szerelmeseinek lesz izgalmas: erős dallamos bélyeggel, az olasz és az angol hatások egyenlő arányú jelenlétével – bár Alex Carpani semmi újat nem…

Hackett úr semmi esetre sem akarja abbahagyni a rajongói kényeztetését. A „Live At The Royal Albert Hall” már a második remek hivatalos koncertlemez a „Genesis Revisited” turnéról.

A „Live at Sea” eddig a Spock's Beard jelenlegi felállásának legjobb hivatalos koncertfelvétele, amelynek csúcspontja Neal Morse váratlan és érzelmekkel teli színpadra lépése.

A „Relaunch II” újabb bizonyíték arra, hogy a skandináv AOR- és melodikusrock-revivalisták kivételesen finom hangszerelésben és a hangzásjegyek ügyes megformálásában otthonosan mozognak.

Kotzen olyan zenész, aki kimeríthetetlen kreativitásával folyamatosan lenyűgözi a zenei világot. A 44 éves művész pályafutása során eddig 18 stúdióalbumot adott ki, a 19. pedig éppen készül. A „The Essential Richie Kotzen” bezárja zenei…

A „North Star” elsősorban azoknak a nosztalgikusoknak szól, akik visszasírják a romantikus zenei időket, amikor a Curved Air a hetvenes évek közepén úttörőként, az egyik első női énekessel és hegedűvel dolgozó progresszív rock zenekarként…

Valahol mélyen a göteborgi erdőben három hangzásbeli pogány egy szélvész természetű gitáros bolond vezetésével összeütötte a „Cooking With Pagans”-t, amely eddigi egyik legprovokatívabb és legőrültebb vállalkozásuk.

A „The Mountain” című lemezzel a Haken nagyot lépett előre a hangzásbeli fejlődésben és a saját hangzásvilág kialakításában, egyúttal megalkotta 2013 egyik legjobb progrock albumát, vagyis valóra váltotta egyik nagy ambícióját.

A svédek a hetedik stúdióalbumukkal is megmaradnak kőkemény replikának, hiába a minőségi dalszerzés és hangzás.

A Beardfish a „The Void” albummal valami mást, valami frissítőt akart kipróbálni, ezért prog metalos kísérletezésbe kezdett, ami végül jobban sikerült, mint azt a legtöbben elképzelnék.

A Knight Area a „Nine Paths” című lemezzel rendkívül jól hallgatható és stílusában sokszínű albumot hozott össze, amely kilenc, minőségben egyenrangú dalon keresztül mutatja meg e remek holland neo-prog zenekar kilenc arcát.

Visszatérnek a ljutomeri hardcore lázadók! Élőbbek, mint valaha, és alaposan „kitisztítják” a hallójáratokat!

Igazságtalan lenne azzal vádolni a Glass Hammert, hogy az „If” révén csak egy nagyon jó, de lélektelen amerikai Yes-klónná lettek: az album hangszeres szempontból sok más szimfoprog és jazz fusion hatás keveréke, tele teljesen saját…

Az „Arena: Live” a végső koncertélmény a kultikus neoprogresszív zenekar legújabb felállásának minden hívének.

Még egy tipikus Dragonforce-lemez, három-négy kitéréssel, amelyek a megcövekelt, változni nem akaró sablonba még némi frissességet is hoznak. Úgy tűnik, egy-két pillanatra le is tudnak nyugodni.

Ha ehhez a gyönyörű lemezhez hozzáteszek még egy kis (több) személyes hangot: őszintén azt kívánom, hogy a szlovén zenei életben gyakrabban szülessenek ilyen hiteles, vérbeli szerzői önállóságról tanúskodó művek.

A norvég különcök az „Afterglow”-n ismét sikerrel indították be az időgépet, és lelkes, hiteles hetvenes évekbeli progresszív rock hangzást idéző munkájukkal lenyűgöztek.

A „Black Moon Rising” tipikus Falconer-album! Visszatérés az „Among Beggars And Thieves” (2008) hangulatához, sőt a zenekar pályájának legkeményebb és legsötétebb darabját hozza!

A „Doomsday Afternoon” a modern progresszív rock egyik mesterműve, és az az album, amely Phideaux Xaviert végleg a 21. század legizgalmasabb proghangzású előadói közé lőtte.

A „The Great Leap” hangzásbeli fejlődés szempontjából nem jelentett nagy ugrást előre, Phideaux Xavier számára viszont mindenképp előrelépés volt az ambiciózus koncepcióötletek kidolgozásában, amelyekkel fényévekkel járt a legtöbb kortárs…

A Xaxaxa új stúdióalbumával tovább erősíti a pozícióját: Délkelet-Európa egyik legizgalmasabb, az utóbbi időben feltűnt zenekara!

A „Muse” tehát egészében véve más album. Bár hangzása rokon és ismerős, és a progresszív műfajok képviselőit idézi, hatékonyan egyengeti a zenekar útját az egyedi hang és a felismerhetőség felé a mai idők zenei telítettségében.

A „The Bedlam in Goliath” volt a The Mars Volta (eddigi) diszkográfiájának legdurvább, leginkább atonális és legpiszkosabb albuma, vagyis Omar és Cedric ezúttal visszalépett a hangszerelési változatosság és a dallamérzékenység terén, mert…

A „The Difference Machine” lenyűgöző nyitánya volt a Big Big Train eddigi történetének új, egyben legsikeresebb korszakának.

A Tinyfish elsőlemezükkel nem alkottak semmi különösebben izgalmasat vagy akár újító jellegűt, viszont rendkívül jól hallgatható, stílusában sokszínű, hangulatokban gazdag és dallamos artrock-lemezt tettek le az asztalra, amely a kortárs…

A Van Der Graaf Generator a „Present”-en főnixként támadt fel hamvaiból: majdnem három évtized után, az utolsó pillanatban tért vissza a színpadra, és minden várakozás ellenére olyan albumot készített, amely színvonalban egyenrangúan méri…

A „Songs From November” Neal tipikus terméke közé tartozik a kevésbé hangsúlyos pop-rock életművéből: várakozásainak megfelelően irigylésre méltóan van elénekelve és eljátszva, az általános pozitivista hangulat pedig a legmegkeményedettebb…

A Marillion a „Marbles” albummal a modern progresszív rock egyik klasszikusát alkotta meg, és gazdag pályafutásának egyik legnagyszerűbb pillanatát hozta össze. Élő bizonyíték arra, hogy még a „dinoszauruszok” is alaposan felkavarhatják az…

A State of Salazar a bemutatkó lemezével jelzi, hogy olyan banda áll előttünk, amely a melodikus rock terén még bőven képes kiváló dalokat letenni az asztalra. Svéd honfitársaik közül a Work of Arthoz állnak a legközelebb, így a Toto és a…

Az Adrenaline Rush a vokálban a Taya Wanninggal, ez a cukormáz-kislány-figura, mesterkélt alkotás, és a Frontiers Records nyilvánvaló kísérlete arra, hogy a bevált recept szerint a szokásosnál egy kicsit több pénzt csináljon!

A „Damnation” radikális, mégis rendkívül sikeres szakítást jelentett az Opeth addigi stílusával, hiszen Åkerfeldt ambiciózus csapatát egy időre egyenesen a progresszív rock világába lőtte ki.

Az N.W.O.B.H.M.-mozgalom újabb újraélesztett dinoszauruszai térnek vissza az élők sorába egy kiváló új stúdiólemezzel!

A „Notes From The Past” szemmel látható bizonyítéka volt annak, hogy az alkotói varázs Lundin és Stolt között a több mint húszéves együttműködési szünet ellenére is magasabb szinten működött, mint a Kaipa addigi történetében bármikor.

Pontosan így kell szólnia egy heavy metal albumnak, amely hatékonyan merít a speed és thrash metal úttörőinek iskolapéldáiból, és ragadozó módon fordítja le az új korszak vallomásává.

A „The Cross & The Crucible” a Pallas eddigi pályafutásának egyik legjobb lemeze volt, így joggal beszélhetünk neoprog-klasszikusról, amellyel tovább erősítették kultstátuszukat.

A svájci gitárvirtuóz második stúdióalbuma a progresszív metal és az art rock jelentősebb mestereinek elemeit ízlésesen csomagolt zenei konglomerátummá gyúrja össze.

A Porcupine Tree a „Lightbulb Sun”-nal az művészi fejlődés új szintjére lépett, és szabad utat nyitott magának a modern progresszív rock csúcsára.

A „(r)Evolution” visszanyúl a klasszikus hangzáshoz és a megszokott megoldásokhoz. Vagyis olyan terméket tesz le az asztalra, amely a zenekar híveinél bizonyítottan működik. Tényleg így van?

A Yes a „The Ladder”-rel megalkotta saját legjobb kilencvenes évekbeli stúdióalbumát, már ha nem számítjuk a koncert- és stúdiófelvételeket vegyítő „Keys to Ascension” mindkét részét.

A Tuatara az „Underworld” című lemezzel stílusát tekintve rendkívül sokszínű instrumentális kalandot alkotott, amely annyi lucid hangszerelést és kiszámíthatatlan ritmusfordulatot tartalmaz, hogy a legválogatósabb zenei kalandorok számára…

Az Underground a „Demo 2014”-gyel bizonyítja, hogy a színtéren új erő tör fel, amely szívvel-lélekkel szívta magába azoknak a jelentős zenekaroknak az úttörő, ősi értékeit, amelyek a heavy metalt megalkották, amikor az még fiatal és…

Az „Into The Electric Castle” az egyetlen és megismételhetetlen Arjen Anthony Lucassen kulcsfontosságú műve, amellyel teljesen új mércét állított a modern rock/metal operának, és segített újra felkelteni az érdeklődést a szinte már…

"Az „Into The Electric Castle” kulcsfontosságú alkotás volt az egyetlen és semmihez sem fogható Arjen Anthony Lucassen munkájaként, amellyel teljesen új mércét állított a modern rock/metal operának, és segített újraéleszteni az érdeklődést…

A „Falling into Infinity” valószínűleg a Dream Theater eddigi diszkográfiájának legjobban figyelmen kívül hagyott albuma, pedig valójában az együttes legjobb teljesítményei közé tartozik, még ha egy kicsit több időt és műfaji nyitottságot…

Kiadó: Elektra RecordsMegjelenés: 1997. 09. 23.Producer: Kevin ShirleyJátékidő: 78.12 percStílus: Progresszív metal A „Falling into Infinity” egy rögös útú negyedik lemez volt, amely majdnem szétverte a kilencvenes évek egyik…

Személyes vallomás, amely nem is jellemezhetné jobban Trobentar zenei filozófiáját és alkotói mélységét. Akár kantautorként, akár a legendás zenei különcök, a Na lepem prijazni (NLP) egykori hajtóerejeként tekintünk rá.

A „Beware of Darkness” albummal a Spock's Beard tovább erősítette vezető revitalista státuszát a progresszív rock úgynevezett harmadik hullámának képviselői között, és bebizonyította, hogy zeneszerzőként és hangszerelőként lemezről lemezre…

A Clear-ről nem érdemes azt állítani, hogy csúcsmunka, de azt kiválóan tükrözi, milyen egyénisége van az egyes tagoknak, és ez is egyfajta teljesítmény.

„Leplezetlenül, őszintén és szívből. Tartalmilag gazdag, érzőn és mélyen vallomásos „ajándék” a szó igazi értelmében vett művészettől, amely metaforikus álarcot ölt gúnyos csípősségből, alatta viszont olyan üzenet ereje rejtőzik, amely az…

A The Flower Kings a „Back In The World Of Adventures” című albummal remek bemutatkozó lemezt készített, amely számos mércét felállított későbbi stúdióteljesítményeik számára, egyúttal a kilencvenes évek közepi progresszív rock harmadik…

A svéd heavy metal-revitalisták, a Wolf új lemezükkel pályájuk eddigi legérettebb művét tették le az asztalra, és a „Legions of Bastards” színvonalának megtartásával járó nehéz feladatot kiválóan teljesítették.

Csak nagyon kevesen merték megjósolni, hogy a „The Division Bell” a 20. század utolsó évtizedének egyik legjobb albuma, és a Pink Floyd teljes diszkográfiájának egyik legmélyebb pillanata lesz.

A „Hope's Beautiful Daughters” mindenképpen különleges alkotás. A skót és szlovén zenészek összeműködése Katarina és Dejan éber karmesteri pálcája alatt harmonikusan, bájosan és tömören szól.

A „Wounded Land” koncepciós manifesztum nemcsak bármelyik prog metal banda egyik legjobb debütálása volt, hanem joggal számít a műfaj klasszikusának, amely a Thresholdot a modern prog színtér legizgalmasabb képviselői közé lőtte.

Gary Chandler ambíciójának és technikailag, valamint hangszerelés terén kiválóan felkészült Jadis-társainak ambíciója már a kezdetektől fogva határtalan volt. A „More Than Meets The Eye” a banda történetének egyik legjobb teljesítménye…

A Galahad talán nem tartozott a brit neoprog színtér legambiciózusabb szereplői közé, a „Nothing Is Written” azonban így is szilárd debütalbum lett, amelyet leginkább a gyenge produkció húz le.

A „Freudiana” rockopera rendkívül ambiciózus projekt volt a Parsons–Woolfson álompáros irányításával, és az The Alan Parsons Project diszkográfiájában is meglehetősen előkelő helyet foglalna el.

Az „…But Seriously” sok szempontból Collins szólókarrierjének csúcspontja volt, hiszen minden elképzelhető művészi és kereskedelmi szinten óriási sikert aratott.

Kiadó: Parlophone Records Megjelenés dátuma: 1988.09.16. Produkció: Tim Friese-Greene Az album hossza: 41.30 perc Műfaj: Post Rock / Art Rock A „Spirit of Eden” a nyolcvanas évek egyik legjobb albuma volt, amely akaratlanul lerakta egy…

A „Spirit of Eden” remekmű, forradalmi lemez volt, amelyet később a post-rock bandák és alternatív zenekarok egész légiója fogadott be a „sajátjaként”.

Slash második szólólemeze az előző albumhoz képest érezhető előrelépést jelent Slash munkásságában!

Az Opeth a „Pale Communion” című lemezzel komoly esélyesét hozta tető alá 2014 legjobb progresszívrock-albumának.

Az IQ a „Nomzamo” című lemezen, a szimfonikus prog és az új hullám hibridjével, szórakoztató, ám kissé vitatott hangzásbeli mutációt hajtott végre, amely hosszú távon nem vált be, az album pedig a várakozásoknak megfelelően kereskedelmi…

A Wovenwar bemutatkozó lemezéről azt lehetne mondani, hogy ott folytatja, ahol az As I Lay Dying az Awakened című albummal abbahagyta. Talán azért is, mert ugyanaz a producer ült a keverőpultnál. Bármennyire cukros is ez a lemez, el kell…

A „Criminal Tango” szilárd AOR-album volt, amely megerősítette a Manfred Mann's Earth Band státuszát: ők voltak a virtuóz hátterű, nagy dallamos rockhimnuszok gyártásának bajnokai, még ha igazi elismerést nem is kaptak érte.

Az album, a „Blind Rage” minden pontosan úgy van a helyén, ahogy kell. A zenekar hagyományaihoz híven. Az Accept modern hangzásban és ihletettségben sem lazít a metalveteránok módjára, így továbbra is teljes művészi virágzásban van. Érett…

Az „Incremental IV” nem jelent művészi előrelépést az elődjéhez képest, Tony Niva számára viszont megerősíti azt a státuszt, hogy a skandináv eredetű melodikus rock és AOR modern világának egyik legkiválóbb dalszerzője.

A „Brother Where You Bound” volt az utolsó Supertramp-album, amely még minden igazi zenegurmand figyelmét megérdemelte, és egyben egy új korszak kezdetét jelentette, amikor a legendás banda dolgai lassan lejtmenetbe kezdtek.

Az Analog Man lemezen Joe Walsh meggyőző, alapvető rockhangzást teremtett, orrhangon élesen csengő hangja pedig hihetetlenül sokszínű dallamvonalakat énekel el.

A Jade Warrior színre való visszatérése a „Horizen”-nel nem sikerült valami fényesen, bár az albumon akadnak pillanatok, amelyek a csapat legjobb korszakait idézik.

Mastodon? Ezúttal inkább egy „lefogyott ormányos”. Itt van előttünk a Mastodon eddigi legkevésbé izgalmas és legpuhább lemeze, amely valójában (és ez már önmagában megdöbbentő megállapítás) elvágja a köldökzsinórt a metállal.

A The Moody Blues az 1980-as évek elejére teljesen belesüllyedt a pop rockba, ami akkoriban több mint megfelelt nekik, még ha ezzel el is áldozták művészi önazonosságuk jelentős részét.

Az „Enter K” újabb kiváló Hammill-stúdiómunka volt, amely kivételes kifejezőerejével és irigylésre méltó ambientális mélységével a mai napig megrázza a hallgatót.

Érdekes album a középutas rock hívei számára.

A Wishbone Ash a „Number the Brave” című lemezzel – az átmeneti jellege ellenére is kétségkívül méltatlanul elfeledett alkotással – bátran lépett be egy új korszakba.

Annak ellenére, hogy a rokon műfajoknak az 1980-as évek elején kereskedelmi szempontból már nem sok jót jósoltak, Jean-Luc nem rágta magát emiatt túlzottan. A „Civilized Evil” így is egy újabb nagyszerű jazz fusion teljesítmény lett.

A zenekar 2003-as, szinte a „Blow My Fuse” felállásával történt újraegyesülése után végre megkaptuk az új Kix-albumot. Rendkívül „ragacsos tésztából” gyúrták, „síkosan” tálalják, és „tizenegyesen” kell pörgetni.

A „Florian” meglehetősen szórakoztató és egyedi stíluskísérlet volt néhány rendkívül érdekes eredménnyel, bár helyenként a Le Orme-t már alig lehetett felismerni, hiszen ennek a kamarazenei irányultságú albumnak semmi köze a rockzenéhez.

Ha meghallgatod ezt az albumot, a Helloween, a Gamma Ray, a Place Vendome és a Pink Cream 69 rajongói rögtön otthon érzik majd magukat. A „Light of Dawn” lemezen az Unisonic stílusa tovább érett és letisztult.

Számos erőfeszítés után a Happy The Man 1977-ben végre kiadta az Arista gondozásában az azonos című debütáló albumát, amely kiszámíthatatlan, többnyire instrumentális karakterével az amerikai progresszív rock történetének egyik legjobb…

A Cathedral a csúcson teljesen felvette a versenyt az európai prog rock legjobbjaival. Ékes bizonyíték erre a „Stained Glass Stories”, az obskúrus amerikai progrock-színtér egyik gyakran elfeledett, magányos ereklyéje.

A Cathedral hattyúdala morbid, lassú és sötét. Ugyanakkor meglepően változatos album, ha figyelembe vesszük, hogy magában a doom metalban már nem sok újat lehet mutatni.

A „Par les fils de Mandrin” az Ange klasszikus albumainak aranyközepébe tartozik, ami azt jelenti, hogy a zenekar megőrizte a korábbi lemezek hangzásbeli stabilitását, és megalkotott néhányat a legjobb szerzeményei közül.