Szerző: Peter Podbrežnik
Előadó: Threshold
Kiadó: Giant Electric Pea
Megjelenés: 1993
Játékidő: 57:30
Értékelés: 4.5/5
A legnemesebb brit progresszív metalosok, a Threshold 1988-ban indultak útnak, amikor a húrok ura és háttérénekes Karl Groom összefogott Jon Jeary énekessel, Ian Bennett basszusgitárossal, Nick Midson ritmusgitárossal és Tony Grinham dobossal. A szerény együttesből, amely jóval ismertebb metalbandák számait játszotta, fokozatosan kezdtek saját anyagot írni. Végleg 1992-ben váltak profivá: Groom, Midson, Grinham és Jeary (aki onnantól már csak basszusgitáros és háttérénekes volt) mellé csatlakozott Damian Wilson énekes, aki egyúttal a neoprogrock Landmarq tagja is volt. Ebben a felállásban vették fel első számukat, az „Intervention”-t, amely egy holland progresszívrock-válogatáson jelent meg. Nem sokkal később beszállt még Richard West billentyűs is. Ő Groom és a többször visszatérő Wilson mellett a mai napig tagja a zenekarnak.
A nagy áttörés a nemzetközi progmetal színtéren 1993-ban sikerült, amikor megjelent a stúdió-debütálásuk, a „Wounded Land”, az azonos című Stephen R. Donaldson-regény ihlette, ambiciózus koncepcióalbum. A „Wounded Land” dalainak többsége társadalomkritikus témákkal foglalkozik, például a környezetpusztítással és a vámpírkapitalizmus korának telhetetlen fogyasztásával („Consume To Live”, „Days Of Dearth”), az iraki első Öböl-háborúval („Siege of Baghdad”), a kábítószerrel való visszaéléssel („Sanity’s End”), míg az „Intervention” bónuszdalban a boszniai háború borzalmait érintették. A társadalmilag érzékeny szövegek az évek során a Threshold „vérévé” váltak, így ebből a szempontból is a prog metal elitjébe tartoznak.
A banda már a „Wounded Land”-en bebizonyította, hogy kivételes zenészekről és szerzőkről van szó, akiket nem lehetett összehasonlítani más progmetal zenekarokkal, hiszen teljesen egyedi (brit) megközelítéssel dolgoztak az hangszerelésben és az atmoszférikus árnyalatok felépítésében. Bár a mesterei voltak a dühös progmetal futamoknak, amelyekkel egyes részeken hatalmas hangulatot teremtettek, főként West billentyűs érdemeként a szimfonikus progrock pillanatoktól sem ódzkodtak: a szintetizátoros textúrák egy-egy hangszerelésbe púpozott vödörnyi eposzt oltottak. Wilsonban az akkori progrock és progmetal színtér egyik legjobb angol énekese állt a rendelkezésükre, és ez rengeteget segített abban, hogy a „Wounded Land” dalai érzelmileg megrázó, ugyanakkor társadalmilag ébresztő módon keltek életre, vagyis bőséges „agytápot” kínálnak.
A nyitó, mennydörgő ébresztő az emberiség lelkiismeretének, a „Consume To Live” kifejezetten sötét, atmoszférikus lüktetésű szerzemény, perzselő gitárfrázisokkal és ideges billentyűs variációkkal. Wilson hatalmas hangja rendkívül érzéki keverékét adja a melodramatizmusnak, a szarkazmusnak és az aggodalomnak az amazóniai esőerdő, az emberiség tüdejének megállíthatatlan pusztítása miatt, amivel az emberiség a saját sírját ásja idő előtt. A szimfonikus hangszerelések szépen elosztva húzódnak a háttérben, Groom változatos gitárfutamai pedig a komplex kompozíció dallamos szerkezetének fontos zálogai. Ez az intenzív, társadalmilag érzékeny üzeneteket hordozó atmoszféra már az album legelején megrázza a hallgatót.
A „Days Of Dearth”, amelynek szövegében a Threshold a hajdan kék bolygó megállíthatatlan kizsákmányolását és fogyasztói hajszáját veszi célba, borzongató atmoszférikus függönyökkel nyílik. Hirtelen baljós gitárfrázis vágja félbe, amely a masszív szintetizátor-textúrákkal együtt tovább fokozza a komor hangulatot. Damien ismét remekül találja meg a helyét „az emberi civilizáció utolsó napjainak” énekes krónikásaként, miközben a kompromisszumot nem ismerő gitárfutamok támogatják. Ezek ideális arányban állnak a billentyűkkel, és jó néhány epikus harmóniát hoznak. A több mint 10 perces eposz, a „Sanity’s End” pompázatos billentyűs variációkkal és tüzes dobátmenetekkel kezdődik, miközben Wilson remekül hozza a színpadias módon eljátszott paranoiás függő szerepét, aki a drogok segítségével a saját „párhuzamos világában” él. Itt a Threshold tagjai az albumon először mutatják meg teljes pompájukban az atmoszférikus finomság iránti kivételes érzéküket, mégpedig a középső részben, ahol fenséges gitár–billentyű harmóniák uralkodnak, miközben Wilson ismét lenyűgöz énekes-érzelmi terjedelmével.
A „Paradox” az album egyik jobb pillanata, ahol a Threshold helyenként meggyőző hidat épít a prog metal és a (neo)prog rock közé, így nem meglepő, hogy mindkét műfaj rajongói részéről a mai napig nagy tiszteletnek örvendenek. Ezúttal gyorsított tempójú epikus alkotásról van szó, hatalmas billentyűs hangszeréssel és kifejezetten dallamos refrénnel, amelyet a neo-prog zenekarok többsége sem szégyellne. Ugyanez igaz West kifinomult, ugyanakkor pompás szintetizátor-variációira, amelyek kiválóan támogatnak egy újabb remek wilsoni énekteljesítményt. A „Paradox” szövege az örök (nem csak filozófiai) kérdést feszegeti, vagyis hogy meddig tart még a homo sapiens uralma a Földön, domináns fajként. A dal egyébként a Threshold történetének egyik legrégebbi darabja, „primitív változatban” már 1988-ban megírták, amikor még nem volt billentyűse a zenekarnak.
A „Surface To Air” újabb, több mint 10 perces eposz, amelynek közepén sok érdekes dolog történik. A szöveg ezúttal már szinte vallási területre merészkedik: az emberi megváltás lehetőségéről és a jó és a rossz közötti örök (zoroasztriánus és keresztény) konfliktusról szól, miközben az emberiség ebben a fekete-fehér küzdelemben a szürke zónába szorult. A balladisztikus bevezetőben, ahol Wilsont, aki ismét az eklektikus érzelmi árnyalatok mesterének bizonyul, pazar szimfonikus hangszerelések kísérik. Groom úr egy intelligens és ötletes gitárfrázissal szerez dicsőséget, amely a kompozíciót egy komplex részbe vezeti, sötét-rejtélyes atmoszférával és számos ütős gitárvariációval. Érdekes, hogy a második részben pozitívabb hangulatú dallamos szakaszba vált át a dal, ahol pazar szintetizátorfüggönyök uralkodnak, Wilson hangja pedig már-már éteri intenzitást ér el.
Az ütős „Mother Earth”, amely aggódó lírai megszólítása „anyánk”, a Föld felé, számos allegorikus motívummal, átszövik perzselő gitárfutamok és kompromisszumot nem ismerő dobátmenetek. A Hammond-orgona masszív rétegei hatékonyan támogatják Wilson énekakrobatikáját, és oroszlánrészt vállalnak a rendkívül drámai atmoszféra megteremtésében. A „Mother Earth” állítólag szintén a Threshold legrégebbi művei közé tartozik, és eredetileg akár akusztikus gyökerei is lehettek. Ez az album egyik legkeményebb dalánál meglehetősen szokatlan adat.
A „Siege Of Baghdad”, ahol a zenekar ismét valamivel hangsúlyosabban metalos kedvében van, békeharcos szerzemény számos epikus dimenzióval. Keleties motívuma kiválóan illik a szöveghez, amely a világ olajkészleteinek ellenőrzéséért vívott modern imperialista konfliktusok sorozatának első nagy háborújáról szól, ugyanakkor párhuzamot von a középkori keresztes hadjáratok és a modern keresztes hadjáratok között. A kompromisszumot nem ismerő, szinte brutális gitárfutamokat romboló dobátmenetek és morgó basszusvonalak támasztják alá, míg a dinamikus billentyűs futamok ismét epikus atmoszférikus függönyöket húznak fel. Damien ismét fenomenális, ahogy énekben közvetíti a háború borzalmait és értelmetlenségét. A középső részben Karl rövid időre flamencogitárral is elszórakozik, mielőtt a dal visszatér az ütős-pompázatos ritmikai árnyalatok uralmához. A „Keep It With Mine” optimista hangnemben zárja az album reguláris részét. Ez a gyönyörű, akusztikus irányultságú ballada ritka reménysugarat csempész a „Wounded Land” általánosan komor világába, miközben Damien az ünnepélyes pásztori-zenekari hangszerelések közepette a legmegindítóbb és legérzelmesebb énekesi arcát mutatja.
A remek „Intervention” bónuszdal, amely 1992-ben született, eredetileg a „Wounded Land” japán változatán szerepelt, 2001-ben pedig az Inside Out kiadónál megjelent újrakiadáson tűnt fel újra, hosszabb hangszeres bevezetővel nyit. Ezt valódi atmoszférikus robbanás követi, majd átmenet egy ütős részbe, ahol a dühös gitárfutamok a remekül harmonizált szintetizátoros háttér előtt kiváló melodramatikus hangulatot teremtenek. A kiváló dal egyetlen hibája a hirtelen, idő előtti vége, amely úgy hangzik, mintha a zenekar tagjainak egyszerre elfogytak volna az ötleteik, hogyan vezessék le értelmesen a kompozíciót. A szöveg a Threshold-történet egyik legmélyebbike, éles kritikát fogalmaz meg a nem is olyan régi balkáni mészárlásról, és szó esik benne többek között Titóról, a volt közös állam felbomlásáról, az ostromlott Szarajevóról, a nyugati képmutatásról és az azt követő őrjöngő mészárlásról, etnikai tisztogatásról.
A „Wounded Land” koncepciós manifesztum nemcsak bármelyik prog metal banda egyik legjobb debütálása volt, hanem joggal számít a műfaj klasszikusának, amely a Thresholdot a modern prog színtér legizgalmasabb képviselői közé lőtte. Wilson sajnos a „Wounded Land”-et népszerűsítő turné előtt túl elfoglalt lett más kötelezettségeivel, elsősorban akkori „anyazenekarával”, a Landmarqkal, ezért (egy időre) el kellett hagynia a bandát. Helyére Glynn Morgant hozták, aki viszont csak a „Psychedelicatessen” (1994) albumig és egy turnéig bírta, majd Wilson a hívek általános meglepetésére és örömére (rövid időre) 1997-ben visszatért régi cimboráihoz. A „Wounded Land” egyben az egyetlen Threshold-album az eredeti dobossal, Tony Grinhammel.
Felállás
Damian Wilson – ének
Karl Groom – gitár, basszuspedál, háttérének
Richard West – billentyűs hangszerek, zenekari hangszerelés
Jon Jeary – basszusgitár, akusztikus gitár, háttérének
Nick Midson – gitár
Tony Grinham – dob
Produkció
Karl Groom
Számlista
1. Consume To Live (8:11)
2. Days Of Dearth (5:26)
3. Sanity’s End (10:21)
4. Paradox (7:15)
5. Surface To Air (10:14)
6. Mother Earth (5:52)
7. Siege Of Baghdad (7:44)
8. Keep It With Mine (2:27)
