Szerző: Peter Podbrežnik
Előadó: Beardfish
Kiadó: Inside Out Records
Megjelenés: 2012
Játékidő: 76:15
Értékelés: 4/5
A svéd progresszívrock-reménységek, a Beardfish a „The Void” című lemezzel már a hetedik stúdióalbumát tette le az asztalra kevesebb mint kilenc év alatt, vagyis végig hiperproduktívak voltak a ritmikailag összetett, hangszerelésében rendkívül gazdag zene megalkotásában, amelyben teljes pompájában érvényesül minden virtuóz erényük. Annak ellenére, hogy az előző, „Mammoth” (2011) című album óta kevesebb mint egy év telt el, az eklektikus progresszívek sietve összehozták a „The Void”-ot, ami stílusában eléggé más történet, mint az elődje, hiszen a legtöbb várakozással ellentétben néhányszor a progresszív metal világába is bekanyarodtak vele.
A Beardfish ugyanis még soha nem szólt ennyire sötéten, kompromisszumok nélkül és brutálisan, mint a „The Void” egyes dalaiban, ahol nem hiányzik a dupla lábdob dübörgése, a dühös gitárfutamok, sőt időnként – bár ritkán – a hörgő éneklés technikája sem, amit a billentyűs-énekes Rikard Sjöblomról az eddigi énekes teljesítményei alapján aligha gondolnánk. Nyilvánvaló, hogy a Beardfish fiúinak, akik új hangzáskísérletekre vágytak – ezt már a „Mammoth” is jelezte –, egy időre megtetszett a metalszíntér, amelyben a skandinávok mindig is erősek voltak. Azért persze felesleges a pánik, hogy a Beardfish teljesen átváltozott volna technikásan agresszív prog metal zenekarrá, mert ez a megállapítás csak néhány nyitódalra igaz, az albumon továbbra is a jellegzetes szimfonikus progrockos megközelítésük dominál, érezhetően a progresszív legendák – élükön a Genesisszel, a King Crimsonnal, a Yesszel és a Gentle Gianttel – hatása alatt.
A „The Void” nem teljesen koncepcióalbum, bár a központi helyet egy epikus, többtételes szvit, a „Note” foglalja el, amely a nyitó narráció, az „Introduction” történetét folytatja egy látnok varázslóról, aki elhagyja ezt a pusztuló világot, amely egyre nagyobb belső ürességet kelt benne, és átlép egy másik, barátságosabb dimenzióba. Egy idő után legyőzi a kíváncsiság, ezért visszatér a mi világunkba, és rájön, hogy az egyetlen, ami ezalatt jobbra változott, az saját maga. A varázslóról szóló nyitó narrációban az The Tangent billentyűse-énekese, Andy Tillison vendégszerepelt mesélőként; a Beardfish 2008-ban az ő zenekarukat kísérte el előzenekarként a turnéjukon.
A Beardfish már a nyitó rombolóban, a „Voluntary Slavery”-ben is inkább a Fates Warningra és időnként az Opeth prog metalos változatára emlékeztet, mint a régi vágású prog rock példaképeire, és Sjöblom énekstílusa is kicsit agresszívabb a szokásosnál, mivel időnként rövid death metalos hörgésekre is vált. Ennek ellenére a keményrockos gitárfutamok és a kíméletlen dobkrósok között dallamos átmenetek és intelligens hangszeres variációk uralkodnak, így ez a szokatlan prog metal kísérlet végül kifejezetten szórakoztatóra sikerül. A „Turn To Gravel”, amely a szokatlan stílusirányt folytatja, még sötétebb és nihilistább szám koszos gitárfutamokkal és vad átmenetekkel, miközben Sjöblom hangja tele van dühvel és fájdalommal. A brutális, „szuperszonikus” improvizációk játszi könnyedséggel „lefújják a fejed”, és minden kompromisszumok nélküli technikai fölény kedvelőjének tetszeni fognak.
Az kiváló „They Whisper”, amely rendkívüli stílusbeli kontrasztot teremt, végre bizonyítja, hogy a Beardfish még nem felejtett el szimfonikus progresszív rockot játszani, és jellegzetes hangszerelési és improvizációs trükkjeivel megörvendezteti a hagyományos rajongókat. A kiszámíthatatlan ritmusképletek és ütemváltások itt végig az előtérben vannak, miközben Sjöblom minden lépésnél bebizonyítja, hogy nemcsak kivételes énekes-kaméleon, hanem szenvedélyes billentyűs virtuóz is, aki imádja az epikus szimfonikus hangszereléseket. A progresszív metallal való flörtölésnek azonban még nincs vége, amit a zenekar a mennydörgő „This Matter Of Mine” bombával bizonyít, ahol a dobos Magnus Östgren brutális kitörések sorát éli át, Sjöblom pedig megint „elemében van”, amikor a zúzós gitárfutamok és dühös ritmikai árnyalatok közepette drámai éneklésével (és időnkénti, minimális hörgésével) fokozza a sötét hangulatot.
A fantasztikus, stílusában rendkívül változatos „Seventeen Again” hangszeres számban a Beardfish bizonyítja műfaji kötetlenségét, és jazz rock fúziós alapokon nyugvó, finom nyitórésszel mutatkozik be, amit epikus átmenet követ egy nosztalgikus szakaszba, ahol az elektromos gitár és a hammondorgona fenséges, egymásba olvadó harmóniái ismét az „öreg iskola” prog rockját idézik. A szám szerkezete és hangulata számos szellemes improvizáció közepette másodpercről másodpercre változik, anélkül hogy elveszítené a dallamosságot, ez pedig a Beardfish fő erőssége, aminek köszönhetően olyan gyorsan kiemelkedtek a rokon prog revivalisták közül, és a némileg válogatósabb prog-rajongókat is érdekelni kezdték.
A „Ludvig & Sverker”, amiből biztosan népszerű koncertklasszikus lesz, zseniális központi motívumot tartalmaz, amelyen keresztül a Beardfish némi pop-rockos érzékenységet is megmutat – amilyet a múltban már többször is felvillantott. A „He Already Lives In You” egy újabb hangulatában változatos mestermű, kiemelt keményrockos elemekkel a suhanó orgonafutamok és megélesített gitárvariációk jóvoltából, miközben Sjöblom magas énekes kiáltásaival még jobban aláhúzza, hogy a zenekar elég jól ismeri a Deep Purple örökségét. A csaknem tizenhat perces, többtételes „Note” szvit a teljes „The Void” hangulati csúcspontja, ahol a Beardfish mind a négy tételben felejthetetlen szimfo-progrockos utazást ad számos váratlan fordulattal, egyetlen unalmas pillanat nélkül. Az album zárásaként a Beardfish kicsit „kipihenheti magát”, és a megható „Where The Lights Are Low” balladával, amelyben melankolikus blues rock gitárvariációk uralkodnak, ismét megmutatja kivételes stílusbeli sokszínűségét és kiélezett fülét a sokféle zenei hatásra.
A Beardfish a „The Void”-dal valami mást, valami frissítőt akart kipróbálni, ezért prog metalos kísérletezésbe kezdett, ami végül jobban sikerült, mint azt a legtöbben elképzelnék. Azokat, akik jól ismerik ezeknek a svéd eklektikus progresszíveknek az arcát és munkásságát, ez a stílusfordulat amúgy sem lepte meg túlzottan, hiszen a Beardfish már többször bebizonyította, hogy nem foglalkozik műfaji határokkal, és gyakorlatilag bármit képes eljátszani, ami „az eszébe jut”. Ki tudja, talán a „The Void” a maga helyenként brutális és sötét természetével a Beardfish csodálatos világába vonz majd egy-egy műfaji szempontból nem túl begyöpösödött metalost is, aki megunta a viking dallamokat és a démonizált károgást.
Felállás
Rikard Sjöblom – ének és billentyűk
David Zackrinsson – gitár
Robert Hansen – basszusgitár
Magnus Östgren – dob
VENDÉGZENÉSZ:
Andy Tillison (The Tangent) – beszéd (1)
Produkció
Beardfish
Számlista
1. Intro (0:30)
2. Voluntary Slavery (6:33)
3. Turn To Gravel (5:30)
4. They Whisper (6:06)
5. This Matter Of Mine (7:06)
6. Seventeen Again (7:44)
7. Ludvig & Sverker (8:06)
8. He Already Lives In You (6:38)
9. Note (15:50)
I. Note
II. Descending
III. The Void
IV. Note (reprise)
10. Where The Lights Are Low (5:41)
Bónusz szám:
11. Ludvig & Sverker (Solo Piano Version) (6:34)
