Szerző: Peter Podbrežnik
Előadó: Tinyfish
Kiadó: Lazy Gun Records
Megjelenés: 2006
Játékidő: 47:14
Értékelés: 3.5/5
A kissé hóbortos londoni Tinyfish – akik tipikus angol, kicsit eszelős stílusban „a világ legkisebb progrock-bandájaként” jellemezték magukat – gyökerei a Freefall nevű neoprog-formációhoz nyúlnak vissza, amelyet a testvér Simon és Jem Godfrey, valamint barátaik, Jim Sanders és Paul Worwood alkottak. A nyolcvanas években többnyire a befutottabb neoprog-bandák előzenekaraként léptek fel, és főleg a hetvenes évek progresszív előadóinak dalait játszották újra. A kilencvenes évek elején véget ért a Freefall-történet, mert Jem Godfrey úgy döntött, külön úton folytatja, majd sikeres producer lett, és megalapította az artrock Frost* zenekart.
A megmaradt hármas különféle zenei projektekben játszott tovább együtt, mígnem 2004-ben úgy határoztak, hogy Tinyfish néven visszatérnek progrock-gyökereikhez, és bevonták Rob Ramseyt is. Ő meglehetősen szokatlan szerepet töltött be a bandában: a szövegekért és a beszélt szövegekért felelt, alkalmanként pedig zenészként is színre lépett, és szájharmonikát fogott.
A Tinyfish ebben a felállásban 2006-ban vette fel névadó elsőlemezét, amely a kis, független Lazy Gun Recordsnál jelent meg. Az elsőlemezen kialakított hangzásvilágukban – a lemez nagyon szolid, rendkívül jól hallgatható és hangzásában modern artrock-teljesítmény lett – sikerült a Freefall-korszak néhány neoprog finomságát ötvözniük a modern szemlélettel és produkcióval, és a legtöbb energiát a sokféle atmoszféra felépítésébe fektették. Ráadásul elég egyedi a hangzásuk ahhoz, hogy ne lehessen őket a prog-revivalisták közé sorolni, akik szinte minden lépésüknél valamelyik legendás hetvenes évekbeli prog-bandára emlékeztetnek. A Pink Floyd volt a legnyilvánvalóbb hatás a Tinyfish hangzásvilágára, de az is leginkább csak a gitártechnikában érződik. Godfrey az album összes dobsávját is ő játszotta fel, mivel a Tinyfishnek igazi dobosa csak 2010-ben lett, amikor a koncertdobos Leon Camfield hivatalos taggá vált.
A „Tinyfish” dalainak többsége kompakt szerkezetű, dallamos hangszereléssel és szép vokális harmóniákkal, így az albumon gyakorlatilag nyoma sincs bonyolultságnak – még az „All Hands Lost” esetében sem, pedig az a tizenkét percnél kicsit hosszabb játékidejével az album egyetlen prog-eposza. Ramsey közbeékelt narrációi éppen elég rövidek és szellemesek ahhoz, hogy ne hassanak tolakodónak vagy zavarónak a „Tinyfish” egyes dalai közti átmeneteknél. A Tinyfish tagjai nem valami nagy virtuózok, viszont annál érdekesebb dalszerzők és hangszerelők, Simon hangja pedig érzelmileg elég gazdag ahhoz, hogy minden szám a maga atmoszférikus bélyegével szólaljon meg. Simon és Jim Sanders jól játszotta fel az összes gitárszólamot, a gitárszintetizátoros textúráik pedig nem rejtik véka alá az időnkénti szimfoprog- és space rock-hatásokat.
A nyitódal, a „Motorville” rövid narrációval indul, amelyben bőven akad angol fekete humor, majd atmoszférikus hangulatú instrumentális szekcióba vált, melankolikus gitárfutamokkal. Ezekből hiányzik némi kifinomultság ahhoz, hogy teljes erejükkel megérintsenek, mert olykor túl hidegen szólnak, ám a központi hangszerelés annál meggyőzőbb. Godfrey éneke közben elég dallamos és változatos ahhoz, hogy a pop rock és az alternatív rock kedvelőinek is érdekes legyen.
A „Fly Like A Bird” című ballada, amelyben számos finom gitárakkord található, át van itatva a klasszikus brit melosszal, a vokális harmóniákat pedig úgy éneklik, ahogy az dukál. A legösszetettebbnek a rövid funky-improvizációk és a rövid, de érzelmes gitárszóló hatnak. A „Nine Months On Fire”, amely a kemény rock, a folk, a space rock és az alternatív rock elemeit egyesíti, éppen megfelelő adag pompát és finomságot tartalmaz. A „Too High For Low Company” egy rövid, disszonánsan kísérletező bevezető után finom, minimalista gitárszólamú részbe csap át, majd többször is vált vissza az ütősebb vizekre. Érdekes, hogy az ütősebb részeknél Simon énekhangjának színe milyen „modernül” alter rockos, míg a csendesebb pillanatokban teljesen másképp szól.
Az „All Of The People, All Of The Time” rövid, narratív évődés egy manipulatív fűszerezésű telefonhívással. A „Build Your Own Enemy” a „Tinyfish” egyik atmoszférikus szempontból legérdekesebb pillanata, minimalista harmóniákkal az akusztikus gitár és a szintetizátorok között, miközben Simon éneke a szimfonikus függönyök közepette talán a legjobb az egész albumon. A Tinyfishnek itt sikerül először érzelmes refrént építenie, a melankolikus gitárimprovizáció pedig korántsem hat rosszul. A „God Eat God” temperamentumos gitárfutamaival és dinamikus dobátmeneteivel ismét közelebb áll a pophoz, mint a proghoz, ami még szembetűnőbb lenne, ha a végén nem lenne egy rendes gitárszóló. A „Sundried” rövid, de érdekes kísérlet barokkosan fűszerezett vonósaranzsmanokkal, miközben Simon éneke kulcsszerepet játszik a hipnotikus dallam megteremtésében.
Az „All Hands Lost” a tizenkét percnél kicsit hosszabb játékidejével és a „Tinyfish” összes dala közül a legváltozatosabb szerkezetével korántsem különösebben bonyolult, de még így is egész jó közelítése egy könnyedebb színezetű, ám atmoszférában gazdag prog-eposznak. A balladai bevezető idővel átadja a helyét egy érdekes gitárszólónak és minimalista szimfonikus textúráknak. Ezt hirtelen átmenet követi egy ütős, hard rockos részbe, dühös gitárfutamokkal és határozott dobátmenetekkel, miközben Simon ismét bizonyítja énekhangjának változatosságát. A záró rész szinte epikusra sikerült. A címadó, instrumentális-narratív dal space rockos természetével az egyik legeredetibb és legérdekesebb pillanat ezen a nagyon szolid albumon.
A Tinyfish elsőlemezükkel nem alkottak semmi különösebben izgalmasat vagy akár újító jellegűt, viszont rendkívül jól hallgatható, stílusában sokszínű, hangulatokban gazdag és dallamos artrock-lemezt tettek le az asztalra, amely a kevésbé igényes kortárs experimentális zene kedvelőinek is érdekes lehet, és mindazoknak is, akiknek a műfaji határok nem jelentenek áthidalhatatlan akadályt. A londoni artrock-veteránok tehát már a startnál jelezték, hogy az elkövetkező években megérdemlik a kortárs prog-szcéna követőinek figyelmét, hiszen még rengeteg kiaknázatlan potenciál lakik bennük, így a következő megmozdulásaikkal valószínűleg nem maradnak már sokáig „a világ legkisebb prog rock-bandája”, ahogy magukat szívesen nevezik.
Felállás
Simon Godfrey – ének, gitár, gitárszintetizátor, dob
Jim Sanders – gitár, gitárszintetizátor, vokál
Paul Worwood – basszusgitár, basszuspedál
Rob Ramsay – beszélt szöveg, szájharmonika, szövegek
Produkció
Tinyfish
Dallista
1. Motorville (4:54)
2. Fly Like A bird (4:11)
3. Nine Months On Fire (5:46)
4. Too High For Low Company (4:15)
5. All Of The People, All Of The Time (1:22)
6. Build Your Own Enemy (5:16)
7. God Eat God (3:12)
8. Sundried (1;56)
9. All Hands Lost (12:26)
10. Tinyfish (3:56)
