Szerző: Peter Podbrežnik
Előadó: Morse, Neal
Kiadó: Century Media
Megjelenés: 2014
Pontszám: 3/5
Neal Morse amerikai énekes, multiinstrumentalista és zeneszerző, a prog-revival Spock’s Beard egykori tagja a fáradhatatlan zenei munkamániás portréja: ha éppen nem a szólókarrierjével foglalkozik, akkor a Transatlantic és a Flying Colors progrock szupergrupok tagja. Az elmúlt húsz év zenei pályafutása gyakorlatilag keresztmetszete a mai amerikai progrock-színtérnek. Szinte minden elismert, mai amerikai prog rock zenész, aki egy kicsit is ad magára, dolgozott már együtt Neallel. Morse szólóéletműve valóban lenyűgöző, és két részre oszlik: a többnyire nagyon izgalmas progresszív rock albumokra, valamint a kevésbé vonzó pop-rock és folk teljesítményekre, amelyeket többé-kevésbé keresztény színezetű szövegei jellemeznek.
Morse ugyanis 2002 óta, amikor „beszélgetni” kezdett az Istenével, szenvedélyes keresztény megtért, és ezért – azzal az indokkal, hogy könnyebben szentelhesse magát az „isteni szolgálatnak” és az önálló zenei karrierjének – el is hagyta a Spock’s Beardöt, amellyel az utóbbi években „csendben” újra együtt kezdett dolgozni vendégzenészként, egyre hangosabb pletykákat szítva a visszatéréséről. Keresztény „megvilágosodásával”, amely sokakra a klasszikus amerikai patetikusság ízléstelen példájaként hatott, legalább annyi új rajongót szerzett, amennyit elriasztott, noha néhány progrockos szóló munkájának egyáltalán nincs keresztény lírai pecsétje, ami neki nem is okoz gondot. Közben nem szabad megfeledkezni Neal hirtelen keresztény ébredésének valószínűleg legfőbb okáról sem, amit ő maga persze soha nem fog beismerni: a lánya, Jayda „csodás” gyógyulásáról, akinek a szívén lévő lyuk a bejelentett műtét előtt, egy családi ima után bezárult.
Neal abban az évben, amikor szeptember végén megjelenik a második Flying Colors album, úgy döntött, felveszi a „Songs From November” című albumot, egy új pop-rock lemezt, amelyen a pop, a folk, a gospel és a country elemeit ötvözte pozitivista szövegekkel. Ezekben a családja iránti szerelméről énekel (elsősorban a feleségéről és a lányáról), egyúttal prédikál arról is, mit kell megtenni az életben ahhoz, hogy Isten a mennyből folyton jóindulattal ragyogjon az emberre. A „Whatever Days” a „Songs From November” egyik legemlékezetesebb pillanata, hiszen energikus fúvósaranzsmánok és játékos zongorabetétek jellemzik, Neal éneke pedig a szokásos kiváló szinten van. A lemez többi dala is, amelyek közül egyik sem éri el az öt percet, hasonló, pozitivista hangulati ritmust követ, bőséges akusztikusgitár-használattal és időnként dallamos fúvósaranzsmánok vendégszereplésével.
A „Heaven Smiled” akusztikus folk-ballada vallásos szöveggel és finom gospel-elemekkel, amelyben a szenvedélyes hívő ismét megvallja szerelmét mindaz iránt, ami Istennek kedves. A családi szerelmi kiáradás, a „Flowers In a Vase” során Neal – aki szokás szerint ő játszotta fel a billentyűket és az album összes gitárját – a country világába kalandozik. A „Love Shot An Arrow” kiválóan elénekelt, melankolikus szerelmi ballada, közhelyes, ha nem épp patetikus mondanivalóval. A „Song For The Free”, amelyből Neal nagyobb kereskedelmi ismertsége mellett akár pophit is lehetne, élénk fordulatot hoz a pop rock világába finom folk-aranzsmánokkal, és egyben az egyik kevés igazán érdekes pillanat a „Songs From November” lemezen.
A „Tell Me Annabelle” egy újabb zongorára épülő szerelmi ballada kifinomult aranzsmánokkal, amilyenekből az albumon nem könnyen fogy ki az ember. A „My Time Of Dying” a melankolikus hegedűnek köszönhetően pasztorális jelleget kap, miközben a vokális vonalak ezúttal szinte gospelalapúak. Az egész egy legendás Kansas-féle akusztikus kísérletre emlékeztet. A „When Things Slow Down” még egy közhelyes balladaszerű kiáradás, amelyben Neal ódát zeng a családjának és Istennek, ami időnként tényleg kimerítő, a „Daddy’s Daughter” pedig, amelyben néhányszor igencsak ügyetlenül elkezd szipogni, a csodával határos módon meggyógyult lányának, Jaydának van ajánlva. A „Wear The Chains”, amelyben a dallamos szimfonikus aranzsmánok közepette Neal vokális lelkesedése uralkodik, akár egy keresztény jótékonysági akció karitatív filmjének aláfestése is lehetne. Morse úr egy drámai power balladával, a „The Way Of Love”-val búcsúzik, amely ismét valamivel energikusabb darab bájos fúvósaranzsmánokkal, és időnként még a prog rock világából származó korábbi pillanatait is felidézi.
A „Songs From November” Neal tipikus terméke a kevésbé hangsúlyos pop-rock életművéből: várakozásainak megfelelően irigylésre méltóan van elénekelve és eljátszva, az általános pozitivista hangulat pedig a legmegkeményedettebb szívet is megmelengeti azok közül, akiket hidegen hagy Isten igéje. Technikai és hangulati szempontból az albumra tényleg semmit nem lehet rásütni, és talán még a eddigi legérdekesebb pop-rock teljesítménye is. Minden szép és jó lenne, ha a dalok az egyes aranzsmánok felépítésében, hangulatában és ritmusában nem hasonlítanának egymásra kissé túlságosan, a családi idillekről szóló patetikus szövegek pedig gyorsan kezdenek kifárasztani, hiszen keveseket érdekel, mit mondott Neal felesége, miután az áldás közben egy csokor virágot hozott neki, vagy hogyan cseperedik az apuka lánya. Éppen ezért a „Songs From November” csak Neal munkásságának legnagyobb rajongóinak szól.
Felállás
Neal Morse – ének, gitár, billentyűk
Chris Carmichael – hegedű, brácsa és cselló
Jim Hoke – kürt
Gabe Klein – dobok
The McCrary Sisters – kísérővokál
Produkció
Neal Morse
Dallista
1. Heaven Smiled
2. Whatever Days
3. Flowers in a Vase
4. Love Shot an Arrow
5. Song for the Free
6. Tell Me Annabelle
7. My Time of Dying
8. When Things Slow Down
9. Daddy’s Daughter
10. Wear the Chains
11. The Way of Love
