Running Wild: Pile Of Skulls
Kiadó: Electrola
Megjelenés dátuma: 1992. 10. 21.
Produkció: Rolf Kasparek & Karl-Ulrich Walterbach
Album hossza: 58.13 perc
Műfaj: Heavy Metal
Értékelés: 9.5/10
A hamburgi kalózmetal-legénység a megszelídíthetetlen kapitány, Rolf „Rock ‘n’ Rolf” Kasparek vezetésével 1992-ben még mindig mindent maga előtt tolt, és magabiztosan ott volt az akkori (nemcsak német) powermetal-szcéna legjobbjai között. Ebben az évben jelent meg a „Pile of Skulls”, amelyet joggal tartanak a zenekar egyik legjobb és legambiciózusabb teljesítményének. Rolf kalózkalandjai, amelyeket gyakran megspékelt valós történelemmel, itt érték el a csúcsot, és minden későbbi próbálkozás, hogy egy egész albumon át újra megidézzék azt a kalózszellemet, amely a „Pile of Skulls”-t az elejétől a végéig ennyire intenzíven átjárja, többnyire siralmasan megbukott. Rolf sokszor hangoztatott megvetése a mindenkori ellenőrző, korrupt intézmények iránt, élükön az (abszolutista) monarchiákkal és az (római katolikus) egyházzal, amelyek az emberiség történelme során rengeteg szenvedést okoztak, már az album brutálisan közvetlen borítóján is látszik: egy emberi koponyákból épült piramis áll egy hatalmas fakapu előtt, amelyen császári és pápai jelkép díszeleg.
A „Pile of Skulls” Axel Morgan gitáros utolsó, és a (rövid időre) visszatérő dobos, Stefan Schwarzmann második lemeze volt. Stefan, aki később olyan híres metalbandáknak is tagja lett, mint az Accept és a Helloween, legutóbb a felejthetetlen gyöngyszemen, a „Port Royal” (1988) albumon dolgozott együtt a Running Wilddal. Jens Beckert, aki később a Grave Digger nélkülözhetetlen basszusgitárosaként futott be, Thomas „Bodo” Smuszynski váltotta. Utóbbi Stefannal „csomagban” érkezett az U.D.O.-ból, és kilenc évig maradt a Running Wildnál.
Rolf kalóztémái a „Pile of Skulls”-on még meggyőzőbbek és közvetlenebbek lettek, mint az előző lemezeken, mivel a fickó ekkor kezdte komolyan tanulmányozni a kalózkodás történetét és más történelmi témákat, amelyek leváltották a tengeri banditák korábbi, jóval romantikusabb és fantáziadúsabb képét. Az egyik fő oka annak, hogy Rolf ennyire megszerette a kalózokat, az, hogy az angol, francia és spanyol gályák fosztogatása közben fütyültek az akkori uralkodókra, valamint azok világi és vallási parancsaira, renegát életmódjukkal (a csúcs a rövid életű kalózköztársaság megalapítása volt Nassauban) pedig valamiképp koruk legszabadabb emberei voltak. Mindezt Rolf ügyesen ötvözte a metal hagyományos lázadó tartásával a korrupt intézményekkel szemben, ami a „Pile of Skulls” minden dalából és szövegéből sugárzik.
Az epikus hangszeres nyitány, a „Chamber of Lies” egyházi kóruszenéként indul, majd gyorsan barokkos-kelta motívumba csap át, gazdag gitárharmóniákkal. Ez tulajdonképpen a bevezetés a kitűnő powermetal-himnuszhoz, a „Whirlwind”-hez, amelyben Rolf és a kalózbanda szinte kicsattan az energiától és a harciasságtól, a végsőkig felpörgetett, már-már speedmetalos ritmusnak köszönhetően. Minden megvan itt, ami a Running Wildot legjobb éveiben jellemezte: Rolf ingerülten lázadó, utánozhatatlan éneklési módja, kiágazó és erőteljes gitárpasszázsok, valamint hatalmas ritmusszekció okos átmenetekkel és a lábdob hagyományos dübörgésével. A csúcsot az epikus refrén jelenti, amely alatt a hallgató könnyedén maga elé képzelheti a háborgó tengeren száguldó, alattomos örvényeket legyőző kalózhajót.
A kompromisszumot nem ismerő kalózmetal-rombolót, a kislemezként megjelent „Sinister Eyes”-t is epikus-romantikus hangulat, hatásos gitárharmóniák és enyhe barokkos hangzásdíszek jellemzik, ahogy az a klasszikus Running Wildra annyira jellemző. Itt bukkantak fel először a szövegekben Rolf összeesküvés-elméletei és konspirológiája a rejtett bábosokról, a háttérből irányító világuralkodókról és távoli galaxisokról, amelyek a későbbi albumokon fontos szerepet kapnak majd. A barokkos fűszerezés, amely a klasszikus Running Wildnak olyan jól állt, még nagyobb hangsúlyt kap a sötétebb „Black Wings of Death”-en, epikus főmotívummal, komor üzenettel és remekül kidolgozott zárórésszel. A „Fistful of Dynamite” kissé pajkosabb, közvetlenebb és játékosabb szerzemény, buzdító refrénnel, amelynek ezúttal semmi köze Rolf kedvenc történelmi korszakához, a 17. és 18. század közötti időszakhoz, hiszen Alfred Nobel a dinamitot „csak” 1867-ben szabadalmaztatta, amikor a karibi kalózoknak már régóta hírük-hamvuk sem volt.
A „Roaring Thunder” lassabb, kissé visszafogottabb ritmusban halad, de azért jut hely egy epikus refrénnek, amely kalózos pohárköszöntőre emlékeztet Port Royal közepén, csordultig telt sörös korsók mellett. A nagyobb összetettségről Morgan remek gitárszólója gondoskodik. A címadó dal brutálisan vádló, monarchiaellenes refrénjével és dühös hangulatú Kasparek úrral, aki üzenetével a Black Sabbath örökzöld klasszikusa, a „Heaven and Hell” szövegét idézi, kétségkívül az album csúcspontjai közé tartozik. Jó dalokból nem fogy ki az album, hiszen jön a „Lead Or Gold” kalózmetal-himnusz, a lemez második kislemeze, amely a mai napig nem hiányozhat a hamburgi powermetal-bajnokok koncertjeiről. A harcias gitárpasszázsok, amelyek romboló dobátmenetekre épülnek, az epikus refrénben érik el mennydörgő csúcspontjukat, és a dühöngő Rolf kapitányt látva összecsinálná magát minden jelenlévő „vöröskabátos”, azaz „crveni mundiri” (aki olvasott valaha Zagor- és Blek-képregényeket, érteni fogja a utalást).
A „White Buffalo”-nál a karibi kalózkorból rövid időre a Vadnyugat meghódításának időszakába költözünk, ahová Rolf a bandájával időnként szívesen ellátogatott. Az észak-amerikai őslakosok számos törzsének a fehér bölény a legszentebb élőlény a Földön. Rolf posztapokaliptikus szövege egy ökológiai katasztrófáról szól, amely azután pusztította el az emberiséget, hogy megölték az utolsó fehér bölényt. A kiváló „Jennings’ Revenge” valós történelmi alapokon nyugszik: Henry Jennings brit kalózkapitányról szól. Ő kalózkalandjai során sok hajót zsákmányolt, és különösen alaposan megkopasztotta a spanyol királyi haditengerészetet, ami a kissé gúnyos refrénben is hallható. Jennings, aki korántsem volt szegény, hiszen a kalózkodás előtt gazdag ültetvényes volt, életét jómódban és békés nyugalomban fejezte be, ami egy volt kalózkapitánytól rendkívül ritka teljesítmény.
A nagy finálé az epikus, 11 perces mestermű, a „Treasure Island”, amelyet természetesen a skót író, Robert Louis Stevenson azonos című irodalmi klasszikusa ihletett, és nagy valószínűséggel a Running Wild egész történetének legjobb dala. Tulajdonképpen tökéletes zenei aláfestés A kincses sziget olvasásához, vagy a számos belőle készült film egyikének megnézéséhez. A karibi kaland Jim Hawkinsszal, Long John Silverrel és a rettegett kalózkapitány, Flint szellemével Hawkins emlékeivel és azzal az elhatározással indul, hogy soha többé nem tér vissza a Kincses szigetre. Ezt Rolf (Flint kapitány szerepében) mindig nevetésrohamot kiváltó hangoskodása és hahotázása kíséri: „pieces of eight, pieces of eigh hahahaha”. E színes és szellemes bevezető után felejthetetlen zenei kaland következik, amely rendkívüli hangulatával és intenzitásával az elejétől a végéig nem enged, a csúcspontját pedig a felejthetetlen refrén jelenti. Közben nem hiányoznak a színes hangszeres részek sem, ízléses gitárszólókkal és ritmusváltásokkal, amelyek teljesen felrázzák és átalakítják a mestermű kezdeti szerkezetét. A Running Wildnak később soha többé nem sikerült ilyen meggyőzően, szívvel-lélekkel és átéléssel tízpercesnél hosszabb eposzt alkotnia, még a következő albumról, a „Black Hand Inn” (1994) című lemezről való ambiciózus szuperepikus „Genesis (The Making and the Fall of Man)” sem érte el ezt.
A „Pile of Skulls” sok szempontból Rolf kalózexpedícióinak csúcsa volt a Running Wild legénységével. Az olyan klasszikusoknak köszönhetően, mint a „Whirlwind”, a „Sinister Eyes”, a „Lead Or Gold”, a címadó dal, a „Jennings’ Revenge” és a csúcspont, a „Treasure Island”, továbbra is a hamburgi powermetal-bajnokok történetének egyik legjobb albuma. Ez egyben a tökéletes powermetal-lemez a nyári szünet idejére, bár más alkalmakkor is élvezet hallgatni. Egykor úgy tűnt, hogy a Running Wild a nyolcvanas évek második felétől a kilencvenes évek közepéig egyszerűen nem képes gyenge albumot készíteni, és még sokáig a powermetal-égbolt legfényesebb csillagai közé fog tartozni. Sajnos a kilencvenes évek első fele után a dolgok alkotói szempontból lassan, de biztosan lejtőre kerültek. Soha többé nem sikerült olyan jól összeállt kalózmetal-remekművet felvenniük, mint a „Pile of Skulls”, de még csak olyat sem, amely megközelítette volna az 1987 és 1997 közötti időszak kiváló albumainak színvonalát.
Szerző: Peter „Dr. ProgRock” Podbrežnik
Számlista:
1. Chamber of Lies (2:21) hangszeres
2. Whirlwind (4:52)
3. Sinister Eyes (5:06)
4. Black Wings of Death (5:17)
5. Fistful of Dynamite (4:06)
6. Roaring Thunder (5:56)
7. Pile of Skulls (4:39)
8. Lead or Gold (5:07)
9. White Buffalo (5:17)
10. Jennings’ Revenge (4:18)
11. Treasure Island (11:14)
Felállás:
Rolf Kasparek – ének, gitár
Axel Morgan – gitár
Thomas Smuszynski – basszusgitár
Stefan Schwarzmann – dobok
Közreműködő zenész:
Ralf Nowy – billentyűs hangszerek a Chamber of Lies-on, effektek a Sinister Eyes-on
