Szerző: Peter Podbrežnik
Előadó: Moody Blues, The
Kiadó: Decca Records
Megjelenés: 1965
Játékidő: 34:03
Értékelés: 2.5/5
A „The Magnificent Moodies” a progresszív rock legendái, a The Moody Blues r’n’b-s bemutatkozó albuma volt, amelyről az eredeti három tag – Mike Pinder billentyűs/énekes, Ray Thomas fuvolista/énekes és Graeme Edge dobos/énekes – ma valószínűleg a legszívesebben elfeledkezne, pedig már a pályájuk elején megvolt mindenük ahhoz, hogy első osztályú popzenei attrakcióvá váljanak. Ez egyben az egyetlen lemezük Denny Laine gitárossal/énekessel (aki később Paul McCartney és zenekara, a Wings régi munkatársa, valamint a Ginger Baker’s Airforce tagja lett) és Clint Warwick basszusgitárossal/énekessel a felállásban. Az utóbbi már egy évvel az album megjelenése után úgy döntött, hogy visszavonul a zenétől, a The Moody Blues pedig hamarosan maga mögött hagyta viszonylag szerény r’n’b- és beat-kezdeteit, és jóval sikeresebb, újító szellemű zenekarrá vált, a progresszív rock egyik legfontosabb úttörőjévé.
A „The Magnificent Moodies” tizenkét többé-kevésbé egyszerű r’n’b-, soul- és beatszám gyűjteménye volt, amelyek közül mindössze egy hosszabb négy percnél („Can’t Nobody Love You”). A dalok többsége ráadásul más szerzők feldolgozása, Laine és Pinder mindössze négy saját számot írt. Nem meglepő, hogy éppen ez a négy szerzemény – a „Let Me Go”, a „Stop”, a „Thank You Baby” és a „True Story” – tartozik a lemez emlékezetesebb pillanatai közé, amelyet egyébként a gyenge produkció is lehúz. Közülük leginkább a melankolikus, kissé komor „Let Me Go” emelkedik ki, amelyben jó néhány finom zongora- és fuvolaaranzsmán hallható, és amelyek később, a The Moody Blues progresszív rockos korszakában nagyobb szerepet kaptak.
A „The Magnificent Moodies” fő vokális feladatait Laine és Thomas osztotta meg egymás között. James Brown két feldolgozása, az „I’ll Go Crazy” és az „I Don’t Mind” – utóbbit ugyanabban az évben a The Who is feldolgozta stúdiódebütálásán, a „My Generation” (1965) albumon – minden, csak nem újító jellegű, inkább a korszak tipikus lenyomata, amelyben készültek. Messze a legismertebb dal a lemezen, és az eredeti The Moody Blues-felállás egyetlen slágerkislemeze a soul, blues és r’n’b keresztezéséből született „Go Now”, amelyet eredetileg Larry Banks és Milton Bennett írt, és amely hipnotikus refrénjével, valamint melankolikus hangulatával hódította meg az akkori közönséget.
A lemez jobb pillanatai közé tartozik az „It Ain’t Necessarily So” feldolgozása is, amely eredetileg George és Ira Gershwin szerzeménye, és finom szimfonikus aranzsmánokkal, gyönyörű vokális harmóniákkal van átszőve, ami afféle stílusbeli előzetes a The Moody Blues közeli jövőjéből. A vidám szájharmonikától átitatott bluesrockos „Bye Bye Bird” – Sonny Boy Williamson II és Willie Dixon szerzeményének feldolgozása – az album záródalaként viszont nem hagy éppen a legjobb benyomást. A The Moody Blues már 1964-ben, vagyis még a debütáló albumuk megjelenése előtt kiadott néhány r’n’b- és beat-kislemezt, amelyek később bónuszdalként felkerültek a „The Magnificent Moodies” különféle újrakiadásaira, de többségük még a hagyományos anyagnál is érdektelenebb.
A „The Magnificent Moodies” nem éppen a legpatinásabb teljesítmény volt, és a „Go Now” kislemez kivételével a várt kereskedelmi sikert sem hozta meg, így a The Moody Blues a következő két évben teljes stílusváltásra szánta el magát, és gyakorlatilag egy teljesen más zenekarrá vált. Alig van rajta olyasmi, ami ma a The Moody Blues-rajongók és a progresszív rock szerelmesei többségét szórakoztatná, de ha mást nem, történelmi szempontból érdekes, hiszen lefektette az alapkövét a későbbi, jóval izgalmasabb vállalkozásaiknak. Laine és Warwick 1966-ban elhagyta a zenekart, helyükre Justin Hayward gitáros/énekes és John Lodge basszusgitáros/énekes érkezett, akik a mai napig a zenekar tagjai, és sikeresen átvezették a The Moody Blues-t klasszikus, szimfonikus progresszív rockos korszakába.
Felállás
Denny Laine – gitár, szájharmonika, ének
Mike Pinder – zongora, orgona, ének
Clint Warwick – basszusgitár, ének
Ray Thomas – fuvola, ütőhangszerek, ének
Graeme Edge – dob, ütőhangszerek, ének
VENDÉGZENÉSZ:
Elaine Caswell – ütőhangszerek
Produkció
Denny Corrdell és Alex Murray
Számlista
1. I’ll Go Crazy
2. Something You Got
3. Go Now
4. Can’t Nobody Love You
5. I Don’t Mind
6. I’ve Got a Dream
7. Let Me Go
8. Stop!
9. Thank You Baby
10. It Ain’t Necessarily So
11. True Story
12. Bye Bye Bird
