Szerző: Peter Podbrežnik
Előadó: Shiver, The
Kiadó: Maris Musik
Megjelenés: 1969
Játékidő: 34:25
Értékelés: 3/5
A német nyelvterületeken a legendák szerint a Walpurgis-éj az az idő, amikor a boszorkányok megtartják tivornyájukat, a halottak pedig kikelnek a sírjukból. Ilyen legendákat sok romantikus költő ismert, köztük a mi dr. France Prešerenünk is, aki kijavította Zois fordítását Bürger sötét hangulatú eposzáról, a Lenoráról, amelyet szintén a Walpurgis-éj ihletett. Ugyanezen a napon, vagyis Szent Walpurga ünnepén alapította meg 1966-ban egyházát a hírhedt amerikai sátánista, Anton LaVey. Mindez bizonyára inspirálta a rendkívül homályos svájci progrock formációt, a The Shivert, amely pályafutása során mindössze egyetlen stúdióalbumot adott ki „Walpurgis” címmel, és a lemez létezéséről egyáltalán tudó kevés prog-rajongó körében főleg két dologról maradt ismert.
Először is arról, hogy az akkori zenei közösséget és a kritikát sokkolta a szexuálisan explicit borítóval, amely az első ilyen jellegű munka volt a legendás, sajnos már elhunyt svájci grafikus, H.R. Giger keze alól. Ő az a férfi, aki leginkább arról ismert, hogy megalkotta az ‘Alien’ filmsorozat sci-fi szörnyetegét, a Xenomorphot, és az Emerson, Lake & Palmer klasszikusának, a „Brain Salad Surgery”-nek (1973) a borítóját is ő jegyzi. Giger erotikával fűszerezett borítója, amely már-már a pornográfia határát súrolta, és a maga korában kétségkívül elég provokatív volt, eleve lehetetlenné tette, hogy az ismeretlen, St. Gallen-i proto-prog zenekar megjelenjen az amerikai piacon, de más országokban is alig tudott valaki a „Walpurgis” megjelenéséről. Az album mai napig kultikus gyűjtői darab minden progrock-ínyenc számára, pedig zenei tartalma korántsem olyan lenyűgöző, mint azt sokan gondolnák. A „Walpurgis” borítója egyébként ma már egyáltalán nem hat olyan sokkolóan, inkább valami bizarr genetikai kísérlet groteszk szörnyalakjára emlékeztet, amely épp most szökött ki a ‘Resident Evil’ címet viselő népszerű videojáték- és filmsorozat laboratóriumából.
A második, a korai prog rock homályos gyöngyszemeinek rajongói számára jóval fontosabb, a „Walpurgis” zenei tartalmához kötődő dolog a Procol Harum klasszikusának, a „Repent Walpurgis”-nak a kiváló feldolgozása volt. Kissé ironikus módon ez messze a legjobb szerzemény az egész albumon, a The Shiver tagjai ezen keresztül mutatták meg egész hangszerelői és improvizációs potenciáljukat egy sötét és intenzív hangulat megteremtése közben. Ebben a fenomenális szimfoprogrock instrumentálisban Hammond-orgonák kiterjedt rétegei és Jelly Pastorini billentyűs melankolikus zongoravariációi uralkodnak, Danny Ruehle gitáros/énekes pedig drámai gitárszólókat tesz hozzá. Minőségben szinte felért a Procol Harum eredetijével, azzal a különbséggel, hogy a The Shiver vezényletével még sötétebbre sikeredett. A The Shiver egyébként az egyetlen, szétválásuk előtti albumukon a szimfonikus rock, a pszichedelikus rock és a blues rock eklektikus keverékére esküdött. A hasonló zenekarok közül az album további részében is leginkább a Procol Harumra emlékeztetnek. Az angol énekes, Peter Robinson hangja persze közelében sem volt Gary Brookeréhoz, de a körülményekhez képest teljesen tisztességes volt, különösen a minőségi kísérő harmóniák támogatásával.
Sajnos a többi dal az albumon, bár egyik sem igazán rossz, minőségben sehogy sem érte utol ezt a korai szimfonikus prog rock kompozíciós mestermunkát, és többségük jogosan merült feledésbe. Az „Ode To Salvation Army” egy egy percnél is rövidebb instrumentális improvizáció. A The Moody Blues „Leave This Man Alone” című standardjának tisztességes, de nem épp izgalmas feldolgozása a The Shiver előadásában a blues és a pszichedelikus rock keveréke, drámai többszólamúságot tartalmaz, amely előzménye annak, amit nem sokkal később az Uriah Heep jóval jobban csinált. A „What’s Wrong With The Blues”, amelyben csak Pastorini kiváló Hammond-orgonajátékát lehet csodálni, teljesen jellegtelen blues rocker, ami manapság borzasztóan elavultan hangzik. Érdektelenül szólt már a megjelenése idején is, amikor a brit blues rock invázió többé-kevésbé véget ért.
Az idő próbáját eléggé rosszul állják ki az album többi dalai is. Ez igaz a sötét pszichedelikus kísérletre, a „Hey Mr. Holy Man”-re is, amely melankolikus Hammond-orgona-aranzsmanokat és kórusszerű, szinte szakrális ízű többszólamú harmóniákat tartalmaz, de ha más nem, legalább illeszkedik a „Walpurgis” legtöbb dalának sötét természetéhez. A „Don’t Let Me Be Misunderstood” az Animals standardjának szolid, de eléggé felesleges feldolgozása, ami a saját szerzői ötletek hiányáról árulkodik egy olyan zenei korszakban, amikor az eredetiség és a kalandvágy volt a legfontosabb.
A „No Time” jellegtelen pszichedelikus rocker, amely dallamos, többszólamú refrénjével, amelyet susogó Hammond-orgonarétegek támasztanak alá, talán még slágerpotenciállal is bírt volna, ha két évvel korábban jelenik meg, amikor a pszichedelikus szcéna a csúcsán volt. Az album a „The Peddle”-lel zárul, egy újabb, cseppet sem lenyűgöző és gyorsan felejthető blues rockerrel, ahol a rengeteg gitár- és zongoraimprovizáció sem elég ahhoz, hogy a zenekar többnek tűnjön a Cream másodrangú változatánál.
A „Walpurgis” elsősorban a kiváló „Repent Walpurgis”-feldolgozásnak, az egyedi borítónak és egy kétségkívül tehetséges svájci zenekar rendkívüli homályosságának köszönheti kultikus státuszát, amelyben rengeteg kihasználatlan tartalék rejlett. A „Walpurgis” értékes eredmény volt a svájci proto-prognak, még ha egészében véve teljesen átlagos album is, amely kalandvágyának hiánya miatt az idő próbáját is rosszul állta ki. Ruehle és Pastorini a The Shiver felbomlása után megalapította a rövid életű Deaf zenekart. Ruehle később létrehozta az Islandet, amely szintén rövid életű volt, mégis az egyik legnagyobb elismerésnek örvendő svájci sötét progrock-formáció.
Felállás
Peter Robinson – ének
Danny Ruehle – gitár, szájharmonika
Jelly Pastorini – billentyűs hangszerek
Mario Conza – basszusgitár, fuvola
Roge Maurer – dob
Produkció
Peter Hochstrasser
Dallista
1. Repent Walpurgis (7:10)
2. Ode to the Salvation Army (0:38)
3. Leave This Man Alone (5:15)
4. What’s Wrong With The Blues (5:15)
5. Hey Mr. Holy Man (3:15)
6. Don’t Let Me Be Misunderstood (4:40)
7. No Time (2:50)
8. The Peddle (4:45)
Képgaléria
