Szerző: Peter Podbrežnik
Előadó: Captain Beefheart
Kiadó: Buddah Records
Megjelenés: 1967
Játékidő: 33:40
Értékelés: 4/5
Don Van Vliet amerikai zenei kísérletező, vokális kaméleon, zeneszerző, festő és társadalmi szatirikus, ismertebb nevén Captain Beefheart kétségkívül a hatvanas évek második felében kibontakozó korai progresszívrock-mozgalom egyik legszínesebb alakja volt, aki sok mindent megtanult jó barátjától, Frank Zappától is. A sajnos már elhunyt zenész a The Magic Band nevű zenekarával 1967 és 1982 között, amikor úgy döntött, nyugdíjba vonul a zenétől, tizenkét stúdióalbumot vett fel, amelyek közül néhányat a mai napig a rendkívüli zenei eklektikusság és hangzásbeli látnokság gyöngyszemeként tartanak számon.
Captain Beefheart zenei pályájának nagy részében ravaszul keverte a rockot, a pszichedelikus rockot, a bluest, az avantgárd zenét és a free jazzt, a gyakran abszurd és groteszk szövegeiben pedig szívesen vetette be a maró társadalmi szatírát – ebben csak az egyedülálló Zappa tudta überelni. Nagy barátok voltak, az elején pedig zenei riválisok is, és karrierjük néhány fontos pontján segítették is egymást: Don Frank kiadói és produceri segítsége nélkül a hatvanas évek végén bizonyosan nagy bajba került volna.
Beefheart, aki egy sor korai kislemez után 1967-ben, a nagyon érdekes és újító szellemű „Safe As Milk” debütalbummal döbbentette meg igazán a zenei világot, abszolút, de rendkívül hatékony kontrollt gyakorolt a zenekara felett, így hamar rajta ragadt a megalkuvást nem ismerő diktátor „hírneve”, aki szinte folyamatosan cserélgette a tagokat. A „Safe As Milk”-et rögzítő Magic Band tagjai közül akkoriban a legismertebb a mindössze húszéves gitárvirtuóz, Ry Cooder volt, aki később igen megbecsült szólóművésszé vált. Cooder és a másik gitáros, Alex St. Clair Snouffer volt a korai Magic Band gitárközpontú hozzáállásának egyik fő építésze.
A „Safe As Milk” rendkívül eklektikus, a maga korában provokatív blues rock és pszichedelikus rock keverék volt, egyes dalokban erős delta blues hangsúllyal, miközben Beefheart zenekara már az első lemezén elvetett néhány szokatlan ütemmutatót és kaotikus improvizációt. Van Vliet egész pályáját végigkísérte a lenyűgöző énekhangterjedelem és a szokatlanul eklektikus hangszín: hol csalogányként énekelt, a következő pillanatban úgy szólt, mint egy elvonási válság kellős közepén lévő ingerült részeg, aztán meg mint egy régi konzervdoboz, amit valaki menet közben a lökhárítóra kötött.
Már a „Safe As Milk” nyitódala, a „Sure ‘Nuff ‘N Yes I Do”, amelyben Don úgy szól, mint valami falusi különc, aki épp most kapott napszúrást, a kísérletezéssel megfűszerezett delta blues szemléletes példája volt, egyenesen New Orleansból, és Beefheart társasága a „Safe As Milk” néhány másik szerzeményében is ezt műveli. A „Zig Zag Wanderer” ritmikailag ígéretes darab blues rock és rock’n’roll elemekkel, ahol Donnak a fáradhatatlan énekes-morgásban jól összehangolt háttérvokálok tartanak társaságot. A „Call On Me”-ben a kellemes gitárdallamot Don kaméleonszerű vokális modorosságai könyörtelenül elnyomják.
A „Dropout Boogie” bolondos boogie-kísérlet, ahol Don a lehető legszemléletesebben utánoz egy ingerült koboldot, miközben a maszatosan eltorzított gitárpasszázsokon át tör utat magának a dallamos hangszerelés. Az „I’m Glad” melankolikus ballada, amelyben Don bebizonyítja, hogy bármikor tud „normális” énekstílusban is énekelni; ez az egész album legfinomabb pillanata, a szemlélődő hangulat megteremtésében pedig fontos szerepet kapnak a gyengéd vokális harmóniák és a megható központi hangszerelés is.
A klasszikus „Electricity” a „Safe As Milk” egyik legújítóbb és legkísérletezőbb pillanata, Don itt ugyanis nagyban kísérletezik az eltorzított vokálokkal, amit később a pályája során még sokszor megismétel. A dal végleges változatának felvétele közben állítólag még a mikrofon is szétrobbant Beefheart előtt. Don szavai szerint ez a kislemez „tehetett” arról, hogy az A&M Records társtulajdonosa nem akart szerződést kötni Beefharttal, mert az „Electricity” állítólag túl negatívan hatott a tinilányára. Ehhez a dalhoz van még egy pikáns részlet. Don egy koncert közben, az „Electricity” előadása során állítólag hirtelen eggyel többet lépett a színpadról, és fejjel előre a fűbe zuhant. Don szavai szerint a közönségben meglátott egy lányt, aki a szeme láttára aranyhallá változott (valószínűleg előző nap túl sokáig nézte Disney Pinokkió-változatát). Ez az „incidens” azt eredményezte, hogy Ry Cooder Beefheart kiszámíthatatlansága miatt kilépett a zenekarból.
Az „Yellow Brick Road” bolondos blues rocker „cowboy” gitárpasszázsokkal, Don pedig úgy szól benne, mint valami csavargó, aki épp most vészelt át egy másnaposságot. Az „Abba Zaba”, amelyben szétszórt gitárvonalak és számos avantgárd ritmikai elem dominál, a „Safe As Milk” egyik ismertebb darabja. A dal címe Beefheart kedvenc édességboltjának nevéből ered. A „Plastic Factory”, amelyben Don brutális énekprodukciójával egy vulgáris gyári munkásra emlékeztet, energikus blues rocker kísérletező ritmikai árnyalatokkal.
A „Where There’s Woman”, amelyben Beefheart úgy szól, mint akinek épp most szakadt meg a szíve a csalódástól, igazi „siratóének” avantgárd beütésekkel. A „Grown So Ugly” az egyik ígéretesebb és szövegében groteszk kísérlet, ahol a szétszórt blueszos gitárvonalak közepette Don bolondos vokális modorosságai uralkodnak. A záró pszichedelikus kaland, az „Autumn’s Child”, amelyben a melankolikus-kaotikus hangulat közepette nem hiányzik a vad vokális kísérletezés és a finom akusztikusgitár-passzázsok sem, mindenképp a „Safe As Milk” legemlékezetesebb pillanatai közé tartozik.
Az amerikai kísérletező zenei mozgalmak a hatvanas évek második felében többnyire erősen lemaradtak a korai brit progrockszíntér mögött, de az utánozhatatlan zenei géniuszoknak, Captain Beefheartnek és Frank Zappának köszönhetően büszkén mutathattak néhány látnoki stúdióteljesítményre, amelyek közé a „Safe As Milk” is tartozott. Bár ez még erősen bluesra épülő kísérlet volt, hiszen Beefheart a Magic Band hangzását későbbi munkáival még jobban „megmozgatta”, első lemeze az egyes zenei ötletek újszerűsége tekintetében – ha már a provokativitásban és az eklektikusságban nem is – egy szinten áll Zappa és a The Mothers Of Invention korai albumaival.
Felállás
Don Van Vliet – ének, szájharmonika, basszusmarimba, hangszerelés
Ry Cooder – gitár, basszusgitár (az „Abba Zaba” szólója), ütőhangszerek
Alex St. Clair Snouffer & St. Clair – gitár, basszusgitár, háttérvokál
Jerry Handley – basszusgitár, háttérvokál
John French – dob, ütőhangszerek, háttérvokál
VENDÉGZENÉSZEK:
Milt Holland – ütőhangszerek, tamburin
Samuel Hoffman – theremin
Taj Mahal – ütőhangszerek
Russ Titelman – gitár
Produkció
Richard Perry és Bob Krasnow
Számlista
1. Sure ‘Nuff ‘N Yes I Do (2:15)
2. Zig Zag Wanderer (2:40)
3. Call On Me (2:37)
4. Dropout Boogie (2:32)
5. I’m Glad (3:31)
6. Electricity (3:07)
7. Yellow Brick Road (2;28)
8. Abba Zaba (2:44)
9. Plastic Factory (3;08)
10. Where There’s Woman (2:09)
11. Grown So Ugly (2:27)
12. Autumn’s Child (4:02)
