Szerző: Aleš Podbrežnik
Előadó: Wolf
Kiadó: Century Media
Megjelenés: 2014
Játékidő: 47:14
Értékelés: 4/5
A svédországi Orebro városából származó Wolf a 2000-ben megjelent, azonos című debütalbumával kivételes színfoltot és élénkítést hozott a metalszíntérbe az ezredforduló idején! Akkoriban a zajos műfajokat kedvelő zenei tömegek újra a metal dallamosabb vonulatai felé fordultak. Virágzásnak indult a power metal, amelyet szétfeszítettek a műfajban szerencsét próbáló számtalan új banda lemezei. „Kizöldültek” a rég elfeledett, nyolcvanas évekbeli német zenekarok, visszatértek a régi amerikai iskola „speed” metalosai. És ebben az időben tűnt fel a színtéren a Wolf is a bemutatkozó albumával.
A Wolf ekkoriban némileg kilógott a sorból, hiszen az egyik kevés együttes volt, amelynek hangzása szinte összeért a brit NWOBHM-zenekarok jegyeivel. Bár a Wolf kezdetben időnként már-már túlságosan naiv, gyermekien egyszerű másolásba fordult át a példaképeivel szemben, akik a hetvenes és a nyolcvanas évek fordulóján új alapokra helyezték a metalt, a többi friss, főleg a power metalban próbálkozó csapathoz képest éppen ettől a „másságtól” lettek annyival szimpatikusabbak és érdekesebbek.
Telnek az évek, a banda pedig kitartásával fejlődött, és nagyjából a „The Black Flame” (2006) óta, majd a „The Ravenous” (2009) és a remek „Legions of Bastards” (2011) megjelenésével minden tiszteletet megérdemlő formációvá nőtte ki magát! A „Devil Seed” a zenekar összesen hetedik stúdióalbuma, amely továbbra is a bevált, hatékony recepthez tartja magát: az NWOBHM elemeit eleveníti fel és viszi át az új időkbe, természetesen produkciós szempontból „modernizált csomagolásban”. A Wolf esetében ez a metal elemeinek skandináv felfogásán átszűrve jelenik meg. A szövegvilág a műfajra jellemző: tele van okkult témákkal, üldözési mániával, belső és külső, vért szívó démonokkal, őrült manipulátorok és boszorkányok átkaival. A „sátánmag” cím ebből a szempontból mindent elbír! Az album ismét erényesen díszeleg azzal a komorsággal, amit a metal műfaja megkíván. A skandinávok értenek a misztikum megidézéséhez, és remekül belecsomagolják mindabba, amihez hozzáfognak, a Wolf pedig ebben az elemében nem tagadja meg önmagát. Az új albumon sem.
Az új lemez tele van kiváló, ósdi iskolát idéző gitárfordulatokkal, amelyek őszinte szívből jövő hangjukkal azonnal libabőrt csalnak a hátadra. Nem nehéz kitalálni, hogy az aranzsmanok ezúttal is ravaszul vannak megfűszerezve klasszikusan kimunkált, tercekben szóló gitárharmóniákkal, ami az NWOBHM-örökség egy újabb jellegzetessége, miközben a dalokat kiváló, átélt, tekintélyt parancsoló ének vezényli a zenekar jelenlegi felállásának egyetlen eredeti és alapító tagjától, Niklas Stålvind énekestől. A dalok lenyűgözően dinamikusak, amiről a hangulatváltások sokasága gondoskodik. Az elkötelezett skandinávok nemcsak hogy ismét egész zsákravalót fűztek fel a kidolgozott versszakokból és a fülbemászó refrénekből, hanem újfent kitűnő mid-eight részekkel is megörvendeztetnek, amelyek azzal ragadnak meg, hogy összetartják a dalokat, még ha a két gitáros számtalan díszítő ötletéből épülnek is fel, amelyek a megoldásaikban megőrzik a kompakt hangszerelés értelmét. A szólók ráadásul a lemezhallgatás igazi csemegéi maradnak! Egy pillanatra sem marad hely az unalomnak, nemhogy a közönynek a lemezen szabadjára engedett dühöngő indulat közepette. Az album ördögien tárgyilagos és végzetesen vonzó. Démoni báj árad belőle, és könnyedén csábít a pusztulás fagyába. Különösen erősen mérgezi a vámpírkodás a Skeleton Witch-hez hasonló dalokat, amelyeket egy őrült asszony igézete járja át, aki áldozatokra vadászik, és belőlük csontvázas trófeákat készít. Vagy közvetlenül utána az egyedülálló Surgeons of Lobotomy, amelyben fájdalmas sikolyokba törsz ki, amikor a fúró élő testben hasogatja a koponyatető varratait. Az ördögi tánc bibliai ihletésű büntetése Jób halálos pora a remek záró fantazmagóriában, a Killing Floor című dalban, amelyet valaha a „vasrepülő” Bruce Dickinson is megénekelt a „Chemical Wedding” (1998) című stúdiómesterművén.
A svéd heavy metal-revitalisták, a Wolf tehát új lemezükkel pályájuk eddigi legérettebb művét tették le az asztalra, és a „Legions of Bastards” elődjük színvonalának megtartásával járó nehéz feladatot kiválóan teljesítették. Ez csak azt bizonyítja, hogy a Wolf soha nem kényszerből gyártott albumokat, és nem a kiadókkal kötött szerződések kötelezettségeinek nyomása alatt. A Wolf perfekcionista, zenei víziójuk fókusza pedig a gonoszkodón sötét, végsőkig komor, fagyos, hátborzongató konspirációs és okkult hangulatok elérése, ezt szorgosan egyensúlyozza ki a rendkívül dallamos, könnyen befogadható hatósugár: mondhatjuk, a dallam és az ütőerő ragadozó kombinációja, gúnyos ördögiséggel, ami azonnal bemászik a bőröd alá. Ha szereted a metal régi iskoláját, amit hibátlanul csomagoltak újra a (már-már közmondásos) skandináv alaposság jegyében, akkor az új „Devil Seed” album olyan kiadvány, amely biztosan sokat dob majd a CD-gyűjteményeden. Reméljük, hogy a Wolfot kiválasztja új turnéjára a metal nagy öregje, a Saxon, ahogy 2003-ban is, amikor a kezdő, még „tejfogú” Wolf nyitotta a Saxon koncertestjeit, és a második stúdióalbumát, a „Black Wings” (2002) című lemezt mutatta be.
Felállás
Niklas Stålvind- ének, gitár
Simon Johansson – gitár, vokál
Anders Modd – basszusgitár
Richard Holmgren – dob
Produkció
Jens Bogren
Számlista
1. Overture In C Shark (2:15)
2. Shark Attack (3:27)
3. Skeleton Woman (4:52)
4. Surgeons Of Lobotomy (4:08)
5. My Demon (3:59)
6. I Am Pain (3:38)
7. Back From The Grave (4:25)
8. The Dark Passenger (5:35)
9. River Everlost (5:20)
10. Frozen (4:14)
11. Killing Floor (5:21)
