Szerző: Peter Podbrežnik
Előadó: Wishbone Ash
Kiadó: MCA Records
Megjelenés: 1981
Értékelés: 3.5/5
Az angol art/hard rock mesterek, a Wishbone Ash 1981-ben, közvetlenül a »Number the Brave« felvétele előtt karrierjük egyik fontos fordulópontjához érkeztek. A »Just Testing« (1980) dicséretes visszatérés volt a zenekar hangzásbeli gyökereihez, az MCA viszont azt szerette volna, ha a legendás társaság némileg kereskedelmibb vizekre evez, és jobban igazodik az akkori zenei trendekhez. Ezért komolyan elkezdtek azon gondolkodni, hogy beszerveznek egy frontembert, a alapító tag Martin Turner pedig az eredeti terv szerint már csak basszusgitározott volna. Turner ezzel nem értett egyet, és végül inkább otthagyta a Wishbone Ash-t, mintsem hogy ennyi év után lemondjon az énekről, és „háttérbe húzódjon”.
A zenekar megmaradt tagjai, vagyis Andy Powell gitáros-énekes, Laurie Wisefield gitáros-énekes és Steve Upton dobos az akkoriban már legendás John Wettont (ex-Mogul Thrash, Family, Renaissance, King Crimson, Uriah Heep, Roxy Music, UK) hozták a helyére, ami elsőre igazi szerzeménynek és a lehető legjobb Turner-pótlásnak tűnt. Ironikus módon Wetton végül csak egyetlen „Number the Brave”-dalban énekelt, a »That’s All«-ban, pedig még rengeteg másikat, jóval jobbat is felkínált, amelyeket a nyolcvanas évek elején írt, köztük a »Here Comes The Feeling«-et.
Powellt és Wisefieldet nem különösebben hatotta meg Wetton irigylésre méltó progrock-renoméja és sztárstátusza, így az énekek zömét ők vették át a »Number the Brave«-en, a vendég háttérvokál pedig ismét Claire Hamillre maradt, aki 1981-ben (rövid ideig) teljes jogú tagként kísérte a Wishbone Ash-t a koncertturnén. Ez hiba volt, hiszen a »Here Comes The Feeling« és Wetton többi dalötlete nagy slágerré vált, amikor egy évvel később társalapítója lett az Asia prog/AOR szupergroupnak. Érdekesség, hogy Wetton a »Number the Brave«-en néhány szintetizátoros textúrával is hozzájárult.
Néhány rossz szerzői döntés és választás ellenére a »Number the Brave« egészében véve még mindig tisztességes lemez. Minőségben kissé következetlen munka, hiszen elég erőtlenül nyit, de a folytatásban érezhetően javul a helyzet, a címadó záródal és az »Open Road« pedig egyenesen a Wishbone Ash valaha készült legjobb munkái közé tartozik. A rutinos veteránok Nigel Gray producer keze alatt (aki leginkább a The Police-szal és a Godley & Creme-mel való munkájáról ismert, és a nyolcvanas évek első felének valamivel keményebb hangvételű Wishbone Ash-lemezein mindegyiken közreműködött) nem sokat változtattak a kettős gitárharmóniákra és epikus dallamokra épülő, régi bevált receptjükön, a »Number the Brave« egyes daloknál viszont stílusban meglehetősen sokat variáltak.
A nyitó »Loaded« egy blues-gitárfrázisra épül, a háttérben minőségi, ám ebben a hangzásvilágban nem odaillő női háttérvokállal, és elég idegesítő refrént kapunk hozzá. A néhány jó gitárimprovizáció ellenére a dal hangulatilag sehova sem fejlődik. Ez a kétségbeesett kísérlet, hogy a zenekar modernül szóljon, eléggé erőltetettre sikerült, és nem sok jót ígér a lemez hátralévő részére. A fáradt boogie/blues rock »Where Is The Love« is, amelyben Powell és Wisefield jól kiegészíti egymást az éneken és a gitárharmóniák összehangolásában, ritmikailag és hangulatilag unalmas szám, amely érezhetően a Wishbone Ash szokásos szerzői színvonala alatt marad.
A két nyitódal hagyta rossz benyomást lassan eloszlatja az igen szilárd ballada, az »Underground«, az első olyan szám a »Number the Brave«-en, amelyben a zenekar újra az igazi Wishbone Ash-re emlékeztet. Ez a melankolikus gitárharmóniáknak és az epikus, többszólamú dallamoknak, vagyis a régi védjegyeiknek köszönhető. Powell ezúttal főleg az éneklésével varázsol el, Wisefield pedig néhány éteri slide-gitáros megoldással gazdagítja a dalt. A »Kicks On The Street« sem sikerült rosszul sehol, ebben sikeresen találkozik a Wishbone Ash két jellegzetes oldala, az epikus-pasztorális és a bluesos hard rockos. A remek énekharmóniák temperamentumos dallamot tartanak fenn, az epikusan szóló gitárfutamok pedig különleges hangulati drámát teremtenek. A ritmusszekció is teljes gőzzel dolgozik: Upton néhány bravúros dobáttéttel szolgál, Wetton összetett basszusvonalai pedig végre kibontakozhatnak.
Az »Open Road« az amerikai (közép)nyugat sivatagi hangulatával és poros kocsmaszalonjaival klasszikus, és az egyetlen »Number the Brave«-dal, amely a mai napig szívesen felbukkan a Wishbone Ash koncertrepertoárján, ami jól mutatja a minőségét. Powell énekesként ismét lenyűgöz, az előtérben pedig szellemes, blues-ízű gitárfrázis áll, amely előkészíti a terepet a nosztalgikus kettős harmóniáknak. A lemez számai közül az »Open Road« állta ki legjobban az idő próbáját. Ráadásul a Wishbone Ash a későbbi pályáján még jó pár dalt írt hasonló hangzásrecept szerint. A »Get Ready« az amerikai Smokey Robinson feldolgozása, ami saját szerzői ötletek hiányára vall, de arra a kiadói nyomásra is, hogy minél kereskedelmibben szóljanak, és esetleg valami slágert is elérjenek. Bár minőségi feldolgozás, a Wishbone Ash minden fontos hangzásbeli finomságával, keserű utóíz marad, főleg annak tudatában, hogy az egész egészen másképp alakulhatott volna, ha meghallgatják Wetton dalötleteit.
A hard rock irányultságú »Rainstorm«-ban, ahol a tempót kiélezett gitárfutamok diktálják, és amelyek már előrevetítették a következő két Wishbone Ash-album szinte metalos irányát, Wisefield énekel, bőséges támogatást kapva a másik két énekestárstól. A középrészben megjelennek a jellegzetes kettős harmóniák, és jól színesítik a dal ütős, kompromisszumot nem ismerő természetét. A »That’s That« – ahogy már említettük – az egyetlen szám, amelyben Wetton énekel, és amelyet ő is szerzett. Gyorsított tempóba helyezett, magányos énekes-szerzői teljesítménye nem túl különleges, főleg ha figyelembe vesszük, mennyivel jobb dalokat írt az Asia azonos című bemutatkozó lemezére. A heves gitárfutamok között alig jut tere az egyébként kiváló énekes képességeinek, ráadásul a dalban egy jellegtelen refrén is van, semmilyen kereskedelmi potenciállal.
A szilárd »Roller Coaster« bluesos futamaival és remek énekteljesítményeivel hasonlóan kissé álmos és nosztalgikus hangulatot áraszt, mint az »Open Road«, a gitárduó pedig ismét tökéletesen szinkronizált harmóniákkal ragad magával, és senkit sem hagyhat hidegen. Pozitív meglepetés a záró címadó dal, amely epikus alkotás, érezhetően a hetvenes évek néhány klasszikus Wishbone Ash-darabjának hatása alatt, noha Wetton szintetizátoros textúrái teljesen a nyolcvanas évekhez tartoznak. Ezek ebben a hangzásvilágban egyáltalán nem szólnak rosszul, sőt tovább fokozzák a fenséges hangulatot, a Powell vezette fenomenálisan megénekelt dallamvonalakkal együtt, a háromszólamú harmóniák pedig ezúttal igazi fülbemászó élvezetet nyújtanak. Ez a kiváló záródal nagyon jó benyomást hagy maga után, és legalább egy fokozattal feljebb emeli a lemez összértékelését, ezért kár, hogy a koncerteken nem emlékeznek meg róla gyakrabban.
A Wishbone Ash a »Number the Brave«-en – amely az átmeneti jellege ellenére is kétségkívül méltatlanul elfeledett alkotás – bátran lépett be egy új korszakba. Az album egésze még mindig lenyűgöz, és ez néhány kevésbé ihletett pillanat ellenére is igaz, amelyekkel sikertelenül próbálták aktualizálni a hangzásukat. Wetton, ahogy várható volt, nem sokáig maradt a Wishbone Ash-nél, és még a »Number the Brave«-turné kezdete előtt távozott, hogy elindíthassa az Asia hihetetlenül sikeres történetét. A megmaradt három tagnak, akik az akkori NWOBHM-szcéna hatására egy rövid életű, valamivel metalosabb irányvonal mellett döntöttek, nem maradt más hátra, mint hogy új basszusgitárost keressenek, akit (sajnos már elhunyt) Trevor Bolder (Uriah Heep, David Bowie, The Spiders From Mars) személyében találtak meg.
Felállás
Andy Powell – ének, gitár, ének
Laurie Wisefield – ének, gitár, slide-gitár
John Wetton – ének, basszusgitár, billentyűs hangszerek
Steve Upton – dob
VENDÉGZENÉSZEK:
Claire Hamill – háttérvokál
Gasper Lawal – ütőhangszerek
Produkció
Nigel Gray
Számlista
1. Loaded (4:10)
2. Where Is The Love (3:20)
3. Underground (4:10)
4. Kicks On The Street (4:15)
5. Open Road (5:15)
6. Get Ready (3:15)
7. Rainstorm (4:50)
8. That’s That (3:00)
9. Rollercoaster (3:20)
10. Number The Brave (4:55)
