Szerző: Aleš Podbrežnik
Előadó: State of Salazar
Kiadó: Frontiers Records
Megjelenés: 2014
Játékidő: 46:55
Értékelés: 4/5
2010-ben öt zeneakadémista úgy döntött a svédországi Malmöben, hogy zenekart alapít. Két év saját anyag írása után 2012-ben kiadtak egy „Lost My Way” című EP-t, amely felkeltette a Frontiers Records figyelmét. A célzás egyértelmű: megint egy olyan banda, amely a melodikus rocknak szegődött el, vagyis a west coast / AOR iskolából merít ihletet. Az ötlet, hogy ilyen formációt hozzon létre, már 2009-ben megfogant az anyag és a szövegek fő szerzőjében, Marcus Nygrenben, amikor néhány olyan dalt írt, amely nem illett az akkori zenekarához, a metálos B-Point Rose-hoz.
A State of Salazar érdekes keverék: alapvetően a west coast / AOR elveihez tartja magát, de ebbe a magba a Toto (Seventh One-korszak) és a Queen (a nyolcvanas évekből) hatásait csempészi. Már ez is bizonyítja, hogy az ötös valóban kiváló zenészekből áll. A megfelelő zenei képzettség és a tehetség (kéz a kézben) segít abban, hogy a zenekar meggyőzően újrahasznosítson néhány örökzöld építőkockát, mindig üde és szaftos módon. Ebből a szempontból olyan bandáról van szó, amelyet be lehet sorolni a skandináv melodikus rock színe-javához, ahová például a Work of Art is tartozik (lásd a Time to Say Goodbye vagy az Always című dalt). A produkció is ezt támasztja alá: óvatosan csiszolt, és egyenlő hangsúlyt ad a hangkép építőelemeinek.
A banda azonnal megmutatja hatalmas potenciálját a nyitó, pozitív kisugárzású I Believe in You-val. A dal fokozatosan emeli a hangulatot a versszakon át az előrefrénig, amely gördülékenyen ugrik át a ragadozó refrénbe. Ugyanez igaz a többi számra is. A zenekar valóban sok figyelmet fordított a dalok részletezésére. A dallamos megközelíthetőség tartása áll a szerzemények középpontjában, a vokális dallamok harmonizálása pedig hatékonyan dramatizálja a hangulatot, és gondoskodik a bombasztikus báj-ról. A State of Salazar úgy működik, mint egy kvintettbe zárt mini zenekar. A hangszerek végig erényes egyensúlyban vannak az hangszerelésben, és nem veszik el egymás elől a figyelmet. Remekül ötvözik a rockos ütőerőt és a pop „barátságosságát”. A nagy dallami fertőzőképesség szempontjából alapvető szerepet játszik a fenomenális énekes, Marcus Nygren. Nyugodt lelkiismerettel besorolható az új generáció legkiválóbb melodikus rock énekesei közé, Tobi Hitchcock (Pride of Lions) vezetésével. Nygren sokat hallgatta a Queent és a Totót. Hangján érződik Mercury és Joseph Williams hatása! Ezt azzal is megmutatja, hogy rendkívüli érzékkel viszi be a soulos fátylat a vokális dallamok alapformájába. Tökéletes, nagyon karizmatikus hang, amely vehemensen uralja a regiszterének minden fekvését. Ha kell, kifinomult és lágy, a következő pillanatban tüzes és robbanékony. Nygren a lemez egyik legnagyobb vonzereje, és egy ilyen énekessel és dalszerzővel igazán fényes jövő várhat a zenekarra.
A lemez szerzői csúcspontjai? Az album egyik sarokpontja kétségtelenül a címadó dal, amelyben a State of Salazar tökéletesen megmutatja művészi érettségét és kiforrottságát. A szám Toto-hatásokat hordoz, ugyanakkor hű marad a melodikus rock elemi alapvetéséhez. Az Eat Your Heart Out is a Totónak köszönheti az ihletét (főleg a refrén). Az Always úgy hat, mintha a Work of Art súgta volna a zenekar fülébe, de más az energiája. Nygren hangja ugyanis rendkívül szilárd, kifejező karizmával bír. Érdekesebb darab a Marie is. A versszak dallamvezetése queenesre sikerült, de úgy „megfordítva”, hogy a billentyűs szólam megint a Toto Seventh One-korszakának hangzásával kacérkodik. Újracsomagolva és kivételes erővel, nagy szívvel tálalva. A Marie mindent tud: crescendót a refrénben, hozzáadott női vokálharmóniákkal, amelyek mesterien kontrasztba állítják a hangulatot. Úgy tűnik, a State of Salazar fiúinak a dalszerzés terén minden tiszta. A lemezt magas rezgésszámon tartja a vége felé a felpörgetett Catastrophy is. A záró Edn of Time elsőre semmi különöset nem ígér, aztán kibontakozik egy rendkívüli „middle eightben”, ahol a zenekar neoklasszicista hangszerelési formát vet be, a dal pedig emiatt valódi mini epikus szvitként hat, a finálé csúcspontjának szánva. Igazi kis főhajtás a Queen előtt.
A lemez hitelességéből levon valamennyit a „könnyesség” eleme, amely előtérbe tolakszik, mivel a szövegek többsége széthullott férfi–női kapcsolatok siratásáról szól. Ez különösen zavaró a két balladában, a Love of My Life-ban és a Let me Love-ban, amelyeket szétfeszít a patetikusság, bár a számok (hangszerelési értelemben) „megállnak a lábukon”, mégis „kopottnak” hatnak.
Igen. A rock ‘n’ roll múltbeli úttörőinek hatása érződik, de a State of Salazar mindezzel együtt meggyőzően alakít ki egyéni attitűdöt az egyébként kiszámítható melodikus rock keretein belül, amelynek elkötelezett híve. Az „All the Way” bemutatkó lemezként több mint kiváló alkotás. Érződik, hogy az ötös valóban csúcszenészekből formálódott, akik pontosan tudják, mit akarnak tálalni, és azt helyesen is tudják és képesek megvalósítani. A State of Salazar a bemutatkó lemezével jelzi, hogy olyan banda áll előttünk, amely a melodikus rock terén még bőven képes kiváló dalokat letenni az asztalra.
Ja, és mellesleg. A State of Salazar különleges megtiszteltetésben részesült: nyitózenekarként léphetett fel a Frontiers Rock Festival idei kiadásán a Milánó melletti Trezzo sull’Addában, amelyet 2014. 05. 01. és 2014. 05. 03. között rendeztek meg. A fesztivál első napjáról, amikor a State of Salazar is színpadra állt, a teljes beszámolót ITT olvashatjátok!
Felállás
Marcus Nygren – ének
Johan Thuresson – gitár
Stefan Mårtenson – billentyűs hangszerek
Johannes Hansson – basszusgitár
Kristian Brun – dobok
Produkció
Marcus Nilsson
Dallista
1. I Believe In You
2. Field of Dreams
3. All the Way
4. Love of My Life
5. Eat Your Heart Out
6. Time to Say Goodbye
7. Marie
8. Let Me Love
9. Catastrophe
10. Always
11. Adrian
12. End of Time
