Szerző: Aleš Podbrežnik
Előadó: Dragonforce
Kiadó: Ear Music Records
Megjelenés: 2014
Hossz: 49:33
Értékelés: 3.5/5
A Dragonforce olyan banda, amelynél pontosan tudod, mit kapsz minden új lemezzel. A hatodik stúdióalbum, a „Maximum Overload” sem hozza el egy új galaxis születését a Dragonforce kőbe vésett zenei látomásában. Kilenc saját szerzemény és egy feldolgozás a végeredmény, amely már a nyitó The Game-mel bemutatja a klasszikus Dragonforce-szótárat. A zenekar a nyitódallal, amely idén júliusban jelent meg single-ként és videoklipként, ismét megdöntötte a sebességrekordot: a Dragonforce lemérte, hogy ez a pályafutásuk eddigi leggyorsabban eljátszott száma. Ezzel a srácok megjavították a rekordot, amelyet addig a zenekar előző stúdióalbumának, a „The Power Within” (2012) Fallen World című dala tartott.
Telnek az évek, a banda pedig tartja védjegyének számító „Supernintendo metal” hangzását, amely a Sam Totman / Herman Li gitárpáros ujjakat próbára tevő varázslatának döbbenetesen csiszolt technikai sebességén lovagol. Az új énekes, Marc Hudson mindenesetre ezúttal jóval kifejezőbb. A fickó közvetlenül a „The Power Within” felvételei előtt, 2012-ben csatlakozott a bandához, így az akkori kompozíciókat még nem írták tökéletesen az ő torkára. Most más a helyzet. A zenekar a két év alatt csapatszellemben ismét megerősödött, Hudson pedig sokkal hatékonyabban viszi a dalokat színpadias „pomp” robbanékonyságával, dallamos tisztaságával és kifaragott éneklésével. A dalok sorra ragadozó bombasztot tartogatnak, amely az énekelhető refrénekben csúcsosodik. A rajongótábor bőrére vannak írva. Bevált recept.
És mégis. Újdonságok, újdonságok. Bár csekély jelentőségű apróságokról van szó, az első észrevétel, hogy az új album hangzása valamivel „mélyebb” és „sűrűbb”. Ez a produkciónak köszönhető, amelyet a srácok pályafutásuk során először bíztak „külső emberre”. A producerek kormányát ugyanis Jens Bogren vette át, az elismert svéd hangmérnök, aki egyebek mellett az Opeth és a Katatonia hangzását is formálta. A jól bejáratott, ultragyors játékmódú sablon nagy kiszámíthatósága mellett viszont éppen a hangtengerek remegtetése hamar kezdi fárasztani és energetikailag kimeríteni a hallgatót. Ez igaz a ritmikai formák egydimenziósságára is, amelyek csak a legmagasabb sebességű torpedót ismerik a dupla lábdob kíméletlen menetelésében. Mégis, a banda most valamivel több tömörségre törekedett a dalok és az album hangulatának kialakításában. Így a zenekar kiszámítható trükkjeitől (a műfaj sablonosságától azonban nem) kellemes kitérést hoz a Three Hammers, a Symphony of the Night és a The Sun Is Dead. Az elsőnek a közepes tempója igazi balzsam a fülnek, és jócskán több figyelmet, teret kap a kiváló Marc Hudson, hiszen az énekes előtt végre méltó hely nyílik, hogy magára vonja a figyelmet a kíméletlen gitárszaggatás mellett. A Symphony of the Night is meglep a középső, megnyugvó rész hangulatváltásával. Úgy tűnik, a zenekar végre kezdett több figyelmet, időt és energiát fordítani a kompozíciók csiszolására. Tehát nem pusztán reflexszerű kinetikáról van szó a Dragonforce-nál ismert alapelv szerint: „Játssz olyan gyorsan, amennyire csak lehet, de tartsd meg a dallamos kiszámíthatóság matematikáját”, a Maximum Overload végre hoz néhány apró eltérést.
Az album folytatása viszont visszatér a megszokott kerékvágásba, amelyet a Dragonforce-nál már nagyon jól ismerünk. A Defenders, az Extraction Zone és a City of Gold sorozata közben a hallgató ismét zavarba esik, mert valaha már hallott egy nagyon hasonló számot a bandától, csak már nem emlékszik, mikor és hol! Az album végére egy további színfolt is került: Johnny Cash Ring of Fire című dalának feldolgozása. A Cash-eredeti számos átdolgozása közül a Dragonforce lemezlistáján az általuk magukévá tett verzió rendkívül sikeres kísérlet, amely rengeteg szórakozást hoz az album zárópillanataiban.
Még egy tipikus Dragonforce-lemez, három-négy kitéréssel, amelyek a megcövekelt, változni nem akaró sablonban még némi frissességet is hoznak. Papíron kevésnek tűnik, mégis sokat jelent. Úgy tűnik, a banda 15 éves működés után végre felismerte, hogy a kompozíció nem csupán a hangjegyvonalak közötti állati rohanást jelenti a legmagasabb sebességfokozatokban, az emberi hangszerjáték végső határait súrolva. Egy fecske még nem csinál nyarat, a „Maximum Overload” eltérései csekélyek, de azért. Úgy tűnik, a srácok egy-két pillanatra le is tudnak nyugodni. Ezekben az eltérésekben ott él a remény, hogy a Dragonforce a jövőben bátrabban kísérletezik majd a dalszerzésben, talán még egy kis hely is akad valamilyen érzelem feltámasztására. A szent irónia végösszegében azonban mindig az menti meg a bandát, hogy a sablonosságot és az eredetiséghiányt olyan elképesztő sebességgel adják elő, amely ezen a bolygón abban a műfajban, amelyhez tartoznak, csakis magára a zenekarra jellemző.
Felállás
Marc Hudson – ének, háttérének
Herman Li – gitár, háttérének
Sam Totman – gitár, háttérének
Vadim Pruzhanov – billentyűs hangszerek, zongora, háttérének
Frédéric Leclercq – basszusgitár, háttérének
Dave Mackintosh – dobok
VENDÉGZENÉSZEK:
Matt Heafy (Trivium) – ének a Defenders, a No More és a The Game dalokban
Clive Nolan (Arena, Pendragon) – háttérének
Emily Ovenden – háttérének
Produkció
Jens Bogren
Dalok listája
1. The Game
2. Tomorrow’s Kings
3. No More
4. Three Hammers
5. Symphony of the Night
6. The Sun is Dead
7. Defenders
8. Extraction Zone
9. City of Gold
10. Ring of Fire
