Szerző: Aleš Podbrežnik
Előadó: Tygers Of Pan Tang
Kiadó: Rocksector Records
Megjelenés: 2012
Játékidő: 49:07
Értékelés: 4/5
Mit mondjon az ember a New Wave of British Heavy Metal nevű mozgalom egyik legígéretesebb csapatáról a nyolcvanas évek elejéről? Jó, hogy még mindig köztünk vannak, még ha a mai felállásban már csak egyetlen eredeti tag, Robb Weir gitáros maradt is. A zenekarnak, amely a saját újjászületését 2000-től számítja, 12 évre volt szüksége, hogy kiadja a harmadik stúdióalbumát (összesen a kilencediket), amelynek a címe ezúttal „Ambush”. Az egy kicsit „lezserebb”, hard rockosabb elődhöz, az „Animal Instinct”hez (2008) képest ez a lemez megint hoz valamennyit a tipikus szigetországi heavy metal mérgéből.
A Tygers Of Pan Tang mindig is a hetvenes évek heavy rock és hard rock bandáiból merített ihletet, a korai időszakban pedig a punkos nyersesség fuvallata sem hiányzott, ami egyébként az egész NWOBHM-ra átragadt.
Az „Ambush” az elődjéhez, az „Animal Instinct”hez képest összességében gyorsabb és élesebb albumnak hat! Mivel a Tygers of Pan Tang mindig is szívesen kacérkodott a rock ‘n’ rollal, az NWOBHM többi képviselőjével ellentétben az új lemezen is időnként a korai Saxon felé kanyarodnak. Az „Ambush” albumon a mai Tygers of Pan Tang azt csinálja, amit a legjobban tud és ismer. Megint olyan dalokra épít, amelyekkel fél lábbal a heavy rockban áll (Rock & Roll Dream, Man on Fire, Hey Suzie!), ugyanakkor az új lemezen jóval többet nyomnak a gázpedálra, mint az elődön, és ez élesebb végeredményt ad. A nyitó Keeping Me Alive vezérmotívumával gond nélkül ott lehetne a nyolcvanas évek eleji zenekar bármelyik albumán. Jacopo Meille, az olasz származású énekes meglepően korrekten bánik az angol nyelvvel (Weir biztosan nem venné fel a TOPT soraiba, ha nem így lenne), a hangja ugyanakkor még mindig szívesen kanyarodik Robert Plant (a nyolcvanas évekbeli) vagy Jack Russell (Great White) irányába, ez az érzés viszont a sötétebb hangulat mellett most jól el van fedve.
Az „Ambush” egyébként korrektül közelít az egykori NWOBHM-világ komorabb „ezotériájához”, de ebben nem olyan meggyőző, mint a 2001-ben megjelent visszatérőlemez, a „Mystical”, ami persze nem jelenti azt, hogy rossz album lenne. Változnak az idők, és igazságtalan volna a zenekartól a „Spellbound” „másolatát” elvárni. A produkció? Chris Tsangerides. Több szó nem is kell. Ha valaki ismeri és érti az ilyen bandák energiáját, akkor ő az, hiszen annak idején a saját csapatával, a More-ral maga is része volt az NWOBHM-mozgalomnak. Tsangerides stúdiós „trükkjeinek” köszönhetően az album megint közelebb kerül a nyolcvanas évekhez. Egy komor, pusztulással és okkultizmussal teli drámaszínházat idéz, azt a fajta energetikai vibrációt, amelyet az NWOBHM metalbandái szó szerint megkövetelték, hiszen ez a védjegy is hozzájárult az egyediségéhez. Weir nem felejtett el jó gitárfrázisokat kovácsolni. A banda hatalmas dalszerzői rutinnal rendelkezik, és ha egy szám a versszakban nem is hoz semmi különöset, a kiváló refrén utána kihúzza az átlagból (Hey Suzie!, Play to Win). A Keeping Me Alive, a She, a One of a King és a These Eyes pedig természetesen az igazi díszlovak, amelyekkel a Tygers of Pan Tang szoros kapcsolatot tart a nyolcvanas évek első felével, és ettől az album mindenképpen vonzó.
Felállás
Jacopo Meille – ének
Robb Weir – gitár
Dean Robertson – gitár
Gavin Gray – basszusgitár
Craig Ellis – dob, ütőhangszerek
Producer
Chris Tsangerides
Számlista
1. Keeping Me Alive
2. These Eyes
3. One Of A Kind
4. Rock & Roll Dream
5. She
6. Man On Fire
7. Play To Win
8. Burning Desire
9. Hey Suzie
10. Mr. Indispensable
11. Speed
