Szerző: Aleš Podbrežnik
Előadó: Adrenaline Rush
Kiadó: Frontiers Records
Megjelenés: 2014
Játékidő: 42:55
Értékelés: 2.5/5
Az Adrenaline Rush kezdetei 2012-ig nyúlnak vissza, amikor a neves producer, zeneszerző és multiinstrumentalista, Erik Martensson (W.E.T., Eclipse) és az énekesnő, Taye Wanning összeadta a kreatív erejét, és közösen zenét kezdett írni. A szövegekért is Taye felelt. A dolog szépen, remekül alakult, és a láthatáron megjelent egy igazi album elkészítésének és kiadásának lehetősége.
Martensson, aki a svéd metal- és rockszcéna apraja-nagyját ismeri, ezért alapos kutatásba kezdett megfelelő jelöltek után, akikkel felépíthetné az új csapat gerincét, hogy az elkészült anyag életre kelhessen, vagyis a koncertszínpadokra kerülhessen. Így született meg az Adrenaline Rush, Taye Wanninggal az énekesnői középpontban, stockholmi bázissal. Mindez persze a Frontiers Records zöld lámpájával zajlott. És persze az egészben Erik Martensson játszotta a főszerepet. Nélküle ez a zenekar biztosan nem létezne.
2014 májusára a banda már kellőképpen összeszokott, így be tudott mutatkozni a Frontiers Rock festivalon, amelyet a Milánó melletti rendezvényen a Frontiers Records szervezett, azaz az a kiadó, amelynek szárnyai alá az Adrenaline Rush is tartozik.
Az Adrtenaline Rush nem hoz földrengést a zenei kreativitás terén. Kitartanak a bevált klisék mellett, amelyek a nyolcvanas évek skandináv hard rock zenekarainak iskolájából erednek, mint a Treat, a Dalton, a 220 Volt, a Renegade és természetesen az Europe. Ezek a csapatok a Rainbow-tól és a Whitesnake-től tanultak, miközben kiaknázták veleszületett érzéküket a ragadósan fülbemászó dallamosság kidolgozásához, és számos daluk lett rockzenei örökzöld. Az Adrenaline Rush ezt valahogy mind magáévá tette, és hozzákeverte a sleaze rock mai ízét is, amit a honfitársaik, a Crazy Lixx és/vagy a Hardcore Superstar szintén bőven kihasznál. Az Adrenalin Rush első albumának ilyen példája a Girls Gone Wild, amelyen érződik a Motley Crue lenyomata.
A dalok működnek. Semmit nem lehet felróni nekik. A semmitmondóságot leszámítva. A refrének tele vannak pompával, ami az első hallgatásra beindul – a könnyebb utat választva. Az ilyen szerzői munka egyik legsikerebb pillanata a középtempós When We’re Gone. A dalokat gyakran áthatja a skandináv melankólia tipikus patetikussága, amit azonban kiegyensúlyoznak a haknis, bulis pillanatok. Mindenesetre egyértelmű, hogy a szerzemények mögött Martensson neve áll. Egy olyan dal, mint a Want It All, ugyanis gond nélkül helyet kaphatna bármelyik W.E.T.-albumon.
Az albumnak egy hibája van. Úgy hat, mint a kiadó trükkje, hogy egy olyan sikertörténettel szolgáljon, amelyet a rendezés már előre, bevált módon becsomagolt. A csali, amelynek a dallamos rockot kedvelő közönségnél be kellene indítania a szikrát, a „kis édes nyalóka”, Taye Wanning. Taye hangja babásan hat, sőt kissé éles, ami fiús csillogást ad az éneknek, ugyanakkor sajnos az énekes produkcióban zavaró beszédhiba (selypítés) is kiütközik. A dal egészen 12 van, és az album idővel a vezérmotívumok hasonlósága miatt gyorsan kifárasztja a hallgatót. Kérdés, hogy kitart-e ez a banda. Hamar kiderül, hogy a csapatnak vannak-e saját szerzői, vagy a jövőben az aranzsálásnál és a szerzésnél mindig Erik Martensson-nak kell majd besegítenie. Mint mondtam: az album mesterkéltnek és erőltetettnek hat, ezért a 25 évvel ezelőtti, már kipróbált ötletek új csomagolásban nem gyújtanak és nem győznek meg.
Felállás
Tave Wanning – ének
Ludvig Turner – gitár, vokál
Alexander Hagman – gitár, vokál
Soufian Ma’Aoui – basszusgitár, vokál
Marcus Johansson – dob
Producer
Erik Mårtensson
Számlista
01. Black n’ Blue
02. Change
03. Generation Left Behind
04. Girls Gone Wild
05. When We’re Gone
06. Want it All
07. Too Young to Die
08. Oh Yeah!
09. No No No
10. Playin’ to Win
11. Hit You Like A Rock
