Lemezkritikák

A fiatalság nem mindig jelent tapasztalatlanságot és naiv minőségérzéket. Ennek empirikus bizonyítéka a Shraphead, a norvég, alternatívval átitatott progresszív neothrasherek kiváló debütalbuma.

Miután átéltük a halált és a testen kívüli repülést, eljött a világ teljes nihilista elpusztításának ideje, a katasztrófa fanfárjai pedig pokolian dallamosak és édesek! Néha egyenesen émelyítően azok …

A göteborgi barokkosan cicomázott death metal svéd zászlóvivőinek tizedik albuma az első Jesper Strömblad nélkül. Előrelépés ez, vagy újabb fejes ugrás a generikus semmitmondás óceánjába?

A From Fear to Eternity keserű szájízt hagy maga után. Akárcsak az előző válogatás, az előző koncertalbum, az előző válogatás, az előző koncertalbum, ...

A Transformation helyenként nehezen emészthető, de a mély, szörnyszerű atmoszféra, a lovecrafti hangulatú szólók és az old-school death/doom metal ördögi felhangja megmenti.

A „Vivere o niente” („Élni vagy semmi”) az olasz rockikon új, érett és kiforrott stúdióalbuma. Vasco ismét finoman adagolja a rockos keménységet a dallamos pillanatokkal, amelyeket álmodozó mollbetétekbe szőtt.

A lemondás néha jól jön.

A Wolf a Legions of Bastards-szal a nyolcvanas évek retro heavy metal esztétikáját a lehető legjobb módon hozza el!

A „Last Autumn's Dream” a korai Jade Warrior csúcspontját jelenti, amikor a zenekar hangzásvilága egyforma mértékben épült a rockra és az ambientre, az utóbbi pedig még nem vette át az uralmat.

A Beardfish újabb kiváló albumot készített, és ezzel bebizonyította, hogy stúdiómunkáik minőségét tekintve a modern progresszív rock egyik legkövetkezetesebb formációja.

Figyelem, a klasszikus német melodikus hard rock és a „skandi” revival rajongói! A Human Zoo harmadik stúdióalbuma szép, kompakt, melodikusan csiszolt lemez, amelynek be kell másznia a bőröd alá

A Fusk azon zenekarok egyike, amelyek modern, újszerű módon, új formákon keresztül, a 21. századhoz illően próbálnak jazzt játszani.

Az Arch Enemy a Khaos Legions című lemezzel a fekete zászlók alatt nem büszkén és energikusan masírozik, hanem fáradtan, lehajtott fejjel.

Az „A Scarcity of Miracles” nagyon szép, balladás hangvételű, szimfonikus jazz-rock lemez, tele Fripp felismerhető soundscape-jeivel és gitárfrázisaival; nyári meditációhoz való, naplementét nézve.

A „Fly From Here”, az első Yes-album csaknem tíz év után – ennyi telt el az elődje, a „Magnification” (2001) megjelenése óta –, vetélytárs nélkül elvihetné a legellentmondásosabb progresszív rock album díját az elmúlt évtizedből.

A „King Kobra” nagyon jó album egy újjáélesztett zenekartól. Blues-os hangzású, akár egyetlen korábbi King Kobra-lemez sem, klasszikus felépítésű, így Paul Shortino beépülése annál logikusabb. Egy csipetnyi AOR is van benne

Az album Ni lepo... zenei oldala elég sokszínű akar lenni. Az első részben rendesen punkos. A folytatás viszont töltelékek, vontatott és üres balladák, valamint erőltetett ska/reggae betétek halmaza.

VÉGRE...napvilágot látott az egyik legjobb világhírű live banda régóta várt koncertalbuma.

Eklektika a legmagasabb zenei szinten. A progresszíven kalandozó instrumentális muzsika német reménységei a világ csillagközi tereibe repítenek, és a tenyeredbe, a füledbe a szépség tiszta kivonatát öntik.

„A »Mysterious Sleeping Flyer« túllép a „műfajizmus” határain, és egyszerűen – kiváló.”

A „Harder” a portlandi rock n' roll perverzek második albuma, akiknek egyéni hangja a Ramones és a New York Dolls alkotói csúcsait ötvözi. Időnként pedig bekúszik egy kis stoner rock szellő is

A fiatal, németországi Rosenheimből származó sleaze rock n' roll csapat bátran lép színre bemutatkozó stúdióalbumával, ugyanakkor az album még tartogat némi energiatartalékot a csúcsoktános lángoláshoz.

Az „Attack” bulizós rock n' roll, koszos hangzással, megfűszerezve a Green Day vagy a Blink 182 MTV-s hancúrozásával, a punk pop sminkesek világával, alatta pedig lappangva ott lapul a Kiss vagy a Motley Crue glam pillanata.

A ciprusi, tharsh- és groove-beütésű metal egzotikus változata azt bizonyítja, hogy a Blynd képes eddig sem látott magasságokba és eddig sem hallott hangerővel csapni a húrok közé.

Második demójával tér vissza az élők sorába a brežicei Sagaris. A From the Depths érettebb zenekart mutat, világosabb és főleg önállóbb zenei vízióval.

„A »Rdeči« valóban lenyűgöző munka. Szlovéniában a Štefan Kovač Marko banda párját ritkítja ezen a téren.”

Déli sludge metal kifejezetten doomos beütésekkel. Ha a Down, a Clutch és a régi, koszos stoner a te világod, az Earthride-ra gondolkodás nélkül rá fogsz repülni!

A Sabbath-féle élvezet modern köntösben: a kivételes Capricorn albummal a doomos ihletésű stoner-zenekar, az Orchid bizonyítja, hogy ők a zenei égbolt következő nagy neve.

A „Tit” a csúcsteljesítmények albuma, és minden bizonnyal mérföldkő nálunk. Egy projekt, amely kísérletező mind az alapötletét, mind a megvalósítását tekintve, és amelynek mozaikdarabként ott a helye abban a képben, amely a hazai zenei…

A teutón thrasherek, a Godslave kiváló második lemeze bizonyítja, hogy Európának van jó válasza a kiváló zsoldoshadra és az olyan nevekre, mint a Lazarus A.D. A hagyomány és az új forma pokolian jól megfér egymás mellett!

A bushido kódex zenei kilövellése úgy, ahogy azt a brutalitásnak és a kaliforniai napnak elkötelezett amerikaiak írnák meg. A generikusság nem ismer határokat, de időnként ez egyáltalán nem baj ...

Az „Aqua” ugyan nem tartozik az Asia legnagyobb teljesítményei közé, de a hosszú, hatéves szünet után így is meglepően sikerült, ihletett album lett, tele olyan dalokkal, amelyek már réges-rég klasszikusnak számítanak.

Szórakozás, humor, metal és hétköznapi témák: a lehető legjobb módon fognak kezet!

A Brand X bemutatkozó lemeze mestermű lett, ami nem volt meglepetés, hiszen ezek az instrumentális nagymesterek a jazz fusion elméletében szerzett irigylésre méltó tudásukat könnyedén átültették a gyakorlatba.

A kiváló „XII” volt az eredeti BJH-felállás utolsó albuma, a szimfonikus-pasztorális dallamvilág mestereié, akik a hetvenes éveken át a progresszív rock egyik leginkább figyelmen kívül hagyott zenekarát alkották.

Kansas a „Drastic Measures” megjelenése után patthelyzetbe került: senki sem volt elégedett az új irányvonalukkal, ami a maga módján ironikus, hiszen éppen azt akarták, hogy minél szélesebb közönségnek tetsszenek.

A „Vinyl Confessions” jó, többnyire dallamos rockalbum, és a két John Elefantével készült lemez közül a jobbik, mert még maradt rajta némi progrock mozgástér a kalandozásra és az érzékenységre.

Képzeld el, hogy tele energiával és bizonyítási vággyal lépsz be a stúdióba, hogy felvedd a bemutatkozó stúdióalbumodat. Pontosan ezt az energiát testesíti meg az új Mr. Big album, a „What If…”.

Az „A Momentary Lapse of Reason” nagyon is üdítő változást hozott Waters két egymást követő sötét vallomása után, és eloszlatta a depressziós légkört, amely fojtogatni kezdte ezt a legendás zenekart.

„Waters nyafogása és az album lekicsinylése ellenére a rajongók és az akkori kritikusok is joggal fogadták jobban, és lelkesedtek érte jobban, mint a „The Final Cut”-ért, így Gilmour és Mason végül győztesen került ki ebből az egók közti…

Az amerikai énekes, zenész, dalszerző és hangszerelő Ben Harper tizedik stúdióalbuma rendkívüli erejű, őszinte vallomás az előadó örökké nyugtalan lelkének legintimebb zugaiból.

A „Somewhere In California” a Night Ranger új albuma, amely minden fenntartás nélkül a „Midnight Madness” és a „Seven Wishes” közé illeszthető. Friss ihletésű, jellegzetesen AOR-os lemez, de az új korszak számára!

A Castle triójával a férfi vokálok uralma a doomban nem ér véget, Elisabeth Blackwell azonban így is bebizonyítja, hogy a doom női torokból is legalább olyan jól szól, mint férfiból, ha nem jobban!

A Sunshine Makes Me High című stúdiódebüt egy tehetséges zenekar kiáltványa, amely ravaszul a divatos vonalat követi: post grunge alapokat, punkos arroganciát és a dallamokban klisés popos kitérőket kever össze.

Zenei briliáns, amely két tökéletesre csiszolt lemezen át repít el a metál és a posztapokaliptikus pszichedélia ambient elemeinek szenvedélyes, vad összeolvadásába!

„A Sunshine Trip viszonylag fiatal goriškai formáció, amely az MTV-s vonalon halad, a közhelyesen csengő post-grunge / indie pop rock zenekarok új hullámának szellemében.”

Meglehetősen átlagos, a nagy slágerekkel korántsem teli koncertalbum, amelyen a Placebo egész szilárd formát mutat, kiugró pillanatok viszont nincsenek a lemezen. Viagra helyett sima aspirint kapunk …

Vajon a Gorillaz a virtuális világba való tökéletes belépéssel végleg elbúcsúzik a fizikai valóságtól? A testeket animációk váltották fel, a lemezeket pedig ingyenes (vissza)élésre kínálják a modern fogyasztóknak …

A Year of the Goat végigvisz minket a pokol kilenc körén, miközben pörög a Lucem Ferre című debütálás, tele hangszeres bravúrral, érzéki ének- és vokális részekkel, valamint szakadékmélységű, sötét hangulattal.

Kaotikus eposz, amely a végéig szorítja a torkodat. A Tumido homályos léptékű mennydörgéssel ünnepli a földalatti, elemi erejű működés első évtizedét. Vajon sikerül betörniük a mainstreambe? Még nem...

Egy teljesen ismeretlen szomszédos arc, aki a debütálólemezével – ha csak egy kicsit is nyitottak vagytok a zenei kísérletezésre – nem hagy majd hidegen és közömbösen titeket!

Nem ők a világ legjobb zenekara, de az debütáló lemezük több mint jó meghívás táncra, no meg e rothadt világ megjavítására!

Minőségi stúdió-bemutatkozás egy feltörekvő radovljicai csapattól: kiváló, modern „groove”-produkció, jó adag technikai fűszerezéssel, az alap thrash-formák vegyítésével és dallamharmonizálással.

Az átdolgozásokból álló, provokatív EP minden szempontból kiváló, és jól jön majd a zenekar új stúdióalbumára való rendíthetetlen várakozás áthidalásához, amely még idén megjelenhet.

A „Destroyed” éjszakai hangulatú lemez: nem Moby pályájának csúcsa, és nem tartozik a legmarkánsabb munkái közé sem, mégis sikeresen megmutat néhány olyan elképzelést, amelyet a zenész eddig nem valósított meg.

Hans Zimmer régóta a minőség szinonimája, ha hollywoodi sikerfilmek zenei aláfestéséről van szó, így nem meglepő, hogy az „On Stranger Tides” is újabb gyöngyszem a filmzene minden rajongójának.

Hangzásában marginális, álmodozó elektro indie rock albumot kapunk, ami meglepetés, hiszen az ember a „Pariah, The Parrot, The Delusion” albummal a Dredg által meghatározott hang és stílus továbbfejlesztésére számíthatott.

A „Testimony 2” remek folytatása Neal 2003-as, azonos című bemutatkozó albumának, és végül egészében még jobbnak is bizonyul szólókarrierje kulcsalbumánál.

A „Live Rails” igazi koncertcsemege mindazoknak, akik régóta rajongnak ezért a legendás gitárosért, aki annak ellenére, hogy már a hatvanadik életévét taposja, még mindig ifjúkori energiától pezseg.

A Sound Of Sunshine Michael Franti és a Spearhead albuma, amely nem lép egyet sem előre alkotói értelemben, hanem a bevált úton halad, azokban a kifejezésformákban, amelyeket a rajongók általában szívesen fogadnak.

A hangkollázsok kifinomultságának új manifesztuma. Megőrzi a kilencvenes évek eleji retró hangzás iránti vonzódást, ugyanakkor jelzi, hogy a csapat rendíthetetlenül tovább tágítja saját szonikus víziójának egyéniségét.

A világhírű Depeche Mode zenéjének második remixlemeze sikeresen folytatja a kísérletezést minden idők egyik legnagyobb hatású zenekarának dalaival! Más, mint az eredeti, de még mindig elég „depeche-modos”.

A mozgás és a metamorfózisok zenei fenoménja újabb szonikus kísérlettel folytatódik. Eljött a szex, a drogok és az UFO-k parancsolatának ideje!

A Kriza identitete az önálló művészi arculatú zenekar rendkívüli szellemi intelligenciájának manifesztuma, az alternatív rockkultúra alkotói csúcsteljesítménye a szlovén zenei térben. Isten hozott otthon, fiúk!

Lecsupaszított, igazi hard rock album amerikai hangzással, amely nem titkolja a blueselemekkel való flörtölést. Jellegében mégis tősgyökeres John Waite-lemez, amelyből nem hiányzik a ragyogó énekteljesítmény.

A „Them Or Us” remek keresztmetszete Frank életművének abból az időszakából, mielőtt az elektromos gitáros párbajok iránti érdeklődése lassan alábbhagyott, és előnyben kezdte részesíteni a jazz fusiont, a klasszikus, sőt a számítógépes…

Tíz évvel a Bič, luči in upanje után elérkezett az idő, hogy újra szembeszegüljenek a világgal, és lírai hangon meséljenek szerelemről és szenvedésről. A bukott eszmék világáról a kiváló Planet starcev énekel velőset.

A keményen hajtó finnek bemutatkozó lemeze magasra teszi a lécet a további útra, amelyet robot, önmegtagadás és a tökéletességre törekvés kövez ki.

Őszinte, ötletekben gazdag és főleg egyre felismerhetőbb része a szlovén alternatív színtérnek a Nikki Louder, amely most előáll a maga noise-víziójával a tegnap meghalt világról. Olyan lemez, hogy akár kenyérre is kenheted!

Üdvözlendő szellőztetés az utóbbi három album „nyomvonalán”! Az album főleg azoknak fog tetszeni, akik a csapat kilencvenes évekbeli hírnevét magasztaljátok. Több merészség és közvetlenség a klasszikus metálretorikában!

Az „Excavations of the Mind” a modern progresszív rock egyik legmeghatározóbb albuma.

A Mit az új albummal bebizonyította, hogy szép fejlődési potenciállal rendelkező zenekar. Az „Asertiv” a bemutatkozó „Stik” továbbfejlesztése, és főleg a remek új produkcióval, valamint a kidolgozott, érett hangszereléssel múlja felül…

A BHC az új, „Pot do sonca” című albumával kimeríthetetlenül fejlődik tovább, és művészileg is érik. Az új lemez még mélyebbre viszi a kihegyezett rockos funk groove és a kompakt, dallamos fogékonyság keverékét.

A „Diksilend” a Jinx zenei kifejezésmódjának érett megerősítése. Ezzel a „retro pop” jelző még több értelmet és súlyt kap a zenekar esetében, a banda pedig az albummal egyértelműen felismerhető helyet farag magának a horvát zenei…

A San Francisco-i AOR-varázslók a dallamos ragyogás újabb gyöngyszemével örökre elűzik Perry pótolhatatlanságának átkát. Mozgalmas, rockosan izzó album, amely új mérföldköveket állít a zenekar fejlődésében.

A Pet Shop Boys tánczenéjétől a balettjátékhoz írt zenéig. Neil Tennant és Chris Lowe művészi arcának fejlődése bátran halad ebbe az irányba, és kifinomult zenei feldolgozását adják Andersen „happy end”-mesének

Szlovénia első sörös rock-kicsapongóinak első DVD-je, amellyel a zenekar sikeresen kitűzte a zászlót a tivoli budiban, és akaratlanul történelmi értéket is adott neki, hiszen ezzel lezárult a „Maki-korszak”

A Nichelodeon is egy újabb excentrikus különc a mai zenei színtérről, akiknek szépen be is jön a dolog, ami nagy meglepetés, tekintve (túl)merész húzásaikat.

A Deicide tizedik stúdiólemezével is szigorúan kijelölt mederben halad tovább, és még annyira sem tér el tőle, hogy Benton elvigye a kosarát a húsvéti ételszentelésre.

Egy már újraélesztett újjáéledés felélesztése. Új retro heavy rock reménységek, akik a hagyományos N.W.O.B.H.M. hangzását másolják Hollandiából. Erőteljes, élő, olykor egy leheletnyit naiv, de szívvel-lélekkel játszott!

Az Azil 5 egy szerb kvintett Újvidékről. A „Strastan, go i bos” az együttes kivételes bemutatkozását hozó, különleges album, amely magas intellektusról és művészi rugalmasságról árulkodik, és zenei beteljesedésével megállás nélkül lenyűgöz.

A belgrádi Arenában készült felvétel dokumentum arról, hogy a Riblja Čorba működésének őszén is hitelesen viseli a volt közös térség egyik legnagyobb bandje címet.

A Sarcasm az újjászületett felállással az ötödik stúdiólemezén a „reunion utáni” korszak csúcsára ért! A Something To Believe In valóban olyasmi, amiben könnyű hinni.

Frank összes műve közül a „Francesco Zappa” a legalkalmasabb az átlagos szlovén „vasárnapi” család fülének, még a nagyszülőknek is, akik Frank bármelyik másik hagyatékának lejátszásakor már rég hívták volna a rendőrséget.

A Kreation Kodex a Puzzles of Flesh című debütalbumával nagyban gazdagítja a szlovén metalszínteret, és határozottan rányomja a bélyegét!

A „Live At Nassau Coliseum '78” kiváló befektetés minden ELP-megszállottnak, sőt a kevésbé fanatikus hívek számára is, hiszen a legendás triót koncertezői erejének csúcsán mutatja be.

A „Welcome To My DNA” folytatja az előző két album zenei artizmusának hagyományát. Új, minden tekintetben minőségi kiadvány az angol–izraeli összeállítástól, amelyet a Porcupine Tree frontembere, Steven Wilson és Aviv Geffen hozott össze.

Az „A History of Madness” egyfajta mestermű, amely minden szempontból megfelel egy zenei műalkotás kritériumainak – sőt, olyan produkció, amely művészileg tökéletesre csiszolt minden tekintetben (zenei, irodalmi…).

A „Truth Be Told” a legendás Weather Report igazi „groove”-jára épülő album. | A „Truth Be Told” a legendás Weather Report igazi „groove”-jára épülő album.

A „Hologramatron” egy megalkuvást nem ismerő, újító őrült, a modern „The Wall”. | A „Hologramatron” egy megalkuvást nem ismerő, újító őrült, az új „The Wall”.

A „rekonfigurált” Tron: Legacy-soundtrackhez valószínűleg csak a Tron-franchise és a Daft Punk legnagyobb rajongói nyúlnak majd. Mindkét tábor várhatóan csalódni fog.

Modern alter pop rock album a határon túlról, időnként szintetizátoros megoldásokkal, programozott mintavételezéssel és/vagy akusztikus, illetve vonósaranzsokból épített organikus kollázsokkal átszőve. Könnyed és felszabadító.

Az új album tovább mélyíti elődje karakterét, miközben még élőbbnek, melegebbnek és pusztítóbbnak hat. Az Uriah Heep ismét szemezett a saját gyökereivel, és megőrizte a kreatív motor frissességét, amely továbbhajtja őket.

A Nazareth az új albummal bebizonyította, hogy az ereiben megállíthatatlanul új alkotói vágy csörgedezik, amely a „The Newz” után szerencsére nem lanyhult. Az aranykor „Naz” örökségének méltó folytatója.

A harmadik albumukkal, a Dekadent folytatja felemelkedését az avantgárd black metal elitjébe, hiszen a Venera: Trial & Tribulation újabb csúcsteljesítménye a zenekarnak.

A Sahara Rain új lemezével tovább fejlődik és erősödik. Az „Eternity” nagyon szép, melodikus hard rock album, amellyel a svájci hard rockerek újabb lépést tettek előre, de van még hová fejlődniük.

A „The Thoughts of Emerlist Davjack” messze nem éri el egyes progresszív rock úttörők debütalbumainak szintjét, akik már rögtön az elején a lehető legjobb fényben mutatkoztak be a közönségnek, de így is rendkívül szolid hangdokumentum.

A „Forevermore” visszahozza azokat a jegyeket, amelyekért David Coverdale-t a Whitesnake-kel együtt szeretik és ismerik. Melegebben, természetesebben szól, és nincs benne olyan erős „metálfixáció”, mint az elődjében.

A Lars Fiil Quartet már az első lemezével ledöntötte az akadályokat. | A Lars Fiil Quarter már a debütálásával ledöntött minden akadályt.

Barátjuk és harcostársuk, Dave Prichard halála próbakő volt a gyászoló zenekar megmaradt tagjainak akaratereje és tehetsége számára. Az album minden várakozást felülmúl, és mérföldkő a pályájukon.