Szerző: Peter Podbrežnik
Előadó: Beardfish
Kiadó: Inside Out Records
Megjelenés: 2011
Értékelés: 4.5/5
A svéd Beardfish az elmúlt években teljes joggal vívta ki magának az új generáció egyik legizgalmasabb és legsokoldalúbb progresszív rock zenekarának státuszát. Skandináv honfitársaiktól, például a proghullám-újjáéledés éllovasától, a The Flower Kingstől azzal különböznek jelentősen, hogy legtöbb művük hangulata általában sötétebb, a szövegekben pedig nem virágoznak a rózsák. A szimfonikus rock, a jazz, a pop rock és a funk szenvedélyes fúziója mellett, amely a hetvenes évek prog rock klasszikusainak hatását viseli magán, a Beardfishre jellemző a kemény rockos gitárfrázisok erőteljes hangsúlya is, ugyanakkor egy csipetnyi humornak is jut hely, főként a szövegekben. Bár a Beardfish szerzeményei a komplexitást, a hangszeres tökélyt és a ritmikai kiszámíthatatlanságot tükrözik, végig erős dallamos komponenst is tartalmaznak, így ebből a szempontból az újabb generáció egyik legbefogadhatóbb prog rock zenekaráról van szó.
Legújabb lemezük, a „Mammoth” a hatodik a sorban, egyben a kiváló előd, a „Destined Solitaire” (2009) követője, amely új mércét állított fel arra, milyen legyen a minőségi 21. századi progresszív rock. Rögtön az elején le kell szögezni, hogy a „Mammoth” könnyedén megfelel ennek a svéd progresszív rock zenekarnak a egyre növekvő rajongótábora hatalmas várakozásainak.
A „The Platform” rendkívül energikus albumnyitó. A megfent gitárfrázis, az agresszív, mégis változatos, kreatív dobjáték és a megvastagított basszusvonal miatt, miközben a billentyűsök teljesen háttérbe szorulnak, aki nem ismeri jól a zenekart, az biztosan először arra gondol majd, hogy valamilyen prog metal bandával van dolga. Rikard Sjöblom dinamikus, bársonyos hangja – aki az éneklés mellett gitározik és billentyűzik is – bármelyik prog metal formációhoz kiválóan illene. A közbeékelt finom akusztikusgitár-futamok és a jazzes színezetű dobátvezetések azonban jelzik, hogy a hallgató egy a szokásos prog metal zenekarnál jóval szélesebb hangzásvilágú bandával találkozik.
Az „And the Stone Said: If I Could Speak”, amely a maga több mint 15 percével az album leghosszabb és legösszetettebb darabja, a megfent Hammond-orgonák retró hangzásának köszönhetően azonnal a hetvenes évek valamelyik legendás prog rock zenekarát juttatja eszünkbe, miközben a dinamikus ritmusváltások végig hihetetlenül mozgalmassá teszik ezt a rétegzett, mégis dallamos kompozíciót. Valahol a közepén finom, romantikus hangulatú rész érkezik az énekkel, közbeszúrt jazz-funkos ritmikai díszítésekkel és Johan Holm vendég szaxofonos szaxofon-kitöréseivel. Akárcsak a legtöbb jobb prog rock zenekar, a Beardfish is nagyon szeret dramatizálni és lassan fokozni a feszült atmoszférát, mígnem brutális ritmikai akrobatikával és ingerült énekkitörésekkel agresszívabb, sötétebb látóhatárra vezeti. Az egész epikus módon zárul.
A „Tightrope” könnyedebb természetű, hiszen a hangsúly az akusztikus gitár pasztorális dallamán van, ami enyhe folkos ízt ad neki. Az album szerzeményről szerzeményre jobb. A „Green Waves” megint kissé agresszívabb, drámaibb atmoszférájú, számos ütős gitárfrázissal, komplex, széttöredezett ritmussal és hirtelen avantgárd fordulatokkal, ami kissé a legendás King Crimson hangzásvilágát idézi. Az „Outside/Inside” című instrumentális darab egy rövid zongoraszóló nyitány.
Ezt egy igazi jazz fusion csemege követi, a kiváló „Akakabotu” instrumentális szerzemény szaxofon- és Hammond-orgonafutamokkal, megkergült dobkrósékkal, finom gitárharmóniák kíséretében. A hangulat folyamatosan a gyengéd, szinte romantikus árnyalatoktól az agresszívabb, sötétebb tónusok felé hullámzik. A záró „Without Saying Anything (Featuring Ventriloquist)” egy újabb kiváló, rendkívül dinamikus alkotás, folytonosan változó hangulattal; a dallamos, hipnotikus gitár- és billentyűfutamoktól az agresszív fúziós ritmikai akrobatikáig basszuson és dobon. Az egészet Sjöblom éneke fogja össze remekül. A szerzemény második felében szinte egy teljesen más számmal van dolgunk, hiszen a szerkezete és a hangulata drámaian megváltozik. Előtérbe lép egy epikus dallam, amely diadalmasan zárja ezt a kiváló albumot.
A „Mammoth” igazi hangtrambulin, kiszámíthatatlan fordulatokkal és féktelen fúzióval, erős dallamos kohézió mellett. A Beardifish újabb kiváló albumot készített, és ezzel bebizonyította, hogy a stúdiómunkák minősége tekintetében a modern progresszív rock egyik legkövetkezetesebb zenekara. A lemez vicces címe és a nem kevésbé komikus, ugyanakkor remek borítója ellenére 2011 egyik legjobb prog rock teljesítményéről van szó.
Felállás
Rikard Sjöblom – ének, billentyűs hangszerek, gitár, ütőhangszerek
David Zackrisson – gitár, vokál
Robert Hansen – basszusgitár, vokál
Magnus Östgren – dob
Produkció
Beardfish és William Blackmon
Számlista
1. The Platform (8:06)
2.And The Stone Said: If I Could Speak (15:07)
3. Tightrope (4:33)
4. Green Waves (8:53)
5. Outside / Inside (1:43)
6. Akakabotu (5:41)
7. Without Saying Anything (feat. Ventriloquist) (8:10)
