Szerző: Sandi Sadar Šoba
Előadó: Nikki Louder
Kiadó: Moonlee Records
Megjelenés: 2011
Játékidő: 36:43
Értékelés: 4.5/5
Ezt nem lehet egy szuszra megítélni, és nem lehet előre sem közhelyes dicshimnuszokkal, sem kritikákkal teleírni az oldalt – az Our World Died Yesterday értékeléséhez egy kis plusz erőfeszítés és idő kell, hogy felfogd, mi mindent kínál neked az idei év egyik legzajosabb albumának feltöltött rétegeiben. Vajon a Nikki Louder a zaj avantgárd zászlóvivője? Lehet, de az biztos, hogy a kamniki garázsrockerek évről évre fontosabb tényezői a szlovén klubszíntér minőségének alakításában, és közben sikeresen vetnek magot a túl szűk, a zajhoz kevéssé szokott hazájukon kívül is. Egy ilyen kaliberű zenekarnak a hazai underground egyszerűen túl szűk és túl zárt.
2007 után, amikor Blaž Sever énekes-gitáros, valamint a testvérpár, Luka Cerar dobos és Peter Cerar basszusgitáros először törtek utat maguknak a zenélés útvesztőjében, a kamniki fiatalok már büszkélkedhetnek a nagyra becsült Silent Bird EP-vel, a tavalyelőtt megjelent Alain, I’m Sorry lemezzel, és a vadonatúj, kaotikus zajt hozó Our World Died Yesterdayjel. A Nirvana punkvíziójának, a Sonic Youth és az At The Drive in szenvedélyének, valamint a teljes világ túlüvöltésére törő decibelvágynak a katartikus keveréke egészen sajátos alapot ad egy élvezhető, hangzásban telített rocknak. Talán a kilencvenes évek aranykorát idézik, amikor a mára félig elfeledett zenei nonkonformisták formálták a világot. Akkor érett meg az idő a rockalternatívára, a megengedett normák dacosan dőltek össze, a zene pedig a meglehetősen jóindulatú grunge és alternatív fogalmán át szabadult meg a tiszta formák trendszabásától, és a látszólag elhanyagolt, vizuálisan minimalista külső alatt íródott a hangzáskísérletezés története, amely még ma is tart.
A kilencvenes évek és a nyolcvanas évek vége zenéje csak a vázat adja, amelyre az új évezred körvonalai makacsul önálló módon aggatódnak rá. A Nikki Louder ezeknek az irányzatoknak a szlovén megfelelője, és a időbeli távolság ellenére a zenei kifejezésmódjuk ma is nagyon is aktuális és korszerű. Lázadás ez, és művészi kísérlet, hogy valami frisset szolgáljanak fel neked, még ha olyasmit is, ami valami félig elfeledettre emlékeztet, de vigyázat: a Nikki Louder saját golyókkal és teljesen önálló identitással rendelkezik, nem a másolás kedvéért másolja a múltat!
Három stúdióanyag mindenképp jó útravaló, amellyel a Nikki Louder hitelesebb tényezőként vehető számításba a szlovén zenei égbolton, még ha a mennyiség nem is mindig garancia a minőségre – gyakran éppen fordított az arány. A Nikki Louder mindennek ellenére bebizonyította, hogy a nagylemezes debütálás, az Alain, I’m Sorry után is van még mondanivalója. Ennek bizonyítéka a postpunkos Our World Died Yesterday, amely különleges lemez. A még erősebb zajadagok első hallásra anarchikusan, zajosan és rongyosan szólnak, a zenei libidó energikus kitörései viszont azt bizonyítják, hogy a kivételes hanghoz elég egy jól behangolt gitár, egy zúgó, vastag torzítás, egy erős hangfal- és erősítőpark, és egy fej, tele cenzúrázatlan ötletekkel. A Nikki Louder szürrealistákból áll, akik a belső indíttatásaiknak való kompakt átadásukkal a zseniális riffek kísérleti fátylát szövik, a legrosszabb esetben csak nagyon hallgatható dörgést, a sípolás és a robaj rétegei alatt viszont rendkívül élvezhető zenei réteg rejtőzik. A kilenc dalból szenvedély és az ösztönösség kitörő ötletessége árad. A kémia pedig a Hyperchimp fokozódó lázától kezdve az első pillanattól szövődik, majd kiváló dalok sora követi, mint a Hipsters, az Elephant, a klubokban már alaposan kipróbált Yo Voy, az Audrey Horne színésznőt dicsőítő szám, a zajnak kevésbé elkötelezettek közül pedig kétségkívül az igénytelen, lelkedre kent balzsam, a záró Quiet Buzz. Annyi a favorit a lemez legnagyobb slágerére, ahány dal van rajta, az egyes részletek helyett viszont az visz előre a kreativitás szárnyain átrepült fél órában, hogy az egész szilárdan és szervesen áll össze. A Nikki Louder kompaktul és gördülékenyen összeforrva szól, a Hyperchimp nyitó akkordsora pedig bizonyítja, hogy a fiúk ebben a két évben lemondtak az utolsó morzsányi, ha úgy tetszik, kommersz hajlamról is, a kemény hangzás orgazmusa pedig hatalmas tapaszt ragaszt a vitatott esztétika minden rajongójának egyébként eléggé elunt lelkére. A klasszikus CD mellett a klasszikus, gyűjtőknek kedves és melegebb hangú bakelit közül is választhatsz. Mindkettőn ugyanaz a rombolóenergia és igénytelen, agresszív ősiség vár. A tökéletes fejbe lövéshez a legalapvetőbb ritmusok minimalista készlete kell, amelyek nem püfölnek, nem karattyolnak és nem vontatottak. A hang pusztító és pofátlanul koszosan édes, részletekben is élvezhető, de egy húzásra is, a lemez lírailag a sötétség és a fény tökéletes egyensúlyában cseng ki, és a süketség mellett egyszerű és tökéletes hangbeli penetrációban lesz részed.
Az apokalipszisből sosem tudunk betelni, igaz? A mostani világvége viszont korántsem R.E.M.-módra tűnik fel, hanem valamivel sötétebben és baljósabban. A Nikki Louder a második nagylemezén bebizonyította, hogy olyan zenekar, amelyre érdemes odafigyelni, és többet kell elismerni neki puszta sikernél, amiért szerencsésen rohamozta meg az érzékeidet és az agyi szinapszisaidat. A DIY-imperatívusz verejtékével és vérével olyan művet alkottak, amelytől a csillaguk csak még fényesebben és büszkébben ragyoghat. Ennek okai az önállóság, a hatékonyság, a dacosság, az energikusság, a teltvérűség és az újító szellem a 21. századi garázs fogalmának újradefiniálásában. Felfújtság, arrogancia és művészieskedés nélkül évről évre jobbak, a személyes fejlődés létráján egy fokkal feljebb lépésük tapasztalati bizonyítéka pedig kétségkívül eddigi legjobb albumuk – az Our World Died Yesterday.
Felállás
Blaž Sever – gitár, ének
Peter Cerar – basszusgitár, billentyűk
Luka Cerar – dob
VENDÉGZENÉSZ:
Gredoč – harmónium a Quiet Buzz című dalon
Produkció
Gredoč & Nikki Louder
Számlista
1. Hyperchimp
2. Elephant
3. Hips Like Elvis
4. Hipsters
5. Oversized Sunglasses
6. Yo Voy
7. Audrey Horne
8. Attacked
9. Quiet Buzz
