Előadó: Fusk
Kiadó: WhyPlayJazz
Megjelenés: 2011
Hossz: 47:32
Értékelés: 2.8/5
A zene modernizálódása nem csupán az elektronikus eszközökre épülő új műfajokat hozta magával: ehhez mérten fejlődtek a többi stílusok is, még a régebbiek, például a jazz is. Ez utóbbinál nagy szerepet játszott Skandinávia, amely évek óta a modern jazz mozgatórugójának számít. Úgy általában is egyre nagyobb zenei hatalom Skandinávia, főleg az iskolarendszerüknek köszönhetően, amely éppen a hangszeres játékon keresztül ösztönöz tanulásra.
A Fusk is egyike azoknak a zenekaroknak, amelyek modern, újszerű módon, új formákon keresztül, a 21. századhoz illően próbálnak jazzt csinálni. Német–dán felállásról van szó, amelyben az ötletgazda, Kasper Tom dobos mellett Rudi Mahall basszusklarinéton, Philipp Gropper szaxofonon, Andreas Lang pedig basszusgitáron játszik. Nemrég a WhyPlayJazz gondozásában adták ki azonos című debütáló albumukat, a „Fusk”-ot.
A „Fusk” első hallgatásra mindenekelőtt nehéz lemez. Elsőre se vezérfonala, se dallama nincs, és ha mégis talál valamiféle mintát, abból előbb-utóbb free jazzes zagyvaságba csúszik, amit valószínűleg csak a legnyitottabb jazzrajongók viselnek el. Néha, amikor a zenekar átadja magát egy megtalált dallamnak, a zene nagyon szimpatikus jazz-fúzióba fordul, ahol érdekes módon a szaxofon és a basszusklarinét viszi a prímet, de az ilyen formák túl ritkák és túl félénkek, mintha a zene passzív akarna maradni, a free jazzes betétek gyakori előfordulása ellenére.
Ne érts félre. A free jazzzel semmi baj, sőt, léteznek fantasztikus formációk, amelyek úgy mutatják be a free jazzt, hogy mindenki be tudja fogadni. A Fusknál viszont sajnos egy rossz kísérletről van szó valami újra. Bátor, de mégis rossz. Érdekes, hogy azok a részek, amikor a zenészek valóban átadják magukat a dallamosságnak, kiválóak, egyrészt a fent említett basszusklarinét–szaxofon párosításnak, másrészt valószínűleg Kasper jó szerzői képességeinek köszönhetően. Éppen ezért kár, hogy a Fusk mindenáron a jazz úgynevezett modern, másmilyen, alternatív formájába akar beletörni, főleg mivel emiatt nem képesek kielégítő produktumot létrehozni, mint oly sokan mások ebben a műfajban, miközben az akusztikus jazzfúzióban, illetve modern jazzdallamok alkotásában sokkal jobbak. Méghozzá fantasztikusak is, ha akarnak.
Így a „Fusk” túl gyakran olyan káosz, amely inkább véletlenszerűen összetákolt, mint pusztán nehezen befogadható. A gyengébb részekből több van, mint a jókból, és amikor a jók megszólalnak, az előbbiek túl gyorsan elrontják őket, így a jó részek is elhalványulnak. Mindenesetre kiváló zenére számíthatunk, ha a Fusk azokra az elemekre vált át, amelyek a debütáláson jók, vagy ha szigorúan a szabad jazzformánál marad; ez a dallamosság és az antidallamosság ilyen jellegű keverése viszont egyszerűen érdektelen és élvezhetetlen. Az igaz, hogy időnként talán még visszatérek egyes részekhez, azokhoz, amelyek valóban illenek egymáshoz, mert ezek Európa jobb akusztikus jazzfúziói közé tartoznak.
Felállás
Philipp Gropper – szaxofon
Rudi Mahall – basszusklarinét
Andreas Lang – basszusgitár
Kasper Tom Christiansen – dobok
Produkció
Christian Betz
Számlista
1. Ein Kopf Kaffe, bitte
2. The Attack of the Ãœberpea
3. Freunde der Guten Musik
4. November
5. Eins Zwei Polizei
6. Kamienna Wola
7. Chief
8. Neun Zehn schlafen gehen
9. Berliner Bratwunder
