Előadó: Jinx
Kiadó: Dallas Records
Megjelenés: 2010
Játékidő: 43:03
Értékelés: 3.5/5
A Jinx érdekes zenei jelenség, amely déli szomszédunk, Horvátország földjén hajtott ki. Ha kíváncsi vagy, hogyan szólna a dixieland, finoman a popretorikába szőve, balkáni gyökerekkel , akkor a Jinx a pontos válasz erre a kérdésre. Pontosabban: a horvát válasz.
A visszatérő album, a „Na zapadu” (2007) visszavezette a zenekart a horvát zenei „mainstream” terébe, és gyakorlatilag megerősítette azt a státuszát, amely a horvát popszíntér nagyobb nevei közé sorolja őket. Ezt a kiadványt követte a józan lépésnek tűnő „Live” 2008-ban. A „Na Zapadu” hozott pár slágert a zenekarnak, ugyanakkor úgy hatott, mintha a hatéves lemezes szünet után a banda óvatosan kóstolgatná és tapogatná a terepet, hogy az újra tárt karokkal fogadja. Sikeresen lejátszott első félidő, óvatos manőverezéssel.
Mindez nem jöhetett volna létre, ha a Jinx nem egy kiváló zenészekből kovácsolódott egység lenne, akik a hatékony egymásra hangolódás frekvenciáján működnek együtt, élükön a fürge gitárossal, a zenekar motorjával, akit Coco Mosquito művésznéven ismerünk. A „Diskilend” lemezzel a Jinx még egy lépéssel tovább ment: ezzel az albummal végleg meghatározta saját művészi identitását.
A „Diksilend” azoknak az értékeknek a megtestesítője, amelyeket az amerikai szesztilalom idején New Orleans forró jazze adott, ravaszul popretorikába öntve, amelyet a női ének lustán kacér kígyózása vezet és értelmez . Még a hangszeres szekció is a régi iskola „mini dixie zenekarainak” mintájára épül fel. Behízelgő, édesen kesernyés popretorika! Édes az általános elérhetősége és könnyű befogadhatósága miatt , kesernyés pedig a melankolikus sóvárgás miatt, amely a blues, a „hot jazz” trükkjei, a fúvósszekció menetelő indulója és az „americana” szerves keverékének gyümölcse, de a rag time csírái is érzékelhetők.
A retro pop találó kifejezés, amely jól leírja a zenekar stílusát. A Jinx valóban úgy hat, mintha kiesett volna az időből. Zenei forradalmat nem hoznak, de a megjelenésükkel a színtéren, amit a „Diskilend” még tovább mélyít, teljesen egyedi jelenséget képviselnek a horvát mainstreamben, és bizonyos mértékig egy igazi kis zenei attrakciót.
Az első számtól az utolsóig meleg, aktívan dinamikus, szerves hangzás jellemzi a dalokat. Bár a számok az átlagos hallgatónak könnyű falatnak számítanak, a hangzás és az hangszerelés igazi kis filigrán mestermunka. Minden hangszer tisztán és érthetően hallatszik. Kiválóan kialakított szimbiózisban élnek együtt, amely optimálisan kihasználja a hangkép rendelkezésre álló spektrumát. A hangkép hangszeres pólusa építőelemeinek ez a többrétegű kommunikációja a lemez legnagyobb erénye is. Remek báj ez, összhangban a hasonlattal: „Hogyan kínáld a nem aktuális hangzást úgy, hogy aktuálissá válj.”
Bár a stílus és a hangzás az album első számától az utolsóig egyértelműen meghatározott, és szilárdan kapaszkodik a kifejezésmódba és a hangulatba, a dalok hangszerelésükben még mindig eléggé változatosak ahhoz, hogy az album az első másodperctől az utolsóig magas dinamikai áramlást őrizzen.
Ami az éneket illeti, érezni, hogy Yaya korántsem világklasszis énekesnő, ám számos hiányosságát hatékonyan kompenzálja azzal a veleszületett érzékkel, ahogy életre kelti a szövegek diktálta hangulatokat. Az új dalok hangszereléssel elért kifejezőereje olyan fokra fejlődött, hogy elbírna egy jóval erősebb, merészebb, erotikusabb és a sokféle hangulat felvonultatásában még változatosabb, sötét bőrű, akár gospel „pedigréjű” vokált is, no meg persze az angol nyelv használatát a versszakokban. Ebben a tekintetben van még tartalék a Jinxnél. Más oldalról viszont az ember azt kérdezi, mennyire áldozná fel a Jinx ezzel a fajta kompenzációval a saját zenei felismerhetőségét, amelyet a „Diksilend” végre, a zenekar pályafutásában először, nagyon világosan és egészségesen megtestesít. Yaya énekhangja olyan vokális megközelítést hordoz, amely egy lélegzetvétellel ötvözi a pajkosság, a szarkazmus és az irónia érzetét, a horvát nyelv használata a rendkívül intelligens, erős mondanivalójú szövegekben pedig a vokális hiányosságok további kompenzálása, amely másfelől megnyitja a zenekar előtt a horvát mainstream meghódításának kapuit. Vagyis a Jinx-történet mindenben optimalizált része, amely kielégítően teszi a dolgát. Yaya énekét tovább erősíti Ivana Starčević kísérővokálja is, aki a „hátsó sorból” tovább fokozza az album egyes hangulati állapotait.
A „Diksilend” a Jinx zenei kifejezésmódjának érett megerősítése. Ezzel a „retro pop” jelző még több értelmet és súlyt kap a zenekar esetében, a banda pedig az albummal egyértelműen felismerhető helyet farag magának a horvát zenei mainstreamben. A tíz dal egyenrangú egymással, és minőségi szempontból egyik sem esik ki a sorból. A „Diksilend” album a zenekar zenei állóképességének rendkívül remek manifesztuma, amely világosan jelzi, hogy a banda ezzel végül meghatározta és megtalálta a felismerhető hangzását. Ezt a jövőbeli kiadványok felvételeinél is megőrzi majd, saját zenei nyelvezetének alapvető jellemvonásaként.
Felállás
Yaya – ének, kísérővokál, kazoo
Coco Mosquito – gitár, tenorbanjo, kísérővokál
Mr. Goody – billentyűk
Pavlica – trombita
Kova – tenorszaxofon, baritonszaxofon, mini moog
Mirko – harsona
Cvanci – basszusgitár
Mr. Goody – dob, ütőhangszerek
Produkció
Coco Mosquito
Számlista
1. Da smo se voljeli manje
2. Klinci su u redu
3. Čuvaj me, ne daj me
4. Na zub su me uzeli, mama
5. Pravo
6. Dok smo bili bez kontrole
7. Mira mi daj
8. Barakuda
9. Mrs. Cool
10. Od danas do sutra
