Lemezkritikák

Az „Ammonia Avenue” több mint méltó követője a legendás „Eye in the Sky”-nak. Az album végleg odaemelte a The Alan Parsons Projectet a nyolcvanas évek legjobb és legsikeresebb rockzenekarai közé.

A The Language Of Thought Hypothesis olyan zenekar, amelynek Szlovénia túl kicsi. Ezt bizonyítja a debütáló lemezük, a This Endless State Of Mind is.

Az összesen huszadik stúdióalbum végighallgatása után a végkövetkeztetés továbbra is ugyanaz. Jó lemez, változások nélkül. Csak hangosabb és csavarosabb, mint az elődje, a „Motorizer”. Amit látsz és hallasz, azt kapod

Egy átfagyott lélek mélyéről szól, az emberi korszak alkonya előtti utolsó napsugárra vágyva. A saját erőből építkező The Tide az új albummal tovább erősíti „indie rock” artizmusának, kidolgozott stílusának és víziójának egyéni útját.

A „Novnos” maga mögött hagyja a régi iskola rockmesterségének elveit, és a trendi indie rock vizeire evez. Az album, amellyel a zenekar új fejezetet nyit az evolúciójában, közben sikeresen megőrzi minden önállóságát.

Matej Sušnik kiráz a kisujjából kilenc ászt, és felsorakoztatja őket The Ace of Bass című szólódebütjén.

Az ljubljanai zenei gerillák egy felvonásnyi kivételes zenével érkeznek, és egyértelmű alternatívát kínálnak arra, hogyan lehet manapság zeneileg túlélni és túlélni az esztelenség rezsimjét! A Mr. VonTone a következő nagy dobás!

Prózai név, eléggé elcsépelt, és egy átlagos adag metál – ez a spanyol, pardon: katalán banda debütálásának alapjellemzője, amely vagy megmarad az emlékezetedben, vagy nem ...

A „Sides” meglepően jól sikerült kísérlet volt a szimfonikus prog rock és a hetvenes évek végi rocktrendek keresztezésére, a legendás Antnek azonban nem hozta meg a remélt kereskedelmi sikert.

A „The Latest” beleállít a Cheap Trick régi formájába való visszatérésének megerősítésébe. Ezt jelezte már az elődje, a „Rockford” (2006) is. Ezzel a lemezzel a Cheap Trick megtartja a magas rockszintet, ügyesen adagolva hozzá a csábító…

A Dark Sphere az első igazi stúdióalbumával a Kígyótartó titokzatos csillagképébe kalauzol el.

Átmenet és kiút a babonából. A sors az egykori igézetek kísértetéből a titok kinyilatkoztatásává olvad. A testen túl – a középpontban, ami a Szellem. A bálványok alkonyának idején.

A techno és a metal popos módon olvad egybe. Az eredmény a dallamosság és a zaj mainstreamnek is megfelelő katyvasza, amely kielégíti az Incubus, az Emil Bulls és a hazai Game Over minden rajongóját.

Ki akartok tűnni a tömegből, és végleg nem akartok beleolvadni a környezetbe? Akkor a Deca Debilane első lemeze a tökéletes útravaló nektek, az imaginárium pedig az új vallásotok!

A New Generation az idei év egyik legjobb AOR-debütalbuma. A brazilok a Journey örökségéből táplálkoznak, a Frontiers Records pedig az ilyen esetekben szinte soha nem ül ölbe tett kézzel.

Ragyogó zenei ihlet, amely könnyedén bekerül az idei év legjobbjainak első osztályába! Az elegáns eklekticizmus kezet fog a brutális pszichedéliával és a kivételes jazz-technikával. Az eredmény: „menő”!

Minőségi, jól hallgatható és mérgezően függőséget okozó – mindez és még több is a One Eon, a horvát, pardon, világszínvonalú Father új albuma. A várakozás végre kifizetődött!

Az „A Touch Of Heaven” igazi sebtapasz mindazoknak, akik hiányolják a brit AOR-zenekar, a Shy új albumát, és azoknak is, akik tudják, hogy Tony Mills hangja a TNT-ben továbbra is kihasználatlan potenciál.

A „7th Symphony” semmilyen új elemmel nem gazdagítja az Apocalyptica hangzását, a tíz dal mégis erős, összetartó egészet alkot, amely arra készteti a hallgatót, hogy újra és újra betegye a lemezt.

A „Tiger Suit” mindent összefon: új húzásokat és felismerhető kalandokat, amelyek akár az előző két albumra is felférnének. Természetesebb, melegebb, tömörebb, és még jobban illik KT hangjához. Előrelépés.

Az „Unlocking the Cage” lemezen az Arena ügyesen belesűrítette létezésének első öt évét ötven percbe. Az album a zenekar legfinomabb oldalát mutatja meg, és minden rajongónak kötelező darab.

Az „In the Wake of Evolution” lemezzel a Kaipa megint olyan albumot adott ki, amilyet a régi hívek várnak tőle, de a megszokott dalszerzői sablonokat most is hűen követi, így semmi izgalmasan újat nem hoz.

A „Mr. Fantasy” a rockzene történetének egyik legkiemelkedőbb debütáló albuma, amely nagyban hozzájárult ahhoz, hogy Steve Winwood világszerte ismert névvé váljon, és a legendás zenekar legjobb teljesítményei közé tartozik még ma is.

Mi jön ki a szenvedélyes társadalmi tiltakozás és egy buldózer keresztezéséből? FIRST F**KING BLOOD!!!

A Matching Mole bemutatkozó albuma a canterbury klasszikusai közé tartozik, és megvan benne ennek az egyedülálló zenei mozgalomnak minden védjegye: a rock, a szimfonikus hangzás és a jazz agyafúrt fúziója, a féktelen kísérletezés és a…

Egy AOR-együttes új koncertalbuma, amely pályafutása során több mint 50 millió lemezt adott el, bizonyíték arra a színpadi legyőzhetetlenségre, egyedi karizmára és jellemre, amelyet csak a zeneipar legnagyobbjai érnek el.

Az indie rock produkció recsegően elmosódott gitárhangzása miatt ezt az albumot nem lehet AOR/melodikus rock lemezként definiálni. A Strangeways újra rockot játszik, de sajnos nem azt, amiben a legjobbak

A „A Classic Case” elsősorban a zenekar nagy rajongóinak és ezeknek a megsemmisíthetetlen folk prog rock úttörőknek az összes kiadványát gyűjtőknek szól.

A trance metal zajának, a törzsi ritmusok dübörgésének és a maró üvöltésnek sokkterápiás fúziója arra kényszeríti a hallgatót, hogy kikapcsolja a racionális gondolkodást. Érdekes lesz látni, meddig merészkedik még el a zenekar.

A Dalkhu a bemutatkozó lemezükön megmutatják, hogyan kell ősi, megalkuvást nem ismerő, nyers black metalt játszani. Ave Imperator!

A „Gifts from Enola” ugyan nem újító darab, de a mai post-rock világban meglehetősen előkelő helyen áll.

A Procol Harum debütalbumának lényegét a legegyszerűbb egyetlen mondatba sűríteni: „A Whiter Shade of Pale”. Ez a úttörő lemez a nagy sláger szárnyán repült, és minden kétséget kizáróan a rocktörténelem egyik legjobb elsőlemeze.

A Worlds Collide rendkívül kellemes meglepetés mindazoknak a nosztalgikusoknak, akik még mindig az elmúlt idők után epekednek, amikor a dallamos kidolgozottság és a produkciós tökély igazi erénynek számított. AOR „par excellence”!

A „The World” a kultikus brit neo prog rockerek, a Pendragon pályájának egyik legfontosabb albuma: diadalmas visszatérés az ambiciózus neo prog rock mércéhez a „Kowtow” (1988) meglehetősen sikertelen popkacsintgatása után.

Három évvel az azonos című, Breed névre hallgató bemutatkozó után a Pantera hangzásának norvég rajongói és hiteles tisztelői új, kiforrottabb és rendkívül ízletes albummal térnek vissza – Another War.

Az Illdisposed dán kortársai a Have You Ever maxi single után kiadták debütáló nagylemezüket is, amely minden Disturbed-rajongó ínyére lesz, a többieknek viszont – mondjuk ki őszintén – kicsit kevésbé ...

Öt év alatt a harmadik album, és ez is telitalálat! A „The Showdown” a melodikus tökéletesség, az atmoszférikus bombaszt, a változatos hangszerelés és a legkiválóbb énekesek vokális brilliánsának újabb egyedi darabja.

A Genesis legkomolyabb és legvisszafogottabb tagja alacsony fokozatról indította a pályáját, és rögtön az elején megalkotta élete legjobb szólóalbumát.

Kevésbé inspirált és óvatosabb lemez, amely arra utal, hogy a gitároscsere karizma- és kifejezőerő-hiányt hagyott maga után. Jó album, de különösebb tartalom nélkül. A hűséges rajongók így is örülni fognak neki.

A „7 Sinners” bizonyíték rá, hogy az európai power metal megteremtőit, a Helloweent nem feltétlenül kell mindig a „happy” jelzővel illetni. Sötét album, és a zenekar pályafutásának egyik legkeményebb lemeze. „Heavy, heavy Helloween!”

Az osztrákoknál még death metalt is játszanak? Érdemes meghallgatni, de az EP alapján a Privilege Of Approval nem fogja megrengetni a világot ...

„Érdekes, hogy az albumot valójában milyen gyorsan le lehet írni. Egyetlen mondat is elég lenne mindenhez – ez ugyanis a Pink Floyd, a legendás Genesis énekesével, Peter Gabriellel.”

A „The Black Light Bacchanalia” bátran új evolúciós lépést tesz, hiszen a Virgin Steele karrierjének eddigi legambiciózusabb vállalkozását kínálja a dalszerkezetek változatosságát és a zenei kísérletezést tekintve.

Az „In Camera” Hammill egyik legsötétebb, és éppen ezért legjobb szólóalbuma, olyan pokoli hangulattal, amely mellett a parázson járás gyerekjátéknak tűnik.

Egy fecske még nem hozza el a tavaszt, de a francia tavasz mellett egyre több a bizonyíték! Az As We Draw bemutatkozó lemeze, a Lines Breaking Circles minden adut kezében tart ahhoz, hogy felvegye a versenyt az amerikai élvonallal.

Olyan időkben, amikor már semmi sem képes meglepni minket, a franciák fején találják a szöget, és mindössze három számmal ledöbbentenek. Tényleg ilyen kevés kell ahhoz, hogy leessen az állad a földig? Abszolút!

Kínlódás, izzadság és gyötrődés, de a zaj vastag rétegei és a látszólagos káosz alatt a tökéletes zene csúcspontját a végén mégiscsak átéled ...

Amit a Futility építeni kezdett, és a The Hinderers tovább gazdagított, annak látszólagos lezárását és csúcspontját ígérte a tavalyi The Concealers. A Daath most még egy lépéssel továbbment!

Az „Inner Firmaments Decay” folytatja a Dan Britton-projektek kiváló albumainak sorát, amelyek csakis dicséretet érdemelnek.

Annak ellenére, hogy köztudott: Meat Loaf a hosszú pályafutása alatt már alaposan kifújta magát, mi, rajongók 2010-ben mégis többet várunk tőle, mint amit a „Hang Cool Teddy Bear” albumon kaptunk.

Hat év munka után az izraeli Orphaned Land az év elején végre kiadta a régóta várt koncepcióalbumát, a The Never Ending Way of ORwarriOR-t.

Az „Olympia” minden szempontból rendkívül ambiciózus lemez, amely már az első hallgatás után egyformán levesz a lábáról mindenkit, aki szereti Ferry szólókarrierjét, és azokat is, akik a Roxy Music-hívők.

„Take That” és „Take That” között megtörtént Robbie Williams.

A sebészeti beavatkozásoktól a szép dallamokig.

A melódia és a kozmikus binaritás félálomba burkolt meditációja megnyitja az utat a tudatalatti felé. A Transgalaktika, a maribori ambientesek, a Coma Stereo második lemeze kitörölhetetlenül belevési magát a lényegedbe, és ez jólesik!

Az „Ulitmate Pet Shop Boys” a Brit-szigetek egyik legsikeresebb elektronikus popzenekarának pályafutása legjobb pillanatait gyűjti egybe a mainstream szórakoztatózene történetéből.

A Birds and Buldings egy halhatatlan albumot alkotott, amelyet a következő generációk is hallgatni fognak, és amely nem kevés zenész és zenekar számára lesz példakép.

Az Airbourne második albumával is a debütálás stílusát követi: gyors, ütős és himnikus. Sajnos a „No Guts. No Glory.” munkálataiba talán kissé túl hevesen vágtak bele.

A „Baby Snakes” remekül megragadja Frank 1977-es kísérőzenekarának lényegét, az élen a megjavíthatatlan dobos-„ördöggel”, Terry Bozzióval.

Isten hozott a könnyedség és a művészi felszabadultság új köntösében. Új korszak kezdődik: a „DMP II” korszaka. Egy indie rock banda áll előttünk, új kreatív nézőpontokkal és zenei kihívásokkal

Ha korábban nem, hát idén a hatodik album után a My Ruin legalább megkapja a teljes elismerést egy kivételes stúdiómunkáért. Tairrie B. eltávolodott az alternatív metaltól és a zene felszínes koncepcióitól.

Igen. 2010-ben is születnek AOR-albumok, amelyek az abszolút tökély termékei. Ha egyetlen lemezt kellene választanom az új évezred ideális AOR-mintapéldájának, az kétségkívül a „Diamond Blue” lenne.

Hibátlan hard rock album modern hangzással és tökéletesen kidolgozott dallamos nagyszerűséggel. A kiforrott összhang tisztasága, amilyet csak a legnagyobbak és a legtapasztaltabbak tudnak összehozni a mesterségükben!

Az „Obscured By Clouds” nem tartozik a legendás zenekar legjobb alkotásai közé, amelyek többsége aranybetűkkel íródott be a rocktörténelembe, mégis rendkívül érdekes, ha nem is kiváló zenei alap egy filmhez.

Az alternatívtól a bizarrig.

Kiadó: EMI RecordsMegjelenés dátuma: 1972. június 2.Producer: Pink FloydJátékidő: 40.08 percMűfaj: Progresszív rock/pszichedelikus rockÉrtékelés: 8.0/10 Az „Obscured by Clouds” azon Pink Floyd-albumok közé tartozik, amelyek nemigen…

A quebeci extrémisták negyedik stúdióalbuma, a Cursed mélyebbre és minőségibben vág, mint az elődei. Az evolúció lehetséges! Darwin a metalban is igazolást nyert!

Kiadó: Epic RecordsMegjelenés: 2010. 10. 05.Produkció: Mike Fraser & Joe SatrianiAz album hossza: 53.12 percMűfaj: Instrumental Rock / Art RockÉrtékelés: 8.5 / 10 Mit mondhat még a modern gitárrock megalapozója, az egyedülálló…

A brit thrasherek, az Evile a második albumukkal óriási minőségi ugrást hajtottak végre, az Infected Nations című lemezt pedig a kimondhatatlan lovecrafti borzalom szürkéjébe vonták.

Ha a lemezt Sting karrierjének enyhe újraélesztéseként fogjuk fel, biztosan mellétrafálunk, hiszen az úriember mindenütt jelen van, és szívesen fedez fel új zenei utakat.

Közeleg a végidők kora, és vele a megváltó, aki megtisztítja a világot minden gonosztól és gyűlölettől. Csakhogy megérkeztek az ATLJ-ék is, és megmentenek minket az unalomtól és a depressziótól.

Túl hosszú cím? Hát persze. Másfajta hozzáállás a zenéhez? Abszolút.

A Klubski maraton tizedik, jubileumi évfordulója digitális hanghordozóra rögzítve. A kíváncsiaknak bőven akad elmélkedni való anyag, a biztonsági játékot kedvelő hallgatóknak viszont a Klubski maraton 2010 talán egy kissé kemény dió.

A technikailag csiszolt zenei brutalitás brit zászlóvivőinek harmadik lemeze romboló erejű, és ismét bizonyítja, hogy a Trigger The Bloodshed az európai extrém zene egyik legfontosabb tengelye.

Brutális, vad és megfontolt! Így jellemezhetnénk a skót deathcore-os Bleed From Within debütálását. Az első adag harag arra szolgált, hogy egy csapásra padlóra küldjön.

A brit brutális death metalosok első nagylemezét nemrég Ljubljanában hallhattuk élőben. Lemezen még jobban szól!

A „Playing the Fool” remek koncertdokumentum, amely rendkívül szerencsésen ragadja meg és mutatja be egy kultikus zenekar lényegét, amely az eltelt évtizedek után sem szűnik meg meglepni radikális kompozíciós újításaival és hangszeres…

Miután már úgy tűnt, hogy a kiváló előző lemez után aligha tudnak még egyszer hasonlót letenni az asztalra, a Spock's Beard az „X”-szel megalkotta egyik legérettebb munkáját, amely minden további nélkül felveheti a versenyt a Neal…

Hang, esztétikai képek mint a kritika kifejezésének rétegei, és a kimondott szó hiánya. A Red Sparowes szárnyain megtett harmadik repülés azt bizonyítja, hogy egyedül a zene lehet az igazság és az összekapcsolódás univerzális nyelve!

A Pain In The Ass, a Nove konzerve és a Banditi hullámában ott vannak a Zgrešeni primeri is, akik nem tudnak szabadulni attól a érzéstől, hogy erőltetettnek hatnak, ahogy „WATT-osan” eregetik a maguk „anarcho rockját”

A „Brave” nemcsak a legendás zenekar egyik csúcspontja, hanem egyben minden idők egyik legjobb koncepcióalbuma is, amely a kilencvenes évek második felére egy sokkal jobb korszakot vetített előre az art rock számára.

A hibernáció és a kómaszerű állapot után a zenekar közelgő felbomlása szinte gyógyírnak bizonyult. A klubok szorgos munkásai, a Grrizli Madams világra hozták első igazán méltó stúdiókiadványukat.

A „The Great Prophecy of a Small Man” – az Izraelből származó argentin Ziblat vezette hollandok lemeze – egyszerűen megérdemli a 21. század eddigi legjobb debütalbuma címet, pardon nélkül.

Az Elect The Dead után a rock avantgárd művésze, aktivista és tömegeket megmozgató személyiség, Serj Tankian visszatér a második albumával. Egy lépéssel tovább ment a rocktól, és orkesztrálissá vált. Semmi sem lehetetlen!

Egy szlovén alter rock zenekar debütálása, amely mindössze 33 perc alatt hatékonyan ötvözi a színes retro rockos hangzásvilágot a mai indie szemléletével, és teljesen önálló fényben mutatja be az Eskobarst

Az „Eskobars” a tiszta alternatív rock albuma, amely az ehhez a megközelítéshez szükséges közvetlenség mellett nem ismer sem üresjáratot, sem a már bejáratott megoldások lemásolt kiszámíthatóságát, sem a rátörő és meggondolatlan nyomulás…

Két évvel a meglepő Sezession EP megjelenése után a tokiói zenészek újabb tökéletesen érzéki és zeneileg kielégítő lemezzel jelentkeznek. A Mouse On The Keys olyan zenekar, amelyet érdemes tüzetesen tanulmányozni.

P. Y. Marani az „Outline” című albumon nagyon kreatív módon mutatkozik be a közönségnek, nemcsak kiváló gitárosként és zeneszerzőként, hanem olyan emberként is, akinek érzéke van a kulturális alműfajok közötti összefüggések megtalálásához.

A split-i szabadversmondók és ritmusköltők első koncertalbumukkal egy új művészi vonásukat mutatják meg: meztelenül, kihúzott dugóval lépnek a közönség elé, pusztán az izmaikra és a hangjukra támaszkodva

A „The Sentinel” újrakiadása, vagyis a 2004-es verzió a nyolcvanas évek progresszív rockjának legjobbjai közé tartozik, és tisztán megmutatja, milyennek kellett volna lennie az albumnak már az eredeti, 1984-es megjelenéskor.

A „Blues for Lazarus” kellemes album, amelynek legfőbb erénye Gill zeneszerzői és zongorista tehetsége. A szerzemények szépségét sajnos rontja az ének, de az egyensúlyt remekül tartják a kiváló szaxofonok.

Az Aperion már a debütalbumával, az „Act Of Hybris”-szel megteremtette a saját, jól felismerhető arculatát a szimfonikus gothic folk metal terepén, és felzárkózott a műfaj kiforrott világához. Az album kiváló alap a külföldi áttöréshez.

A „God Fried Finger” megismerése hosszú és helyenként fárasztó utazás, ugyanakkor változatos, és bár első hallgatásra nem tűnik annak, végül kifizetődő. Tele van „anti-dallamokkal”, az avantgárd rajongóinak kötelező darab.

A tokiói Nine Days Wonder egykori tagjai, a japán post rock és progresszív zene egykori vezető védelmezői finoman elvisznek egy jazzes kirándulásra Tokióban.

Olyan lemez, amely nem forradalmasítja a stoner műfaját, mégis kiváló és bőséges adag szórakozást, valamint antidepresszáns ritmusokat kínál.

Friss svájci morbiditás mindazoknak a metalosoknak, akik szokatlan, súlyos és avantgárd riffekre vágynak.

A Phlox a negyedik, „Talu” című albumával folytatja azt a víziót, amelyet a kiváló „rebimine + voltimine” mutatott meg. Továbbra is kompromisszumok nélküliek a zenéjükben, mégis játékosak, szellemesek és rendkívül frissek.

Miután Bruce Dickinson menedzsmentje megfojtotta az Iron Maiden-énekes és az Ayreon zsenije, Arjen Anthony Lucassen közös projektjét, utóbbi a kezébe vette az irányítást, és feltalálta a „space metalt”!

A „Motörhead” egyfajta őszinte gyorsírásos jegyzőkönyvként olvasható, amely a múlt század 70-es éveinek második felében rögzíti a korszellem lüktetését és mozgását – visszavisz abba az időbe, amikor kicsírázott a punk.

A „rebimine + voltimine” könnyedén felveheti a versenyt az aranykori hetvenes évek elitjével. Bőven van benne annyi potenciál, hogy a Phlox a Soft Machine-féle óriások mellett írja be a nevét a könyvekbe.