Előadó: Shraphead
Kiadó: Metalville Records
Megjelenés: 2011
Játékidő: 53:04
Értékelés: 4.2/5
Az életben rengeteg meglepetés ér minket, de kevés olyan akad, amely szépségével és kivételességével igazán lenyűgöz. Zenei látókörömben idén tavaszig teljes ismeretlenek voltak a norvég srácok a térképen alig látható Eidskog kisvárosból, pedig ők 2004 óta rázzák a helyi klubokat. A Shraphead hét év csiszolgatás és töprengés után olyan zenekarrá érett, amely önállóan is képes albumot kiadni, és nem csak azért, mert egy zenekartól ez így illik, hanem mert elég jó riff, szaftos ötlet van a tarsolyában, a stúdióba lépést pedig az egészséges ész diktálta, a szívcsakra boltívei alatt fröccsenő szenvedélyes vérrel megtámogatva. A négy szív, amely egyként dobog, tömör egésszé állt össze, amellyel szégyenkezés nélkül szállhat versenybe az olyan nevekkel, mint a Trivium, a Breaking Benjamin, a Chevelle, a Stone Sour és az alternatívval átitatott modern metalosok többi seregnyi képviselője. A Shraphead ugyanis teljesen más pedigrével rendelkezik, a Blind & Seduced pedig egy gejzír, amelyből záporoznak a bizonyítékok: a zenekar fő erénye a technikai felkészültség, a zenei tudás, az összeszokottság és a saját igazukba vetett hit, függetlenül attól, mennyit lehet eladni belőle.
Ennyi dicséret, és még el sem kezdtem leírni a tizenhárom extatikus dalból álló sort, amelytől elolvad a fülzsír a füledben, a koponyádat pedig a jóleső, könnyed zsongás tölti meg. Szóval kezdjük: a Blind & Seduced szétfeszül a hatalmas ritmikai mintáktól, a minőségi gitárhangzástól és a kidolgozott hangszereléstől, az összképet pedig a fiatal énekes, bizonyos Jo Johnsruf ízlésesen karcos hangja sem rontja el. Éppen ez a karcos, kissé érdes patina, amely hermetikus egységbe szövi az egészet, adja azt a kivételességet, amelyért lelkesen imádtuk és térdre rogytunk a thrash óriásainak lemezei előtt, és amely miatt a szépségbe vetett hit maróan és tisztán lobogott még az új évezredben is. Az építkezés architektúrája hibátlan, és a Welcome első hangjaitól kezdve nem a mesterember-precizitás érzése, hanem az a benyomás kerít hatalmába, hogy itt valami szerves áll a középpontban, nem pedig holmi művészieskedően hideg dolog. A Stolen Trust, az első igazi, telivér szám sortüze rögtön bizonyítja, hogy a négy fej már az elején maximumra tudja pörgetni a lendület rotorjait, anélkül hogy agyonnyomna vagy l’art pour l’art önteltséggel fárasztana. A refrének érzelmei a közönség előtti, élő átélésre születtek, a sűrű rockos hangulat pedig tényleg a hallgatók igen széles körének tetszhet. Hallás közben az első asszociációm a rijekai Father, e kiváló zenekar Inspirita című lemeze volt, ami a fiatal norvégoknak csak a javára írható.
A produkció hibátlan, és egészen egyedülállóan egyensúlyozza ki a jó riffek acélkötelét a megfontolt, főleg ihletett és őszinte gitárszólókkal; a fordulatok esztétikai érzékével Nils Stenmyren gitáros jeleskedik, a dobos Mo Dyani és a basszusgitáros William Fossheim pedig egy tapodtat sem marad el a kiváló teljesítménytől. Persze minden reflektor a karizmatikus és kiváló énekesre, Jo Johnsrufra irányul, hiszen az első hangoknál meglátszik, ki mire képes (vagy éppen nem). A Shraphead esetében a csillagok jó oldalon állnak: a roppanós, lenyűgöző produkció csak megtámogatja a fiatal énekes szívből jövő előadását, aki úgy képes intenzív vallomást előadni, hogy nem esik bele a megszokott és időnként már átkozottul unalmas kettősségbe, a tiszta ének és a torokhangú mészárlás kötelező váltogatásába. A minőség teljesen kibontakozik a Just Another Fool Who Understands című balladában, amelyben Jo az összes regiszterét megnyitja, megmutatva a lágy és a kemény oldalát is, a lélek pedig kárörvendő katarzisként, édes nektárként ömlik ki. A srácok igyekeznek, és időnként az az érzésed, hogy minden dal annyira kidolgozott, hogy akár önmagában is megállna a lábán. Pont ez a kivételesség viszont zavaró is lehet, mert az ember azt érzi, hogy az első csúcspont után a tiszta eksztázis ismétlődő sorába csúszik, ami kifárasztja.
Ha az összes elemet összeadjuk, azt kapjuk, hogy az időnként érezhető elkoptatott frázisok ellenére – amelyek végül sikeres, magas oktánszámú kivételességgé és ütőerővé olvadnak – a Blind & Seduced minőségi termék, amely méltón egészíti ki a modern alternatív metal krémjét. A Shraphead kétségkívül tehetséges, tehetségét és időtállóságát pedig, remélhetőleg, a második lemez megjelenésével bizonyítja majd, amely, reméljük, továbbépíti a tiszteletre méltó debütalbum szilárd alapjait.
A kritika a RockLine és a Rock Hard Slovenija együttműködésében született.
Felállás
Mohamed Dyani – dob
William Fossheim – basszusgitár és vokál
Nils Christer Stenmyren – szólógitár
Jo Johnsrud – ének és ritmusgitár
Produkció
Shraphead
Dallista
1. Welcome
2. Stolen Trust
3. Merry Go Round
4. Blind & Seduced
5. Just Another Fool Who…
6. The Hundred
7. The Life, The Path To Choose
8. Nothingless
9. Revelation
10. The Bond
11. Iconoclast
12. Evilberry Jam
13. Ageless
