Szerző: Peter Podbrežnik
Előadó: Jakszyk, Fripp and Collins
Kiadó: Panegyric Records
Megjelenés: 2011
Játékidő: 42:22
Értékelés: 4.5/5
Hosszú, nagyon hosszú ideig kellett várniuk a progresszív rock legendái, a King Crimson hívének, mire a gitáros nagyágyú Robert Fripp, a zenekar gitárosa, fő szerzője, hivatásos diktátora és régi vezére, akinek együttese 2003-ban adta ki utolsó stúdióalbumát, végre felállt a saját szólós bezárkózásának és érdektelenségének karosszékéből, hogy a különféle soundscape-ek helyett végre valami mást is felvegyen, és olyasmit alkosson, ami erősen emlékeztet pályája legjobb időszakaira, csak egy kisebb „szépséghibával”.
Fripp úgy döntött, meglepi a világot egy új King Crimson-projekttel, amely helyenként meglepően a hetvenes évek elejét idézi, amikor a zenekar hangzásában a szimfonikus-jazzes elemek domináltak, főként a szaxofon és a fuvola váratlan visszatérésének köszönhetően, amelyek Fripp soundscape-jeivel együtt irigylésre méltó misztikus atmoszférát teremtenek. Sajnos az „A Scarcity of Miracles” nem egészen igazi King Crimson-album, pedig három jelenlegi és egy volt tagja játszik rajta ennek a legendás progresszív rock bandának, hiszen „csak” mellékprojektről van szó, azzal a fontos különbséggel, hogy ez Fripp eddigi összes projektje közül a leginkább izgalmas, legőszintébben crimsonos hangulatú.
A lemez Fripp és Jakko Jakszyk gitáros-énekes (21st Century Schizoid Band, ex-Level 42) együttműködéséből született, akik teljesen véletlenül fogtak össze, és a közös gitáros improvizálás közben rájöttek, hogy érdemes az új ötleteket egy külön projekt keretében megzenésíteni, amely méltó a legendás King Crimson örökségéhez. Hozzá kell tenni, hogy Jakszyk a 21st Century Schizoid Band tagjaként – ez egy volt King Crimson-tagokból álló zenekar, ahol rendkívül igényes gitáros-énekesi szerepet tölt be – gazdag tapasztalatot szerzett a zenekar korai éveinek hangzásvilága, vagyis az úgynevezett Sinfield-éra megidézésében, amely a szövegíró és eredeti tag, Peter Sinfield nevét viseli.
Idővel csatlakozott hozzájuk a stúdióban a legendás szaxofonos és fuvolista, Mel Collins is, a King Crimson egykori tagja és Fripp régi cimborája. Collins utoljára még 1974-ben dolgozott együtt Fripppel a kultikus „Red” albumon. Sok jó zene szerető emlékszik rá a Camel (tagként) és a Dire Straits (alkalmi zenészként) mellett végzett munkájáról is, bár gazdag pályafutása során egy csomó többé-kevésbé nagy nevű rockzenésszel dolgozott. Közreműködött még a basszusgitáros és Chapman Stick-mester Tony Levin és a kiváló dobos, Gavin Harrison (Porcupine Tree), a King Crimson 2008-ban kialakult ritmusszekciójának két tagja. Az igazság kedvéért: ez a felállás akkor is remekül működne, ha valódi King Crimson-lemezről lenne szó. Jakszyk költői hangja kissé John Wettonra emlékeztet, így sok nosztalgikus rajongó még lelkesebb lesz a hallottaktól.
Az „A Scarcity of Miracles” hangsúlyosan ambientes jellegű, így nem találsz rajta vad improvizációkat és azokat az avantgárd elemeket, amelyek a hagyományos crimsonos hangzást általában kísérik; semmi posztapokaliptikus komorság és őrület, csak a hangzásvilág szebbik, romantikus oldala. Ezen is látszik, hogy a lemezen nincs ott Adrian Belew, a King Crimson rendes énekese (és gitárosa), aki az art rockos „kiszámíthatatlanság” terén a zenekar kulcsfigurája volt. Hangsúlyos tehát a King Crimson legszebb, ambient-ezoterikus oldala, amelyet néhány régi rajongó az „Islands” (1971), a zenekar legmeditatívabb albuma óta hiányol.
A kiváló címadó dal, egyben remek nyitány, átitatott ezzel a meditatív miszticizmussal és sajátos nosztalgiával, ami abból fakad, hogy Fripp soundscape-jeinek, Collins szaxofonjának és az éteri hangulatú gitárfrázisoknak az összefonódásából sikerül hatalmas atmoszférát építeni. Jakko hangja kiváló a melankolikus hangulat megteremtésében, mégis hiányzik belőle az a lucid karizma, érzelmi meggyőzőerő és hangterjedelem, amellyel a King Crimson korábbi legjobb énekesei, például Greg Lake és John Wetton büszkélkedhettek.
Még lenyűgözőbb a „The Price We Pay”, amely a megszokott kelta gitármanírok mellett gazdag orientális dallamvilággal is átitatott, ráadásul hipnotikus, rabul ejtő refrént is kapunk. Levin és Harrison végig jelentősen visszafogott a ritmikus közreműködésében, teljesen alkalmazkodva a lemez legtöbb számának ambientes szerkezetéhez, de egyedi hangszeres stílusuk így is jól felismerhető. A titokzatos „Secrets” lassan, ambientes szélességben növekszik, míg teljesen be nem hálózza a hallgatót varázslatos atmoszférájával. Mel Collins szaxofonjával és fuvolájával is kétségkívül az egész album fő „sztárja”. Talán csak a fuvolaszólói hiányoznak kicsit, amelyek egy csipetnyi folk rockos pásztoridillt adhattak volna a lemezhez, és még közelebb vihették volna a korai hangzáshoz, de tekintve, hogy Fripp 1970 óta, amikor lezárta az akusztikus gitáros szerepében tett rövid kitérőjét, megvet minden folkos szagot, ez igazából nem is meglepő.
A „This House” hosszú ambientes felvezetéssel indul éteri vokalizálással, elágazó soundscape-ekkel és nyugodt szaxofonpasszázsokkal, majd kellemes dallamba megy át gyönyörű szimfonikus hangszerelésekkel. Ez a bájos ballada simán ott lehetne bármelyik King Crimson-albumon, hiszen megvan benne az a hamisítatlan crimsonos lélek és mágia, amellyel a zenekar korábbi inkarnációi rendelkeztek. A lemez dalai közül a „The Other Man” a legfeszültebb, legdrámaibb, sőt kissé sötét hangulatú szerzemény, amelyben már érezni valamit abból a kiszámíthatatlan crimsonos káoszból, de még időben sikerül megzabolázni, és a kompozíciót viszonylag nyugodt tempóba terelni, időnként szaxofon- és gitárszólók kitöréseivel. Hangulatában kicsit az „Islands” klasszikusára, a „The Letters”-re emlékeztet, amellyel rokon szöveg is összeköti. Úgy illik, hogy minden King Crimson nevét viselő album a lehető legnagyobb stílusban záruljon, és így van ez a „The Light of Day” esetében is, amely kilenc perccel a lemez leghosszabb száma, és titokzatos, végletekig feszült hangulata lassan nő az elejétől a végéig.
Minden kiválósága ellenére mégis helyes, hogy az „A Scarcity of Miracles” nem a King Crimson neve alatt jelent meg, hiszen kifejezetten melankolikus és költői albumról van szó, amelyben nincs egy szemernyi sem abból a kompromisszumot nem ismerő élességből, ritmikus őrületből, megzabolázhatatlan improvizációból és avantgárdból, vagyis azokból az elemekből, amelyek a zenekar felismerhető hangzásának kötelező részei. Minden szempontból kiváló alkotás, különösen mindazoknak, akik szeretik a romantikus, szimfonikus King Crimsont a 70-es évek elejéről, a posztapokaliptikus sötétség és Fripp szokásos „őrületei” és improvizációi nélkül, így ebből a szempontból érdekes lehet mindazoknak, akik nem szeretik a zenekar modern, nevezzük „metálosnak” mondott változatát, és Belew úr „különc”, art rockos avantgárdságát.
Az „A Scarcity of Miracles” nagyon szép, balladás hangvételű, szimfonikus jazz-rock lemez, tele Fripp felismerhető soundscape-jeivel és gitárfrázisaival; nyári meditációhoz való, naplementét nézve. A legtöbb hallgató számára már elsőre befogadható, ugyanakkor minden újabb hallgatással nő, ami az ilyen kaliberű zenészek fő erénye. Jelenleg ez a legjobb, és valószínűleg a legtöbb is, amit Frippől egyáltalán várni lehet egy új King Crimson-album irányában, amelyhez az „A Scarcity of Miracles” erősen közel tud kerülni.
Felállás
Robert Fripp – gitár, soundscape-ek
Mel Collins – alt- & szopránszaxofon, fuvola
Jakko Jakszyk – gitár, ének, billentyűk
Tony Levin – basszusgitár & Chapman Stick
Gavin Harrison – dobok és ütőhangszerek
Producer
Robert Fripp
Számlista
1.A Scarcity Of Miracles (7:27)
2.The Price We Pay (4:49)
3.Secrets (7:48)
4.This House (8:37)
5.The Other Man (5:59)
6.The Light Of Day (9:02)
