Előadó: King Kobra
Kiadó: Frontiers Records
Megjelenés: 2011
Játékidő: 52:23
Értékelés: 3.5/5
A King Kobra is egyike a visszatérők sokaságának az új évezredben ébredező melodikus rock színtéren. Ezt a Frontiers Recordsnak köszönhetik, amely a mai revitalizáció egyik fő pillére egy archaikus, Isten háta mögötti műfaj körül.
A King Kobrát az elpusztíthatatlan legendás dobos, Carmine Appice vezeti, aki a Vanilla Fudge ritmusadójaként lett ismert, és előttük még valamikor réges-régen, az első amerikai turnéjukon maga a Led Zeppelin nyitott a koncerteken. Appice semmiképp sem ismeri el, hogy ennyi évnyi dacolás alatt akár egyetlen ősz hajszála is megjelent volna a fején. A feltétel nélküli „Nem!” a válasza, és az új King Kobra-album is így szól. Megzabolázatlanul és dühösen, mintha 15 éves kölykök tombolnának a hangszereken, nem pedig a rock vénemberei. Appice mellett ott van az első King Kobra-felállás valamennyi eredeti tagja. Egy (fontos) kivétellel.
A King Kobrát az első két album határozta meg. A felállás és a hang. Élesre fent AOR kiváló, ragadós riffekkel, Mark Free markáns énekével vezetve. Mark Free-t tulajdonképpen nehéz pótolni. Hogy pontosabb legyek, az 1996-os műtétek után, amikor Markból Marcie Michelle Free lett, már édeskevés maradt az egykori énekesből, mindegy. Free, aki ma is természetes férfihangon énekel az Unruly Childban, egyszerűen olyan kaliberű énekes, amilyenből a hard rockban és a melodikus rockban egy kezeden meg tudod számolni. A melodikus rock énekesek élvonalába tartozik. Még ma is.
Így ugrott be Paul Shortino. Aki felidézi az együttes első két albumát, azt mondja magában, hogy Shortino semmiképp nem működhet a King Kobrában, de amikor szembesül az új anyaggal, az idei kiadvánnyal, Shortino beépülése egyre értelmesebbnek tűnik. És őszintén szólva: sokat nem lehetett várni az új King Kobrától, főleg a „Hollywood Thrash” nevű élmény után, ami elsőrangú bukás volt a KK-életműben.
Az új „King Kobra” album nyers hard rock lemez lecsupaszított produkcióval, ahol a hangszerek közti kontrasztok hangsúlyosak, a dobok ágyúként lőnek, a riffek masszívak, a refrén pedig gyakran himnikus, kísérő dallamokkal (harmonizálva) felfegyverzett. A zenekarnak sikerült összehoznia egy csokornyi tisztességesen megírt és megaranzsált dalt, ezért a „King Kobra” szilárd visszatérő album. Shortino robbanékony, recsegős, „bluesy feel”-es, domináns férfias hozzáállásával kiváló szinten tartja a dalok energiáját, és a „King Kobra” szikrázó rockerpotenciállal lovagolja végig a játékidőt, ami ebben a dühben rendkívül hitelesen és mindenben meggyőzően hat.
A King Kobra ütősen és közvetlenül szól, egyúttal szörnyen ragadósan, amikor ezt az ütőerőt a dallamossággal kombinálja. Ilyen a nyitó Rock This House, a refrénjében szinte „accepti” vokálokkal felszerelt Tear Down The Walls, a klasszikus felépítésű, de erogén Midnight Woman, és begyújt még a kiszámítható, versszakában sablonosan felépített We Got A Fever is, amelyet az átlagból egy erős és himnikus refrén emel ki. A klasszikus hard rock szerkezetű This Is How We Roll refrénje aranzsírozásában ismét ügyesen az átlag fölé emelkedik. Itt van az album extrém felpörgetett pillanata, amely dupla lábdobra épül: Screaming For More. A versszak megint veszélyesen bluesy „hengerlés”, amely kiszámíthatóságot áraszt, de az utána következő remekül kivágott refrén győztes pontokat ad a dalnak. A versszak és a refrén kettőssége a dalok dinamikus fejlődésének és a hangulatok lüktető kanyargásának is gyümölcse, és ebből az albumon nincs hiány.
Vannak az albumnak olyan pillanatai, amikor a refrénben nagyon szépen megcsap a klasszikus AOR-os dallamosság illata, mint a Live Forever dalban, aztán ott vannak a lenyűgöző, ütős félballadák, amelyek ízlésesen akusztikus fűszerezésűek (hangzásban kitöltöttek), és amelyekben még vonósaranzsmányoknak is jut hely. Ilyen a Fade Away és a Cryin’ Turns To Rain.
Az album hitelességét viszont rontják a „töltelékek”, mint a Turn Up The Good Times vagy a gyerekesen nevetségesen közhelyes On The Top Of The World. Egyszerűen egy csepp bor a jóságok poharában, ami teljesen felesleges és szükségtelen.
A „King Kobra” nagyon jó album egy újjáélesztett zenekartól. Blues-os hangzású, akár egyetlen korábbi King Kobra-lemez sem, és ez a pillanat annál jobban áll Shortino énekmegközelítésének. Tulajdonképpen jobb megoldást az énekesi posztra, az új album így megváltozott stílusával (az első három KK-album zenéjéhez képest), a King Kobra nem találhatott volna. Paul Shortino kiváló megoldás az új King Kobra zenei irányváltásaira. Persze egy csipetnyi AOR-érzés az albumon megmaradt, de a King Kobra annyira tapasztalt zenészekből áll, hogy pontosan tudják, hogyan kell felépíteni egy számot ahhoz, hogy meggyőzően hasson. LEGYEN AKÁR RÉGI, AKÁR ÚJ IDŐK. A különbség csak annyi, hogy a „King Kobra” már nem tud sokkolni a színtéri megjelenésével, hiszen archaikus zenei formáról van szó. Az új időkben más a funkciója. Megőrzi a zenekar hitelességét! Ezért elmondhatjuk, hogy a fiúk tényleg nagyon jó albumot tettek le az asztalra, amelyet egy utódlemezzel lehet majd továbbfejleszteni, vagy példásan tartani annak rendkívül kellemes minőségi szintjét. Isten hozott itthon, fiúk!
Felállás
Paul Shortino – ének
David Michael-Philips – gitár
Mick Sweda – gitár
Johnny Rod – basszusgitár
Carmine Appice – dob
Produkció
Kin Kobra
Számlista
1. Rock This House
2. Turn Up The Good Times
3. Live Forever
4. Tear Down The Walls
5. This Is How We Roll
6. Midnight Woman
7. We Got A Fever
8. Top Of The World
9. You Make It Easy
10. Crying Turns To Rain
11. Screamin’ For More
12. Fade Away
