Szerző: Sandi Sadar Šoba
Előadó: Nitro Mahalia
Kiadó: Interstellar Records
Megjelenés: 2010
Játékidő: 40:28
Értékelés: 4.5/5
Nitro Mahalia zenei kollektíva, aktivisták, és mindenekelőtt tökéletes hangzásbeli nonkonformisták. Nem lehet őket besorolni az elektronikus zenészek, rockerek és más egysíkú zenei puristák népes gárdájába. Ismeretlenek, de épp ez a biztonságos, profitmentes menedék, a teljes anonimitás adja nekik a lendületet a kliséket szétfeszítő normák átlépéséhez, amelyekbe a nagy kiadói konszernek foglyaiként a kiadói jobbágyság definíciójából adódóan szükségszerűen belekényszerültek volna. A tökéletes hangkísérlet története 2004 óta íródik, a különös Nitro Mahalia név alatt pedig az első naptól kezdve zamatos, poszt-punkos funky dub szövődik kaotikus zenei kifejezésmóddá, amelyben a DIY felszín alatt a szintetizátorok hideg elektronikája házasodik a tüdővel hajtott jazz-core fúvósok szerves hangzásával. A lemez, amelyet most a boncasztalra tettem, véletlenül került a kezembe, és ennek a szerencsés véletlennek kell teljes mértékben megköszönnöm, hogy szuggesztíven ajánlhatom nektek: adjátok át magatokat valami ízletesnek, nyersnek, és a puszta kísérletezésnél jóval emészthetőbbnek.
A Nitro Mahalia olyan, mint egy fészek és egy széles spektrumú zenei paletta, tele sötétséggel és megzabolázhatatlanul kitörő szenvedéllyel, ahol a ritmikus szövőszék annyira vadul szilárd, hogy akár a látszólag legösszeegyeztethetetlenebb acélszálak is ráakaszthatók. Erre bizonyíték már a nyitó Killer Farce, amely a nálunk őshonos 2.2.2.7. ősi kiáltására, valamint a dubos elit mostanában a fénynek igazán elkötelezett Moveknowledgement nevű tagjára emlékeztet. Adj hozzá egy csipetnyi Balkan Beat Boxot, Kultur Shockot és azt a túlzásokra való hajlamot, amelyet a Demolition Groupnál szedtél fel, és megkapod az osztrák verziót arról, hogyan kell leigázni a klubok belsejét idehaza és külföldön. A Nitro Mahalia Frank Zappa korpáján él, az ütős szekció pedig a Skeleton Keys cerebrális nedveit issza, a felforgató utalások ellenére azonban ez a hangos gyerek hallgatóbarát, és időnként még popos dallamosságba is átvált. A Beauty Of A Sports Car Crash a szintetizátorjáték és az elektronikus építőelemek ragyogó táncos fonata, hogy pedig a merev zenekari keretek között mindig marad hely kiegészítésekre és hangzásbeli reneszánszra, azt a vendégek színes sora bizonyítja, akik felteszik az i-re a pontot. Elsőként a Gustav énekesnője, Eva Jantschitsch áll a mikrofon elé: finom hangjának oratóriuma torzított, mintha megrongálódott hangszórókból szólna, és ízlésesen egészíti ki a dobok, a basszus és a fúvós szekció szövedékét – a Roger.over.stop. funkadelikusan szól, és tökéletes aláfestés volna a Walter védi Szarajevót című film soha le nem forgatott osztrák változatához, csak éppen a domb alatt ezúttal a Prater és a többi bécsi turistalátványosság körvonalai rajzolódnak ki. A következő számban, az Acid D.C.-ben már Chris Janka gitáros száll szembe nagyfeszültségű gitárjával a slágergyanús melankóliával. A jazzes metrika a piszkos billentyűk sikító varázslatával és a vad fúvós szekció sárgaréz patinájával fokozódik a Knock Knock On The Water című számban, amely teljesen természetesen ömlik át a lemez második felébe a Codettával, a Flieg, kleiner Trochäus pedig, ennek energiával és szinte szteroidokkal feltöltött vágtája, a sok csúcspont egyike ezen a meglehetősen baljós mentális filmzenén. A Wipeout számának feldolgozása, a Victims szabad utat enged a Beauties Of The night, a Joy Religion és a Satellite Footprintshop énekesének, az érzékien sötét Christian Eggernek, a szám refrénje pedig kielégíti az intellektuálisan túlzsúfolt pop minden rajongóját, mintha a nemrég nálunk vendégeskedő Moby ujjai alól született volna. A Neon Boredom fokozza a kiváló debütalbum dubos végét, amelyet a tökéletes zenei manipuláció, a punk és a teljes szonikus destrukció szivárványa zár le kifinomultan. Dieb13 átadja magát a ritmus pusztító vágyának, és keverőpultjával spektrálisan egészíti ki a történéseket – acélgolyókból álló kemény párral a nadrágjában.
Ha kételkedtek, a debütalbum nagy részét meghallgathatjátok ITT.
A Nitro Mahalia bebizonyította, hogy kaméleonként képes egyik műfajból a másikba vedleni, miközben sosem hat mesterkéltnek, erőltetettnek vagy tolakodóan intellektuálisnak. Az azonos című debütalbum játékos és jól kalibrált ütés a helyes irányba, a zavaros celluloidálmokat pedig színlelés, hamis orgazmusok és fölösleges kliséshez vezető rövidítések nélkül álmodták végig. Ezért is tartozik ez a lemez azok közé, amelyekhez érdemes többször visszanyúlni, lélegzetet venni mellette, és kiszabadítani a lelkedet a konformista sznobizmus karmaiból. A Nitro Mahalia éppen megfelelő kiindulópont az ilyen kalandokhoz és a teljes mentális gyógyuláshoz vezető úthoz!
Felállás
Gregor Mahnert – dobok, ütősök
Tronestoner – basszusgitár, szinti, oktapad
Elise Mory – zongora, orgona, szinti
Susi Von Hannover – szárnykürt, trombita, harmonika
Vendégzenészek:
– Eva Jantschitsch (ének a 3. számban)
– Chris janka (elektromos gitár a 4. számban)
– Christian Egger (ének a 9. számban)
– Dieb13 (keverőpult és lemezjátszók all a 11. számban)
Produkció
Martin Siewert & Nitro Mahalia
Számlista
1. Killer Farce
2. Beauty Of A Sports Car Crash
3. Roger.Over.Stop. (feat. Eva Jantscitsch)
4. Acid D.C. (feat. Chris Janka)
5. Knock Knock On The Water
6. Codetta
7. Intro
8. Flieg, kleiner Trochäus!
9. Victims (feat. Christian Egger)
10. Neon Boredom
11. Ideas Are Bulletproof (feat. Dieb13) – live@ Rhiz
