Előadó: Blackfield
Kiadó: K-Scope Records
Megjelenés: 2011
Játékidő: 39:35
Értékelés: 3.5/5
Az izraeli zenész, Aviv Geffen és a Porcupine Tree főnöke, egyben zenei csodatevő, Steven Wilson nemzetközi projektje mára szilárd státuszt vívott ki magának a nemzetközi színtéren, és az előző album („Blackfield II”) megjelenése óta eltelt négy év várakozás után végre találtak elég időt arra, hogy új kiadvánnyal jelentkezzenek.
Hiába adott ki Steven Wilson közben két új albumot a Porcupine Tree-vel, hiába zárt le fárasztó turnékat, hiába foglalkozott néhány kultikus album remasterezésével, amelyek örökre megtestesítették és meghatározták a progresszív rock fejlődését a hetvenes évek elején, és hiába sikerült neki majdnem összehoznia a King Crimson klasszikus felállását, ami nagyjából annyira valószínű, mint a szeplőtelen fogantatás – a kollégája, Aviv szorgalmasan jegyzetelte az új ötleteket, amelyeket egy új Blackfield-lemezen használhatott fel.
A „Welcome To My DNA” című album a két elődjének hangzásbeli és stilisztikai jellemzőit viszi tovább. Mivel ez már a harmadik album, az eredetisége ma már nem tud olyan kellemesen meglepni, mint az első kettő esetében, minőségben viszont semmiben nem marad el a két idősebb testvértől.
A két zenész továbbra is a bevált recepthez tartja magát. Aviv hozta az ötletek zömét, gyakorlatilag az egész album fő szerzője. Mivel nyilvánvalóan mindig is nagy Porcupine Tree-rajongó volt, és mivel a Blackfield dalai következésképpen nem jelentenek nagy elmozdulást a Porcupine Tree olyan „dalocskáitól”, mint a Lazarus vagy a Shemovedon, Wilsonnak ezúttal a záró korrektor, afféle revizor szerepe is bőven elég volt ahhoz, hogy hatékonyan odategye a maga kreatív csipetnyi sópját. Geffen dalainak nagy részét eredetileg héberül írták, és csak utólag ültették át angolra.
A Blackfield továbbra is a Porcupine Tree sötét, fekete, melankolikus popos hajtása, amely a dallamosan fülbemászó versszak–refrén párosra van lecsupaszítva. Igen. Már megállapítottuk, hogy a dolog helyenként közelít a popzenéhez, és hogy sok dal hangszerelése mintha direkt arra készült volna, hogy gyakran pörögjön a rádióhullámokon.
Az organikus, melegen szóló „jangle” gitárok indie hangzása, rusztikus külsővel és „beatlesesen” eredetű hangvétellel, ezúttal is akusztikus vagy félakusztikus módon járja át az albumot. Ezt továbbra is mesterien adagolja körbeölelő Wilson-féle „soundscape”-függönyökkel – ezt Steven az első King Crimson-albumok úttörő munkájából vette át, és már réges-rég kifinomultan beépítette a Porcupine Tree legolvasztóbb műveibe.
A „Welcome To My DNA” anyaga változatos, motívumokban gazdag, az album ezért nagyon áramló és dinamikus, vibráló kontrasztokat sorakoztat fel a legkülönbözőbb hangulatokból, ami azt jelenti, hogy a négyéves szünet több mint üdvözlendő volt az ötletgyűjtéshez és a legjobbak kiválogatásához. Különösen meglepő egy olyan nehezebb arcú dal, mint a Blood, amely a túlvezérelt riffjével szinte metalosan szól, de persze továbbra is a Blackfield mondanivalójának keretein belül marad. Megint vannak itt abszolút nyugodt, balladisztikus kitérők, kellemes akusztikus hangvétellel, mint a Far Away, vagy a puszta zongorakíséretre épülő Dissolving With The Night . Végig végtelenül hallgatható és fülbemászó. De persze szeretned kell a melankóliát. És semmi aggodalom: bár a Blackfield eredete nemzetközi, az egész a brit szigetek tipikus melankóliájának módján szól. A melankólia tehát hiteles, tényleg megérinti a hallgatót, és egy szemernyi erőltetettségnek sincs helye benne. A „Welcome To My DNA” atmoszférája így továbbra is testhezálló lesz azoknak, akik szeretik a hangulatzenét, amelyet a Porcupine Tree atyasága sorakoztat fel. A Zigota az album csúcspontja, hangszerelésében érdekesebb a vokális duettet körülvevő hangpaletták használata tekintetében, és itt könnyebb párhuzamot vonni azzal, amit a Porcupine Tree csinál. De ahogy mondtam. A Blackfield a hangszerelések záró csiszolásának Steven Wilson éber szemétől való erős függése és Geffen Porcupine Tree iránti megszállottsága miatt egyszerűen a Porcupine Tree gyereke! Szerencsére egyértelműen megtestesült felismerhetőséggel, amely a Porcupine Tree-re csak hébe-hóba emlékeztet futólag.
Zenei szempontból az új Blackfield-albumra semmit sem lehet rálogatni. Hajszálhasogatóan gazdag hangkép jellemzi. A ritmusszekció meleg és eleven hangzása, a többnyire organikusan szóló gitárkíséret és a fülnek rendkívül kellemes énekdallamok, amelyeket a két énekes duettekben kivételesen szerencsésen formál közösen. Amikor duettben összeállnak, egyszerűen lenyűgöző, mekkora teret töltenek ki az így létrehozott harmóniákkal. Az album egyetlen mínusza a Go To Hell szövege, amely bizarr butaságával annyira lerontja a dalt a többi anyaghoz képest, hogy helyesebb lett volna a hetedik vagy nyolcadik helyre tenni a számlistán, vagy bónuszdalként ráhelyezni az albumra (már ha a zenészek feltétlenül ragaszkodnak hozzá, hogy rajta maradjon). A „Fuck you all, Fuck you, I don’t care,…” sorok végtelen ismételgetése igazán felszínesnek hat, és méltatlan a többi, kidolgozott dal magas színvonalához.
A „Welcome To My DNA” megtartja mindazokat a zenei kiindulópontokat, amelyekkel a projekt meghódította a Porcupine Tree-rajongók és mindazok szívét, akiket egyedi módon tálalt melankólia hoz lázba. Egy szemernyi disszonáns reccsenés nélkül. Beszélhetünk alternatív rockzenéről, amely egyértelműen popsminket visel, ugyanakkor folyamatosan beburkolózik a közelgő ítéletnap elkerülhetetlen feketeségébe. Fülbemászó, megint minden tekintetben kidolgozott, és ami talán a legfontosabb: megint minden tekintetben más. A legtöbb, amit az egészséges, magas intellektusú zenei artizmus a zenefogyasztóknak nyújthat.
MÉG EGY DOLOG. Az új Blackfield-album borítóját, amelyet Carl Glover rajzolt, eredetileg a Marillion 2007-ben megjelent „Somewhere Else” albumához szánták.
Felállás
Steven Wilson – ének, gitár, billentyűs hangszerek
Aviv Geffen – ének, gitár, billentyűs hangszerek
Eran Mitelman – zongora, billentyűs hangszerek
Seffy Efrat – basszusgitár, vokál
Tomer Z – dob
Produkció
Steven Wilson, Aviv Geffen & Trevor Horn
Számlista
1. Glass House
2. Go to Hell
3. Rising of the Tide
4. Waving
5. Far Away
6. Dissolving with the Night
7. Blood
8. On the Plane
9. Oxygen
10. Zigota
11. DNA
