Szerző: Rok Klemše
Előadó: Year of the Goat
Kiadó: Van Records
Megjelenés: 2011
Játékidő: 21:40
Értékelés: 5/5
Amikor a kezembe került ez az EP, vagyis mini-CD a svéd Year of the Goat-tól, először próbáltam többet megtudni róluk, de hiába kerestem. A zenekart a titokzatos sötétség és az okkult vastag aurája burkolja, az üzenetet pedig mintha sötét démoni és sátánista erők bugyolálnák be (bár a hivatalos Facebook-oldallal most egy kicsit megvilágítottak a dolgon). De ne aggódj, ez a banda messze áll a közhelyes, generikus „satan worshiping” black metaltól: a Year of the Goat a legnagyobb inspirációt a hetvenes évek pszichedelikus/okkult rockzenekaraiban találja, élen a Coven-nel, a Black Widow-val, sőt a Led Zeppelinnel és a Blue Ӧyster Culttal, valamint a klasszikus doom metal bandákban, mint a korai Black Sabbath, a Witchfinder General és a Pentagram.
A zenekar okkult természetére már első kiadványuk latin címe, a Lucem Ferre is utal, ami magyarul fényhozót, a sivatagi tűz fiát, vagy egyszerűen – Lucifert jelent. A jó húsz percnyi lemez négy dalt tartalmaz hatalmas „sing-along” refrénekkel, amelyek a rock és a metal legborzongatóbb témáit éneklik meg – a sötétséget és Sátánt. És bár a Year of the Goat olyan témákról énekel, amelyek a rockban és a metalban minden, csak nem újszerűek, a svédeknek sikerül mindezt a végtelen szomorúság, a sötét melankólia és a baljós komorság gazdag szövetébe csomagolniuk. A Year of the Goat annyira frissé és vonzóvá tudja tenni az agyonrágott okkult témákat, hogy maga a Sötétség Fejedelme sem tudna ellenállni nekik! Már a nyitódallal, az Of Darkness-szel a Year of the Goat sátáni, archetipikus rettegéssel teli hangulatot teremt – gonosz entitások gyülekezetét, akik valamilyen félreeső, ősi és titokzatos helyen szertartást végeznek, hogy a pokol Királya újra elfoglalhassa helyét a Földön. Eriksson transzszerű éneke meleg és csábító, ugyanakkor ördögi, átitatva szenvedéllyel és eleganciával. A rendkívül érzelmes előadás kiválóan megragadja a kétségbeesés és a végtelen odaadás lényegét, amellyel a szolgák sötét, varázslattal és intrikával teli rituálékban imádják urukat. Pontosan ilyen szerepet töltenek be a kiváló gitárrészek is, tele harmóniákkal és dallamos „leadekkel”; főleg a nyitódal gitárpárbaja hangzik úgy, mintha egyenesen a hetvenes évekből érkezett volna, és szinte barokkos „Don’t Fear the Reaper”-érzése van. Retró brillírozás, de friss, eredeti és kicsit modernebb módon előadva! Az epikus Vermillion Clouds az elődjétől eltérően lassabb, ám doom metalos ízével még baljósabb. A bevezető harmonizált gitárrészek fantasztikusan építik fel az érzelmi összeomlás, a szomorúság és a kétségbeesés érzetét, ami óceánként önt el. A dal feszültsége rendkívül átgondoltan fokozódik, a gitárok növekvő intenzitásával és a gyönyörű énekteljesítménnyel, amely remekül építi a zene és a szöveg emelkedő tempóját, és hamar azon kapod magad, hogy az első arra járó démonnak eladnád a lelkedet. A Dark Lorddal a Year of the Goat a hetvenes évek homályos brit pszichedelikus rockzenekarára, a Sam Gopalra emlékezik, amelynél maga a vaskancellár, Lemmy Kilmister is elkezdte pályáját, és az eredeti változatot is ő énekelte. A svédek rendkívül jól igazítják a dalt a saját stílusukhoz, és ehhez a Sötét Hercegnek szóló főhajtáshoz modernebb ízt, adrenalininjekciót és érzelmekkel teli énekteljesítményt adnak. Ugyanakkor a „fuzzy” effektezett gitárokkal és a kicsit koszosabb, nyersebb produkcióval a hetvenes évek progresszív rockjának vizein maradnak, megőrizve a zene báját, amely csiszolt produkcióval teljesen elveszne. Zárásként a Year of the Goat kétperces instrumentálissal kísér ki minket az ajtón, amellyel véget ér rövid látogatásunk Lucifernél. De micsoda befejezés ez! A Lucem Ferre enyhén keleties ízzel épít hatalmas hangulatot, ami úgy ül a lelkedre, mint egy tízmázsás kalapács. Az ambient, amelyet csupán egyszerű, de roppant erős gitárvonalak teremtenek, leírhatatlan, egyszerűen hallani kell.
A Lucem Ferre makulátlan kiadvány, amellyel a Year of the Goat végigvezet egy sötétségbe burkolt alagúton, amelyen azért időnként átsüt a nap, egy reménysugár. Főleg a gitármunka fantasztikus a kislemezen, ilyen hatalmas, érzelmekkel átitatott énekteljesítményre pedig nem emlékszem. Ez az a zene, amit szertartásai közben szívesen hallgatott volna Crowley és LaVey is. Az egyetlen kritika, amit megfogalmazhatok, hogy a maga 21 percével jóval túl rövid, de szerencsére a svédek nem pihennek, és teljes stúdiólemezt ígérnek, talán már idén év végére. Felejtsd el, amit a kínaiak mondanak. 2011 a kecske éve!
https://www.youtube.com/watch?v=gSIoe6L_IDo
Felállás
Thomas Eriksson – ének, gitár
Fredrik Hellerstrom – dobok
Per Brodesson – gitár
Tobias Resch – basszusgitár
Jonas Mattson – gitár
Produkció
Kristian Karlsson
Dallista
1. Of Darkness
2. Vermillion Clouds
3. Dark Lord
4. Lucem Ferre
