Előadó: Lars Fiil Quartet
Kiadó: Önkiadás
Megjelenés: 2010
Hossz: 53:44
Pontszám: 4.4/5
A zene olyan, mint a divat. Mindig eredeti megoldásokat keres a még felfedezetlen minták, színek és lehetséges kombinációk óriási palettáján. Ha elfogynak a logikus ötletek, egyszerűen összedobsz egy halom egymással teljesen összeférhetetlen dolgot, az eredmény pedig a legtöbbször kiváló, te meg máris divatzseni vagy. Ha ez sem segít, átlapozol pár évkönyvet a 80-as évekből, és az egészet retróként adod el. Egy leheletnyi modernséggel, természetesen. És a dolog megint betalál. Mindezeket a fogásokat a zene is könyörtelenül bevetette. Ha a hangok, a ritmus, a színek és a hossz megfelelő kombinációjába öltözöl, egyszerűen kitűnsz a többiek közül. Szerencsére nem úgy, ahogy akkor tűnnél ki, ha vaktában összehánynád az elemeket. Erről, hála az égnek, most nincs szó. Hát, legalábbis az idő nagy részében nem.
A fiatal dán Lars Fiil Quartet négy éve viszi előre a jazz modernizálását a világ skandináv felén. A zongorából, szaxofonból, dobból és nagybőgőből álló, meglehetősen klasszikus felállás folyamatosan friss megközelítést keres, a zenészek pedig könnyedén párosítják ezt a modern jazz hihetetlenül érett víziójával. A fiatalság ott üt át, ahol kell: a hozzáállásban, ami manapság a hajtóerő, amikor nehéz más és egyedi utat találni. Ha olykor még felhúznak egy zöld és egy rózsaszín zoknit, amelyek még csak nem is egyforma méretűek, az csak az tapasztalatlanságuk szeretnivaló botlása. A „Reconsideration” című albumon, amelyet a progresszív jazz műfajába sorolhatunk, a jazz nézőpontjainak igen széles spektrumát találjuk: a megközelítések valódi szivárványát a balladáktól a fejrázásra késztető, gyors ritmusú jazzen át az igazi akusztikus jazz fusion műalkotásokig.
A „Reconsideration” egyébként az együttes első teljes értékű albuma, amely nyolc másodpercnyi szünetet és összesen 53 perc zenei tökéletességet tartalmaz. Ahogy említettem, Lars Fiilt és társait rendkívül sokszínű és alkalmazkodóképes zenészekként ismerjük meg, akik húsz évesen már átlátnak a zenei transzcendencia fátylán, és ezzel a jazzt egészen sajátos módon tálalják. Sok ambienttel, kisebb adag sötéttel és balladákkal remek ellenpontot játszanak a kissé őrültebb fusion és upbeat dalokhoz. A lemez abszolút győztese kétségkívül a „The Opener”, a második szám, amely őrülten jó, kísérletező fusion megközelítéssel mutatkozik be, és egész hét percen át tárja fel a zenekar karakterét. Utána a hallgató a teljes hátralévő albumon azt várja, hogy kezdődjön újra, hogy még egyszer meghallgathassa. Ez kissé igazságtalan, hiszen a lemez többi része is fantasztikus, de tény, hogy a „The Opener” igazi modern jazz fusion műalkotás. Nem olyan, amilyenre számítanánk, hiszen az együttes akusztikus hangszerekből csalja elő a „módit”, a színt, a hangzást és a hangok éppen megfelelő kombinációját, amit a legtöbb elektromos hangzáshoz hű fusionös soha nem fog elérni.
A Lars Fiil Quartet már az első lemezével ledöntötte azokat az akadályokat, amelyekkel a zenész az alkotás útján találkozik. Megtalálták a saját hangzásukat, megmutatták az igazi karakterüket, a zenélésük pedig már csak felfelé ívelhet. A tapasztalattal még több kiválóság jön majd, addig pedig a „Recosinderation” több mint elég lesz. Ha azzal zárnám, hogy a skandinávokkal manapság a jazzben kevesen veszik fel a versenyt, szemtelenül térítenélek el az olvasókat az igazi konklúziótól, ezért inkább azt írom: a Lars Fiil Quartettel manapság kevesen veszik fel a versenyt.
A zene olyan, mint a divat. Mindig újszerű megoldásokat keres a még felfedezetlen formák, színek, kombinációk és egyebek palettáján. Ha elfogynak a logikus megoldások, összedobsz egy csomó egymással teljesen összeegyeztethetetlen dolgot, az eredmény pedig a legtöbbször valóban nagyszerű, és a neved divatzsenire változik. Ha ez sem segít, átnézegetsz pár évkönyvet a 80-as évekből, és retróba mész. Egy kis modernséggel, természetesen. És megint telitalálat. Mindezeket a fogásokat és csillogtatásokat a zenében is aktívan használják. Ha a hangok, a ritmus, a színek és a hossz megfelelő kombinációját veszed fel, akkor biztosan kitűnsz. Szerencsére nem abban az értelemben, ha vaktában dobálod össze a dolgokat. Ami, hála az égnek, itt nem áll fenn. Hát, legalábbis az idő nagy részében nem.
A fiatal dán Lars Fiil Quartet nagyjából négy éve viszi előre a jazz modernizálását. A zongorából, szaxofonból, dobból és nagybőgőből álló klasszikus mozaik mindig frissességre törekszik, ami könnyedén párosul a modern jazz hihetetlenül érett víziójával. A fiatalságuk pontosan ott jön ki, ahol kell: a megközelítésükben, ami manapság számít, amikor nehéz másnak és egyedinek lenni. Annak ellenére, hogy olykor még felhúznak egy zöld és egy rózsaszín zoknit, amelyek még csak nem is egyforma méretűek, ezt csak a zenekar tapasztalatlanságának kedves botlásaként halljuk. A „Reconsideration” című albumukon, amelyet a progresszív jazz műfajába sorolhatunk, a jazz számos változatának teljes spektrumát találjuk, a megközelítések valódi szivárványát a balladáktól a fejrázós, gyors ritmusú jazzen át az igazi akusztikus jazz fusion műalkotásokig.
A „Reconsideration” a Lars Fiil Quartet első nagylemeze, amely nyolc másodpercnyi csendből és összesen 53 percnyi zenei tökéletességből áll. Ahogy említettem, Lars Fiilt és társait leginkább rendkívüli változatosságuk és sokszínűségük jellemzi, és fiatalságuk ellenére már képesek átlátni a zenei transzcendencia fátylán, amellyel igazán egyedi módon tálalják a jazzt. Sok ambienttel, kisebb adag sötéttel és balladákkal remekül játszanak „kontrapunktot” az őrültebb fusion és upbeat számoknak. A lemez abszolút győztese kétségkívül a „The Opener”, a második szám, amely kivételesen jó, kísérletező fusion megközelítéssel mutatkozik be, és feltárja a zenekar igazi személyiségét és karakterét. A „The Opener” tehát egy igazi modern jazz fusion klasszikus, és az, hogy akusztikusan szólal meg, még tovább növeli a szám értékét.
A Lars Fiil Quarter a debütálásával ledöntött minden akadályt, amellyel a legtöbb zenész még mindig küzd, miközben a saját hangját keresi. A zenekar megtalálta az igazi hangzását és identitását, ezért a zenélése már csak felfelé ívelhet. A nagyszerűség még nagyobb lesz, ha beindul a tapasztalat, a „Reconsideration” pedig addig is több mint elég lesz. Ha azzal zárnám, hogy a skandinávok jazzgyártó képességével manapság más európai előadók nem tudják felvenni a versenyt, eltérítenélek az olvasókat a lényegtől, ezért inkább azt írom: a Lars Fiil Quartet jazzalkotó képességével manapság aligha tudja valaki felvenni a versenyt.
Felállás
Lars Fiil – zongora
Lis Kruse – szaxofon
Jens Mikkel Madsen – nagybőgő
Andreas Skamby – dob
Produkció
Thomas Vang
Dallista
1. Reconsideration
2. The Opener
3. Wholetonetonehole
4. After…
5. Let Go
6. Xenophobiaphobia
7. Ghost Town
8. Overload
9. Lost or Found?
