Előadó: Saxon
Kiadó: EMI Records
Megjelenés: 2011
Értékelés: 4/5
Az N.W.O.B.H.M. mozgalom legendái mára olyan urakká értek, akik gyakorlatilag minden elképzelhető karrier-hullámhegyet és -völgyet végigéltek, és színes pályájukon továbbra is kitartanak a megszokott bioritmus mellett: két évente jelentkeznek stúdióalbummal.
Az ikonográfia változatlan marad. A nagy lovagi csaták és a királyság dicső napjainak éneklése. Ezúttal nincs a borítón oroszlános címer, kereszt vagy kard… A borítóhoz a fiúk egy első világháborús propagandaplakátot használtak, rajta Lord Kitchenerrel, aki minden erényes brit ifjút arra szólít fel, hogy minél előbb jelentkezzen a legközelebbi toborzóközpontban.
A Saxon ezúttal nem érezte szükségét, hogy a lemezt túlzott pompával díszítse. Az album a várt intro nélkül, egyenesen, közvetlenül nyit egy égető, old school riffel.
A zenekar a fegyvertárában gyakorlatilag az összes alapvető gitárfrázist elhasználta és kipróbálta, ezért új szerzeményeivel már nem tud meglepni. Ezek többé-kevésbé stílusban és/vagy hangzásban a csapat egy-egy korszakát idézik, ami az egyes Saxon-albumokkal vethető össze.
A fiúk ezúttal levetették azt a pompázatos ruhát, amelyet az elődlemez, az „Into The Labyrinth” (2009) viselt, a „Call To Arms” pedig nagyobb közvetlenséget, nagyobb klasszikus old school merészséget sugároz, és így visszahozza a kilencvenes évek végének hangulatát, amelyet az „Unleash The Beast” (1997) és a „Metalhead” (1999) jellemzett.
A Hammer Of The Gods című remek nyitány klasszikus, fertőző Saxon-riffet hoz, amely az igazi heavy metal rajongók szívét nem hagyja hidegen.. Az igazi Saxon-fanok néhány másodperc után már a magukévá fogadják és sajátjuknak érzik ezt az albumot. Meglep viszont főleg a nyitódal, a Hammer Of The Gods középső instrumentális része, amely változatos és szellemesen felépített, és amelyben kiemelkednek Nigel Glockler robbanásszerű dobáttörései. A középső instrumentális szakaszok ezúttal különösen érdekesek, és hálásan szélesítik az egyes dalok dinamikai és atmoszferikus hatókörét.
A Back in ’79 amolyan mai kori felmelegítése a Denim And Leather hagyományának, amely a későbbi Saxon-albumokon főleg a címükben a „rock” szót tartalmazó dalokban nyilvánult meg. Az „Into The Labyrinth” albumon ezt a helyet például az I Got to Rock (to stay alive) foglalta el. A dal arra készült, hogy a koncerteken felizgassa a közönséget, amikor Biff odakiáltja: „Show me your hands!!!”
A Surviving Against The Odds igazi gördülő Saxon-induló, színpadra született, és a remek, megszelídíthetetlen riffelés mellett kiemelkedik benne a pokoli basszusvonal tépése, amely megállíthatatlanul ás a masszív ritmusszekcióban. A Mists of Avalon az Unleash the Beast dal atmoszferikus hagyományának megfelelően bontakozik ki. A versszaktól, a refrénbe való átmenettől, a refrénen át, sőt néhány vezető frázisig bezárólag. A remek címadó dal, a Call To Arms az album pompájának és epikusságának csúcspontja. Ezt nyilvánvalóan a zenekar is tudta. Az alapdallamban rejlő lehetőséget úgy használta ki, hogy a dalt kiegészítő zenekari hangszerelésekkel látta el. Rendkívül hatásos és teljesen kompatibilis, ezért ez a verzió kiérdemelte a helyét az albumon bónuszdalként.. Ezt az epikusságot a Saxon a pályafutása kezdete óta ápolja és mélyíti (The Eagle Has Landed, Crusader,…). Némi klasszikus rock n’ roll száguldást hoz a Chasing the Bullet, és tovább mélyíti az album old school karakterét, míg az Afterburner a lemeznyitóhoz hasonló stílusban tombol, és az album egyik leggyorsabb dalát hozza. Helye a számlistán (az album második felében) hálás, mert így a lemez képe egyenes, metálosan féktelen és megélezett marad. Az album legsötétebb és legdrámaibb pillanata a When Doomsday Comes, amely a „Perfect Strangers” trükkjének beépítésével és újrakonfigurálásával a gitár alapfrázisában lep meg. A frázist billentyűk hangsúlyozzák, az album különleges vendége pedig ezúttal a Deep Purple billentyűse, Don Airey (figyeld a dal záró részében a szólózást is). Még mindig meglepődtél?
A Saxon nem csinál semmi újat. Tartják magukat ahhoz, amik. Ahhoz, amit a újjászületésük óta megtestesítenek, pontosabban a „Solid Ball of Rock” óta, természetesen a nyolcvanas évek aranykorának odacsapódott morzsáival. A „Lionheart”, a „The Inner Sanctum” és az „Into The Labyrinth” albumokon megörökített romboló felfokozottság és pompa ezúttal nem olyan hangsúlyos, előtérbe viszont a kilencvenes évek végének szelleme nyomul, amely a klasszikus, old school felépítést követeli. A Saxon bevált, sikeres frázisok között mozog, amelyeket csak kissé forgat át, és ez igaz az alapvető dallamvonalakra is. Ebben mint edzett, tapasztalt vén rókák rendkívül sikeresek, hiszen olyan dalcsokrot hoznak létre, amely büszkélkedhet a megkövetelt színességgel, változatossággal és dinamikus fejlődéssel. Ezt követi az album képe is, amely rendkívül élő hangzással és dinamikával bír. Ez olyan old school Saxon-kozmetikától illatozik, mint régen nem. Sok frázis már konkrétan korábbi dalok frázisaira emlékeztet, Byford pedig ezzel egy időben mára a lírai merítést is alaposan kicsapolta, hiszen a versszakokban olyan szókapcsolatok bukkannak fel, amelyeket már a nyolcvanas évek elején is használt.
Üdvözlendő szellőztetés az utóbbi három album „nyomvonalán”, amely ismét boldoggá teszi a csapat kemény rajongóit. Az album főleg azoknak fog tetszeni, akik a csapat kilencvenes éveken át ívelő hírnevét magasztaljátok. A legendáknak nem fogy el a szuszuk, és a „Call To Arms” is teljes erőbedobással csap oda a megszelídíthetetlen, klasszikus Saxon heavy metal száguldásnak. A Saxon nem ismeri a csatatérről való visszavonulást, a fenevad pedig továbbra is kielégítetlen, és áldozatai vérére éhezik!
Felállás
Biff Byford – ének
Paul Quinn – gitár
Doug Scarratt – gitár
Nibbs Carter – basszusgitár
Nigel Glockler – dob
VENDÉGZENÉSZ:
Don Airey – billentyűk
Produkció
Biff Byford & Toby Jepson
Számlista
1. Hammer of the Gods (4:23)
2. Back In ’79 (3:28)
3. Surviving Against The Odds (5:02)
4. Mists of Avalon (5:02)
5. Call To Arms (4:29)
6. Chasing the Bullet (4:14)
7. Afterburner (3:06)
8. When Doomsday Comes (Hybrid Theory soundtrack) (4:29)
9. No Rest for the Wicked (3:09)
10. Ballad of the Working Man (3:48)
11. Call To Arms (zenekari verzió) (4:28)
