Előadó: Profeel
Kiadó: Önkiadás
Megjelenés: 2011
Játékidő: 43:00
Pontszám: 3/5
Jó látni, hogy Gorenjska is ébredezik metal fronton. A színtéren ugyanis feltűnt a radovljicai Profeel, a dühös és divatos fiatal ígéret, amely a izzásig hevített thrash metal riffelés alapjait, a technikai igényességet és a díszítő harmóniák jó adagját vegyíti. Nincs olyan rég, 2009 decemberének végén történt, hogy a srácokat megnéztem a Tržič melletti Križében. Akkor a Mit és a Rock Shock közös turnéjának vendégeként léptek fel. A csapat akkor a fellépésével azt az érzést keltette, hogy csak egy a sok sikertelen zenei próbálkozás közül, mert a srácokból nem sugárzott az igazi, kézzelfogható saját hang, amelyből érezni lehetett volna, hogy valamilyen egységes fejlődési vízió köti össze őket. A zene, bár saját szerzemény volt, nem keltette az igazi szerzői megoldások érzetét.
De mint mindig, csak a tettek számítanak. Az akkori, réges-régi koncert látott-hallott benyomásai alapján a fejemben összerakott számításomat most az „Utrip” című album cáfolja meg. Nemcsak arról van szó, hogy a srácok kiszűrték az ötleteikből és vágyaikból a zenei kifejezésmódjuk fókuszát, hanem többről. Alig másfél év telt el, és már le is tették az asztalra a stúdió-bemutatkozásukat. Húszévesen (meg még egy-két hónappal) nem akármi heavy metal albumot kiadni Szlovéniában. Igen, Szlovéniában. A Mit együttessel való testvéri kapcsolat és mentorálás, különösen Miha Oman tapasztalt szeme és füle, valamint a bevált producer, Željko Mladenovič – Žele munkája az aranzsírozás záró fázisaiban billentette el a mérleg nyelvét abba az irányba, hogy az „Utrip”-ről egy fiatal, ígéretes és elkötelezett csapat minőségi metal termékeként beszélhetünk.
Először időzzünk el azoknál a dolgoknál, amelyek minden dicséretet megérdemelnek. Szerencsére az „Utrip” tartalmában ezekből bőven akad. A srácok a koruk ismeretében kiváltképp szép dalgyűjteményt hoztak össze, amely dinamikában és megfelelő mozgalmasságban is jól teljesít. Kidolgozott metal riffekre épülő dalokról van szó, amelyek közvetlen inspirációt merítenek olyan bandákból, mint a Megadeth és a Pantera. Ez vitathatatlan. Persze az első album névjegyének ezen szellemessége mellett a főszerepet a kiváló produkció játszotta, amely a hangkép spektrumát optimálisan kihasználó, élőn lüktető, kontrasztos albumot hozott létre. Nem nehéz kihallani a vastagon felhúrozott, dübörgő basszusvonal, a konkrétan csörömpölő csengés, a kiváló, teljesen mozgalmas dobjáték, valamint a masszív, hangerőben teli riff-fal közti magas fokú kontrasztrugalmasságot, amely végig teljes mellkassal lélegzik az albumon.
A Profeelre az jellemző, hogy nem az a banda, amelyik az első hallásra, a könnyű úton befurakszik a fülbe. Szeretik ingerelni a hallgató fülét, jó értelemben vonzó módon. Megvan bennük az a átütő hangzásbeli „groove”, amitől az albummal egy pillanat alatt összebarátkozol. Az alap vezérmotívumok sorakoztatása gyakran többrétegű, akárcsak a vezető ritmusok közti váltogatás, amelyeket a dobok robbanékony átmenetei hatásosan és nagyon gördülékenyen kötnek össze. Ezek még a progresszív ritmustörésekhez is érthetők (Poslednja želja). Igen. A srácok tudnak bonyolítani. Ez azt jelenti, hogy élvezik a komplexitást, ugyanakkor elég finom érzékük van a nem hivalkodó adagoláshoz, amellyel pont jól fűtik a dalok dinamikus fejlődését, ami kedvezően hat a mozgalmasságukra, egy szuszra pedig a Profeel megtartja a dallamosság és az ütőerő vörös fonalát. Mindezt úgy teszik, hogy nem fenyeget a veszély, hogy a dalok szétdarabolódnának, vagy hogy a vezérmotívumok egymással kevésbé lennének kompatibilisek.
Az album gyenge pontja az ének. Egyértelműen túl gyenge. Az énekes valamikor biztosan nagy Dave Mustaine-rajongó volt. Innen a hasonló megoldások a versszakok felvezetésében, a hang artikulálásában és a dallamvezetésben. A torokhangú, vékony orrhangoskodás gyakran túlságosan szúrja a fület. Köztudott, hogy Dave Mustaine sosem volt jó énekesként híres, de az ő hangja valahogy a Megadeth védjegye. Akkoriban más volt a produkció, Mustaine ölne azért a hangzásért, amit 2011-ben a Profeel az első albumával összehozott, ám egy ilyen feltekert és modern, tulajdonképpen amerikai produkció erősebb éneket kíván. Olyat, amely tud uralkodni egy ilyen hangképen, és tekintélyt sugároz. Képzeld el Mustaine szlovén változatát, amely jóval gyengébb, és nem képes átadni a düh, a csalódottság, a gonosz és a többi tipikus érzés súlyát, amelyeket a metal lényege generál. Néhány dallamvonalon az ének kifejezetten disszonánsnak hat, ezzel ellenkező hatást ér el, és szétzilálja a thrash-es riffek tömörségét. Itt tehát van tartalék a csapatban, amire a jövőben építeni kell. Az ének kifejezésbeli gyengesége és találékonyságának hiánya a hatékony dallam keresésében az énekvonalakban a legjobban az album nyugodtabb részein jön felszínre. Az egyik ilyen pillanatot a Chimera második felében, a másikat a Profeel című dalban kapjuk el. Talán nem ártana a jövőben elgondolkodni az angol nyelv használatán, és ezzel könnyíteni a dolgon.
Egyébként olyan dalokkal, mint a Čarovnik, a Zver vagy a záró Poslednja želja, a srácok vitathatatlanul bizonyítják tehetségüket, kifejezésbeli tömörségüket, a lenyűgözően sokszínű zenélést, amely egy csipetnyi üdvözlendő kiszámíthatatlanságot visz a dolgokba. A heavy metallal való foglalkozás által megkövetelt ütőerő és dühösség végig jelen van az albumon, és a dalok összességében gazdag, kidolgozott aranzsírokat hordoznak. Egyáltalán, itt figyelembe kell venni azt a tényt, hogy a Profeel tagjai rendkívül fiatal zenészek.
A fiatalság pedig a csapat legnagyobb előnye, hiszen világos, hogy a srácok ilyen lendülettel hamar megnőnek, még jobban kiforrják magukat, mozgósítják a kihasználatlan zenei tehetségtartalékaikat, és így határozottan feljebb emelik a stúdió-bemutatkozás szintjét. Ezzel pedig a Profeel sikeres alapkövet fektet le, amelyre gondtalanul építheti romboló thrash metal kifejezésmódját, amely modern „groove”-produkciót, irigylésre méltó technikai igényességet, kellemes mozgalmasságot és a hangulatváltások dinamikáját hordozza. A lemezt minden thrash metal vehemencia mellett a több alapmotívum ízléses sorba rendezése, valamint a gitárharmóniák dallamos díszítéseinek több mint üdvözlendő fűszerezése jellemzi. A Profeel tehát olyan csapat, amelyre érdemes odafigyelni.
Felállás
Andraž Resman – ének
Jure Korošec – gitár
David Arnež – gitár
Anže Repe – basszusgitár
Janez Kokelj – dob
VENDÉGÉNEKES:
Natalija Korošec – vokál, 8. dal
Produkció
Željko Mladenović
Dallista
01. Intro
02. Zver
03. Problem
04. Nesmrten
05. Krik
06. Čarovnik
07. Chimera
08. Profeel
09. Odlom
10. Poslednja želja
