Előadó: Mr. Big
Kiadó: Frontiers Records
Megjelenés: 2011
Játékidő: 46:38
Pontszám: 5/5
Új stúdióalbum. Egy újabb újra összeállt zenekartól. Hard rock zenekartól. Szupergrouptól. Billy Sheehan, Paul Gilbert, Pat Torpey és az örökké fiús arcú csábító, Eric Martin. Őket aligha kell bemutatni. „What If…?” – valóban. Mi van, ha a Mr. Big névben a „Big” kezdőbetűjét „P”-re cseréled? Megkapod az új Mr. Big lemez borítóját a szárnyas malaccal. Semmi pánik. Nem a Pink Floyd hírhedt orwelli albumának paródiájáról van szó, hanem egy teljesen valódi, új, önálló stúdiólemezről, amelyet az újra összeálló szuper rocknégyes készített.
A zenekar nyolc évnyi pihenése nem azt jelentette, hogy a tagok ez idő alatt tétlenül ültek volna. Közmondásos munkamániások – ez különösen igaz a hiperaktív Billy Sheehanra és Paul Gilbertre –, így végig etették a rajongókat: különböző formációkban játszottak, szólólemezeket adtak ki, vagy a különféle zenei projektek kihívásai köré szerveződtek. Ha egy ilyen szünet után újra ugyanahhoz az asztalhoz ültök, nem nehéz ott folytatni a történetet, ahol abbamaradt, főleg, ha az ember alaposan bejáratott. És hidd el: ennek a kvartettnek a tagjai nem ismerik a berozsdásodást, sem az ízületi gyulladás alattomos formáit. A „What If…” csak úgy dübörög az ifjonti erőtől és a felgyülemlett energiától, amelyet a felállás alapvető rock n’ roll töltete szabadít fel.
Képzeld el, hogy tele energiával és bizonyítási vággyal lépsz be a stúdióba, hogy felvedd a bemutatkozó stúdióalbumodat. Ezt az energiát testesíti meg a „What If…” Se több, se kevesebb. Ha eltekintünk a Richie Kotzennel felvett két stúdiólemeztől, a „What If…” a lehető legjobb, logikus folytatása annak a történetnek, amely a „Hey Man” 1996-os megjelenése után félbemaradt. A különbség csak annyi, hogy a zene, amelyet a „What If…” 2011-ben képvisel, már nem trendi, nem aktuális. Ehelyett a Mr. Big tagjai a szünet évei alatt bölcsebbek, érettebbek, edzettebbek lettek, és a motiváltságuk most jóval előbb és könnyebben elvezeti őket a kitűzött célokhoz, mint egykor.
A „What If…” rendkívüli értelmezés, rendkívüli kivitelezés, rendkívüli játék. Úgy hat, mintha első nekifutásra vették volna fel, a zenekar stúdióban adott „mini” koncertjének jegyében – olyan eleven a lüktetése. A zenészek ekkora kilométerórája mellett ez a megközelítés egy Mr. Big formátumú zenekarnak ma gyerekjáték. Nemcsak rengeteg időt és idegeskedést spórolsz meg vele, hanem a legnagyobb stúdiós hitelességgel jutalmazza a munkádat, amelyet a dalok hangszerelése (eleinte csak papíron) kifejez, ráadásul 100%-os garanciát nyújt a stúdiós lazaságra és szórakozásra, ami mellesleg az egészséges rock n’ roll elv lényege. Kevin Shirley fenomenálisan vitte át ezt a négy alkotóelemből álló kémiát a stúdiószalagra, tovább fokozta a tagok hozzájárulását, és kivételes, tökéletes stúdiós hangzású kollázzsá olvasztotta össze, amely az első pillanattól megragadja a hallgató fülét, és a teljes játékidő alatt levegőhöz sem enged jutni.
Az albumnyitó Undertow morajló száguldás, amelyet Sheehan vastagon felhúrozott basszusszövevényének romboló lavinája testesít meg. Olyan érzés, ahogy a basszusgitár fedi Paul Gilbert remek, klasszikus felépítésű hard rock riffjét, mintha Sheehan és Gilbert egy pillanatra sem váltak volna el egymástól a zenekar hosszú szünete alatt. Pat Torpey terjedelmes, helyenként ágyúdörgésszerűen romboló dobjátéka az album során, valamint Eric Martin karizmatikus, dallamos, tekintélyt parancsoló, a soul leheletével természetes érzékkel megáldott hangja beszáll mellé, és megszületik a varázslat (ismét). Eric kitette a lelkét az albumra. Ha addig nem, a Nobody Left To Blame rendkívüli énekteljesítményével biztosan elvarázsol. Érdekes megfigyelni, hogyan szabja a Mr. Big zenei küldetése a saját képére az alapvető építőelemeit, amelyek ezen a formáción kívül teljesen más zenét játszanak, jóval több kísérletezéssel és próbálkozással.
Az album során érződik a Sheehan/Gilbert páros hangszeres játékának ragyogása, különösen a középső instrumentális részeken: a duó végig azon a ponton áll, ahonnan kitörhetnének a progresszív irányba mutató zenei kísérletezés kalandjaira, de mindketten szorgalmasan tartják a vezérfonalat, és a máskülönben ragyogóan változatos muzsikálásban megőrzik a zenekar rockos töltetének kompakt magját. És az Undertow? A Take Cover felpörgetett, 2011-es változata, jóval több szólózással és hangszeres fűszerezéssel. Végig tűzforró! Ennél „Mr. Bigesebb” már nem is lehetne!
Az ötös változatos hangszerelésű új dalokat készített, amelyek ugyanakkor egyértelműen a Mr. Big egyedi bélyegét viselik magukon. Ezek folyamatosan lenyűgöznek fantáziájukkal és éleslátó csiszoltságukkal. Az All The Way Up például divatosan felépített ballada, amelyben megvan az a csipetnyi veleszületett naivitás, amely a zenekar slágerében, a To Be With You-ban is megfigyelhető. Ez az egyik ritka pont, ahol az album kissé kitör az egyébként drámai hangulatból, abból a enyhén komor fátyolból, amely a dalok fölött lebeg. Itt van például az I Get The Feeling, amely a refrén triviális dallamának nagy csábereje révén gond nélkül átvehetné valamelyik korai Mr. Big album mega slágerének szerepét, például a kereskedelmileg áttörő „Lean Into It” lemezén..I Won’t Get In My Way a Mr. Big klasszikus pedigréje minden attribútumának optimális kihasználása. Komor hangulat, de a dallamba kitűnően beleillő refrén, amely a dal abszolút atmoszferikus csúcspontját hozza. Az American Beautyban ismét ott a régebbi Mr. Big klasszikusok, az Addicted To Rush vagy a Shy boy karizmája.
Annak ellenére, hogy a „What If…” igazi „Mr. Bigesen” csiszolt album, ezúttal szó sincs nosztalgiázásról. Nem. A Mr. Big az új albummal átmentette klasszikus lemezei esszenciájának báját, és hozzáadta az új idők leheletét. Ugyanakkor a „What If…” több szólót tartalmaz, mint bármelyik korábbi album. A beépített humor és csintalanság természetesen állandó eleme a Mr. Big lemezeknek, csak éppen az új albumon a megoldások most még elképesztőbbek, amikor Sheehan és Gilbert helyenként szó szerint megbabonázza a hallgatót a rendkívüli szólófutamok kézügyességével (Around The World, a Nobody Left To Blame bluesos „keringő” boszorkánysága) . A „What If..” egyedülálló comebackalbum egy egyedülálló zenekartól, amelynek ott a helye a Mr. Big-standardek minden rajongójának gyűjteményében. Az újra megtalált alkotói ihlet és lendület ilyen vehemenciája mellett, és két európai turné után két éven belül nincs kétkedő, aki azt merné állítani, hogy a „What If…” albumot hamarosan nem követi egy újabb stúdiós folytatás. A „What If..” tehát a zenekar izgalmas, lelkesítő zenei ékköve, és mint ilyen, 2011 egyik csúcsa a melodikus rock színterén.
Felállás
Eric Martin – ének
Paul Gilbert – gitár, vokál
Billy Sheehan – basszusgitár, vokál
Pat Torpey – dob, ütőhangszerek, vokál
Producer
Kevin Shirley
Dallista
1. Undertow
2. American Beauty
3. Stranger In My Life
4. Nobody Left to Blame
5. Still Ain’t Enough for Me
6. Once Upon a Time
7. As Far As I Can See
8. All The Way Up
9. I Won’t Get In My Way
10. Around The World
11. I Get The Feeling
