Lemezkritikák

A „Crossroads Moment”, az egykori Survivor-énekes szólólemeze könnyedén felveszi a versenyt a Survivor legjobb munkáival. Elképesztő tökéletességével lep meg, amilyet csak az amerikai „west coast” AOR tud megidézni

A finn melodikus heavy metalosok harmadik stúdióalbuma, amely a zenekar hangzásának és stílusának további megszilárdulására épít. Az egykori Angel Dust, illetve az újabb Platitude és In Crave rajongóinak ajánljuk

A „The Missing Piece” az agyonkínzott popkorszak nyitányaként, amelynek közepette a Gentle Giant lassan szétesett és elveszítette művészi önállóságát, összességében nem rossz lemez, de messze elmarad a zenekar szokásos művészi…

A „The Missing Piece” a Gentle Giant kínos pop korszakának nyitánya, amelynek közepén a zenekar lassan szétesett, és elveszítette művészi önazonosságát. Egészében véve nem rossz lemez, de messze elmarad megszokott művészi színvonaluktól.

A hazai progresszív/heavy metal bajnokok régóta várt bemutatkozó albuma.

Gyönyörű érzés hallgatni egy zenekart, amely három évtizednyi pályafutás után is képes olyan albumot letenni az asztalra, ami fiatalosan, bizonyítási vággyal telin, tehermentesen és felismerhetően szól.

Való igaz, hogy a Don't Mess With Texas a post rock meglehetősen tipikus változatát játssza, de ez mit sem von le zenéjük minőségéből.

Az „Interview” az eklektikus progresszív rock legendás mestereinek utolsó albuma, amely azok figyelmét is megérdemli, akik nem tartoznak a hűséges rajongóik közé.

Az „Interview” – annak ellenére, hogy a Gentle Giant itt már mutatta a sérülékenység néhány jelét, főleg a komponálást sújtó szoros időbeosztás miatt – nagyon jó album, amely sok örömöt kínál az eklektikus progresszív rock és a hangszerek…

Akinek bejött a Place Vendome debütje, az gondolkodás nélkül a „Streets Of Fire”-höz is nyúl majd. A német–skandináv melodikus hard rock szövetségben Michael Kiske parancsol az éneknél, és brutálisan letarol.

A német power metalosok, a Wizard 8. albuma a Wizard-féle muscle power metal újabb adagját kínálja. A zenekarnak ismét krónikusan hiányzik a karizmája és az egyedisége ahhoz, hogy igazolni tudja az önmaga örök ismételgetését.

„Az elképesztő zeneszerzői és hangszeres sokszínűség mellett újra és újra ámulatba ejt a korabeli viszonyok között fenomenális produkció is, amelynek köszönhetően az album úgy szól, mintha tegnap vették volna fel. A „Free Hand” 1975-ben az…

A „Free Hand” albummal a Gentle Giant újabb örökzöld hangkását kotyvasztotta össze, hihetetlen stílusbeli sokszínűséggel, megfűszerezve a nélkülözhetetlen fiús csibészségükkel és öniróniájukkal.

A Džinovski a legendás zágrábi Hladno Pivo bemutatkozó lemeze. Első ránézésre tipikus punklemez, de sokkal több rejlik benne.

Az Obidil 2000-ben alakult, két évvel később pedig megjelent a debütáló lemezük, a The Magic Word.

Az Arena az „Immortal?” albummal újabb progresszív rock-remekművet alkotott, lenyűgöző hang- és hangulatvilággal, amellyel sikerült az emberi psziché legsötétebb zugaiba leásni, és felvillantani a közeli jövő néhány borús víziójából.

Matt Barlow visszatér az Iced Earth-be. A frontemberváltás ezúttal Schaffernek alig hozott valamit, ha egyáltalán. A The Crucible Of Man zeneileg az elődje folytatása!

Az „I Am” lenyűgöző gördülékenységgel és stílusbeli sokszínűséggel jelentkezik, amitől megnyalja majd a szája szélét minden zenei romantikus, aki szereti a progresszív és kísérleti zene aranykorát.

A „The Power And The Glory” az eklektikus progresszív rock legendás bohócainak stúdiós csúcsai közé tartozik. Egyedi hangzásvilágával és képszerű filozófiájával az abszolút hatalom csapdáira, valamint a társadalmi intézményekbe vetett…

A „The Power And The Glory” az eklektikus progresszív rock legendás tréfamestereinek stúdiócsúcsai közé tartozik, amellyel a társadalmi intézményekbe vetett túlzott bizalom csapdáira hívták fel a figyelmet.

A „No World Order!” a „Powerplant” (1999) leegyszerűsített utódja. A Gamma Ray itt elhagyta a „Powerplant” bonyolultabb hangszereléseit, és még agresszívebb heavy metal albumot rakott le az asztalra!

Egy edzett stúdióban dolgozó multiinstrumentalista, énekes és zenei producer új szólóalbuma elsősorban az Alliance-féle AOR híveit fogja a szárnyai alá venni, art rock beütéssel!

A Honkin' on Bobo rendkívül üdvözlendő gyűjtemény többé-kevésbé ismert blueszenei motívumok feldolgozásaiból, amellyel az Aerosmith arra az adósságára emlékeztetett, amelyet a blueszene óriásainak hagyatékával szemben sosem törlesztett…

A „The Visitor” egy sötét hangulatú progresszív rock eposz, amellyel a zenekar megalkotta az első remekművét. Ez a csodálatos koncepcióalbum a 90-es évek progresszív rockjának egyik klasszikusa, amelynek ott a helye minden rendes…

Kiadó: Metal HeavenMegjelenés dátuma: 2009. 02. 27.Producer: Herman FrankAz album hossza: 46.09 percMűfaj: Heavy Metal Herman Frank – az Accept egykori gitárosa, a Victory és a Moon Doc' társalapítója, olyan nevek lemezeinek producere,…

Az egykori Accept-gitáros, a Saxon, a Rose Tattoo, a Molly Hatchet és a Messiah's Kiss lemezeinek producerének első önálló stúdióalbuma új mérföldkő a német gyökerű, hagyományos riffbátorság történetében

Optimistán az új idők felé!

Az „Us” albummal a sokoldalú művész és megtörhetetlen karizmatikus előadó a populáris zene történetének újabb nagyszerű teljesítményét hozta létre, amelybe szokatlanul sok személyes érzést fektetett.

A Gentle Giant az „In a Glass House” albummal újabb örökzöld mestermunkát alkotott, amely arany betűkkel íródott be az eklektikus progresszív rock évkönyveibe.

A „We'll Talk About It Later” a jazz-rock fusion történetének egyik legjobb alkotása, egyúttal a legendás zenekar kreatív csúcspontja.

Ez a lemez talán nem a legjobb belépő azoknak, akik szeretnék megismerni a zenész világát, de a tehetségét remekül megmutatja. Lenyűgöző hangfalat épít fel, méghozzá gyakorlatilag csak egy szaxofonnal.

A jazz rock fusion legendás brit úttörői már a debütalbumukon az instrumentális fluiditás, a ritmikai kombinatorika és a fülbemászó motívumok építésére való kifinomult érzék első osztályú bemutatóját nyújtották.

Még egy szépség Stauss jazztitkokat rejtő katalógusában, tehát. A pasas kifogyhatatlan forrása a meglepetéseknek és az inspirációnak.

A „Molecular Heinosity” újabb termék, amely könnyedén jóllakatja mindazokat, akik a hangszerek magasan virtuóz használatát, főként a pimaszul gyors gitárpörgetést szeretik, a csiszolt ujjú billentyűs mester azonban nem mondott vele semmi…

Joe Bonamassa, jelenleg valószínűleg a modern blues rock iskola legizzóbb vasa, nemrég tért vissza a régóta várt The Ballad Of John Henry című albumával.

A „Passion” Gabriel csúcsteljesítménye a világzenei kísérletezés terén, egyben annak megerősítése, hogy ő a világ egyik vezető mecénása, ha a különböző tájakról érkező zenei tehetségek összekötéséről van szó.

A „Balance of Power” az erejét vesztő legendás zenekart mutatja be pályája végén, és az egykori nagyszerűségüknek csak halvány visszfényeként hat.

Az „Amor Vincit Omnia” latin szólás, magyarul: „a szerelem mindent legyőz”. Sajnos a Pure Reason Revolution ezzel az albummal egyetlen győzelmet sem fog aratni.

A Sinner örökzöld „magnum opusa” egyszerre a zenekar pályafutásának legkeményebb albuma, és olyan lemez, amely segített megszilárdítani azt a korai szakaszt, amikor a heavy metalban újra felfedezték a melodikus elemeket a kilencvenes évek…

A „Still” érdekes szólóvállalkozás egy zseniális költő tollából, aki zenészként és zeneszerzőként minden várakozást felülmúlt, de egy elveszett King Crimson-albumot azért ne várj tőle.

Érett szemlélet a világról és az életről.

A „So” a populáris zene történetének egyik legjobb pop-rock albuma, amely a progresszív rock ikonját a zenei szupersztárok közé röpítette.

A „The Century of Self” legfőbb erénye a magas fokú gördülékenység, amelyen keresztül az egyes motívumok és szekciók számos hatalmas hangulatból építenek fel egy sokszínű hangkollázst.

Gabriel későbbi filmzenei munkáihoz, a „Passion”-höz, az „OVO”-hoz és a „Long Walk Home”-hoz képest a „Birdy” kevésbé izgalmas és ambiciózus teljesítmény, de a minőségi filmzene minden rajongójának érdemes odafigyelnie rá.

A „Security” minden tekintetben a dalszerzői és produceri tökély megtestesítője, amellyel a legendás művész megerősítette helyét a nagy hangzásújítók között.

A „Melt” a legendás énekes pályájának egyik legszebb gyöngyszeme, amelyen először teljes pompájában megmutatkozott a világzene iránti szerelme.

Szilárd kő a szólómozaikban!

A „Night Passage” rendkívül sikeres visszatérés néhány olyan hangzásbeli alapelvhez, amelyekkel a jazz fusion legendái megújították hűségüket a teljes zenei spontaneitáshoz.

Peter szólókarrierjének második fejezete remek kísérleti egytálétel, amelyben a művész fáradhatatlan kalandorként mutatkozik meg az eklektikus hangzásvilágok kifejezésében, és ezzel igazolja folyamatos művészi érését.

A „Peter Gabriel (I)” kiváló debütalbum, amely előre jelezte az elmúlt évtizedek egyik legeredetibb zenei művészének fenséges szólókarrierjét.

A „8:30” maga a nirvána minden jazz fusion-ínyencnek, hiszen hajszálpontosan megragadja a legendák koncertenergiáját, amikor a csúcson voltak.

Zappa-, Weather Report- és Soft Machine-rajongók, figyeljetek erre a formációra és erre az albumra, lehet, hogy pont nektek szól.

A „Mr. Gone” közel sem jelent akkora minőségi zuhanást, mint amekkorának azt megjelenésekor néhány kritikus beállította, hiszen számos igazán szerethető szerzeményt kínál.

Ez a lemez valószínűleg inkább azoknak fog bejönni, akiket jobban érdekel a klasszikus progresszív rock, mint az avantgárd, és jó belépő lehet a zenekarhoz mindazoknak, akiknek a kísérletezős stílusok nem igazán ízlenek.

A „Bay of Kings” kiváló, klasszicizáló beütésű album, amely rendkívül őszinte portrét fest a progresszív rock legendájáról akusztikusgitáros szerepében.

Azok után az elképesztő nehézségek után, amelyekkel a legendás duó a „Gaucho” készítése során szembesült, valóságos csoda, hogy pályájuk első évtizedét még egy, ezúttal tényleg az utolsó mesterművel zárták.

A kamniki heavy metalosok debütdemója.

A „Rupi's Dance” Ian eddigi legjobb és legérettebb szólóalbuma. Ettől megdobban majd ennek a halhatatlan rockikonnak minden régi hívének a szíve.

A grindcore legendás atyái 13. stúdióalbumukkal térnek vissza.

Ha valaha is azon tűnődtél, ki a mai rock legjobb énekesnője, most már nincs okod a bizonytalanságra.

A Pray EP a Grave Digger új albumának, a „Ballads of a Hangman”-nek hatásos előszele: olyan számokkal, amelyek végül nem kerültek fel magára a lemezre, és egy tökéletes Motorhead-feldolgozással!

Satriani ezen az albumon nemcsak gitárosként mutatkozik meg, hanem még sok minden másként is. Feltűnő a banjón, a szájharmonikán és a billentyűkön nyújtott játéka is.

A „Faith”-re ugyan sokáig kellett várni, de a Crown of Thorns-nak sikerült megerősítenie és továbbfejlesztenie a „Karma” albumon megkezdett gyökerekhez való visszatérést. Újabb kiváló, melodikusan tökéletesre csiszolt AOR-lemez előtt…

Az „Aja” a legőrültebb jazz-rock álmok megtestesülése, amelyeket az acélos páros alkotói erejének csúcsán osztott meg egymással.

A The Fire Still Burns megmutatja, hogy Ballardban akkoriban még mindig lobogott a zeneiség és az igazi érzék tüze. Melodikus rock rajongóként ezt nem hagyhatod ki.

A „Highly Strung” Hackett további eltávolodását jelzi a prog rock örökségtől és a kelta ezoterikától, amely szóló pályájának korai éveit jellemezte.

A „The Royal Scam” albummal a legendás Steely Dan-páros egyik legfenségesebb alkotását hozta létre, amely ma is büszkén áll a kompozíciós és produceri tökéletesség obeliszkjeként.

A „Katy Lied” a kellemetlen stúdióbalesetről, amely alaposan megtépázta az acélduó jókedvét, szó sem lehet, kiváló átmeneti album, amellyel a legendás stúdióprojekt új fejezetet nyitott a történetében.

A „Pretzel Logic” a szerzői, hangszeres és produceri tökéletesség újabb megtestesülése, a Steely Dan egyedi receptje szerint.

A Live At The Electric Ballroom időtlen emlékmű Freddie King zsenialitása előtt: az alkotói ereje csúcsán lévő előadó életerejét és impulzivitását őrzi.

Az „Empyre” újabb lépés felfelé a Burning Point számára. Megszilárdítja a zenekar helyét a metalszíntéren, és bizonyítja, hogy makacssággal, hittel és megalkuvást nem ismerő kitartással bármilyen célt el lehet érni!

A „Countdown to Ecstasy”, a Steely Dan egyik csúcsteljesítménye hallgatása közben könnyen a tökéletes zenei eksztázisban találhatod magad.

A svéd Hope debütalbumával gyógyírt kínál mindazoknak, akik még mindig áhítattal remélik, hogy Bryan Adams az új évezredben is kiad egy „Reckless”-féle lemezt.

Ha rajongsz a hagyományos, nyolcvanas évekbeli AOR-hangzásért, amely mélyen elkötelezett a Journey iránt, akkor gondolkodás nélkül nyúlj a „Soul Salvation” után!

A „Can't Buy a Thrill” a pop- és rockzene történetének egyik legjobb albuma, amely abban az időben született, amikor a pop még a kompozíciós és technikai csiszoltság mércéje volt, és kéz a kézben járt a progresszív rockkal.

A „The Inner Sanctum” (2007) gyors utódja nem hordoz ilyen metálos egységet, a zenekar viszont több régi iskolás rockhangzást kínál vele, és ezúttal is meggyőzi a hallgatót!

A „Chamelon in the Shadow of the Night” kiváló album, amelyen Hammill szuverén szólóművésszé érett, és először mutatta meg egyértelműen, hogy cseppet sem akar az anyazenekara árnyékában maradni.

A „Ghost In The Mirror” megerősíti, hogy a Shadowman mindkét elődjéhez hasonlóan az AOR tökélye! Told be az FM énekesét a Heartlandbe, és a siker garantált. Az új lemezen valamivel több a retró klasszikus hangulat.

Egy újraindított zenekar debütáló lemeze, amelynek gyökerei nagyjából 20 évvel ezelőttre nyúlnak vissza. Jó AOR-album, de még vannak benne tartalékok, és a kiváló TNT-énekes, Tony Mills (ex-Shy) húzza ki a bajból!

A „Fool's Mate” szilárd debütalbum, amely sikeresen megtestesíti Hammill zenei gyökereit. Szent egyszerűségével és szimpatikus, pasztorális közvetlenségével persze fényévekre van későbbi szóló- és VDGG-remekműveitől.

Tom Jones 68 évesen sem gondol még a visszavonulásra. A 24 Hours a legendás énekes új lemeze, amelyen a walesi mester a hagyományt keveri a mai produkciós megoldásokkal.

A „Moving Pictures” a rockzene univerzumában mindig is különleges helyet foglal el. A rock-mestermunkák helyét! A Rush pályafutásának legfontosabb albuma.

Végső búcsú a progresszív rock korszaktól és az art rock definíció további kutatása – a Rush valaha volt legsikeresebb albumával!

A „Live At Montreux” nem a legjobb, de a legrosszabb sem a progresszív rock legendáinak hivatalos koncertfelvételei közül. Minőségét tekintve a koncertalbumaik felső kategóriájába tartozik.

A „Cumin' Atcha Live 2008” egy olyan dokumentum, amely a Teslát mutatja be: a zenekar minden erejét megőrizte, frissnek, kompaktnak és remekül konzerváltnak hat, a színpadon pedig nem ismer kompromisszumot. Üdv itthon, fiúk!

A Hostsonatenről elmondhatom, hogy szépen viszik tovább a mediterrán szimfonikus zene olasz hagyományait, melankolikus beütéssel.

A „Ballads of a Hangman” az az album, amellyel a Grave Digger a „Schmidt-korszakában” a legmeggyőzőbben kacsintott vissza a régi iskolás „The Reaper”-gyökerekre. Új Grave Digger-bomba, egyenesen az arcodba!

A „Comin' Atcha Live 2008” tehát egy olyan dokumentum, amely a Teslát mutatja be: a zenekar minden erejét megőrizte, frissen, kompaktan, remek formában, kompromisszumok nélkül nyomja a színpadon.

A „Wish You Were Here” nemcsak a zenekar pályájának egyik legnagyobb teljesítménye, hanem a modern zeneművészet egyik csúcsa is, amely a progresszív rock évkönyveiben ma is csökkenő erő nélkül ragyog.

A Straight Shooter a Bad Company második albuma, amellyel a csapat váratlanul visszaveszi a tempót, az együttes színei pedig élénkebbek, mint valaha.

Az „Into the Now” folytatása, a „groove”-os hörgés és a dallamosság remek párosításával, amely továbbra is a zenekar alapállása marad. A divatos hangzásburok alól a klasszikus Tesla-felállás süt át.

„Változnak az idők, és a Tesla is. Szerencsére a kifejezésmód fejlődése felfelé ível!”

Kiadó: EMI RecordsMegjelenés dátuma: 1986. 9. 29.Producer: Martin BirchJátékidő: 51.18 percMűfaj: Heavy MetalÉrtékelés: 10/10 A brit heavy metal zászlóvivői, az Iron Maiden a korszakalkotó Powerslave megjelenése után valószínűleg…

A heavy metal óriások hatodik stúdióalbuma.

Amikor megkérdezték Johnsont, miért készült ilyen sokáig a Venus isle, azt felelte, hogy nem akarta ismételni önmagát, új kifejezési utakat keresett, miközben igyekezett megtartani a perfekcionista hozzáállását.

A „Two for the Show” kiváló, teljesen hiteles koncertalbum, amely megpecsételte az arénarock diadalmenetét és az akkori időszak irányzatvezető zenekarának státuszát.

A Mrtvi kanal, valószínűleg zeneileg a legkiforrottabb punkzenekar a Riječki novi val mozgalom második hullámát alkotó csapatok közül, megjelentette a „Prošlost i budućnost” című antológiát!

A Grč, a horvát horror punk alternatívok, a rijekai új hullám egyik legbolondabb csapata 26 év demóstátusz után végre kilép a háttérből, szomjazva az új „vérszentségtörésekre”! Nem vegetáriánus gyomroknak!

A thrash metal óriások negyedik válogatásalbuma.

A „Danger Money” című albummal az UK újabb kiváló művet tett le az asztalra stúdiós búcsúzóul. Kompozíciós és előadói minőségben, valamint sokszínűségben nem sokkal marad el az felejthetetlen bemutatkozó lemeztől.