Szerző: Peter Podbrežnik
Előadó: Gabriel, Peter
Kiadó: Charisma Records
Megjelenés: 1980
Játékidő: 45:32
Értékelés: 5/5
A legendás énekes, Peter Gabriel a 80-as évekbe már a magabiztos, sokoldalú zenei művész státuszával lépett be: két kiváló szólólemez volt mögötte, arról az örökségről nem is beszélve, amelyet a progresszív rock óriásával, a Genesisszel hagyott maga után. Gabriel minden új albumával nyílt izgalmat keltett a világ zenei gurmanjai körében, hiszen mindegyik valami teljesen újat hozott a hangzáskísérletezés terén, őt magát pedig egyedi hangkalandorként definiálta újra. Gabriel újító felvételi és hangtechnikai víziója pedig a harmadik, ismét önmaga nevét viselő szólólemezén ragyogott fel teljes fényében. Az album a Storm Thorgerson tervezte remek borító miatt – amelyen az énekes „megolvadt” arca látható – gyakran „Melt” néven fut. A projekt Gabriel pályájának egyik művészi és kereskedelmi csúcsának bizonyult, és két békepárti hangulatú slágert is hozott neki a „Games Without Frontiers” és a „Biko” képében. Így még inkább megerősítette helyét a popzene jelentős szereplői között.
A zseniális művész látóköre a „Melt” lemezen teljesen új hangzásbeli dimenziókat kezdett magába szívni, amelyeknek korábban nyoma sem volt az ő zenei étlapján. Peter ekkoriban szinte vallásos rajongást alakított ki a világzene iránt. Ezt a hard rock elemeivel és az akkoriban népszerű new wave-vel együtt kezdte beleszőni kiszámíthatatlan hangkísérleteibe. A világzene, főként az afrikai ritmusok iránti hirtelen rajongás mellett Peter egyre nagyobb perfekcionistává vált a különféle felvételi trükkök és hanghatások használatában is. A rendelkezésre álló technikai lehetőségeket a „Melt” lemezen a végletekig kicsiszolta, ami a kiváló produkción is hallatszik. Ez az album e téren is mércéül szolgált minden későbbi munkájához. Külön hírnevet pedig azzal szerzett, hogy ez volt a zenetörténet első albuma, amely a dobok forradalmi „visszhangtechnikáját” alkalmazta. Ez nem használt cinegét.
A „Melt” hangzását stílusát tekintve progresszív vagy kísérleti rocknak lehetne nevezni, amely az előbb leírt hangzásbeli újításoknak és variációknak köszönhetően erősen eltávolodott a Genesisszel töltött múlt progrock irányvonalától. És ha már a Genesist említem: nem szabad elfelejtenem, hogy az albumon második dobosként vendégszerepelt Peter egykori Genesis-társa, Phil Collins is, aki Gabriel távozása után átvette az együttes megüresedett énekesi posztját. Phil nagyon fontos szerepet játszott a lemezen, hiszen Peter útmutatásai alapján alkalmazta az innovatív dobtechnikát, amely e kiváló album egyik kulcsfontosságú bája. A közreműködők listáján többek között legendás nevek szerepeltek, például Peter kedvenc basszusgitárosa, Tony Levin, a gitármester Robert Fripp (King Crimson), a népszerű énekesnő, Kate Bush, valamint az énekes-gitáros Paul Weller. Peter egyébként mindig is arról volt híres, hogy stúdióprojektjeihez a lehető legjobb alkalmi zenészek légióit toborozta.
A „Melt” az elejétől a végéig meglepi hallgatóját eklektikus természetével, kezdve a sötét hangulatú „Intruder”-rel, amelyben a dobok és az ütőhangszerek akkoriban forradalmi használata a leglenyűgözőbb. Ennek hasznosítója, Collins később a Genesisnél és első szóló slágerén, az „In the Air Tonight”-on is alkalmazni fogja ezt a technikát. A visszhangzó dobok, a speciális effektek, az ütőhangszerek és a groteszk hangok teremtette komor atmoszféra remekül illeszkedik a betörő történetéhez, aki a mestersége tapasztalatairól mesél. Peter mindig is kiváló karakterénekes-színész volt, így cseppet sem meglepő, hogy ilyen átéléssel bújik a behatoló szerepébe. A komor hangulat, az egyedi dobtechnika és az eszelős effektek használata végigvonul az egész albumon, és a tréfásan paranoid „No Self-Control” végleg meggyőz minket, amelyben Peter az emberi psziché legsötétebb zugaiba merészkedik. Az ütős riffeken és a hatalmas dobátvezetéseken csodásan csörgedeznek át a xilofonhangok, miközben Peter kaméleonszerű éneke annak a lelkiállapotát festi elénk, akinek az utolsó épeszű morzsái is szétporladnak.
Egy rövid pillanatnyi finomságot a jazzes instrumentális „Start” nyújt, ahol a szintetizátorhullámok és a szaxofonszólók rendkívül kellemes légkört teremtenek. A szarkasztikus popos-rockos „I Don’t Remember”, amelyben Levin lüktető basszusvonalai, Fripp utánozhatatlan gitárszólói és egy sor különleges hanghatás dominál, Gabe egyik méltatlanul elfeledett klasszikusa. A szöveg maró kritika mindenféle „jó szándékú” intézmények ellenőrzési kísérleteivel szemben. Peter a „Family Snapshot” című dalban is az emberi psziché sötét oldalához nyúl: a szöveg a pszichopata Arthur Bremerről szól, aki jegyzeteit később „Egy merénylő naplója” címmel adták ki könyvben. Bremer a rasszista amerikai kormányzó, George Wallace elleni merénylettel akarta megszerezni a maga „öt percnyi” hírnevét, még emberéletek árán is. Története állítólag részben megihlette a Taxisofőr című kultfilmet is Robert De Niro főszereplésével. A dal menete kiválóan követi a merénylő érzéseit. A nyugodt, jazzes bevezető után – amelyben elképzelhetjük a merénylőt, ahogy a tervet kovácsolja – ütős hard rockos szakaszba csap át. Ezt drámai fordulat követi, amely az akció menetét és a végzetes lövést ábrázolja. Majd a felhevült hangulat visszatér a nyugodt részhez, ahol a gyilkos visszaemlékezik boldogtalan gyerekkorára, és megbánja tette következményeit.
Az „And Through the Wire” kevésbé összetett alkotás, sok hard rockos passzussal, gazdag ritmusmintákkal és Peter szokásos énekbeli kaméleonságával. Ezt követi a fantasztikus klasszikus és slágerszingli, a „Games Without Frontiers”, amelyben a háttérvokál-harmóniákban a különleges hangszínéről ismert Kate Bush társul Peterhez. Közbeszóló énekvonalai ebbe a halhatatlan szerzeménybe, amelyben a szintetikus ritmusminták uralkodnak, valami különös, mondhatni jéghideg fuvallatot hoznak. Peter éneke és szövege pályája legszarkasztikusabbjai közé tartozik, hiszen éles kritika a háborúk és a nacionalizmus ellen. Elsősorban eredeti szatíra az európai országok közötti háborúk tragikus történetéről, gyerekjátékok szemüvegén keresztül. Peter és Kate sikeres együttműködése a jövőben még egy dalt terem majd, a „Don’t Give Up”-ot, Gabe egyik legjobb slágerét. Peter a társadalmi elidegenedéssel a hard rockos hangzású „Not One of Us” című dalban is birkózik, amely egyebek mellett új hullámos hangkísérletek színes kínálatát is tartalmazza. A „Lead a Normal Life” ambient-avantgárd alkotás, xilofon- és zongorahangokra építve. A többnyire nyugodt szerkezetet időnként hangzásában manipulált vokálharmóniák szabdalják, amelyek hátborzongató hangulatot árasztanak.
Az album végén pedig Peter egyik legjobb, rasszizmus elleni társadalomkritikája és az emberi szellem szépségének egyik legszebb himnusza található, amely az évek során az összes elnyomott és üldözött világhimnuszának státuszát vívta ki. A „Biko” megrázó gyászének és tiltakozó himnusz, Steve Biko emlékére, a dél-afrikai fekete apartheidellenes harcos emlékére, akit a rendőrség egy brutális rasszista rezsim szolgálatában halálra vert. Ezen a fenséges klasszikuson Peter nagy kanállal merített a világzene ritmikai elemeiből. A melankolikus hangulat ellenére a himnikus refrénben a remény fénye is felfedezhető, amit a „elfújhatod a gyertyát, de a tüzet nem fújhatod el” sor is megerősít. Ezzel a fejezettel Peter örökre beírta magát a világ legnagyobb zenészei és az emberi jogok harcosai közé. Ezt az örökzöld klasszikust később sokszor használta koncertjei zárásaként, ahol az extatikus közönség együtt énekelt vele.
A „Melt” a legendás énekes pályájának egyik legszebb gyöngyszeme, amelyen először teljes pompájában megmutatkozott a világzene iránti szerelme. Emellett eredeti, társadalmat ébresztő, lírai kifejezésmódjával a mellőzöttek és elnyomottak jogaiért küzdő harcosként is megvetette a lábát. A korábban teljesen ismeretlen zeneszerzői terepeken tett sikeres próbálkozások mellett Peter maximálisan kihasználta néhány újító hangtechnológia nyújtotta lehetőségeket. A „Melt” a „Biko” vezetésével csupa kompozíciós csúcsteljesítményt tartalmaz, amelyek úgy tűnik, még évtizedekkel a megjelenésük után is csökkenetlen erővel fognak lenyűgözni. A folyamatos hangzásbeli újradefiniálás és újítás mestere ezzel a monumentális tettel lépett pályájának legtermékenyebb időszakába.
Felállás
Peter Gabriel – ének, zongora, szintetizátor, basszusszintetizátor, ütőhangszerek
Robert Fripp – gitár az „I Don’t Remember” és a „Not One of Us” dalokban
Tony Levin – Chapman stick az „I Don’t Remember” dalban
Phil Collins – dobok az „Intruder” és a „No Self Control” dalokban; különleges dobok a „Family Snapshot” dalban; surdo a „Biko” dalban
Kate Bush – háttérvokál a „No Self Control” és a „Games Without Frontiers” dalokban, feltüntetetlen háttérvokál az „I Don’t Remember” dalban
Jerry Marotta – dobok, ütőhangszerek
Larry Fast – szintetizátor, basszusszintetizátor
John Giblin – basszusgitár
Dave Gregory – gitár
Dick Morrissey – szaxofon
Morris Pert – ütőhangszerek
David Rhodes – gitár, háttérvokál
Paul Weller – gitár az „And Through the Wire” dalban
Dave Ferguson – sikoltozás a „Biko” dalban
Producer
Steve Lilywhite
Számlista
1. Intruder
2. No Self Control
3. Start
4. I Don’t Remember
5. Family Snapshot
6. And Through The Wire
7. Games Without Frontiers
8. Not One Of Us
9. Lead A Normal Life
10. Biko
