Chameleon in the Shadow of the Night

0 14

Szerző: Peter Podbrežnik

Előadó: Hammill, Peter
Kiadó: EMI Records
Megjelenés: 1973
Játékidő: 50:43
Értékelés: 4.5/5

Peter Hammill, a legendás angol énekes, író és sokoldalú zenei művész szavai szerint a „Chameleon in the Shadow of the Night” az első igazi szólólemeze, hiszen az 1971-es bemutatkozó, a „Fool’s Mate” inkább afféle gyűjtemény volt azokból az időkből, amikor még csak épp elindult a profi zenei pályán. A „Chameleon in the Shadow of the Night” – összhangban Hammill állításával – hatalmas érettségbeli ugrást mutat a szólókarrier meglehetősen szerény kezdetéhez képest, hiszen ezen a lemezen először volt teljes ellenőrzése a teljes felvételi folyamat felett.

Az album viharos időszakban született, a progresszív rock titánjai, a Van Der Graaf Generator, vagyis Peter anyazenekarának (első) feloszlása után. A legtöbb zenekar tagjaival ellentétben, akik a szétválás után általában a világ legkülönbözőbb pontjaira szóródnak szét, Hammill és a VDGG-s társai szoros kapcsolatban maradtak. Banton, Evans, Jackson és Potter urak, akik ebben az időben elindították közös projektjüket, a The Long Hellót, így fenntartások nélkül felajánlották szolgálataikat Peter szólókarrierjének kibontakozásához. Emiatt sok kívülálló hajlamos azt gondolni, hogy Hammill szólólemezei afféle VDGG-folytatások voltak, csak némileg más eszközökkel és más néven. Egy maroknyi dalt leszámítva (egy ilyen példány ezen a lemezen is akad) a VDGG és Hammill szólókarrierje között azonban mindig is kevés volt a stílusbeli rokonság.

A „Chameleon in the Shadow of the Night” idején Hammill arra vágyott, hogy egy időre visszavonuljon a magányba, és csak a legközelebbi barátaitól és munkatársaitól körülvéve pihenje ki a VDGG-vel megélt kimerítő turnékat (főleg az olaszországiakat). Az album rendkívül eklektikus és személyes hangvételű: a lírai és hangszeres tekintetben is érezhetően mélyebb, finom akusztikus balladáktól a drámai, komplex, szimfonikusan megfűszerezett kompozíciókig terjed, amelyek stílusukban közel állnak a VDGG-hez. Ez utóbbi mindenekelőtt a kiváló „(In The Black) Room/The Tower”-re igaz, a záró progresszív rock epre, amely az egész album magnum opusa, és eredetileg a VDGG következő lemezére szánták.

Míg VDGG-s társai színes szimfonikus hangszerelésről gondoskodtak, Hammill akusztikus gitáron és zongorán pásztori hátteret festett egyes részekhez. Több év után először nyúlt ismét elektromos gitárhoz is, ami később, a VDGG újjáalakulása után, jelentősen befolyásolta a zenekar hangzását. Hangszerjátékosként Peter sosem tartozott az elithez, de fenomenális énekesként mindig külön fejezetet jelentett. Magas és mély hangfekvések között váltogató, érzelmekkel teli és maradéktalanul átélt éneke – a mennydörgő szakaszoktól és üvöltéstől az angyalian gyengéd dallamokig – leírhatatlan: egyetlen versszakban is képes több erős, egymással ellentétes érzelmet átadni. A kiváló szövegek meglehetősen személyesek, és a VDGG feloszlása utáni lelkiállapotát tükrözik. Főként néhány számára fontos életdöntésen való töprengést tartalmaznak, de nem hiányzik belőlük egy csipetnyi társadalomkritika és az a posztapokaliptikus fatalizmus sem, amely a VDGG-s szövegeit is jellemezte.

A nyitó „German Overalls”, amelyet könnyen önéletrajzi műnek lehetne nevezni, mivel a szöveg Peter gondolatait tartalmazza a zenekar tagjainak lelkiállapotáról a VDGG feloszlása után, az album egyik ritka, erősen kísérleti jellegű darabja. Peter teátrális énekprodukcióját szétszórt akkordok támasztják alá akusztikus gitáron, közben pedig akad hely drámai, gótikus színezetű harmóniumhangoknak, szimfonikus hangszerelésű háttérnek és vad szaxofon-improvizációnak is.

A „Slender Threads”, a „What’s It Worth” és a „Dropping The Torch” finom akusztikus balladák, Peter trubadúr oldalát mutatják. Közös bennük a színes, többnyire gyengéd kíséret pásztori akusztikusgitár-akkordokkal, miközben Peter hangja itt is egészen különleges, teljesen egyedi hangszerként szólal meg. Eleven érzelemközvetítése mindig lenyűgöző, a lírai kifejezés pedig ezekben a pillanatokban különösen élénk formát ölt.

A „Rock and Role” prog rock csemege, az album különleges pillanata, ahol Peter elektromos gitáron is sikerrel próbálkozik. Ez az első érzékelhető eltérés megszokott ritmusgitárosi szerepétől. Kiváló közös alkotás komplex zenekari hangszereléssel és jazzes improvizációkkal, és jó pár kacsintást tesz a addigi VDGG-örökség felé.

Az „In The End” és az „Easy to Slip Away” lírailag igen személyes darabok, ezeken Peter szinte teljesen „magányosan” ül a zongorájánál. Kaméleonszerű énekmesteri teljesítményét drámai zongorakíséret támogatja meg. Ez, valamint a szaxofon időnkénti betétei tovább növelik Peter énekes kifejezésének lírai és érzelmi intenzitását, amelyben folyamatosan keveredik a melankólia, a harag és a félelem.

A felejthetetlen zárásról és örökzöld klasszikusról a már említett „(In The) Black Room/The Tower” ep gondoskodik, amely tulajdonképpen egy elveszett VDGG-szám, ami sosem jelent meg egyik albumukon sem, de később élőben sokszor eljátszották (már a feloszlás előtti utolsó turnén játszották; ha nem történt volna meg a szakítás, biztosan a következő VDGG-lemezen szerepelt volna). Az egyes hangszerelések zsenialitását, az őrült improvizációk mennyiségét, a drámai intenzitást és a komor, posztapokaliptikus hangulatot tekintve teljesen összemérhető a VDGG legjobb alkotásaival. Persze azzal a fontos különbséggel, hogy Hammill szólóban teljes ellenőrzést gyakorolt a felvétel felett, ami szöges ellentéte a VDGG szokásos demokratikus gyakorlatának. E felejthetetlen ep kiválóságának lényege mindenekelőtt a hátborzongató, olykor már egyenesen  brutális hangulatban rejlik, amelyet a szaxofon és az orgona főszereplésével megszólaló fenséges központi hangszerelés varázsol elő, Peter a teljes albumon nyújtott legjobb énekprodukciója és gyilkos dobátvezetések kíséretében.

A „Chamelon in the Shadow of the Night” kiváló album, amelyen Hammill szuverén szólóművésszé érett, és először mutatta meg egyértelműen, hogy cseppet sem akar az anyazenekara árnyékában maradni. A lemez kompozícióinak többsége a viszonylag átlagos bemutatkozóval ellentétben már sugározza azt a zsenialitást, amelyet a következő években mutat majd, mind szólólemezein, mind az újra egyesült VDGG albumain. Ezen fedezte fel először azt a győztes képletet, amely a teljesen saját stílus és néhány VDGG-elem keverékére épült, és amelyet legjobb zenésztársai bőkezű segítségével szinte elkerülhetetlenné tett. Ebből gyúrja majd a következő években legjobb alkotásait. Az album címe egyúttal kiváló metafora a rockzene egyik legnagyobb énekes-kaméleonjára, valamint a gyakran komor, de kíméletlenül életszerű zenei-költői vízióira.

Felállás

Peter Hammill – ének, gitár, billentyűk
Hugh Banton – billentyűk
Guy Evans – dob, ütőhangszerek
David Jackson – szaxofon, fuvola
Nic Potter – basszusgitár

Produkció

John Anthony

Számlista

1. German Overalls
2. Slender Threads
3. Rock and Rôle
4. In the End
5. What’s It Worth
6. Easy to Slip Away
7. Dropping the Torch
8. (In the) Black Room/The Tower

Bónuszdalok a 2006-os újrakiadásról:
9. Rain 3am
10. Easy to Slip Away (live)
11. In the End (live)

Az e-mail-címedet nem tesszük közzé.

Ez az oldal sütiket használ az online szolgáltatás, a hirdetési rendszerek és olyan funkciók biztosításához, amelyeket sütik nélkül nem tudnánk nyújtani. Az oldal meglátogatásával és használatával hozzájárulsz a sütik használatához. Elfogadom Tovább

Adatvédelem és sütik