Szerző: Aleš Podbrežnik
Előadó: Gamma Ray
Kiadó: Metal-Is Records
Megjelenés: 2001
Értékelés: 4/5
A „No World Order!” a német power metal csapat, a Gamma Ray albuma, amely a „Powerplant” (1999) utódja. Tekintve, hogy a két kiadvány között mindössze két év telt el, a lemezek elég különbözőek. Hogy ezt elérje, a Gamma Ray elvetett néhány bonyolultabb hangszerelést, amelyekkel a „Powerplant” – a zenekar karrierjének valószínű alkotói csúcspontjaként – tele volt, főleg a dalok bevezető és középső hangszeres részeiben.
A Gamma Ray úgy döntött, hogy ezúttal kicsit levetkőzi és leegyszerűsíti az arcát, ezzel pedig nyer a közvetlenségen és a vagányságon, amit a „next to Helloween” power metal leszármazottja kínál. A „No World Order!” a Gamma Ray-hangzás alapvonásait teljes egészében érintetlenül hagyja. Itt van a lavinaszerű riffelés a végletekig felpörgetett dobpergés fölött, a dupla lábgép maximális kihasználásával. Ott van Hansen sötét, jellegzetes jeges tónusú éneke, amit a Gamma Ray-recept szerint a refrénekben vokális kórusok melegítenek fel, a Hansen/Richter páros tipikus szólóőrülete, és természetesen a tercharmóniás gitárdíszítések, amelyek a riffek fölött gyakran gyorsan elszakadnak.
Az egyszerűsített hangszerelések miatt a „No World Order!” gyakran idézi a Judas Priest nnyolcvanas évek végi lemezeinek hipotetikus továbbgondolását („Ram It Down”, „Painkiller”) vagy a Primal Fear 1998-as, azonos című bemutatkozóját – figyeld csak az Eagle zúzását –, mindezt azonban felismerhető esszenciával és Gamma Ray-illattal. Ennek az egyszerűsítésnek köszönhetően még sikeresebben kerül előtérbe a düh, amit Hansen jeges hangja okád, a közvetlenséggel együtt pedig a dalok agressziója is, így összességében jóval hangosabb lemezt kapunk, mint a „Powerplant”. Legyen szó a Dethrone Tyrannyről, a pusztító The Heart Of The Unicornról a végtelenül dallamos refrénnel, vagy a Heaven Or Hellről és a No World Orderről… Dalról dalra rendkívül gyors eseményfolyamnak vagyunk tanúi, a ezúttal metalosan felbőszült Gamma Ray előadásában. Az albumot csak a záró Lake Of Tears nyugtatja le, amely enyhébb szellőkben visszavisz minket az elődje, a „Powerplant” (1999) hangulatába.
Ennél a lemeznél kötelességem kiemelni a hátlap képét. Ha megfordítod a CD-tokot, a rajz bal felső részében két űrhajó motívuma tűnik fel, amelyek alatt káosz és agónia uralkodik. Ha pontosan megnézed a két járművet, észreveheted, hogy az amerikai dollárjel 3D-s nagyításának készültek. Ha ismered az amerikai dollár jelét ($), tudod, hogy hosszában egy vagy két függőleges vonal szeli át. A két vonal S betű fölé nyúló csúcsa az űrhajók esetében a borító hátoldalán antennás tornyokká „hegyesedik”, és könnyedén felidézi a WTC ikertornyok képét – New York két óriási üzletépületét, amelyek 2001 szeptemberében egy borzalmas tragédia tárgyai lettek, s amelynek rendezése és forgatókönyve valószínűleg az emberiség korszakának végéig borzolni fogja a kedélyeket. Ha megemlítem, hogy a „No World Order!” pontosan egy hónappal azután jelent meg, hogy a két üzleti épület New York közepén porrá omlott (a megjelenés dátuma 2001.10.09.), az egész ügy még titokzatosabbá válik, az album pedig további értéket nyer vele.
Érdekes, hogy ezt a ténylegesen szaftos csemegét az akkori „amerikai hősök”, „a világ megmentői” és az USA-t beborító „gonosz felhő ördögűzői” közül senki sem vette észre. Példának okáért a Dream Theater akkoriban kiadott egy háromlemezes koncertalbumot, amelynek borítóján égő New York állt, ezt azonnal kénytelenek voltak kivonni a forgalomból, és megváltoztatni a borítót.
A „No World Order!” az utolsó érdekes Gamma Ray album. Fejlődés szempontjából. A fiúk ezt az érdekességet egy nagyon egyszerű trükkel érték el: leegyszerűsítették a „Powerplant” bonyolultabb hangszereléseit. A későbbi „Majestic” és „Land Of The Free pt. 2” már semmilyen további kifejezésbeli előrelépést nem jelentett a zenekarnak, és velük a Gamma Ray a saját mintájának ismételgetésébe zárkózott, kiadványaik pedig arra korlátozódtak, hogy a hűséges rajongótábort etessék.
Felállás
Kai Hansen – ének, gitár
Henjo Richter – gitár, billentyűk
Dirk Schlächter – basszusgitár
Dan Zimmermann – dobok
Produkció
Kai Hansen & Dirk Schlächter
Dallista
1. Induction
2. Dethrone Tyranny
3. Heart Of The Unicorn
4. Heaven Or Hell
5. No World Order
6. Damn The Machine
7. Solid
8. Fire Below
9. Follow Me
10. Eagle
11. Lake Of Tears
Az album hossza: 51:51
