Szerző: Peter Podbrežnik
Előadó: Gentle Giant
Megjelenés: 1977
Játékidő: 38:09
Értékelés: 3/5
A „The Missing Piece” a Gentle Giant mint konstruktív progresszív rockzenekar hanyatlásának kezdetét jelentette, azét a zenekaréét, amely korábban egyedi és kiszámíthatatlan hangzáskísérleteivel lenyűgözte a közönséget, számos műfaji határt átlépve és összekötve. A rockzene viharos korszakában, amikor a progresszív rock veszített a népszerűségéből, és új stílusok, például a punk, a diszkó és a new wave kezdtek felfelé ívelni, a Chrysalis kiadó csapdába ejtette őket azzal, hogy tömörebb dalokat követelt tőlük, ha pedig lehet, rádióslágereket. A zenekar tagjai – szemben a saját kísérletező zenei filozófiájukkal, amelyben bőven akadt szarkazmus a zeneipar rovására – úgy döntöttek, hogy lépést tartanak az „új idők” szavával, és dallamos hard rock/pop bandává alakulnak, csak ritkán emlékeztetve a kísérletező múltra. A Gentle Giant mindig is kivételes zenészekből állt, akik bármit el tudtak játszani, amihez csak kedvük szottyant, műfajtól függetlenül, de a „pop” banda új szerepében rendkívül szűknek érezték a kereteket, és ez végigérződik az egész lemezen.
A „The Missing Piece” lemezen a szokásos művészi képességeik felét kínálták. Ennek a drámai hangzásbeli változásnak az eredménye tömörebb dalok lettek, nagy hangsúllyal a dallamosságon és az énekelhető refréneken. A védjegyüknek számító trubadúros hangszerelések, a jazzes-avantgárd improvizációk, a disszonáns vokális harmóniák és a pimasz ritmikai mintázatok a „The Missing Piece” lemezen egyszerűbb, közvetlenebb dallamoknak adták át a helyüket. A sok dallamos rockos és balladás pillanattal ugyan közelebb kerültek a kevésbé igényes hallgatósághoz, de a dalok többségénél érezni, hogy nem minden tag volt teljes szívvel benne az alkotásban. Mindennek ellenére a szövegekben megőrizték jellegzetes, csibészes humorukat, és mindenekelőtt a leplezetlen öniróniát. Ráadásul a kényszerű művészi „lobotómia” rovására is.
A művészi önkorlátozás sosem hozott ragyogó eredményt. Ennek ellenére sikerült néhány jó dalt is összehozniuk, amelyekben rövid időre feléled a régi progrockos varázslat és a féktelen kísérletezőkedv. Az album első fele elég sok átlagos dalt tartalmaz, amelyek messze a szokásos művészi mércéjük alatt maradnak, a második fele viszont érezhető javulást hoz, és helyenként felidézi az aranykort. Gyakran úgy tűnik, mintha néhány dal hangszerelése félvállról készült volna, amihez a meglehetősen steril produkció is hozzájárul. Ebbe a kategóriába tartozik már a nyitó hard rockos kísérlet, a „Two Weeks in Spain”, amely a megszokott szerzői-hangszeres mércékhez képest a szent egyszerűség és az ihlethiány megtestesülése. Felbecsülhetetlen virtuóz tehetségük – Derek karizmatikus éneke, Green ütős gitárfrázisai, Ray sokoldalú basszushasználata, Minnear billentyűs szökellései és Weathers változatos ütőhangszer-használata révén – ugyan végig jelen van, de meggyőző hangulatot semmiképp sem sikerül teremteniük.
Az egyik jobb pillanatuk az „I’m Turning Around”, egy szolid power ballada, amelyben Derek remek éneke kerül előtérbe, nagyszerű gitárfrázisokkal és hipnotikus hammondorgona-kísérettel megtámogatva. A dal címe és üzenete leplezetlen szarkazmussal reagál a stílusváltásra. A „Betcha Thought We Couldn’t Do It” című bizarr punkkísérletet, amely a keletkezése idején valószínűleg rettentően szórakoztatónak tűnt nekik, a legjobb lenne elfelejteni. Legalább a címe több mint találó, hiszen senki nem hitte volna, hogy valaha ilyen önparódiát csinálnak. A „Who Do You Think You Are?” kivételesen átlagos hard rock-szám álmos fődallammal, amelyet Green jellegzetes blueslejtései és funkos ritmusok adnak. Hasonlóan unalmas stílusban íródott a „Mountain Time” is, amelyben ismét közhelyes bluesos manírokat vetnek be zongorán és gitáron, és ettől elég erőltetettnek hatnak. Hát, legalább Derek bebizonyította, hogy blues-énekesnek sem lenne rossz…szomorú.
A dolgok az album második felében érezhetően javulnak az „As Old As You’re Young” című dallal. Ez az érdekes szám felidézi a régi Gentle Giant-varázslat egy részét, hiszen megvannak benne a jó öreg csibészes ritmikai fordulatok, a trubadúros hangszerelések és az „angyalka” Minnear a főének szerepében. A középső részbe egy érdekes folk rockos motívumot is sikerült beleszőniük, miközben a Kerry és Derek éneke közötti átváltás is remekül van kivitelezve. A romantikus-nosztalgikus folk rockos eposz, a „Memories Of Old Days” könnyedén a legjobb alkotás az egész albumon, amelytől még ma is könnyen megnedvesedik a zenekar minden őszinte hívének szeme. Derek melankolikus énekével, valamint fenséges pásztori-kelta akusztikusgitár- és billentyűs hangszereléssel varázslatos hangulatot teremtenek, amelyben rövid időre újra életre kel a kedves óriásról szóló legenda. A „Winning” című számban, ahol avantgárd ritmikai betétek virágoznak, váratlanul, teljes erővel tör ki belőlük a kísérletező természet. Különösen elragadó a kifinomult záró átvezetés egy éteri, keleties motívumba. A záró „For Nobody” a kicsattanó harmóniáival és szétszórt ritmusaival bármelyik klasszikus Gentle Giant-lemezen ott lehetne, ami sokat elárul a kiválóságáról.
A „The Missing Piece” az agyonkínzott popkorszak nyitányaként, amelynek közepette a Gentle Giant lassan szétesett és elveszítette művészi önállóságát, összességében nem rossz lemez, de messze elmarad a zenekar szokásos művészi színvonalától. A kiadó óhajával ellentétben nem hozott egyetlen slágert sem, ami az általános szerzői-hangszeres megkötöttség mellett cseppet sem volt meglepő. A művészi önkorlátozás és az erőltetett popbandává alakulás manapság az egészséges ésszel ellentétesnek tűnik. Akkoriban viszont sajnos nem sok választásuk volt, ha nem akartak a teljes ismeretlenségbe süllyedni. A hűséges rajongók megbecsülik majd az album ritka fényes oldalait, amellyel a Gentle Giant (még) nem érte el karrierje mélypontját, a többieknek viszont jobb, ha elkerülik, mert teljesen torz képet adhat erről a legendás zenekarról és valódi értékeiről.
Felállás
Derek Shulman – ének, billentyűs hangszerek
Gary Green – elektromos és akusztikus gitár, vokál
Kerry Minnear – billentyűs hangszerek, vokál
Ray Shulman – basszusgitár, hegedű, vokál
John Weathers – dob, ütőhangszerek
Produkció
Gentle Giant
Számlista
1. Two Weeks In Spain
2. I’m Turning Around
3. Betcha Thought We Couldn’t Do It
4. Who Do You Think You Are?
5. Mountain Time
6. As Old As You’re Young
7. Memories Of Old Days
8. Winning
9. For Nobody
