Szerző: Peter Podbrežnik
Előadó: Sinfield, Peter
Megjelenés: 1973
Játékidő: 42:51
Értékelés: 3/5
A „Still” Peter Sinfield első és egyelőre egyetlen szólóalbuma. Az angol költő és zenész elsősorban arról ismert, hogy a King Crimson, a prog rock óriásai első négy lemezének szövegeit írta. Sinfield az együttes alapító tagja volt, és 1969-től 1971-ig aktívan részt vett a munkájukban. Elsősorban kiváló, metafizikus szövegíróként, valamint a lemezborítók koncepcióinak megalkotójaként vált híressé. King Crimson-tagként talán a legfontosabb hozzájárulása, hogy éppen ő találta ki az együttes nevét. 1971 végén szóváltásba keveredett Robert Frippel a zenekar vezetéséért, és kénytelen volt összecsomagolni, mert Fripp már azzal fenyegette, hogy egy szép napon mellotronnal töri be a fejét. A King Crimsont elhagyva még évekig aktív és építő szereplője maradt a progresszív rock világának. Egyebek mellett remek munkát végzett a Roxy Music első albumának producereként, szövegíróként pedig az Emerson, Lake & Palmernek és a Premiata Forneria Marconinak dolgozott.
A „Still” azt a kísérletet mutatja, ahogy Sinfield a lírai zsenijét zenei elképzelésekkel igyekszik összekapcsolni. Ezek részben a King Crimson-örökségből, részben a 70-es évek némely populáris zenei irányzatából merítettek. Az albumon rengeteg elismert zenész segített neki különleges vendégként, akik így vagy úgy (többségükben egykori tagként) kötődtek a King Crimsonhoz: az élen John Wetton, Greg Lake, Keith Tippett, Mel Collins, Boz Burrell és Ian Wallace. Peter hangszeresként akusztikus gitáron és szintetizátoron próbálkozott meg, elfogadható eredménnyel.
A lemez a King Crimson-hívek számára a legérdekesebb, és meglehetősen vegyes eredményt hoz: vannak rajta szinte fenségesen jó pillanatok, amelyekért az eredeti King Crimson sem szégyenkezne, és maroknyi tényleg szánalmas kísérlet is a popelemekkel való packázásra. Peter nem született énekesnek, és ez cáfolhatatlan tény, még ha kellemes, bársonyos hangszíne van is. A gond rendkívül szűk hangterjedelme, emiatt az album dallamainak többsége nem tud olyan erővel megszólalni, mint amilyennel megszólalhatna. Még nagyobb baj, hogy gyakran nem tud dönteni, énekelje-e a szövegeket, vagy inkább mondja el őket. Ebből általában valami sajátos, mesélő-éneklő keverék születik, ami időnként kifejezetten idegesítő is tud lenni.
A „Still” zenei világát nagyjából úgy írnám le, mint a korai King Crimson légies, pasztorális szimfonikus hangszerelésének és harmóniáinak részleges folytatását. Hiányzik viszont az a zenei fegyelem, bonyolultság és diszharmonikus improvizáció, amelyet Fripp Peter távozása után tovább csiszolt. Mondhatni a „Still” részben azt a gyengéd, pasztorális King Crimsont tükrözi, amelyet néhány korai számukban találhatunk meg, mint például az „I Talk to the Wind”, a „Moonchild”, a „Cadence and Cascade” vagy az „Islands”. Ebből a szempontból a lemez nagyon oldott, pasztorális, helyenként már-már popos rockhangzást kínál. Olyan sötét vagy hátborzongató kísérletekre sem akadunk rajta, mint az „Devil’s Triangle”, hiszen Peter mindig is meglehetősen szelíd, tipikusan költői lélek volt.
Először a lemez csúcspontjait emelném ki, azokat a szerzeményeket, amelyek légies-szimfonikus-pasztorális hangszerelésüknek köszönhetően legalább részben megközelítik az eredeti King Crimson-varázst. Az első helyen a légies „The Song of the Sea Goat” áll, amely Antonio Vivaldi, a klasszikus zeneszerző hangszerelésére épül, így már csak ezért sem lehet melléfogás. Ezenkívül gyönyörű fuvola-, zongora- és mellotronszólamokkal büszkélkedik, amelyek igazán varázslatos hangulatot teremtenek. Az „Under the Sky” egy remek szám feldolgozása, amely még a Crimson előtti Giles, Giles & Fripp projektből származik, és mint ilyen, a legtöbb rokonságot mutatja Peter híres múltjával. A kellemes dallam légies mellotronszólamokra és fuvolahangokra épül, és egy nagyon jó zongoraszóló sem hiányzik belőle. Peter zeneszerzői és költői csúcsteljesítményeinek egyike a nosztalgikus „Envelopes of Yesterday”, amely számos pszichedelikus árnyalatot tartalmaz, jó központi dallammal és hipnotikus fuvolaszólóval. Peter éneke itt tűnik a legsikerültebbnek. A sikerek közé tartozik még a címadó dal is, amelyben Peter éneklés közben beleéli magát a saját álmaiba. Később Lake hatalmas hangja váltja fel, és ezzel tönkreteszi a szerzemény üzenetét, mert énekesi fölénye teljesen elnyomja Sinfield előzőleg hallott álmodozó motyogását.
A többi szerzemény zöme a kevésbé érdekes kísérletek közé tartozik, meglehetősen átlagos eredménnyel. Többségük nem válik különösebben a dicsőségére, bár egyiket sem nevezném csődnek. Ezeken Peter személyesebb énekes-költő szerepben akarta kipróbálni magát, és közvetlenebb rockstílusokkal kísérletezett, amelyek sajnos egyáltalán nem fekszenek neki. Ilyen például a „Will It Be You”, amelyben countryval próbálkozott, és ezzel egy pillanat alatt megégette magát, a „Wholefood Boogie”-ról nem is beszélve.
A „Still” az art rock és a pop elemeinek keresztezésével voltaképpen átmeneti termék Peter szakmai pályáján: egyszerre mutatott előre a pop világában várható jövőjére (kezdve az ateista karácsonyi himnusszal, az „I Believe in Father Christmas”-szel, amelyet a 80-as években néhány népszerű előadónak írt szövegek követtek), és emlékeztetett prog rockos múltjára. A „Still” érdekes szólóvállalkozás egy zseniális költő tollából, aki zenészként és zeneszerzőként minden várakozást felülmúlt, de egy elveszett King Crimson-albumot azért ne várj tőle. Ahhoz Peternek meg kellett volna engednie Lake-nek, hogy az egész lemezen átvegye tőle a fő vokált. Ráadásul még így is lehetetlen küldetés lett volna a „legjobb barátja”, Fripp gitárjátéka nélkül. Hibái ellenére a „Still” szolid, történelmi jelentőségű lemez, amelynek ott kell lennie minden King Crimson-rajongó gyűjteményében. Végezetül egy tudnivaló a gyűjtőknek: az albumot 1993-ban két bónuszszámmal és megváltoztatott számsorrenddel újra kiadták CD-n „Stillusion” címmel.
Felállás
Peter Sinfield – ének, 12 húros gitár, akusztikus gitár, szintetizátor
Min – dobok, ütőhangszerek
Chris Pyne – harsona
Stanley Roderick – trombita
W.G. Snuffy Walden – gitár
Ian Wallace – dobok
Tim Hinckley – elektromos zongora, zongora
Snuffy – elektromos gitár
Brian Flowers szintetizátor
Don Honeywill – baritonszaxofon
Keith Christmas – gitár
Greg Lake – elektromos gitár, ének
Robin Miller – fúvósok
Greg Bowen – trombita
Richard Brunton – gitár
Boz Burrell – basszusgitár
B.J. Cole – gitár
Brian Cole – gitár
Mel Collins – fuvola, szaxofon
Steve Dolan – basszusgitár
Tim Hinkley – zongora
Don Honeywell – szaxofon
Phil Jump – billentyűs hangszerek, hammondorgona, glockenspiel
The Box – basszusgitár
John Wetton – basszusgitár, dobok, ütőhangszerek
Keith Tippett – basszusgitár, zongora
Produkció
Peter Sinfield és Greg Lake
Számlista
1. The Song Of The Sea Goat
2. Under The Sky
3. Will It Be You
4. Wholefood Boogie
5. Still
6. Envelopes Of Yesterday
7. The Piper
8. A House Of Hopes And Dreams
9. The Night People
