Szerző: Peter Podbrežnik
Előadó: And You Will Know Us By The Trail Of Dead
Kiadó: Superball Music
Megjelenés: 2009
Játékidő: 51:35
Értékelés: 3.5/5
Az …And You Will Know Us By the Trail of Dead (röviden Trail of Dead) viszonylag népszerű amerikai art rock zenekar, amely eddig leginkább az alternatív és indie rock berkeiben vívta ki a tiszteletet. A csapat honlapja szerint a szellemes név egy ókori maja rituális énekből ered, amely számos rokonvonást mutat egy ókori egyiptomi szertartási énekkel. A zenekar vezéralakja két ember: Conrad Keely énekes-gitáros és Jason Reece dobos-énekes. A Trail of Dead legfőbb különlegességének az mondható, hogy a két főnök stúdióban és színpadon is cserélgeti egymással az énekes és a dobos pozícióját, nagyjából a Genesis módján, azzal a különbséggel, hogy ezt a gyakorlatot a gitáros posztjára is kiterjesztik. Mindketten multiinstrumentalisták, remekül uralják a technikai fogásokat, és dalszerzőként is egyre fejlődnek.
A Trail of Dead eddigi életművén erősen érződött az alternatív rockos hangzásbeli fésületlenség és a lázadó szellem, hatodik lemezükkel, a „The Century of Self”-fel viszont a zenekar egy kissé kifinomultabb art rock irány felé fordult, amellyel érezhetően közelebb kerültek néhány olyan bandához, amely az elmúlt években sikeresen hidat épített az alternatív és a progresszív rock között, például a The Mars Volta és a Muse.
Az első bizonyíték arra, hogy a zenekar a „The Century of Self” lemezen a két előző, számos stúdiós utólagos felvétellel, apró hangtöredékekből összerakott kiadvány után egy organikusabb hangzáshoz tér vissza, hogy ezúttal az összes kompozíciót egyben, élőben és fejből játszották fel. A lemez hangképe rendkívüli kontrasztot mutat a félhangos agresszió, a melodikus, „beatlesesen” szárnyaló vokális harmóniák és a számtalan hangminta használatából fakadó homályosság között. Nem hiányoznak a erősen torzított gitárokkal megtámogatott, fésületlen szekciók sem, a ritmikus részekben pedig az elektronikus hangminták beemelésével érkező apró kísérleti betétek újra meg újra meglepnek. Bár nem koncepcióalbumról van szó, a dalok egymásba folynak, ami nagyon jó gördülékenységet biztosít a lemeznek.
A nyitó instrumentális szám, a „Giants Causeway” a „The Betrayal of Roger Casement & the Irish Brigade” rövidített változata, amely az „Festival Theme” EP-n jelent meg. A cím a bazaltformációk igen ritka és érdekes természeti jelenségére utal, amelyek Írországban, védett természeti területen találhatók. Ezt az ír panorámát epikus kelta billentyűs hangszerelések idézik meg, a mennydörgő gitártorzítással összefonódva. A „Far Pavilions” a brit írónő, M. M. Kaye epikus regénye nyomán született. A regény a brit birodalom fénykorában, a közép-ázsiai területek feletti uralomért a cári Oroszországgal folytatott rivalizálás idején (a 19. század végén) játszódik, és egy fiatal brit tiszt kalandjairól mesél. A dal zenei világából torzított gitársorozatok és az alternatív rockra jellemző lázadó ének tör elő, a kísérleti meglepetésről pedig egy keleties ütőhangszeres zárlat gondoskodik.
Az „Isis Unveiled” vad dobátvezetésekkel és epikus énekkel kacérkodik a prog-power metallal. A dobmenethez később pszichedelikus vokális mantrák csatlakoznak a késői Beatles vagy a Barrett-érás Pink Floyd stílusában, majd visszatér a bevezető epikus motívum. A lemez további részében sem fogynak ki az érdekes alkotásokból. A lemez izgalmasabb pillanatai közül kiemelném még a „Bells of Creation”-t, amelybe nagyon ügyesen szőnek bele egy ezoterikus space rockos szekciót, az „Inland Sea”-t bájos zongorapasszázsaival, az akusztikus beállítottságú „Pictures of an Only Child”-ot, az „Ascending”-et, amely kettős gitártámadásával újabb szokatlan kísérlet a hard rock, a punk és a pszichedélia között, valamint a záró, szimfonikus rockos körhintát, az „Insatiable, Pt. 2”-t, amellyel még egyszer főt hajtanak a Beatles előtt.
A „The Century of Self” legfőbb erénye a magas fokú gördülékenység, amelyen keresztül az egyes motívumok és szekciók számos hatalmas hangulatból építenek fel egy sokszínű hangkollázst. A zenekarnak nem lehet felróni egyetlen pillanatnyi ismétlődést sem, ami pedig a mai art rock előadók többségének általában a legfőbb hibája. A legtöbb (egykori) indie/alternatív rock- vagy extrém metalzenekarral szemben, amelyek manapság olyan szívesen nevezik magukat art vagy prog rocknak, miközben amit csinálnak, az általában inkább regresszív rock, a Trial of Dead ezzel a lemezzel meggyőzően bebizonyította, hogy valódi, jó fából faragott banda, ha a hangtextúrák gazdag palettájával való meggyőző kísérletezésről és a fenséges atmoszférák felépítéséről van szó. Életerőből és ambícióból nincs hiány, és dalszerzői érésüket is nyilvánvalóan bizonyítják, amellyel esélyük van arra, hogy érezhetően kibővítsék eddigi hallgatótáborukat.
A lemez nem hoz drámai földrengést az art rock végtelen világában, a mai alternatív rockszíntéren viszont több mint minőségi teljesítmény, amely azt bizonyítja, hogy az „örök lázadók” között is akadnak jó technikai tudású, a dalszerzői esztétikára fogékony zenészek. Dicsérő szót szeretnék szólni a remek borítóról és a lemez hátoldaláról is, amelyeket teljes egészében kézzel, kék golyóstollal rajzoltak, ami a számítógéppel animált digitális paccsal elárasztott mai világban igazi szemet gyönyörködtető látvány.
Felállás
Conrad Keely – ének, gitár, billentyűk
Jason Reece – ének, gitár, dobok
Kevin Allen gitár
Aaron Ford – dobok
Clay Morris – billentyűk
Jay Phillips – basszusgitár
Producer
Chris Coady
Számlista
1. Giants Causeway
2. Far Pavilions
3. Isis Unveiled
4. Halcyon Days
5. Bells Of Creation
6. Fields Of Coal
7. Inland Sea
8. Luna Park
9. Pictures Of An Only Child
10. Insatiable One
11. Ascending
12. August Theme, An
13. Insatiable Two
