Szerző: Peter Podbrežnik
Előadó: Hackett, Steve
Kiadó: Camino Records
Megjelenés: 1983
Játékidő: 44:26
Értékelés: 4/5
A legendás gitáros, Steve Hackett gazdag pályafutása során több-kevesebb sikerrel a legkülönfélébb zenei stílusokban kipróbálta magát. Albumról albumra jártak a szimfonikus progresszív rock, vagyis első szerelme környékén, a számára kevésbé otthonos műfajokban, mint az AOR és a blues, egészen az akusztikus és orkesztrális irányultságú klasszikus zenéig. A „Bay of Kings” Steve első olyan instrumentális kiadványa volt, amely kizárólag akusztikus-klasszicizáló irányt követett. A lemezen a lehető legbőségesebben megmutatta, mennyire szereti az akusztikus gitárt és a klasszikusokat, élükön legfőbb példaképével, Andrés Segoviával. Ezt a nagyívű stúdiólépést a klasszikus akusztikus-instrumentális zene világa felé már jó ideje meg akarta tenni, de mindig közbejöttek más tervek, amelyek karrierjének ebben a szakaszában főleg akkori kiadójának gyors, dallamos, rádióbarát rockslágerek iránti étvágyához kötődtek.
Ezt az irányt testesítette meg a két előző album, a lehangoló „Cured” (1981) és a szolid „Highly Strung” (1983), amelyek a „Bay of Kings”-szel ellentétben elég rosszul állták ki az idő próbáját. Steve a említett AOR/pop kísérletek után egyre jobban vágyott rá, hogy egy időre kilépjen a reflektorfényből, és egy otthonosabb, finomabb világba, az akusztikus gitárhoz forduljon. Ezen a területen már a kezdetektől különleges mester volt, bár világhírnevét elektromos gitárosként szerezte. Kereskedelmi szempontból nem túl ambiciózus terveit az akkori kiadó, a Charisma Records igyekezett keresztezni: busás bevétel reményében újabb AOR-irányú terméket akart. Steve ellenállt ennek a zsarolásnak, és az albumot egy másik kiadónál jelentette meg. Ennek következtében a példányszám érezhetően alacsonyabb lett, és a lemez éveken át komoly ritkaságnak számított. Ma Hackett saját kiadóján, a Camino Recordson keresztül könnyen elérhető. Elég kellemetlen, ha nem éppen komikus eset történt az album készítése közben Steve feleségével és múzsájával, Kim Poorral, aki a legtöbb borítóját készítette: kénytelen volt lecserélni az eredeti borítót, amelyen egy meztelen nő állt a vízben, férje egy általános borítójára.
A „Bay of Kings” lemezen a mester Hackett bőségesen kapott teret akusztikusgitár-tudása bemutatására, amely kifejezőerejét és technikáját tekintve egyaránt lenyűgöző. A kompozíciók többsége szelíd, pásztoridillt idéző motívumokra, valamint rendkívül ötletes akkordkombinációkra és -menetekre épül. Steve már mindig is híres volt akkordjátékának kifinomult lágyságáról és szokatlan érzékéről a finom kelta hangszerelések iránt. Ebből a szempontból a „Bay of Kings” pályafutásának egyik csúcsa, hiszen az album szinte minden szerzeménye megragadja azt az egyedi pásztori miszticizmust, amellyel a legnagyobb megbecsülést vívta ki a zenei ínyencek körében. A zenekari hangszerelések többségének megalkotásában két nélkülözhetetlen zenésztársa támogatta: öccse, John fuvolán és billentyűkön, valamint a billentyűs mester, Nick Magnus.
Nehéz külön kiemelni egyes szerzeményeket, hiszen mindegyik kínál valami sajátosat, így könnyen elbűvöl minden klasszikusgitár-rajongót és -játékost. Különleges akusztikus, pásztori varázst áraszt már a nyitó címadó szám, amely a finom akkordmenetekkel egy szempillantás alatt romantikus idillt teremt. Az album csúcspontjai közé sorolhatjuk a szelíd barokk hangszerelésekből építkező „Marigold”-ot, a drámai tempójú „St. Elmo’s Fire”-t, a misztikus-varázslatos „Petropolis”-t, a latin dallamvilággal átitatott „Black Light”-ot és a „Time Lapse at Milton Keynes” klasszikust, amely Steve gitáros portréjának egyik legőszintébb keresztmetszete.
A számok között két újrahangszerelt kompozíció is akad a mester múltjából, amelyek alig észrevehetően módosultak az eredeti változatokhoz képest. Az első a „Kim”, egy rövid szerelmes szerenád Steve élete párjának. Eredetileg második albumán, a „Please Don’t Touch” (1978) lemezen jelent meg. Bár azóta szinte minden koncertjén eljátssza, ami bizonyos fokig patetikus, még mindig az egyik legszebb akusztikusgitár-instrumentálisa. A másik újrahangszerelt instrumentális a legendás „Horizons”, amely kétségkívül továbbra is a legismertebb és legkedveltebb akusztikusgitár-klasszikusa. A legtöbb zenerajongó először a Genesis remekművén, a „Foxtrot” (1972) albumon hallotta. Azóta kultikus státuszt élvez, és Steve koncertprogramjának kötelező eleme. A záró „Tales of the Riverbank” és „Skye Boat Song” hagyományos művek ügyesen hangszerelt feldolgozásai. Ebben a szegmensben ritkaságnak számítanak, hiszen mester Hackett pályafutása java részében teljesen egyéni hangszerelések alkotója volt.
A „Bay of Kings” kiváló, klasszicizáló beütésű album, amely rendkívül őszinte portrét fest a progresszív rock legendájáról akusztikusgitáros szerepében. Ez korántsem az utolsó klasszicizáló-akusztikus lemeze, hiszen Steve a jövőben még néhányszor elindul a zenei útjának ezen kevésbé hírhedt ösvényén. Abban az időszakban, amikor gyakorlatilag arra kényszerítették, hogy dallamos rockot és popot játsszon, a „Bay Of Kings” rendkívül üdvözlendő felfrissülést jelentett, amelynek révén egy pillanatra visszatért romantikus zenei gyökereihez, és főhajtással adózott néhány klasszikus gitármesternek, akik hatottak hangszeres-zeneszerzői fejlődésére.
Felállás
Steve Hackett – gitár, billentyűs hangszerek
Nick Magnus – szintetizátor, billentyűs hangszerek
John Hackett – fuvola, billentyűs hangszerek
Produkció
John Acock és Steve Hackett
Számlista
1. Bay Of Kings
2. Journey
3. Kim
4. Marigold
5. St Elmo’s Fire
6. Petropolis
7. Second Chance
8. Cast Adrift
9. Horizon
10. Black Light
11. Barren Land
12. Calmaria
13. Time Lapse At Milton Keynes
14. Tales Of The River Bank
15. Skye Boat Song
