Szerző: Peter Podbrežnik
Előadó: Pure Reason Revolution
Kiadó: Superball Music
Megjelenés: 2009
Játékidő: 44:22
Értékelés: 1.5/5
A modern brit art rockerek, a Pure Reason Revolution először a kiváló bemutatkozó lemezükkel, a „The Dark Third”-del hívták fel magukra a figyelmet. Ez 2006 egyik legjobb kiadványa volt, amely a space rock, a pszichedelia és az alternatív rock egyedi keverékével nynyűgözte le a hallgatókat. Az albumon elsősorban a hatalmas férfi–női vokális harmóniákat, a fenséges ambient hangfalakat és az egyes feldolgozások általános kiszámíthatatlanságát lehetett csodálni. Ráadásul a fiatal zenekar joggal büszkélkedhetett azzal, hogy a lemezen egyenletesen osztotta el a kivételes energiát és a finomságot, amelyekkel a hallgatót könnyedén ott hagyták abban a vágyban, hogy újra és újra egymás után végighallgassa az albumot. Az egyetlen két hiányosság, amelyre egy egyébként nagyon kedvező kritikában felhívtam a figyelmet, az egyes motívumok és ritmusok ismétlődése, valamint a billentyűsök túl csekély változatossága volt.
A legjobb kívánságaimmal a további művészi fejlődésükhöz azt reméltem, hogy a jövőben ezt a két hibát kiküszöbölik, de az „Amor Vincit Omnia” bizonyítja, hogy hiába reménykedtem. A Pure Reason Revolution ezúttal az egész vonalon engedett. Ahelyett, hogy csökkentették volna a hangminták ismétlődését és kibővítették volna a kifinomult harmóniákat, egy meglehetősen szűk irányba tartó elektro pop rock bandává alakultak át. A felismerhető énekes–énekesnő vokális harmóniákat leszámítva hallgatás közben gyakran az az érzése az embernek, mintha egy teljesen másik zenekart hallana. Az egykori hangzásbeli kifinomultságot és organikusságot generikus, ismétlődő elektronikus hangminták és a ritmusgép jócskán túlzott használata váltotta fel. Személy szerint semmi kifogásom a minőségi elektro pop ellen, de nem értem, miért döntöttek úgy, hogy eldobják a kifinomultságot és az összetettséget, csak hogy hasonlítsanak az elektro pop zenekarok légióira. Valószínűleg a minél nagyobb haszon és ismertség vágya nyomult előtérbe, és ez az egyébként meglévő művészi potenciál rovására győzedelmeskedett.
A drasztikus hangzásbeli irányváltás még nem lenne ok az elégedetlenségre, ha az előadás összhangban lenne a zenekar egyébként megszokott hangszeres tudásával. A csapat az album egészén ihlet nélkül és fásultan szól, helyenként egyenesen lazán. A dalok felépítése sem jobb, mert a produkció steril volta és az ismétlődő elektronikus ritmusminták miatt úgy hasonlítanak egymásra, mint egyik tojás a másikra. Ebben a robotizált ritmikai egyenességben bőven van ok az unalomra mindazoknak, akik a bemutatkozó lemeznek a progresszív rock és a kísérleti zene terén játszott pozitív szerepe miatt kezdték felfedezni a zenekart. Még a védjegyüknek számító vokális harmóniák sem hangzanak meggyőzően, és nem tudnak javítani a szomorú helyzeten. Legfeljebb arra emlékeztetnek, hogyan süllyedtek le kevesebb mint három év alatt egy teljesen átlagos elektro pop együttes szintjére, és hogyan tagadták meg teljesen kalandvágyó természetüket. Az albumon egyetlen dal sincs, amely néhány másodpercnél tovább megmaradna az emlékezetben.
Az „Amor Vincit Omnia” latin szólás, magyarul: „a szerelem mindent legyőz”. Sajnos a Pure Reason Revolution ezzel az albummal egyetlen győzelmet sem fog aratni. Sokkal valószínűbb, hogy érezhető számú csalódott hívét elveszíti. Őszintén remélem, hogy ez az album csak átmeneti botlás volt, és a következő kiadvánnyal összeszedik magukat, visszatérnek az elsőlemezük magas színvonalához, hiszen továbbra is kivételes potenciál rejlik bennük ahhoz, hogy egyszer beverekedjék magukat a modern progresszív és kísérleti rockzene elitjébe. Az album nem rossz, ha szereted az egyenes vonalú elektronikus popot minőségi vokális harmóniákkal, de ahhoz képest, amit az első lemezükön mutattak, nagy művészi lejtmenetet és az év egyik legnagyobb csalódását jelenti.
Felállás
Jon Courtney – ének, gitár, szintetizátor
Chloe Alper – ének, basszusgitár, szintetizátor, tamburin, gitár
Jamie Willcox – gitár, ének
Paul Glover – dob
Produkció
Pure Reason Revolution
Dallista
1. Les Malheurs (5:02)
2. Victorious Cupid (3:39)
3. i) Keep Me Sane/Insane (0:55)
4. ii) Apogee iii) Requiem For The Lovers (5:22)
5. Deus Ex Machina (5:40)
6. Bloodless (4:55)
7. Disconnect (5:54)
8. The Gloaming (9:10)
9. AVO (4:47)
