Előadó: Hostsonaten
Kiadó: Önkiadás
Megjelenés: 2008
Pontszám: 4.1/5
A Hostsonaten Fabio Zuffanti projektje, aki a Finisterre basszusgitárosa – ők jelenleg az egyik legjobb újabb olasz szimfonikus zenekar. A Winterthrough Zuffanti negyedik albuma a Hostsonaten név alatt, és úgy tűnik, folyamatosan fejlődik. Ezúttal a tél idilli, de kissé kevésbé szép arcát festi elénk.
A Finisterre már jó ideje inaktív (2004 óta nem adtak ki albumot), úgyhogy nyugodt lelkiismerettel mondhatjuk: a Hostsonaten most Zuffanti elsődleges projektje. Zuffanti 2002-ben már elkápráztatott a Springsong című romantikus eposszal, most pedig az évszakokhoz tér vissza a téli ódájával, ami ugyanolyan gyengéd tud lenni, mint a tavasz, máskor viszont nyersebb is.
A Hostsonaten – akik a nevüket Ingmar Bergman filmjéről kapták, amelyben Ingrid Bergman játszik – egyrészt meglehetősen tipikus olasz zenekar, de ezt pozitív értelemben értem, a hetvenes évek olasz szimfonikus rockjának értelmében. A zene rendkívül melankolikus, romantikus, áramló és dallamos. Megvan bennük az az igazi olasz érzés, amitől végigfut a hideg a hátadon. Igaz, hogy a stílus a hetvenes években betonozódott be, és elég sok zenei fogást a régi ismerősöktől, a Genesistől, a Celeste-től és talán a PFM-től lestek el, de a kompozíciók terén semmi kivetnivalóm nincs Zuffantival szemben. Olyan művet alkotott, amely varázslatos utazásra visz a tél minden szépségén és nehézségén át. Egyedül egy résznél akadtam fenn, ami már túlságosan nyilvánvaló másolat: kölcsönvették Hackett gitárriffjét Banks szólójából a Cinema Show-ban. De jó, hagyjuk, az összbenyomás jó.
A Hostsonaten meglehetősen kézenfekvő trükkökhöz nyúl, amelyeket már hallottunk az összes nagy szimfonikus zenekarnál. Rengeteg a klasszikus billentyűs hangzás. Különösen szembetűnőek a zongorával és mellotronnal játszott gyengéd részek, amelyek gyakran a Celeste-et idézik. Elég sok az orgona és a szintetizátor is, ami talán néha megtöri az album romantikáját, de többnyire jó színezőként szolgál. Az előző albummal ellentétben ezúttal nem hiányoznak a keményebb részek sem, mert a gitár jóval szabadabban lélegezhet. Még mindig sok a kézenfekvő fogás a tizenkét húros és az akusztikus gitárokon (az elektromos is időnként nagyon hackett-es), de biztosan állíthatom, hogy ez az album ebből a szempontból változatosabb. Ugyanígy nem hiányoznak a klasszikus basszusrészek és a basszuspedálok sem. Szerencsés ötletnek tartom a fúvósok bevonását, amelyek mégiscsak egyedibb karaktert adnak az albumnak.
A Hostsonatenről elmondhatom, hogy szépen viszik tovább a mediterrán szimfonikus zene olasz hagyományait, melankolikus beütéssel. Érezhető a PFM és a Celeste hatása, természetesen pedig a Genesisé is nagy. A zene meglehetősen összetetten van felépítve, a hangsúly viszont elsősorban a dallamosságon és az esztétikán van. Zuffantinak sikerült megidéznie a téli hangulatot, nehéz hangszereléseket volt képes összerakni stílusában kiérlelt zenével. A Winterthrough olyan album, amelyet az új szimfonikus zene rajongóinak hallaniuk kell, mert zeneiség tekintetében felfal minden Flower Kings- és Spock’s Beard-albumot.
———————————————————————————————
Hostsonaten is a project headed by Fabio Zuffanti, the bass player for one of the best newer Italian symphonic bands at the moment, Finisterre. Winterthrough is Zuffanti’s fourth album with the name Hostsonaten and it seems he keeps improving. This time, he paints an idyllic and also a not so perfect picture of winter.
It’s been a long time since Finisterre have done anything (they haven’t released an album since 2004), so we can clearly assume that Hostsonaten might now be Zuffanti’s main project. Zuffanti was already impressive with the 2002 romantic epic Springsong and now he returns with his ode to winter, which is just as gentle as spring, but can also be harsher in some moments.
Hostsonaten, who got the name from an Ingmar Bergman movie (starring Ingrid Bergman), are a pretty typical Italian band, but I mean this in a positive sense, in the sense of Italian symphonic rock from the 70s. The music is extremely melancholic, romantic, fluid and melodic. They have that great Italian feeling for music which sends shivers down your spine. It’s true that the sound is pretty much cemented in the 70s and that many tricks are taken from bands like Genesis, Celeste and perhaps even PFM, but I have nothing but positive words for Zuffanti in terms of compositional quality. He created a work which takes you on a magical journey through all the beauty and hardships of winter. I only have a problem with one part which is too much of a carbon copy of Hackett’s guitar riff during Banks’s solo on Cinema Show. But enough about that, the general impression is good.
Hostsonaten use fairly obvious tricks. We’ve heard it all before in all the big symphonic bands. There are plenty of vintage keyboards. The gentle segments with the piano and mellotron are particularly noticeable here. They often remind the listener of Celeste. There’s also a great deal of organ and synthesizer here, which sometimes breaks up the romantic mood of the album, but it mostly serves to spice up the music. Unlike some previous efforts, there are a few heavier parts here as well, where the guitar has a chance to breathe a bit more freely. There are still plenty of obvious tricks on the twelve-string and acoustic guitar taken from Hackett (even the electric sometimes reminds of Hackett), but I can say with certainty that the album is much more versatile in its guitar segments than ever before. There are also many classic bass and bass pedal parts. I feel that the addition of the woodwinds is a good touch, which gives the album a unique character.
I can say that Hostsonaten continue the beautiful Italian tradition of Mediterranean symphonic music with a melancholic flavour. There’s a clear influence of bands like PFM and Celeste, and naturally also of Genesis. The music is arranged in a fairly complex way, but the emphasis is still on the melodic and aesthetic value. Zuffanti created the right winter atmosphere, he managed to put together complex arrangements with music that’s highly stylistically perfected. Winterthrough is an album that people who like new symphonic music must hear because it beats anything bands like The Flower Kings and Spock’s Beard have done in terms of musicality.
Felállás
Fabio Zuffanti – basszusgitár, basszuspedál, gitárok, billentyűk
Alessandro Corvaglia – mellotron, moog
Maurizio Di tollo – dob, ütőhangszerek
Edmondo Romano – szaxofon, fuvola, duda
Roberto Vigo – billentyűk
Matteo Nahum – gitárok
Produkció
Fabio Zuffanti
Számlista
1. Entering The Halls Od Winter
2. Red Sky
3. White Earth
4. Snowstorm
5. Over The Plain
6. The Crystal Light
7. Outside
8. Ruins
9. Through Winter’s Air
10. Rainsuite:
i. Prelude
ii. New year’s theme
iii. Winter’s end
iv. Celebration / To the open fields…
