Előadó: Aerosmith
Kiadó: Columbia Records
Megjelenés: 2004
Játékidő: 43.55
Értékelés: 4.5/5
A Honkin’ on Bobo rendkívül üdvözlendő gyűjtemény többé-kevésbé ismert blueszenei motívumok feldolgozásaiból, amellyel az Aerosmith arra az adósságára emlékeztetett, amelyet a blueszene óriásainak hagyatékával szemben sosem törlesztett igazán. A langyos eredmények után, amelyeket az elmúlt évtizedben gyakorlatilag mindig megkaptunk, valahányszor Tyler és társai valami friss kereskedelmi húzással próbáltak jókora summákat zsebre vágni, az átlaghallgató könnyen megfeledkezhetett a megcáfolhatatlan tényről: a bostoni zenekar imponáló életművének alapanyaga, amelynek alkotóereje és újító kedve a rock & roll fejlődési útjának kijelölésében a 70-es években letörölhetetlen nyomot hagyott a nehézrock enciklopédiájában, valaha réges-régen épp a füstös klubokban, bluesklasszikusok játszása közben érlelődött, ahol rendszeresen terítéken voltak a Yardbirds és a Fleetwood Mac hőseinek szerzeményei. A Honkin’ On Bobo című lemezzel az Aerosmith ezúttal még mélyebbre nyúl a múltba.
A jól bejáratott Aerosmith-gépezet az albumon tizenkét fenomenális történetet bont ki a blues titokzatos világából, amelyek jobbára az obskúrus darabok közül kerültek ki. Valahol a turbulens tálalás közepén egy saját szerzeményre, a The Grind című gyöngyszemre is rábukkanunk, amelynek érzelmi intenzitása hatásosan egészíti ki ennek a szenzációs dokumentumnak a darabos, érdes hangképét. A Mississippi-delta gonosz szelleme itt mindenütt jelen van. Megtalálod a Fred McDowell életművét és személyét megidéző, keményszívű főhajtásban, és ott burjánzik a félelmetes Back Back Train rendezésében, valamint annak kicsit pimaszabb unokatestvérében, a You Gotta Move-ban. Még az Eyesight To The Blind közben is, Tyler minden irányba elnyújtott hangjában ki lehet hallani Sonny Boy Williamson nyomait. Elragadóan frissen szól a Stop Messin’ Round Perry meggyőző énekében, elsőrangú bánásmódban részesül Didley Road Runnerje és Big Joe Williams klasszikusa, a Baby, Please Don’t Go. Hangsúlyozni kell, hogy az album nem a blues többnyire rég elfeledett gyöngyszemeinek szó szerinti kozmetikázásával foglalkozik. Ez az Aerosmith számára öngyilkosság lenne. A motívumokat itt óvatosan egészen meztelenre vetkőztetik, durva alapjaikon pedig valóságos divatbemutató zajlik a hagyományos Aerosmith-ruhatárból. Bostoni barátaink ezzel jogos önbizalommal a kivételes hangzásbeli adaptáció újdonságára tettek, amely az ősi Aerosmith-zene felismerhető elemeire esküszik, anélkül hogy ezzel bármit levonna az eredetik mondanivalójának lényegéből.
Ha érdekel a hagyományos blueskonyha fűszereinek erőssége és színe, de eddig nem mertél belekóstolni, akkor a Honkin’ On Bobo biztosan neked való lemez. Az Aerosmith ezzel bebizonyította, hogy a blues az évek során megőrizte hűséges útitárs státuszát az „aero” vérsejtek között, amelyek vidáman szánkóznak e kivételes zenei kollektíva ereiben. Azt külön hangsúlyozni sem kell, hogy a Honkin’ On Bobo megjelenése különösebb tömeges visszhang nélkül maradt, arról nem is beszélve, hogy valami furcsa véletlen folytán milliós példányszámban kelt volna el. Mindez teljesen lényegtelen! Csak a zene szeretete számít, meg az adósság emléke, amelyet a „fehér” zene generációk óta ápol a blues mint műfaj iránt! Az Aerosmith-méretű nagyság sem részesül ebben a tekintetben semmiféle kiváltságban.
Felállás
Steven Tyler: ének, szájharmonika
Joe Perry: ének, gitár, slide gitár
Brad Whitford: gitár
Tom Hamilton: basszusgitár
Joey Kramer: dob
Paul Santo: orgona
Tracy Bonham: vokál
Produkció
Steven Tyler, Joe Perry, Jack Douglas
Számlista
1. Road Runner
2. Shame, Shame, Shame
3. Eyesight To The Blind
4. Baby, Please Don’t Go
5. Never Loved a Girl
6. Back Back Train
7. You Gotta Move
8. The Grind
9. I’m Ready
10. Temperature
11. Stop Messin’ Around
12. Jesus Is On The Main Line
