Kiadó: Chrysalis Records
Megjelenés: 1977. 8. 26.
Produkció: Gentle Giant
Az album hossza: 36.28 perc
Műfaj: Progressive Rock
Értékelés: 7.5/10
A „The Missing Piece” a Gentle Giant, mint konstruktív progresszív rockzenekar hanyatlásának kezdetét jelentette. A csapat korábban egyedi, kiszámíthatatlan hangzáskísérleteivel nyűgözött le, amelyekkel számos műfaji határt átlépett és összekapcsolt. A rockzene viharos korszakában, amikor a progresszív rock egyre népszerűtlenebb lett, és olyan új stílusok kezdtek felfelé ívelni, mint a punk, a diszkó és a new wave, a Chrysalis csapdába ejtette őket azzal, hogy tömörebb dalokat, ha mást nem, rádióslágereket követelt tőlük. A tagok – szembemenve saját kísérletező zenei filozófiájukkal, amelyből a zeneipart csipkelődő szarkazmus sem hiányzott – úgy döntöttek, lépést tartanak az „új idők”-kel, és dallamos hard rock/pop bandává alakulnak, kísérletező múltjukra csak ritkán utalva vissza. A Gentle Giant mindig is kiváló zenészekből állt, akik bármit el tudtak játszani, amihez kedvük támadt, stílustól függetlenül, de a „pop”-banda új szerepében rendkívül szűknek érezték a ruhát, ami az egész albumon érződik.
A „The Missing Piece”-en szokásos művészi képességeiknek csak a felét mutatták meg. Ennek a drámai hangzásbeli váltásnak az eredménye tömörebb dalok lettek, nagy hangsúllyal a dallamosságon és az énekelhető refréneken. Védjegyüknek számító trubadúros hangszerelésük, jazzes-avantgárd improvizációik, disszonáns vokális harmóniáik és csintalan ritmusképleteik a „The Missing Piece”-en egyszerűbb, közvetlenebb dallamoknak adták át a helyüket. A számos dallamos rockos és balladás pillanattal sikerült ugyan közelebb kerülniük a kevésbé igényes hallgatósághoz, de a dalok többségén érezni, hogy nem minden tag volt teljes szívvel benne az alkotásban. Mindennek ellenére a szövegekben megtartották jellegzetes, kópés humorukat, és főként a nyílt önirónia iránti érzéküket. Még ha ez a kényszerű művészi „lobotómia” rovására ment is.
A művészi önkorlátozás sosem hozott ragyogó eredményt. Ennek ellenére sikerült néhány jó dalt is összehozniuk, amelyekben rövid időre feléled egykori prog rockos varázsuk és féktelen kísérletezőkedvük. Az album első fele meglehetősen átlagos dalokat tartalmaz, amelyek messze elmaradnak megszokott művészi mércéjüktől, a második fele viszont érezhető javulást hoz, és helyenként felidézi az aranykort. Gyakran úgy tűnik, mintha egyes dalok hangszerelése félkészen maradt volna, amihez a meglehetősen steril produkció is hozzájárul. Ebbe a kategóriába tartozik már a nyitó hard rockos kísérlet, a „Two Weeks in Spain” is, amely a szokásos szerzői-hangszeres mércékhez képest a szent egyszerűség és az ihlethiány megtestesülése. Felbecsülhetetlen virtuóz tehetségük – Derek karizmatikus éneke, Green ütős gitárfrázisai, Ray sokoldalú baszogitár-használata, Minnear pattogós billentyűs futamai és Weathers változatos ütőhangszer-játéka révén – végig jelen van ugyan, de meggyőző hangulatot egyszerűen nem sikerül felépíteniük.
Az egyik jobb pillanatuk az „I’m Turning Around”, egy szolid power ballada, amelyben Derek remek éneke kerül előtérbe, erőteljes gitárfrázisok támogatásával és hipnotikus hammondorgona-kísérettel. A dal címe és üzenete nyílt szarkazmussal reflektál a stílusváltásra. A „Betcha Thought We Couldn’t Do It” című bizarr punk kísérletet, amely a keletkezésekor valószínűleg nagyon szórakoztatónak tűnt nekik, a legjobb lenne elfelejteni. A címe legalább több mint találó, hiszen senki sem gondolta volna, hogy valaha ilyen önparódiát hoznak létre. A „Who Do You Think You Are?” kivételesen átlagos hard rock, álmos fő dallammal, amelyet Green felismerhető bluesos futamai és funkos ritmusok alkotnak. Hasonlóan unalmas stílusban szól a „Mountain Time” is, ahol ismét elcsépelt bluesmaníroknál kötnek ki zongorán és gitáron, és ettől elég erőltetettnek hatnak. Derek legalább bebizonyította, hogy blues-énekesként sem lenne rossz… szomorú.
A dolgok az album második felében érezhetően javulnak az „As Old As You’re Young”-gal. Ez az érdekes dal felidéz valamit a régi Gentle Giant-varázsból, hiszen megvannak benne a régi jó kópés ritmikai fordulatok, a trubadúros hangszerelések, és a főénekes „angyalkaként” maga Minnear. A középső részbe egy érdekes folk rockos motívumot is sikerült beleszőniük, Kerry és Derek éneke közötti átmenet pedig szintén remekül sikerült. A romantikus-nosztalgikus folk rockos eposz, a „Memories Of Old Days” könnyedén az egész album legjobb alkotása, amely a zenekar minden őszinte híve szemét még ma is könnybe lábasztja. Derek melankolikus éneke, valamint a akusztikus gitáron és billentyűkön játszott fenséges pasztorális-kelta hangszerelések varázslatos hangulatot teremtenek, amelyben rövid időre ismét feléled a barátságos óriás legendája. A „Winning”-ben, ahol avantgárd ritmikai betétek virágoznak, váratlanul, teljes erővel tör ki belőlük a kísérletező természet. Különösen elragadó a kifinomult záró átmenet egy éteri keleti motívumba. A záró „For Nobody” vidám harmóniáival és széteső ritmusaival bármelyik klasszikus Gentle Giant-lemezen megállná a helyét, ami sokat elmond a kiválóságáról.
A „The Missing Piece” a Gentle Giant kínos pop korszakának nyitánya, amelynek közepén a zenekar lassan szétesett, és elveszítette művészi önazonosságát. Egészében véve nem rossz lemez, de messze elmarad megszokott művészi színvonaluktól. A kiadó kívánságaival ellentétben nem hozott egyetlen slágert sem, ami az általános szerzői-hangszeres megkötöttség mellett távolról sem volt meglepetés. A művészi önkorlátozás és az erőltetett átalakulás pop bandává manapság az egészséges ésszel ellentétesnek tűnik. Akkoriban azonban sajnos nem sok választásuk volt, ha nem akartak teljes ismeretlenségbe süllyedni. A hűséges rajongók értékelni fogják az album ritka fényes oldalait, amellyel a Gentle Giant (még) nem érte el karrierje mélypontját, a többieknek viszont jobb, ha elkerülik, mert teljesen hamis képet adhat erről a legendás zenekarról és valódi értékeiről.
Szerző: Peter Podbrežnik
Számok listája:
1. Two Weeks In Spain
2. I’m Turning Around
3. Betcha Thought We Couldn’t Do It
4. Who Do You Think You Are?
5. Mountain Time
6. As Old As You’re Young
7. Memories Of Old Days
8. Winning
9. For Nobody
Felállás:
Derek Shulman – ének, billentyűk
Gary Green – elektromos és akusztikus gitár, vokál
Kerry Minnear – billentyűk, vokál
Ray Shulman – basszusgitár, hegedű, vokál
John Weathers – dob, ütőhangszerek
