Lemezkritikák

A stílusában sokszínű gyöngyszemmel, a „Guitar Noir”-ral Hackett mester a lehető leggyőzőbb módon lépett be a kilencvenes évekbe, és ismét sikerrel gyúrta át a hangzásvilágát, ezúttal a korábbi éveknél kifejezetten sötétebb ambient…

Több mint 50 percnyi a tevton metal ősi iskolájának legnemesebb fajtájából, „németesen”, ami szó szerint szétfeszíti a nyaki ütőeredet. Az Accept-rajongóknak muszáj megnézniük ezt a lemezt, azonnal és visszavonhatatlanul bele fognak…

Kiadó: Metal HeavenMegjelenés dátuma: 2012. 06. 22.Producer: Herman FrankAz album hossza: 53.58 percMűfaj: Heavy Metal Herman Frank legendás német gitáros, aki mindannyiunk emlékezetébe belevésődött, mint a legendás német heavy metal…

A Fusion Point olyan zenekar, amely élőben működik a legjobban, ahol a zenészek az improvizációban megmutathatják, mit tudnak. Mivel a zenéjük legalább részben az ütősségre épül, éppen az intimitásra van szükségük.

„IGEN” az új EP-re. Megér egy meghallgatást, a rajongókat pedig leginkább a két extra szám jutalmazza, amelyek máshol már nem fognak megjelenni (legfeljebb egy későbbi koncertfelvételen), mi többiek pedig legalább részben fellélegezhetünk,…

A „Return to Eden” a nyolcvanas évek egyik legkiválóbb new wave zenekarának diadalmas visszatérése klasszikus felállásban, amelyről a közkedvelt klasszikusok előadása közben úgy tűnik, mintha harminc év alatt egy percet sem öregedett volna.

A „New Blood” sokkal ihletettebb és értelmesebb kísérlet, mint unalmas elődje, a „Scratch My Back”, hiszen Gabriel kiválasztott klasszikusainak zenekarra áthangszerelt változatai többnyire meglepően jól sikerültek, néhol pedig atmoszférikus…

A Phi az elsőlemezével biztosan kiérdemelte a figyelmet legalább a szülőhazájában, Ausztriában, de talán azon túl is. Bizonyos származékosság ellenére megőrzik a Wilson-féle zenekartól eltérő, saját hangjukat, amelyet magabiztosan és…

Csak két jó okunk lehet megvenni ezt a gyenge produkciójú, és az egyes hangszeresek viszonylag visszafogott színpadi jelenléte által fémjelzett koncertkiadványt: Ted Leonard sikeres debütálása a „Spockszakállúak” frontembereként, valamint…

Az It Bites az utóbbi években egyszerűen megállíthatatlan, főleg ami a remek kiadványok sorát illeti, amelyek könnyedén lenyűgözik a régi és az új rajongókat egyaránt. Az „It Happened One Night” koncert-DVD/CD simán a zenekar legjobb…

Előadó: Battlestations A Battlestations első lemezével tökéletes belépőt produkált a posztmodern, önkereső zenei közösségbe. Karizmatikus, titokzatos, váratlan, mégis hihetetlenül szerény. Villámháború lőszer nélkül. Az emberek meghódítása…

A „Cor Cordium” tipikus, kifejezetten „szép” Glass Hammer-album, antik szimfonikus prog rock töltettel, amely a maga nagyzolásában aligha lehetne még „Yes-esebb” (a borítót például Tom Kuhn jegyzi, aki a legendás Roger Deanből merít…

A „The X Tour – Live” remek koncertlemez, amely méltó búcsú Nick D'Virgilio számára abból az időszakból, amikor a Spock's Beard az ő énekesi vezetésével, az „X” című mestermű révén alkotói csúcsán járt, és úgy tűnt, semmi sem törheti meg a…

Az „In The Present” nagyon szolid koncertdokumentum, amelyen a Yes egy „szépséghibás” énekessel is lenyűgöz: többé-kevésbé átélt előadásokban hozza az aranykor kultikus klasszikusait.

Az „A Life Within A Day” kiváló lemez, amelyen az elejétől a végéig érezni, hogy Hackett és Squire a megtisztelő évek ellenére is páratlan virtuózok és zeneszerzői mesterek, akiknek több mint meggyőzően sikerült összehangolniuk a szerzői…

A Virágkirályok a „Banks Of Eden” című lemezzel ismét remek, világos fókuszú albumot hoztak össze, amely minden régi rajongót le fog nyűgözni. Igaz, eddigi zenei szókincsükhöz nem tesz hozzá semmi sokkoló újdonságot, de az elejétől a végéig…

A „Storm Corrosion” egy posztapokaliptikus ambient gyászmise, amely a pogány bakkanáliák hamvain született, és amelyet csak két olyan zenei géniusz hozhatott létre együtt, mint Wilson és Åkerfeldt.

A „For Girls Who Grow Plump In The Night” a szerzői kidolgozottság, az improvizációs spontaneitás, a fenséges hangulatvilágok és a féktelen angol humor finoman összeszőtt, epikus diadala minden idők egyik legjobb progresszív rockbandájának…

Crane úr bizonyára nem lenne büszke a „Headline News”-ra, ha ma is élne, de az alacsony produkciós költségvetés, a három, villámgyorsan végzett munkát végző „bérgitáros” és a nagy vállalkozásokra nem teremtett saját éneke mellett végül…

A The Beach Boys javára írhatjuk, hogy új stúdióalbumot vettek fel, amely ugyan nem hoz semmi újat, de elég érdekes ahhoz, hogy a legbuzgóbb rajongók is elfogadják.

Az „Atomic Rooster” újabb hangzásbeli mutációt hozott: a már leírt kultzenekar feltámadt a halottaiból, és egy meglepően szilárd keményrock-albumot hozott össze, amellyel az NWOBHM-szcéna számos rajongójának szívét meghódította. Sajnos a…

Bár a „Nice 'n' Greasy” technikai szempontból közel sem rossz album, hiszen az egyes hangszeresek virtuozitása végig kiváló, Farlowe pedig briliáns énekteljesítménnyel uralkodik rajta, korántsem nevezhető ihletett alkotásnak: jól…

A „Made in England” minden, csak nem klasszikus Atomic Rooster-album: főleg Farlowe zabolátlan, „erotomán” énekének köszönhetően teljes fordulat funk és soul felé, és búcsú attól az ütős progresszív rocktól, amellyel az első három…

Az „In Hearing of” az Atomic Rooster karrierjének legjobb pillanatai közé tartozik, annak ellenére, hogy a hangzásbeli viszonyok megint megváltoztak, és emiatt a zenekarnak soha nem sikerült kialakítania a saját, felismerhető…

A „Death Walks Behind You” sötét eposza a kultikus brit rockformáció teljes pályájának legkiforrottabb alkotása, egyben a progresszív rock egyik klasszikusa. Ez a lemez még ma is kötelező mindazoknak, akik imádják a Hammond-orgona hatalmas…

Az Atomic Rooster első albuma méltó nyitány volt, és jól megmutatta, merre fog stílusában mozogni pályája nagy részében ez a kultikus, a progresszív rock és a hard rock fejlődése szempontjából egyaránt fontos együttes, amelyet pályafutása…

A „Home” átmeneti visszalépést jelentett a hazai pályás ritmus- és bluesos keretek közé, amivel a Procol Harum kissé megnyirbálta a szimfonikus hangszerelések szárnyait. Ez művészi értelemben egy lépés hátra volt, a végeredmény azonban még…

A „Seventh Sojourn” tetőtől talpig remekmű, és talán a „Days Of Future Passed” (1967) óta a progresszív rock legendáinak legcsiszoltabb lemeze, hiszen a fenséges zenekari hangszerelések egyetlen másik The Moody Blues-albumon sem szóltak…

A „Clockwork Angels” a Rush új remekműve, amelyre több mint húsz évet kellett várnunk, és jelenleg a 2012-es év legjobb progresszív rockalbumának első számú várományosa. A mindenféle hájjal megkent, szétszakíthatatlan trió briliáns…

Az »ALT« a végső improvizációs kikapcsolódás, amelyet elsősorban ennek a legendás progresszív rock triónak a régi hívei kaptak. Ők mindig is fogékonyak voltak az efféle, teljesen kiszámíthatatlan hangkísérletekre az ambientes…

A Fairport Convention bemutatkozó albuma színes gyűjtemény volt többé-kevésbé sikerült folk és folk rock sztenderdekből, saját szerzemény alig akadt rajta, az amerikai eredetik feldolgozásai viszont legalább szolidak voltak, miközben az…

A Strawbs bemutatkozó albuma teljesen szolid nyitánya volt ezen örök prog folk rockos újítók hosszú és sikeres pályafutásának, ám még viszonylag messze állt legjobb teljesítményeik mélységétől és csiszoltságától, amikor végül felfedezték az…

Az „A Salty Dog” e megállíthatatlan prog rock úttörők hosszú és viharos pályafutásának egyik csúcspontja, akik a legszebb mesterműveik többségét karrierjük korai szakaszában alkották meg.

Az „Every Good Boy Deserves Favour”, ez a újabb remek stúdiósiker, amely a legendás zenekar minden kedvelt jellegzetességét felvonultatja, megszilárdította a The Moody Blues státuszát az örök újítók és a melodikus szimfonikus progresszív…

"A Fairport Convention bemutatkozó albuma többé-kevésbé sikerült folk és folk rock standardok színes gyűjteménye volt, kevés saját szerzeménnyel, de az amerikai eredetik minden feldolgozása legalább szolid lett, miközben az első jelek már…

Az End of Time így több mint érdekes darab, amely – akárcsak minden e körül az amúgy titokzatos zenekar körül – figyelmet érdemel. Nem hagyományos hozzáállás a zenéhez, ami minden bizonnyal az igazi, nem újrahasznosított progresszív rock…

Az „Onward” a kiváló elődje, a „Blood Of The Earth” után újabb remek bizonyíték arra, hogy az örök kozmikus harcosok, a Hawkwind a 21. században zeneileg és koncepcionálisan relevánsabbak, mint bármikor a hetvenes évek vége óta, és néha úgy…

Fish az „Internal Exile” című lemezzel, amely sajnos nem hozta meg számára a megérdemelt kereskedelmi sikert, szólópályája korai szakaszában újabb albumot alkotott, amely kivételesen kitárulkozó, atmoszferikus erejével mindig mély nyomot…

A „Keeping the Nite Light Burning” érdekes akusztikus kísérlet volt: kipróbálta, meddig feszíthetők néhány kiválasztott Magnum-klasszikus hangzásbeli határai, egyúttal szép főhajtás az együttes 1982 és 1992 közötti aranykora előtt, amikor…

A Zeitgeist után meghalt a remény, a nyolcadik lemez, a végtelen jele azonban annak ellenére is reményt ad egy jobb holnapra, hogy a világegyetemet egyedül Corgan formálja.

A chicagói arénarock-óriások első koncertalbuma a mai napig igazi csemege minden rajongójuknak: remek változatokat tartalmaz régi klasszikusaikból, a zenekar pedig ezen az estén érezhetően izzott a színpadi lendülettől, ami minden egyes…

Előadó: Mount Eerie A Clear Moon minden szempontból művészileg tökéletes alkotás, egyben ok arra, hogy életünk minden pillanatát az örök szépség társaságában töltsük el. A Clear Moon társaságában. A Mount Eerie társaságában. | Clear Moon…

A svéd Eclipse új albuma ugyan aligha fogja vérezésig sodorni a mechanoreceptoraidat, de abban biztos lehetsz, hogy jó darabig fékezhetetlenül fogsz vele üvölteni. Főleg, ha vérbeli AOR-rajongó vagy. Az idei melodikus / AOR rock kiadványok…

A „Kilroy Was Here” minden kétséget kizáróan a legszórakoztatóbb kísérlet a legendás chicagói arénarockerek pályáján, akik rajta rituális öngyilkosságot követtek el a nagyképűség nevében, és jó időre eltűntek az amerikai melodikus…

Az „All Things Considered” Jesse Adams stúdiódebütje, amely tele van ható erejű, vallomásos frissességgel – a muzsikus a műfaji határok finom összemosásával éri el ezt, a különleges ízt pedig Grega Habič gitárvirtuóz varázslatos érintése…

Az új Sabaton-album nem tartogat kiugró pillanatokat, de jóval ragadozóbban hat, mint az elődje, a „Coat Of Arms”, ezért középtávon valószínűleg sokkal jobban is fogadják majd! Hangzás tekintetében a „Carolus Rex” tökéletesen megprodukált…

Előadó: Azazello A Preobrazhenie jó színben mutatja be az Azazellót, főleg ahogy folyamatosan kopogtatnak a világ progresszív zenei színterének ajtaján. | A Preobrazhenie ismét remek hangzású zenekarként mutatja be az Azazellót, ami csak…

A „Never Say Die” skizofrén természetével és az elhalt blueswurzelek közt elromlott iránytűvel való kutakodásával a klasszikus Black Sabbath-felállás búcsújának előhírnöke volt.

„Annak ellenére, hogy a Sabbath-tradicionalisták szinte mind a mai napig hátat fordítanak neki, a kísérletező hangvételét és ritka, ragyogó pillanatait mindazok értékelni tudják, akiknek a zenei horizontja túlnyúlik a szigorú heavy metal…

A Black Sabbath már az önmagáról elnevezett debütalbumával valódi forradalmat csinált: a blueszal kísérletezve váratlanul felfedezték a rockzene egy teljesen új formáját, amelyet a korabeli zenekritikusok heavy metalnak kereszteltek el, így…

Az izlandiak új albuma, a Valtari nem a zenekar egyedi hangzásvilágának megőrzésére és az albumról albumra történő változásokra összpontosít, hanem a Sigur Rós-t az ambient formaldehid sűrű füstjébe meríti.

Ez a koncertdokumentum és búcsú a Triumph kivételes színpadi kémiájának bizonyítéka: egy pillanatra sem érezteted, hogy a zenekar évekig tartó hibernációba és tétlenségbe süllyedt volna, sőt, mintha folyamatosan a színpadokat járta volna.

A Black Sabbath már azonos című debütáló albumával valóságos forradalmat robbantott ki, hiszen a blues-zal kísérletezve váratlanul a rockzene egy teljesen új formájára bukkant, amelyet a korabeli zenekritikusok heavy metalnak kereszteltek…

A „Paranoid” minden szempontból a birminghami hard rock-óriások legfontosabb albuma, és a heavy metal embrionális formájának mestermunkája, amely végleg a sztratoszférába lőtte őket a hetvenes évek első felének legizgalmasabb zenekarai…

Katarina Juvančič és Dejan Lapanja ezzel a lemezzel újabb nagyszerű, a szerzői önállóság mércéje szerint is ragyogó zenei alkotással gazdagítja a szlovén énekes-dalszerzői színteret, olyan műremekkel, amelyet a szlovéniai énekes-dalszerzői…

"A „Paranoid” minden szempontból a birminghami hard rock-óriások legfontosabb albuma, a heavy metal embrionális formájának mesterműve, amely végleg a hetvenes évek első felének legizgalmasabb zenekarai közé röpítette őket."

A „Master of Reality” a mai napig az egyik leghatásosabb heavy rock album, hiszen igen fontos szerepet játszott a heavy metal színtér fejlődésében, különösen a doom metal és a stoner rock/metal alműfajok kialakulásában, sötét, atmoszférikus…

A „Master of Reality” a mai napig a hard rock egyik legnagyobb hatású albuma: kulcsszerepet játszott a heavy metal színtér fejlődésében, főleg a doom metal és a stoner rock/metal alműfajok kialakulásában, sötét, atmoszférikus hangzásával…

"A Black Sabbath a negyedik stúdiólemezével újabb érettségi szintet ért el, és egy újabb klasszikus hard rock gyöngyszemet alkotott, amely a megszokott „doom & gloom” ütőerő és az „ördög farkának hajszolása” mellett csak úgy duzzad a…

A Black Sabbath a negyedik stúdióalbumával új érettségi szintre lépett, és újabb klasszikus hard rock gyöngyszemet alkotott, amely a megszokott „doom & gloom” ütőerő és az „ördögfarok-kergetés” mellett csak úgy hemzseg a féktelen…

A sámán visszatért egy olyan albummal, amelyre egyedi gitártechnikájának és sajátos zenei nyelvezetének rajongói elég sokáig kényszerültek várni, és a latin rock fusion csúcsteljesítményét hozta össze.

A kalandos hangulatú mestermű, a „Sabbath Bloody Sabbath” az Ozzy-éra művészileg legcizelláltabb alkotása, amely a legendás birminghami heavy metal ősatyákat végleg a hetvenes évek legjelentősebb nehézrock-zenekarának trónjára emelte, és…

A „Nieuniknione” a zenekar 2007-es debütáló albumának érett továbbfejlesztése. A Zero Procent az új lemezzel meghatározta saját zenei nyomvonalát, amely az alternatív rock, a funk, a popzene, sőt a klasszikus rock elemeinek különleges…

A kalandos hangulatú mestermű, a „Sabbath Bloody Sabbath” az Ozzy-éra művészileg legkiforrottabb alkotása, amellyel a birminghami heavy metal-ősatyák végleg letaszíthatatlanul a hetvenes évek legjelentősebb hard rock bandájának trónjára…

"A „Sabotage” a heavy rock mesterműve, erőteljes kísérletező vonással, és egy újabb csodálatos dokumentuma a zenei újítás aranykorának, amikor a Black Sabbath alkotói erejének csúcsán járt."

A „Sabotage” a hard rock mesterműve, erőteljes kísérleti ízzel, és a zenei újítás aranykorának újabb csodálatos dokumentuma, amikor a Black Sabbath alkotói erejének csúcsán állt.

A sleaze rock csődör Million Dollar Reload új albuma hallgatás közben semmit sem titkol kemény testi dagadtságaiból, mélyíti a stúdióbemutatkozás zenei nyomvonalát, és ha a skandinávoknak ott vannak a Crazy Lixx, az észak-íreknek mostantól…

A „20/20” a szó legigazibb értelmében klasszikus Saga-lemez, és úgy van felépítve, ahogy ezeknek az art rock óriásoknak a régi hívei szeretik: a zenekar töretlenül lenyűgöz artisztikusan magas színvonalú munkáival, amelyekből nem hiányoznak…

Az „Inside My Head”, amely a számválogatásban nem titkolja a balladák bőségét (Marx bennük volt mindig a legkifejezőbb), – ahogy már említettük – egy válogatás dupla CD, amelynek a Frontiers Records általi fő célja, hogy felélessze az…

"Hogy a „Technical Ecstasy”-t egészen különleges fajta zenei gurmék tartják nagy becsben, azt az az érdekes adat is mutatja, hogy az 1995-ös népszerű videojáték, a 'Rise Of the Triads' egyik pályája ezt a címet viselte, a „Dirty Women”…

A „Technical Ecstasy” a legtöbb rajongó mércéje szerint talán tényleg nem a klasszikus „doom & gloom” Black Sabbath-album. Ettől még a zenekar egyik hangzásában legmélyebb lemeze, amelyen az eredeti négy tag alkotói összhangja utoljára…

A »Paradise Theater« a Styx aranykorának csúcspontja volt, amikor a legendás zenekar tagjai gyakorlatilag megállíthatatlanok voltak a monumentális albumok kovácsolásában, az arena rock pedig utoljára igazán ő határozta meg a…

A The Cult emelt fővel lép be az új évezred második évtizedébe.

A Little Broken Hearts visszahúzódó, kifinomult, művészi megközelítésével Norah Jones ismét az időtlen előadók szűk csapatában találja magát.

A „XXX” szilárd teljesítmény, amellyel az Asia sikeresen, a jövőbe tekintve ünnepelte fennállásának harmincadik évfordulóját és legendás, azonos című debütalbumának megjelenését.

A zenekar eddigi legdinamikusabb, hangulatait tekintve hullámzóan változatos albumot tette le az asztalra, amely a vezető aranzsmanok sokszínűségével igazolja a kivételes tehetségüket: a tapadós ütőerő és a fertőző dallamosság kidolgozott…

A fiatal Wigelius bemutatkozó lemeze nem titkolja alkotói tehetségét, bízzunk benne, hogy a jövőben ez a tehetség még több felszabadultsággal párosul majd, és kevésbé kötik a korábbi AOR/melodic rock nagyságok által kitaposott ösvények.

A „Poglej” elsőlemez könnyen befogadható dalok gyűjteménye, olyan egyértelműen art jellegű eredetiséggel, hogy magára vonja a figyelmedet. A Neomi a dallamok terén rendkívül erős csapat, de távolról sem banális vagy generikus.

„A »Poglej« című debütalbum könnyen befogadható dalok gyűjteménye, és olyan egyértelműen eredeti, hogy magára vonja a figyelmedet.”

Dinamikus, frissen szóló album egy új zenekartól, amely különös figyelmet érdemel mindazoktól, akik szeretik a kemény metalos agresszivitást, a harapós hangulatok erotikáját, az erőteljes énekdominanciát, a kissé progresszív alapszövetet,…

Ha a többi veterán kerek évfordulón best of válogatást ad ki, a SOIA inkább beül a stúdióba, és újra felveszi az esszenciális HC-anyag egészét. A rövidítés ugyanis a pussyknak való!

A „The Gathering” kötelező minden Magnum-rajongónak, hiszen nem pusztán az elmúlt három évtized egyik legizgalmasabb art/melodikus rockzenekarának retrospektívje, hanem valóságos kincsesbánya, amelyben mindenki talál valami eddig…

Hogyan szól 20 év robotolás, vérizzadás és megszelídíthetetlen düh? A Pro-Pain ékesen bizonyítja egy válogatáslemezen, amely az NYHC-n belüli két évtizedes, rendkívüli és sokszor figyelmen kívül hagyott pályafutásukat ünnepli.

A „Po Viharju...” óvatosan lépked a már jócskán kitaposott, sablonos kaptafák ösvényén. A Papir a jól ismert popdezodort árasztja, a másoknak tetszeni akarástól a saját kreatív énjük kihívásáig vezető úton viszont többnyire mostohán bánnak…

Az új Jorn-album a keménység keresésében ezúttal kissé visszafogott, és határozottabban a régi iskola retro hangzású rockhagyománya felé fordul. Rockos szempontból egyenesen Jorn „legkönnyedebb” albuma a „Starlight” (2001) debütalbum óta.

A kevésbé határozott „Leaving The End Open” után a „Danger Zone” az a pont, ahol a Hardline melodikus rock ösvénye végre meggyőzően megalapozódik, és remélhetőleg a zenekar ezen az úton marad, tovább mélyítve zenei művészetét.

Összességében, a konzisztenciát tekintve a „Leaving The End Open” előrelépés a Hardline-nak az elődjéhez, a „II”-höz képest. A lényeg, hogy előre lépnek, nem igaz?

A texasi alternatív csapat kivételes negyedik lemeze az intellektuális alternatív élességgel van tele, amit a Mars Voltánál megszokhattunk, de a Fair To Midland-nek megvan a maga két golyója és a briliáns intellektus gejzírei, így senkit…

A „Nine” kiváló album. Mindent hozza, amit a Circus Maximus névtől elvárunk. Elmélyíti a zenekar érettségét, amely pályafutása legkontrasztosabb albumát hozta össze, remekül átitatva a fülbemászó dallamosság és az összetett fűszerezés…

A „Future Past” kivételes zenei dokumentum, makulátlan stílusban szalagra rögzítve, Michael Thompson pedig ezzel is a „west coast AOR” varázslatos érintésének mestere marad.

Ez a legjobb munkájuk? Nem, ezt a címet még mindig az America's Least Wanted viseli, de a Stairway To Hell ördögien jó darab.

Max Navarrónak ez az album után is tovább kell keresnie a megfelelő irányt, hogy a zenéje a jövőben több ágyékba hasító lendületet, no meg használható keménységet kapjon. Az új kiadványok tengerében túl sok a más hard rock előadóktól…

A Transgalaktika után eljött az ideje, hogy a zenekar az álmodozó, ezernyi város síkságai felé induljon, a végeredménybe pedig finoman az ének is beleszövődött. Lenyűgöző harmadik lemez, amely megér minden egyes másodpercet a földi időből.

A „Konec sveta vedno pride nenapovedano” albummal Boštjan Narat a saját prédikációjának még magasabb vallomásos szintjére lépett, és ezzel megszilárdítja helyét a kortárs szlovén dalszerző-énekesek legfontosabb alakjai között.

Kiadó: Pivec Megjelenés éve: 2012Producer: Blaž Celarec & Matevž KolencJátékidő: 44.36 minMűfaj: Singer / Songwritter Boštjan Narat kétségkívül különc figura a hazai, szlovén dalszerző-előadói iskola alkotói között. Az egykor…

Az öreg kandúr újra felfedezőúton!

A Don't Think egy felszólító mód, amely megtestesíti a korszak és az általunk élt társadalom szellemét. Mondjunk le az organikusról, hogy legalább egy pillanatra boldogabbak legyünk, mint amilyenek vagyunk – ez a brit duó, a Chemical…

Eppur si muove – ez lehetne a szlovén duó, az It's Everyone Else bemutatkozó lemezének címe. Épp akkor, amikor lassan már kezdtem feladni a reményt a szlovén zenei színtér eredetiségét illetően, és úgy éreztem, hogy minden, amit hallok,…

Boštjan Narat énekes-dalszerzői debütalbumával markáns helyet vívott ki magának a šentflorjani völgy szabad, alkotó művészi napsütése alatt, ami az ország legjobb nevei mellé emeli, akik mind a maguk módján szólaltatják meg a költészetüket.

Kiadó: PivecMegjelenés éve: 2010Produkció: Blaž CelarecAz album hossza: 33.13 percMűfaj: Singer / Songwritter Boštjan Narat, a megkérlelhetetlen szlovén folk-szimpatizánsok, a Katalena vezetője és alapítója a „Strah je odveč”…