Szerző: Peter Podbrežnik
Előadó: Moody Blues, The
Kiadó: Decca Records
Megjelenés: 1972
Játékidő: 39:29
Értékelés: 5/5
A „Seventh Sojourn” a klasszikus The Moody Blues-felállás hetedik stúdiólemeze, összesen pedig a nyolcadik albumuk volt. Ahogy az a szimfonikus progresszív rock e legendás úttörőinél már hagyománynak számított – a hetvenes évek elején a zenei Olümposzon ültek, művészileg és kereskedelmileg egyaránt –, ezen a lemezen is kísérleteztek a korabeli zenei technológia újdonságaival. A kedvelt, hagyományos billentyűs hangszerük, a mellotron mellé, amellyel a zenekari hangzást utánozták, a „Seventh Sojourn”-on felvették a chamberlint is, amelyet Harry Chamberlin hangszerfeltaláló alkotott meg. Ezzel a hangszerrel Mike Pinder billentyűs-énekes vezényletével tovább növelték a zenekari hangszerelések tágasságát és hitelességét, hiszen a chamberlin a zenekari hangzás utánzásában mindig is sikeresebb volt a mellotronnál, még ha sosem érte el az „unokatestvére” népszerűségét. Mindenesetre a chamberlin először és utoljára éppen a „Seventh Sojourn”-on bukkant fel, mert hamarosan korszerűbb szintetizátorokra cserélték.
A „Seventh Sojourn” szerzeményeit, produkcióját és hangszerelését tekintve sok szempontból a Moody-stúdiómunkák csúcsán áll. Ilyen tökélyt később már soha nem sikerült megismételniük, így egyúttal az utolsó klasszikus albumuk az 1967–1972-es „aranykorból”. A melodramatikus zenekari hangszerelésektől átitatott nyitó sztenderd, a „Lost In The Lost World” a pacifista Moody-művek sorába tartozik – ilyenből pedig nem volt kevés a pályafutásuk során –, és minden testvérgyilkos konfliktussal leszámol. Egyúttal érinti azt a régi mondást is, hogy „a forradalom felfalja a saját gyermekeit”, valamint a rasszizmus kérdését, amely a mi „elveszett világunkban” sajnos örök állandó. Pinder éneke, amelyben egyszerre, harmonikusan van jelen az érzelmi nyugalom és a drámaiság, sikeresen köti össze az éteri dallamot, miközben a háttérben hatalmas szimfonikus függönyök hullámzanak, és a hallgatót egy pillanat alatt az emberek közti konfliktusok romba dőlt pusztaságának közepére repítik.
A „New Horizons”, amelyben az énekes szerepet Justin Hayward gitáros-énekes veszi át, újabb remek szám: hamisítatlan Moody-klasszikus epikus refrénnel, Graeme Edge drámai dobátvezetéseivel, valamint éteri mellotron- és chamberlin-hangszereléssel. Hayward érzelmi mélysége mindig is a legszélesebb volt a Moody-énekesek közül, így nem csoda, ha a „New Horizons” vokális előadásáról sokaknak rögtön a legnagyobb klasszikusuk, a „Nights In White Satin” jut eszébe.
A „For My Lady” romantikus szerelmes ballada folk rock beütéssel, Ray Thomas fuvolista-énekes főszereplésével, ahol a kellemes, hipnotikus dallam és Ray kiváló éneke mellett ismét a elragadó zenekari hangszerelések uralkodnak. Nem meglepő, hogy a legendás fuvolista főénekes szerepével készült Moody-klasszikusok legkedveltebbjei közé tartozik. Az „Isn’t Life Strange” című számon, amely slágerkislemezként is megjelent, John Lodge basszusgitáros-énekes és Justin Hayward harmonikusan osztozik a mikrofonnál. Egymás közti vokális harmóniáik, a chamberlinen megszólaló dús zenekari hullámzás, a közbeékelt pásztorhangulatú fuvolabetétek és a melankolikus gitárfrázisok kíséretében igazi epikus hangulatot teremtenek. A hatalmas refrénben a fenséges vokális harmóniáknál Lodge-hoz és Haywardhoz Pinder és Thomas is csatlakozik, és együtt felejthetetlen hangulati varázst teremtenek.
A bensőséges légkörrel átitatott „You And Me” újabb tiltakozó-pacifista szerzemény, amely a népszerű klasszikushoz, a „Question”-höz hasonlóan a vietnami konfliktusra utal. Itt a fő énekes szerepet ismét Hayward veszi át, bár a refrénben és a zárásban a többi énekes társ is segít neki, a háttérben pedig a zenekari kíséret ismét rendkívül éteri és hipnotikus, remekül kiegészíti a felgyorsított ritmust és a szellemes gitárfrázisokat. A szuperdallamos „The Land Of Make-Believe”, amelynek szövege egy utópisztikus világról szóló ábrándozásról szól, játékos dallamot tartalmaz akusztikus gitárra és fuvolára, majd a folytatásban nagyobb teret enged az elektromos gitárnak. A pazar zenekari hangszerelések és gitárvariációk miatt meglehetősen összetett szerzemény refrénje Hayward melodramatikus énekvezetésével ismét rendkívül fülbemászó. Az „When You’re A Free Man” című éteri remekmű – egy újabb ábránd az ideális világról, ahol a fő énekes szerepet ismét Pinder billentyűs játssza – kétségkívül az egész album hangulati csúcspontja, ahol az epikus, chamberlinen játszott zenekari hangszerelések uralkodnak. Hayward melankolikus slide-gitárjai gyönyörűen olvadnak össze a szimfonikus hullámzással és Pinder szívszorító énekteljesítményével.
A záró örökzöld, az „I’m Just a Singer (In a Rock And Roll Band)”, az album második slágerkislemeze szövegét és pattogó ritmusát tekintve a „Seventh Sojourn” legszórakoztatóbb és legszikárabb száma, mert az üzenete szatíra a zenekar bizonyos követőinek ostoba hiedelmére, miszerint a Moody-zene mély vallásos üzeneteket hordoz, a bandatagok pedig afféle „new age” guruk. John Lodge, aki itt ismét átveszi a mikrofon előtti vezetést, a szövegben meg akarta cáfolni ezeket az ostoba messiási fantáziákat, és ezt a nevetséges mítoszt azzal söpörte le, hogy a zenekar tagjai csupán egyszerű halandók, akiknek nincs jobb filozófiai válaszuk a társadalmi problémákra, mint a hozzájuk hasonlóan társadalmilag tudatos, a saját fejükkel gondolkodó embereknek. Lodge a kiváló, szatirikus szövegért az ASCAP-szövetségtől még díjat is kapott. A drámai ritmust végig áthatja a hatalmas zenekari hangszerelés, az összetett vokális harmóniák és a szikár gitárfrázisok. Alapjában véve, ha elvesszük az összes bonyolult hangszerelést, energikus rock’n’rollról van szó, olyanról, amilyet Lodge mindig is szívesen írt.
A „Seventh Sojourn” tetőtől talpig remekmű, és talán a „Days Of Future Passed” (1967) óta a progresszív rock legendáinak legcsiszoltabb lemeze, hiszen a fenséges zenekari hangszerelések egyetlen másik The Moody Blues-albumon sem szóltak ilyen jól, a hangulati varázs pedig az elejétől a végéig egyszerűen hihetetlen. A „Seventh Sojourn” körüli alkotói folyamat, amely könnyedén meghódította az akkori slágerlistákat, olyan megterhelő és fárasztó volt, hogy a legendás zenekar az 1974-es világ körüli turné után több évre szóló szünetet tartott (közben a tagok egyéni szólókarrierjüknek szentelték magukat), és csak 1978-ban tért vissza az „Octave” című albummal, a klasszikus Moody-felállás utolsó munkájával, amelyen elhagyták a mellotron és a chamberlin használatát, ezzel pedig véget ért az „aranykoruk”, romantikus korszakuk is.
Felállás
Justin Hayward – ének, gitár
John Lodge – ének, basszusgitár
Ray Thomas – ének, fuvola, tamburin
Graeme Edge – dob, ütőhangszerek, vokál
Mike Pinder – ének, chamberlin, mellotron
Produkció
Tony Clarke
Számlista
1. Lost in a Lost World
2. New Horizons
3. For My Lady
4. Isn’t Life Strange
5. You and Me
6. The Land of Make-Believe
7. When You’re a Free Man
8. I’m Just a Singer (In a Rock and Roll Band)
