Szerző: Aleš Podbrežnik
Előadó: Thompson, Michael
Kiadó: Frontiers Records
Megjelenés: 2012
Játékidő: 52:54
Értékelés: 5/5
Michael Thompson amerikai gitáros, aki stúdiólégiósként a legtöbb produkcióban ott van a háttérben, számos neves előadó albumán. Csak a legnagyobbak „maroknyi” csoportját említve: Michael Jackson, Whitney Houston, Celine Dion, ‘N Sync, Toni Braxton, Phil Collins, Cher, Ray Charles, Michael McDonald, Joe Cocker, Rod Stewart, The Scorpions, Vince Neil (Mötley Crüe), Christina Aguilera, Michael Bolton, Mariah Carey, Bette Midler, Madonna, Babyface, En Vogue, Gloria Estefan, Ricky Martin és Stanley Clarke.
Akik követitek a melodikus rockot / AOR-t, azoknak valószínűleg nem kerülte el a figyelmét a Michael Thompson Band 1989-es, Geeffen Records gondozásában megjelent „How Long” című debütalbuma. Az AOR egyik gyöngyszeméről van szó, amely akkor jelent meg, amikor a műfaj kereskedelmi csúcsa már lassan kihunyóban volt. A főéneket Thompson barátja, Rick Moon Calhoun énekelte, a lemezen pedig rengeteg nagy név működött közre, többek között: Bobby Kimball (Toto), John Elefante (Mastedon, ex-Kansas), John Keane, Terry Bozzio (Steve Vai, Frank Zappa, Missing Persons), Pat Thorpey (Mr. Big),… Michaelnek akkoriban a zeneszerzésben más rockmesterek is segítettek, például Billy Trudell, Jeff Paris, Adrian Gurvitz, Martin Walsh, Mark Spiro és Brett Walker. A lemez Can’t Miss című dala a zenekart a korabeli slágerlisták előkelő helyeire is feljuttatta. 2007-ben a „How Long” a Frontiers Records kiadásában újra megjelent, remasterelt változatban, bónuszdalokkal. Ez az album minden igazi „west coast AOR”-rajongó gyűjteményébe beletartozik a melodikus rockban.
A bevezetőre szükség volt, hiszen Michael Thompson nem éppen az a név, amelytől zengenének a bulvárlapok, ugye? Azért is, hogy a laikusok számára is egy pillanat alatt világos legyen: Michael Thompsonnal nem tanácsos packázni. Saját zenei mesterségének kivételes mestere. A „Future Past” a debütalbum által kijelölt út folytatása. 10 csúcsminőségűre csiszolt „west coast AOR-himnuszt” kínál, amelyekbe egyszerűen nem lehet belekötni. Kiválóan eltalált kombináció ez: gitárközpontú játék, popos hangzásbeli kifinomultság, és Larry King énekes mesteri teljesítménye, aki nagyjából úgy hangzik, mint Chris Thompson (ex-MMEB) távoli változata, olykor pedig mintha Bob Catley-t, a Magnum énekesét kényszerítenék, hogy egy Survivor-tribute zenekarban énekeljen. Ez utóbbi megjegyzést ne vegyétek szó szerint, csupán útmutatónak szánom, nagyjából mi vár rátok a „Future Past” lemezen.
Bármihez nyúl is hozzá Michael Thompson elméje az aranzsmanokban, az termékeny talajra hullik. A kifinomultság a lemez kifejezőerejét helyenként rendkívül szélesre tárja. Különösen a nyugodt részeknél csillan meg az erős stúdiómunka, ahol nincsenek rejtegetnivalók, és az ember úr a mesterségén, vagyis a dolog egyszerűen nem mehet félre. Nem lehet nem észrevenni a hangzásbeli tökélyt abban, ahogy a „telt mellkasú” hangzásvilág rétegeit felépítik és összefésülik. Ez a tökély a „lágyabb” pontokon emelkedik ki, mint például a Break Me Down gyönyörűen fokozatosan építkező felvezetése , amely nem titkolja a Toto-féle perfekcionisták stúdióbeli erejét és érzékenységét, a refrén pedig kiforrottságában és dallamerejében az Alan Parsons Project hírhedt slágerének, az Eye in the Sky-nak a dallamvilágát idézi. Ez pedig nem magányos dal a lemezen, amely csak úgy duzzad a kifejezés tökélyétől, az aranzsőri éleslátástól, a dallami kiteljesedéstől és persze a hangzásbeli csiszoltságtól. Mindez az első hallgatásra is magával ragadó dallamosság mellett rendkívül időtálló zenei elegy minden AOR-rajongónak, amely automatikusan borsódzni fogja a hátatokat. A „Future Past” kedvéért Michael Thompson még egyszer felvette 1989-es nagy slágerének, a Can’t Missnek az új verzióját, amely remekül illeszkedik az új anyag többi részéhez.
A „Future Past” kivételes dokumentum, makulátlan stílusban szalagra rögzítve. A Survivorhoz hasonló zenekarok, kisebb részben a Journey, majd a Mecca projekt, a Toto nagymesterei, a Survivor énekesének, Jimi Jamisonnak a szólómunkái, Jim Peterik (ex-Survivor), a Pride Of Lions tagjai és természetesen a Pride Of Lions énekesének, Toby Hitchcocknak a szólóalbuma rajongói mindenképp próbálják ki ezt a tökéletes AOR-gyöngyszemet. Olyan dokumentum, amely bizonyítja, hogy az ötletek régebbi eredetűek, és jó néhány évig csiszolódtak a tökéletességig. Mindezek mellett nem is kell külön hangsúlyozni, hogy Michael Thompson a varázslatos érintés ura. A mesterien kimunkált és letett, nagy művészi éleslátásról tanúskodó gitárfrázisoktól, a hangok bölcsen elosztott elhelyezésével megálmodott kiváló szólóktól, amelyek csak mélyítik a dalok hangulati hatókörét és kompaktságát, egészen a dallamok vokálharmóniákkal való ügyes ellátásáig, a szintetizátorfüggönyök megkomponálásáig és így tovább,…
Röviden: Michael Thompson olyan ember, aki ismét minden apróságra gondolt. Túl sok stúdiót látott, túl sok tudást és tapasztalatot szerzett termékeny stúdiózenészi pályafutása során, amikor a rock- és popvilág legnagyobb előadóinak segített. Túlságosan is jártas ahhoz, hogy bármilyen fontos részletet szem elől tévesszen. Egyszerűen: a „Future Past” mindennek a tükörképe. Úgyhogy ti, AOR-megszállottak, akik még rugdalóztok: ne pazaroljatok el egyetlen másodpercet sem a hétköznapokból, hanem minél előbb szerezzétek be ezt a gyönyörű lemezt.
Felállás
Larry King – ének
Michael Thompson – gitár, billentyűs hangszerek
Alan Berliant – basszusgitár
Khari Parker – dob
Produkció
Larry King & Michael Thompson
Dallista
1 High Times
2 Can’t be Right
3 Future Past
4 When You Love Someone
5 Here I Am
6 Beautiful Mystery
7 Break Me Down
8 End Game
9 Gypsy Road
10 Can’t Miss 2012
11 Fight For Your Life
