Szerző: Aleš Podbrežnik
Előadó: Hardline
Kiadó: Frontiers Records
Megjelenés: 2009
Játékidő: 52:01
Értékelés: 3/5
Hét év várakozás egy albumra, amely már 2004-ben kezdett kirajzolódni, és 2006 végén kiadásra készen állt. Hét kerek év telt el 2002 óta, amikor megjelent a „II”. A várakozásnak végre vége, a Hardline megszülte harmadik stúdióalbumát.
Az eredeti felállásból ma már csak Johnny Gioeli énekes maradt a Hardline-ban, akit sokatok évek óta jóval jobban ismer Axel Rudi Pell német hard rockernek és gitárvarázslónak a állandó énekeseként. A „II”-t felvevő felállásból Gioelin kívül az új albumra a The Street gitárosa, Josh Ramos és a legendás Angel billentyűse, Michael T. Ross maradt a Hardline-nál. A dobok mögött Atma Anur ült, a Berklee-n végzett dobos, akit nem csak arról ismernek, hogy játszott a Jason Becker és Marty Friedman gitárosok alkotta metalbandában, a Cacophonyban, hanem számos neves előadó turnéján is közreműködött: David Bowie, Journey, Third Eye Blind, Richie Kotzen, Gregg Allman, Tony MacAlpine és Greg Howe. Neal Schon, a Journey gitárosa, aki a Hardline 1992-es debütalbumán a gitárokat játszotta fel, egyszer azt mondta, hogy Atma Anur „Jimi Hendrix a dobok mögött”. A basszusgitárt eredetileg Rudy Sarzónak kellett volna felvennie, de az Yngwie J. Malmsteen és Ronnie James Dio iránti kötelezettségei miatt nem jutott ideje a Hardline stúdiómunkájára, így a helyére a kevésbé ismert Jamie Brown ugrott be.
Az album hosszú születési folyamaton ment keresztül. Az első és legfontosabb, hogy Johnny Gioeli és társai bizonyítják: nem veszítették el a fülüket az igazi, kidolgozott karakterű, remekül hangszerelt dallamos rockszámokhoz. Az energia azonban, amit az album egészében megragadtak, meglehetősen sötét. Ez részben a produkció számlájára írható, ami kissé maszatos gitárhangzást ad. Ha tovább akarunk szőrszálakat hasogatni, nem mehetünk el a hanyagul felvett dobok mellett, amelyek túl vékonyan szólnak a mixben, egydimenziósak, soványak, ezért nem eléggé markánsak. Mit jelent ez? A számok dalszerzés terén megállják a helyüket, produkció terén viszont nem egészen. Az albumban tehát még van tartalék, és a dalok nem bontják ki azt az igazi dinamikát és atmoszférikus fülbemászóságot, amit egy átlagosan is jó dallamos rock / AOR terméknek hoznia kell.
Talán a lemez néhány kontrasztosabb kilengésére, mint például a Hole In My Head, hatással volt, hogy Gioeli átvizsgálta a Hardline előtti korszakból származó Brunette nevű zenekarának archív demóit, hiszen ez a szám pontosan az egyik ilyen Brunette-demo feldolgozása, amit a Hardline felvett az új albumra. A Before This szólóját különleges vendégként a Crush 40 ázsiai származású gitárosa, Jun Senoue játszotta. A zenészek amúgy kiváló játékot nyújtanak, Gioeli erős és robbanékony az éneknél, és főleg az ő hangja az, ami azonnal tudatja minden füllel, hogy itt vannak velünk a Hardline-ok. Gioelinek ugyanis az a szerencséje, hogy hangja az előadásmód különleges színezetét hordozza, amit azonnal felismersz.
Annak ellenére, hogy a gyenge produkció nem engedi, hogy az album kibontsa a dallamos rock teljes, ragadozó hangulatát, a „Leaving the End Open” sokkal nagyobb fokú következetességet és vezérfonalat mutat, mint a 2002-ben megjelent „II”, amelyet túlzott kísérletezés tépázott meg. A „Leaving The End Open”-t semmiképp sem szabad a debütálóalbummal összevetni, amely külön fejezet, és az AOR-ragyogás olyan műve, amely kiállta az idő próbáját. Gioeli és Ramos párosa az új albumon is szerencsésnek bizonyult. A dalok dallamossága és a hangszerelés, amit a gitárfrázisok és Gioeli hiteles, jellegzetes hangjának összjátéka teremt, működik, és ez a lényeg. Ezért tartotta Gioeli a „II” után Ramost maga mellett a „Leaving The End Open”-hez is. Reméljük, hogy a zenekarnak a jövőben sikerül helyrehoznia a félresikerült produkció miatti halvány összbenyomást, hiszen tehetségben az igazi dallamos rock himnuszok megírásához még messze nincs hiány! Hozzáteszem, hogy az album munkacíme „Just Add Water” volt. Azt is pletykálták, hogy a Hardline tényleg így fogja elnevezni az új lemezt. A dologból ugyanis már csak egy csipetnyi víz hiányzik ahhoz, hogy teljes erővel hasson. Mindazonáltal, ahogy említettem, összességében, a konzisztenciát tekintve a „Leaving The End Open” előrelépés a Hardline-nak az elődjéhez, a „II”-höz képest. A lényeg, hogy előre lépnek, nem igaz?
Felállás
Johnny Gioeli – ének
Josh Ramo – gitár
Michael T Ross – billentyűk
Jamie Browne – basszusgitár
Atma Anur – dob
Produkció
Bob Burch
Számlista
- Voices (4:30)
- Falling Free – 4:41
- Start Again (5:28)
- Pieces of Puzzles (3:55
- Bittersweet (5:22)
- She Sleeps in Madness (4:56)
- In This Moment (3:20)
- Give in to This Love (4:07)
- Before This (3:52)
- Hole in My Head (5:35)
- Leaving the End Open (5:45)
