Előadó: Fusion Point
Kiadó: MALS Ltd.
Megjelenés: 2012
Játékidő: 45:38
Értékelés: 3/5
A zene minden komolyabb zenebolondnak biztosan személyes ügy. Valami, amivel nemcsak azonosulni lehet, hanem bizonyos értelemben saját identitást is építeni belőle, és végül olyasmivé válik, ami részben meghatároz minket. Az intimitás ezért afféle sarkalatos pont az ember és a zene viszonyában. Talán éppen ezért a legtökéletesebb az élő zene akkor, amikor úgy szólal meg, hogy a hallgató a lehető legközelebbi kapcsolatba kerül vele és a zenekarral is. Ez óriási stadionokban és hasonló helyszíneken biztosan nehezebb, ezért a kisebb, kamaraformációk mintha direkt az intim hangulat megteremtésére születtek volna. És ha a zenekar elég jó, az intimitás érzése nemcsak élőben, hanem a stúdiófelvételeken is átjön. Egy ilyen formáció az orosz jazz fusion trió, a Fusion Point.
A Fusion Point Kirill Sokirko zongorista projektjeként indult. A projekt lényegét pontosan ebben a személyes intimitásban látta ember és zene között, ezért kis kamaraformációt hozott létre – zongora, basszusgitár és dob alkotja a triót. Sokirko nem titkolja a hatásait; a legtöbb inspirációt olyan előadóktól meríti, mint az Esbjorn Svensson Trio, Hiromi Uehara, Michel Petrucciani, a Niacin, Marcus Miller és így tovább. Ebből is látszik, hogy a műfaji fúzió jó néhány átlag feletti képviselőjéről van szó. Akad köztük olyan, amely az ambient hangulatra és a nyugodt zenélésre esküszik, mint az Esbjorn Svensson Trio, a másik oldalon pedig ott a Niacin, a megvadult, technikailag tökéletes trió Billy Sheehannel, Dennis Chambersszel és John Novellóval. Mivel Sokirko ilyen nyíltan vállalja a hatásait, egyértelmű, hogy a Fusion Point zenéjével szemben nagyok az elvárások.
A zenekar elsőlemeze, a Morning Rain viszonylag jól beépült nemcsak az orosz, hanem a világ jazzszínterébe is. A zenekar olyan formákra épít, amelyek tele vannak groove-val, ritmikai dinamikával és pörgős dallamokkal, így csak ritkán merészkednek a hagyományos jazz vizeire. A számok valóban afféle köztes útnak hatnak az Esbjorn Svensson Trio és a Niacin zenéje között. Az EST-vel ellentétben azonban, ahol a zenészek sokat dolgoznak a dal felépítésén, a Fusion Point az első másodperctől beleesik a saját zenei témájába, és a végéig nem is engedi el. Az egyetlen eltérést talán a címadó szám jelenti, ahol ugyan nincs felépítés, de nyugodtabb, lassabban kibontakozó darabról van szó, ám a csúcspont előtti építkezés így sem hasonlít arra, amit az EST jellemzően nyújt. Ebben a Fusion Point sokkal jobban hasonlít a Niacinra, ahol a szám már az elején telibe talál, és nem kell rá annyira figyelned, mint az EST-nél.
https://www.youtube.com/watch?v=N9koAvbsoCM
A Fusion Point tehát a közvetlenségre és az ütősségre játszik, a finomabb hangokra csak ritkán. Érdekes, hogy az album legemlékezetesebb részei éppen azok, amelyek kissé finomabbak, nyugodtabbak, ez leggyakrabban az intróknál, az outróknál és a különböző átvezetőknél fordul elő. Ott bicsaklik meg a Fusion Point, ahol a dalszerzésről van szó. Ezen egyfajta egyediséget értek – legyen az a hangzás, a dallam vagy a hangszerek kombinációjának egyedisége… ebben az esetben a Morning Rain többször muzakként hat, „elevator music”-ként, ahogy az óceán túloldalán mondanák. Olyan zenének, amit az előkelőbb helyeken játszanak, ahol talán még élő zenekarok is fellépnek. Nehogy félreértsd – a zene jó, groove-os, de az egyik füleden be, a másikon ki. Ezzel pedig sajnos ihlethiányosnak tűnik, olyan felismerhetőség nélkülinek, amely elválasztaná a zenekart a többi milliónyi hasonló bandától.
A Fusion Point ezért olyan zenekar, amely élőben működik a legjobban, ahol a zenészek az improvizációban megmutathatják, mit tudnak. Mivel a zenéjük legalább részben az ütősségre épül, éppen az intimitásra van szükségük. A zenekar a stúdiófelvételeken keresztül is sugározza az energiát, ezért az élő fellépéseknek kell az erősségüknek lenniük. A Morning Rain így jó album, de sajnos semmi újat, semmi megjegyezhetőt és semmi kiemelkedőt nem tud nyújtani. Ami nem jelenti azt, hogy ez nem fog változni.
Felállás
Kirill Sokirko – billentyűs hangszerek
Dmitry Malygin – basszusgitár
Roman Smirnov – dob
Produkció
Viktor Prochorov
Számlista
01. Mania – 05:28,
02. Waltz’n’blues – 07:09,
03. A Very Though Day… – 05:19,
04. Morning Rain – 06:05,
05. Japanese Girl – 04:07,
06. 9,11 & 7 – 06:54,
07. I Say Yes – 05:12,
08. The Brillant Way – 05:24
