Szerző: Peter Podbrežnik
Előadó: Black Sabbath
Kiadó: Vertigo Records
Megjelenés: 1972
Játékidő: 42:38
Értékelés: 4.5/5
A negyedik Black Sabbath-album a fantáziátlan címe ellenére a zenekar egyik legjobb teljesítménye, hiszen érezhetően megérett, és szélesebb körű kísérletezésbe kezdett a „doom & gloom”, kompromisszumok nélküli heavy metal úttörő hangzásával: félénken, de egyre nagyobb adagokban zongorával és melotronnal oltotta bele a zenéjébe az orkesztrális elemeket is. Az album eredeti címe „Snowblind” lett volna, amellyel arra akartak rámutatni, hogyan teszi tönkre egyre inkább a kokain (túl)használata a tagok egészségét és lelkiállapotát, de a Vertigo kiadó nyomására az utolsó pillanatban egy jóval prózaibb címet kellett választaniuk.
A „Snowblind” mégis megmaradt a „Volume 4” legkedveltebb klasszikusának címeként, de olyan slágerekből, mint a „Wheels Of Confusion”, a „Changes”, a „Tomorrow’s Dream” és a „Supernaut”, így sem volt hiány az albumon. Meglehetősen szerencsétlen módon, szintén a kiadó kérésére a mára már kultikus borítót választották: rajta az egyszínű, stilizált Ozzyval, aki akkoriban inkább kabalafigura volt, mint a birminghami hard rock legendák központi sztárja. Az eredeti felállásban a kreatív folyamatban egyébként mindig viszonylagos demokrácia uralkodott. A kábítószerek, élükön a kokainnal, amellyel Los Angelesben ismerkedtek meg először, azonban megteremtették az első repedéseket a zenekaron belül, és kevésen múlt, hogy Bill Ward dobost a „Cornucopia” felvétele közben ki nem rúgták. A tagok a stúdiózás előtt és közben annyira be voltak nyomva és tépve, hogy valóságos csoda, hogy végül ilyen kiváló albumot hoztak össze, amely már régen, teljes joggal kiérdemelte a hard rock klasszikus státuszát.
A komplex nyitó szvit, a „Wheels of Confusion”, amelyet a záró instrumentális rész, a „The Straightener” egészít ki, ahogy a címe is mondja, a teljes zűrzavar megtestesülése: Iommi szaggatott gitárfrázisaival és Ozzy hangjával, amely a túlzott adag bódítószertől teljesen megrémültnek hangzik. Az egészet Ward dobjainak kaotikus ritmusváltásai és Geezer dühös basszusvonalai szabdalják, tovább fokozva a pszichedelikus beütésű, ambientes aurát. A záró instrumentális rész, a „The Straightener” komplex gitárharmóniáival és dinamikus dobátmeneteivel új heavy metal mércét állított, és szemléletesen megmutatja, miért voltak a Black Sabbath a legfontosabb heavy metal úttörők.
A „Tomorrow’s Dream” ütős sláger, ennél jóval közvetlenebb szám, teltházas gitárriffel, amilyet csak Iommi tudott megidézni, miközben a groove-os basszusvonalak remekül megtámogatják Ozzy ittas énekét, amelyben jócskán érezni az incselkedő kárörömöt. Az album legnagyobb meglepetése viszont a „Changes”, teljesen szokatlan szerelmes ballada, amelyben Ozzy finom zongorakíséret és a melotron orkesztrális hullámzása mellett pályafutása során először mutatja meg, hogy a hangjában van némi lírai érzékenység is, amit később szólókarrierje során még többször bizonyított. A szöveg egy szeretett személy elvesztéséről szól, ami akkoriban Ward dobossal történt meg, aki épp egy gyötrelmes válás kellős közepén járt. Harminc évvel később Ozzy lánya, Kelly vokális duettjeként, kissé megváltoztatott szöveggel újra kiadta, és kiemelkedő sikert aratott vele. Mondhatni, ez az első olyan Black Sabbath-szám, amelynek gyengédebb a természete, és amelyben a hírhedt énekes a máskor rejtegetett érzelmi oldalát is megmutatni merte, egyfajta első előhírnöke későbbi szólókarrierjének. 1993-ban szólóban is újra felvette. Érdekesség, hogy a Black Sabbath a „Changes”-t eddig csak kétszer játszotta élőben: először az 1973-as turné alatt, majd csak 1995-ben, Tony Martinnal az élén énekesként.
Az „FX” különös kísérlet, rövid, mégis érdekes, avantgárd színezetű instrumentális szám, disszonáns gitár- és ütőhangszeres improvizációval. A „Supernaut” egy újabb hard rock klasszikus, dinamikus, bluesosan fűszerezett főtémával, amelyen keresztül hatalmas gitárfrázis csiszol, Iommi karrierjének egyik legjobbja, miközben könyörtelen dobáttörések tördelik. Ozzy ezúttal klasszikus paranoid énekhatásában ttobzódik, vagyis úgy szól, mint akivel nem volna tanácsos packázni. Nem hiányzik Iommi szellemes szólója sem, amely teljesen jellemző erre a legendás gitárvirtuózra. Bár Ward ebben az időszakban számos személyes problémával küzdött, a dobolása és ütőhangszeres munkája az egész albumon egyszerűen fantasztikus. A „Supernaut” egyébként már a megjelenésekor számos dicséretet kapott olyan zenei tekintélyektől is, mint a legendás, sajnos már rég elhunyt amerikai zeneszerző, hangszerelő, gitáros és énekes, Frank Zappa, valamint a szintén elhunyt, legendás Led Zeppelin-dobos, John Bonham.
A korábban már említett „Snowblind” a hard rock rajongók körében a „Volume 4” legkedveltebb és legfelismerhetőbb Sabbath-sztenderdje. Egyfajta válaszként, ellensúlyként született a „Master of Reality” (1971) „Sweet Leaf” című számára, amelyben még a puha drogokat, élükön a marihuánával, ünnepelték. Ezúttal viszont a zenekar lassan kezdett ráébredni, mennyire mélyre süllyedtek a halálos kokainmámor világába, miután Kaliforniában a keményebb drogok világát is megismerték. Hatalmas gitárriff hasít a levegőben, társául gördülő dobátmenetek és változatos, dallamos basszusvonal szegődik. Iommi gasztronómiai szólóját és a háttérben vadul zakatoló dobátmeneteket a melotron hullámzása támogatja meg, ami tovább mélyíti az átható drámai hangulatot. Ozzy idegroncs-szintű éneke kiválóan harmonizál a tudatosító szöveggel a fehér por vakító természetéről.
A „Cornucopia”, egy újabb népszerű Sabbath-örökzöld, lassú, gördülő ritmusával és fojtogatóan sötét gitárfrázisával a doom metal tiszta prototípusa. Ez az a szám, amely miatt Ward majdnem otthagyta a zenekart, mert ezt a Sabbath-klasszikust semmiképp sem tudta, illetve nem akarta úgy eljátszani, ahogy a másik három tag szerette volna. Ami az akkori egészségi és érzelmi állapotában igazából nem is volt meglepő, hiszen dobosként elég komplex és igényes munkáról van szó, váratlan ritmusváltások sorával. A „Laguna Sunrise” instrumentális szám teljes ellentét: finom akusztikus gitárhangszereléseivel és a háttérben hullámzó melotron-orkesztrációjával a zenekar egyik legoptimistább hangulatú száma, különösen a szokatlanul emelkedő atmoszféra tekintetében.
A „St. Vitus Dance” egy újabb érdekes szám, szinte jellegzetes, ütős Sabbath-motívummal, amelyben a főszerepet a mennydörgő gitárfrázis, a groove-os basszusvonalak és Ozzy megvadult éneke viszi, ugyanakkor közben végig meglepetéseket tartogat a szinte táncos ritmusba átcsapó közjátékokkal. A záró, kísérletező hangulatú szvit, az „Under The Sun/Every Day Comes And Goes” a komor „doom & gloom” Sabbath teljes diadala, és sok szempontból egy újabb úttörő jellegű heavy metal sztenderd. Az első részben a posztapokaliptikus légkört Ozzy baljós kifakadásai, a sötét gitárfrázis és a töredezett, lassú, gördülő ritmusok jellemzik. Idővel a kompozíció hirtelen „felgyorsul”, és a főszerepet egy szellemes gitárszóló kapja. Különösen lenyűgöző Iommi ravasz variálása a kitalált gitárfrázisok kiszámíthatatlan kínálatában, ami világosan és hangosan megmutatkozik a záró, már-már eposzi hangulatú instrumentális részben.
A Black Sabbath a negyedik stúdióalbumával új érettségi szintre lépett, és újabb klasszikus hard rock gyöngyszemet alkotott, amely a megszokott „doom & gloom” ütőerő és az „ördögfarok-kergetés” mellett csak úgy hemzseg a féktelen kísérletezéstől. Az orkesztrációs elemek beoltása és a finomabb hangzáselemek első egyértelmű bemutatása kulcsfontosságú volt ahhoz, hogy a „Volume 4” a legérdekesebb és legkiforrottabb Sabbath-albumok egyikeként örvend elismerésnek. A karrier ezen szakaszában, amikor a drogok majdnem tönkretették őket, miközben a korabeli legelismertebb rockzenekarok csúcsa felé törtek, Geezer Butler a szövegekben észrevehetően csökkentette a szokásos okkult adagot, és több időt szentelt társadalmi problémáknak, ami újabb hírnöke volt a fontos változásoknak, amelyek akkoriban a zenekar egyre összetettebb zenei megközelítésében zajlottak.
Felállás
Ozzy Osbourne – ének
Tony Iommi – gitár, zongora, melotron
Geezer Butler – basszusgitár, melotron
Bill Ward – dob, ütőhangszerek
Produkció
Black Sabbath és Patrick Meehan
Számlista
1. Wheels of Confusion/The Straightener
2. Tomorrow’s Dream
3. Changes
4. FX
5. Supernaut
6. Snowblind
7. Laguna Sunrise
8. Cornucopia
9. St. Vitus Dance
10. Under the Sun/Every Day Comes and Goes
