Szerző: Peter Podbrežnik
Előadó: Hawkwind
Kiadó: Eastworld Recordings
Megjelenés: 2012
Játékidő: 1:21:28
Pontszám: 4.5/5
A legendás brit space rockerek, a Hawkwind azon keveseknek a táborát erősítik a hetvenes évek felejthetetlen progresszív rockzenekarai közül, akik a 21. században is minőségi stúdióalbumokkal ejtik ámulatba a hallgatóságot. Az olyan prog rock úttörőket, akik napjainkban is relevánsak az új zene gyártásában, meg lehet számolni az egyik kezünk ujjain. Az „Onward” már a huszonötödik stúdióalbumuk, és a remek „Blood Of The Earth” (2010) után újabb lemez, amelyen ezek a megújult mesterek – akik a klasszikus rock különböző formáit elektronikus ízű ambient árnyalatokkal ötvözik, és ezekkel látszólag könnyedén teremtenek sokszínű hangulatokat az űrutazásokhoz – olyan társulatként mutatkoznak meg, amely hű maradt eredeti hangzásvilágához, ugyanakkor a modern zenei produkció kihívásaihoz és hatásaihoz is képes volt alkalmazkodni.
Az „Onward” hatalmas gitárszólamokat, pszichedelikus énekeket, összetett ritmikai improvizációkat, elektronikus textúrákat és okos, tudományos-fantasztikus hangsúlyú szövegeket kever, és sok tekintetben ott folytatja, ahol a kiváló „Blood Of The Earth” (2010) abbahagyta, vagyis tele van kalandos ötletekkel, amilyeneket ezektől a kiszámíthatatlan, a féktelen space rock kísérletezés ősatyáitól el is vár az ember. Az egyetlen állandó a csapatban a szokásokhoz híven az elpusztíthatatlan eredeti gitáros és énekes, Dave Brock, ez a rendkívül karizmatikus fickó és örök újító, akinek kulcsszerepe van abban, hogy a Hawkwind ilyen sokáig kitartott a színtéren, és hogy ma is ennyi hűséges rajongójuk van. Brock régi cimborái közül ismét itt van a kultikus billentyűs és basszusgitáros, Tim Blake (ex-Gong), aki 2007 óta újra tagja ennek a legendás space rock társaságnak. Különleges vendégként a „The Hills Have Ears” című számban megjelenik az eredeti gitáros, Huw Lloyd-Langton is, aki többször is visszatért a Hawkwindhoz és el is hagyta, mostanában pedig egészségi problémákkal (légiósbetegség) küzd.
Az album dupla kiadásként jelent meg, és több mint nyolcvan percnyi zenét tartalmaz, de egyik szám sem töltelék, ami több mint lenyűgöző, miközben a banda végig szinte izzik az energiától és a lendülettől, mintha nem egy több mint négy évtizede működő zenekarról lenne szó. Az a jellegzetes képességük, hogy a szintetizátor-paletták elektronikus mintáira épülő széles ambient hullámzásokat nehéz rockos gitárriffekkel ötvözik, szépen megmutatkozik már a nyitó „Seasons”-ban, amely ezen elemek alapján teljesen tipikus Hawkwind-szám, csak modern megközelítéssel és produkcióval. A kataklizmikus ambient úgy hangzik, mintha a Hawkwind űrhajója egy fekete lyuk középpontja felé tartana. Az énekes feladatokat Brock – aki az énekek zömét elintézi –, a basszusgitáros Mr. Dibs és a dobos Richard Chadwick osztják el egymás közt. Az ambient paletta, ahogy azt a Hawkwindtől várni lehet, végig rendkívül változatos.
A „The Hills Have Ears” például az elektronikus ritmusok agresszív fúziója, élén megveszekedett dobpergésekkel és brutális gitárriffekkel, amilyeneket néhány nehézfém-zenekar sem szégyellne. Leginkább mégis az nyűgöz le, ahogy a hangulat a futurisztikus alapon állandóan változik a többnyire kataklizmikusból a nyugodtan titokzatosba, és ahogy a digitálisan átgyúrt szintetizátormintákat Brock pszichedelikus éneke kíséri. Az éteri „Mind Cut” akusztikus színezetű, kellemes pasztorális dallamú darab, amelyben a Hawkwind szemléletesen megmutatja, hogy van érzéke a kivételes ambient finomság megteremtéséhez – amit a múltban sok kritikus túl gyakran figyelmen kívül hagyott. A „System Check” a Hawkwind űrhajójának rövid ellenőrzése, amely nyitányként szolgál a „Death Trap”-hez, ahol a szétszórt elektronikus minták hullámzása mellett jól hallhatók azok a felismerhető (proto)punk hajlamok, amelyekkel a legendás zenekar már a hetvenes évek első felében kísérletezett.
A remek instrumentális „Southern Cross” valóságos kirándulás a transzcendentális ambient árnyalatok közé, és igazi elszakadás a földi gravitációtól: Tim Blake a digitális minták programozása mellett uralkodik szintetizátor-textúráin, míg a melankolikus gitárszólamok gondoskodnak a tökéletes space rock nirvánáról. A „The Prophecy” a finomság és az energia remek fúziója, amelyben a space rock pszichedelika a modern produkció mellett epikus méreteket ölt. Brock gitárszólamai kiválóan olvadnak össze a szintetizátorok éteri hullámzásával és a hatalmas dobátvezetésekkel, így az aranzsírozás összetettsége és a dallamosság végig kéz a kézben jár. A rövid, éteri instrumentális „Electric Tears” gyönyörű szintetizátoros nyitány a „The Drive By”-hoz, egy újabb remek darabhoz, amely számos fenséges ambient kanyarulatban ring, hiszen ismét nem hiányzik a hullámzó, szekvenciált elektronikus minták és a finom gitár-slide-ok összehangolt keverése. A kompozíció második felében teljesen elektronikussá válik, és már a trance ritmusok határát súrolja – olyasmit, amit a hetvenes években úttörőként, még a népszerűvé válása előtt éppen a Hawkwindhoz hasonló zenekarok kezdtek bevezetni.
A „Computer Cowards” szellemes kísérlet a számítógépes hekkerek rovására, és egy újabb szinte tipikus Hawkwind-alkotás számtalan szellemes digitális effekttel, éles gitárfrázisokkal és elektronikusan sűrített „punkos” ritmusokkal, közben pedig vokóderen átvezetett, gúnyolódó versszakokkal. A rövid instrumentális „Howling Moon” a következő transzcendentális kiszakadás, rengeteg improvizációval és kiszámíthatatlan effekttel, köztük farkasüvöltéssel. Három olyan szám következik, amelyet 2008-ban, egy koncertturné során vettek fel élőben, és bónuszdalként kerültek fel az „Onward”-ra. A Hawkwindnek mindig is megvolt az a szokása, hogy néhány új kompozíciót először élőben mutattak be, néha teljesen spontán módon, a koncert közben. A dallamos himnusz, a „Right To Decade” a dallamos refrén és az elektronikus ambient hullámzás összeolvasztása tekintetében talán a hosszú Hawkwind-karrier egyik legszebb alkotása, amelyben különösen Brock kivételes gitártehetsége ragyog, mint a jó bor, amely az évekkel csak érik, míg klasszikus pszichedelikus éneke egyébként is mindig is az örökségük egyik felismerhető védjegye volt.
Az „Aero Space Age”, amely egyike annak a négy számnak az „Onward”-on, amelyhez a már régen elhunyt egykori Hawkwind-énekes és költő, Robert Calvert (1944-1988) is hozzájárult szerzőként, a diszharmonikus effekteken átvezetett énekdallamot állítja előtérbe. Ahogy a címe is sejteti, ez is egy futurisztikus szövegű alkotás az űrkutatásról és a kibernetikus jövő víziójáról. Az instrumentális „The Flowering Of The Rose” egy újabb összetett darab, szellemes gitár-, szintetizátor-, dob- és basszusgitár-improvizációk egész parádéjával, ahol az ütemváltások és az ambient árnyalatok villámgyorsan váltják egymást. A következő instrumentális, a „Trans Air Trucking” szórakoztató elektronikus kollázs pszichedelikus manírokból, összetett szintetizátor-textúrákra építve, kissé misztikus, sőt enyhén „hindu” atmoszférával. A „Deep Vents” rövid instrumentális nyitány a „Green Finned Demon”-hoz, amely szerkezetében és hangulatában úgy szól, mintha valamikor a hetvenes évek közepén készült volna, amihez sokat hozzátesz Brock tévedhetetlen éneke és a teljesen pszichedelikus szintetizátorbetétek. A záró space rock orgiának, egy újabb teljes kiszakadásnak nincs is címe, egyszerűen egy ponttal van jelölve, ami szimbolikusan az album végét jelzi. Itt Brock, Blake és a Hawkwind többi bandatársa megfelelően időzített elektronikus szekvenciákkal, hatalmas dobpergésekkel, energikus gitárriffekkel és drámai vokalizációkkal ismét igazi nagymesterként mutatkozik meg az összetett és szerteágazó ambientek megalkotásában, amelyek felejthetetlen utazásra viszik a hallgatót távoli galaxisokba – ez pedig mindig is ennek a legendás zenekarnak az eredeti zenei és koncepcionális küldetése volt.
Az „Onward” a kiváló elődje, a „Blood Of The Earth” után újabb remek bizonyíték arra, hogy az örök kozmikus harcosok, a Hawkwind a 21. században zeneileg és koncepcionálisan relevánsabbak, mint bármikor a hetvenes évek vége óta, és néha úgy tűnik, mintha rátaláltak volna az ifjúság csodaelixírjére. A vén motoros, Dave Brock régi cimborája, Tim Blake és a fiatalabb társak segítségével kalandosan kihívó és a gyökereihez hű zenét tud alkotni, amely a progresszív rock úttörőinek minden jellegzetességét magán viseli, ugyanakkor kiválóan alkalmazkodik a modern produkcióhoz – ez pedig olyasmi, amit az új évszázad beköszöntekor a legtöbb korosztálytársuk már rég feladott. Reméljük, hogy a Hawkwind űrhajója az utolsó két stúdióalbumához hasonló lelkesedéssel és meggyőző erővel még sokáig fedez fel új zenei galaxisokat.
Felállás
Dave Brock – gitár, szintetizátor, basszusgitár, ének
Tim Blake – billentyűs hangszerek, teremin, basszusgitár
Richard Chadwick – dob, ének
Mr. Dibs – basszusgitár, ének
Niall Hone – basszusgitár, szintetizátor, szekvenszer, gitár
Jason Stuart – billentyűs hangszerek (12,13,14)
Huw Lloyd-Langton – gitár (2)
Produkció
Hawkwind
Számlista
CD1
1. Seasons (5:40)
2. The Hills Have Ears (5:08)
3. Mind Cut (4:54)
4. System Check (1:06)
5. Death Trap
6. Southern Cross (6:42)
7. The Prophecy (4:13)
8. Electric Tears (0:56)
9. The Drive By (4:42)
CD2
10. Computer Cowards (5:28)
11. Howling Moon (2:12)
12. Right To Decide* (7:33)
13. Aerospace Age* (5:54)
14. The Flowering Of The Rose* (8:25)
15. Trans Air Trucking (2:38)
16. Deep Vents (0:32)
17. Green Finned Demon (6:32)
18. .
* bónuszdalok, élő felvételek
